Emberűzési adó

Azt már megszokhattuk, hogy a Fidesz társadalompolitikája a feudalizmus viszonyaiból táplálkozik, a gazdaságpolitikája pedig a korai kapitalizmus embereket kizsákmányoló logikáját tekinti mintának, a gépek bizarr imádata viszont új elem – de erről később.
Úgy tűnt, az ökopolitikai gondolkodásmód robbanásszerű térnyerése 2019 májusában, majd az érzékeny helyeken elszenvedett veszteségek 2019 októberében ráébresztették a kormányt: ez így nem megy tovább. Csodálkozással vegyes örömmel szemléltük Orbán Viktor zöld fordulatát. Ahogyan ő maga fogalmazott: éppen megpróbál magára erőltetni egy két számmal kisebb tunikát. De sajnos ez éppen a szemünk láttára hasad ketté, és tárul elénk a pőre valóság.
Ki az önálló döntéshozó? Aki saját forrásokból gazdálkodik. Akinek erre nincs lehetősége, az már nem autonóm, az már csak kegyenc. Az önkormányzatiságot gyakorlatilag kinullázó javaslat, a helyi iparűzési adó módosítása névleg a Nemzeti Versenyképességi Tanácstól jön. Azonban nincsenek kétségeink, a megrendelés valójában fordított volt: a politikai szándékhoz rendeltek egy szereplőt, aki a neoliberális, határtalan profitlogikát hitelesen tudja képviselni a nyilvánosságban. A szándék (az ellenzéki városok kifosztása) nyilvánvaló, de a játék kedvéért higgyük el, elvi szintű megfontolások vezetik a kormányt a helyi iparűzési adó szabályainak megváltoztatásában. Hozzáteszem, a lakosságot közvetlenül elérő szolgáltatásokat a települések az iparűzési adóból finanszírozzák, maga a szándék tehát az adó alapvető céljának meg nem értésről tanúskodik.
Elvi szinten vizsgálva a bejelentést viszont a Fideszt zöldre festő máz máris kopni kezd. Ahogyan a műanyag poharak használatára nem a szelektív gyűjtés a megoldás, hanem a műanyag kivezetése, úgy nem lehet az emberekért a profit növelésével, önmagában a termelékenység növelésével harcolni, azzal a jelszóval, hogy majd a nagyobb profitból több jut közszolgáltatásokra. Mert hiába jut több a jelenben, ha közben feléltük a jövőt. 
A K+F és az amortizáció levonható lesz az iparűzési adóból. Melyik cégeknek van keretük K+F-re, és kiknek jelentős könnyebbség a gépek elhasználódásának költségként való elszámolása? Az igazán nagy vállalatoknak és a multiknak.
A miniszterelnök országértékelőjében a K+F szektort jelölte meg mint a magyar zöld fordulat egyik kulcsát. Ez egy veretes marhaság.
Ha valamilyen irányba lépni kellene a vonatkozó szabályozásban, az pont a gépesítés adóztatása, hiszen az élőmunkát terhelő adókat kell kivezetni hosszú távon. Ezzel a lépéssel a kormány a gépek utolsó apró adómorzsáját is kiveszi a rendszerből. Ez pedig azt üzeni: a gép jó, az ember rossz. Eléggé erőltetetten kell Roger Scrutont olvasni, hogy az ember a konzervatív zöld politika nóvumaként a gép elsőbbségét találja meg. 
Az helyi iparűzési adó rendszere igazságtalan, és ezért kell változtatni, állítja a kormány és a bábja. Valóban messze nem tökéletes, de egy még igazságtalanabb rendszer ezen nem segít. A megoldás a kötelezően ellátandó feladatok normatív finanszírozásának emberközpontú újragondolása lenne. Erről persze szó sincs, hiszen a cél nem a reform, csak a kegyenccé változtatás. 
De vissza a gondolatkísérlethez, hogy itt egy zöld Fidesz intézkedik éppen. Ha zöld a Fidesz, akkor miért egy kétszáz évvel ezelőtti logika a szabálymódosítás alapja? Miért a gépesítést és nem a környezetterhelés csökkentését díjazza a módosítás? Ha most óriási klímavédelmi intézkedések készülnek, és erőltetett tempóban zöldül a kormány, akkor miért nem szempont a helyi iparűzési adó módosításában, hogy melyik cég mennyi helyi lakost foglalkoztat? Hogy mikorra vezeti ki az egyszer használatos műanyagokat? Hogy milyen újrahasznosított nyersanyagokkal dolgozik? Hogy milyen mértékben védi a teremtett környezetet, hogy mikorra vállalja a karbonsemleges termelést?
Egyáltalán, miért nem szempont, hogy az ember legyen az első, és ne a profit? A szerző Göd alpolgármestere, az LMP – Magyarország Zöld Pártjának tagja 
Szerző
Fülöp Zoltán

Eső után köpönyeg

Konferenciasorozatot kezdeményezett a Nemzeti Pedagógus Kar az új tantervi szabályozásról. Ennek részeként március végéig minden megyében lehetőséget kapnak a tanárok, hogy személyesen konzultáljanak a módosított Nemzeti alaptanterv készítőivel. (…) A következő hetekben a tanítók és tanárok személyesen találkozhatnak a Nemzeti alaptanterv (NAT) készítőivel, és feltehetik nekik a kérdéseiket – írta február 24-én a Magyar Nemzet.
A kormányzati háttérintézményként működő Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) most úgy tesz, mintha a gyermekek, a közoktatás és a pedagógus társadalom jelene, illetve jövője fontos lenne számára. Akkor szervez Nemzeti Oktatási Konzultációt (elnevezés tőlem), amikor a végrehajtó hatalom már kihirdette az új Nemzeti alaptantervre és az új Nemzeti kerettantervre vonatkozó joganyagot. Megyénként tartják majd a színlelt egyeztetéseket, ahol talán a bátrabb tanárok még kérdezhetnek is. Arra természetesen utólag nincs lehetőség, hogy a bevezetésre kerülő tanítási diktátumot korrigálják. Ezt a Nemzet Osztályfőnöke már korábban közölte. 
Visszavonhatatlan ukázról diskurálni viszont értelmetlen és álságos tevékenység. Számomra nem elfogadható, hogy a pedagógusok köztestülete ilyen komolytalan és dicstelen szerepre vállalkozik, ennél még az is tisztességesebb lenne, ha szégyenkezve hallgatnának a köztestület vezetői.
Szakmai részletekre nem térek ki, mivel nem vagyok oktatási és nevelési szakember. De azok közé tartozom, akik hosszú pályafutásuk során még részesei voltak érdemi érdekegyeztetésnek. Ami most történik, az egy megkésett kormányzati reakció, amivel el akarják fedni a NAT előkészítése során elkövetett disznóságokat. 
Olvasom, hallom, hogy a hatalom emberei abszolút nem vették figyelembe a szakmai szervezetek és a szakszervezetek álláspontját, és az sem rendítette meg az alkotókat, hogy az ország legjobb iskoláinak pedagógus kollektívái (Miskolctól Budapesten át Pécsig) erőteljesen tiltakoztak a NAT-erőszak miatt. Miként lehet, hogy a legnívósabb oktatási intézmények kollektívái ellenezték az új alaptantervet, holott ezekben az iskolákban a legképzettebb pedagógusok tanítanak, és a „gyermekanyag” is válogatott? Ha ezeken a helyeken gondot okoz a NAT bevezetése, akkor mi lesz majd a hátrányos helyzetű sulikban? Ott hogyan fogják betartani a NAT által előírt követelményeket?
Ebben a dermesztő hangulatban próbálkozik a „gatyát tisztára mosni” a Nemzeti Pedagógus Kar. Nem fog nekik sikerülni, mert nem sikerülhet. A konzultációnak, az egyeztetésnek csak akkor van értelme, ha az érintettek már az alkotás folyamatában úgy érezhetik, hogy van beleszólásuk saját sorsuk alakításába. A központi NAT-hadművelet során a végrehajtó hatalom képviselői a pártpolitika által megszabott ösvényen haladtak, és semmiféle szakmai észrevétel nem térítette el őket a kormányzat előre kialakított elképzelésétől és határozatától. Normális esetben a Nemzeti Alaptanterv társadalmi-szakmai konszenzuson nyugodna, ehelyett kaptunk egy diktátumot, amelyet csak végrehajtani szabad. 
A márciusi konzultációkon a megvert és megalázott pedagógus szakma képviselői vehetnek részt: lesz kávé, üdítő, pogácsa. Akik esetleg kérdezni mernek, vagy esetleg kritikus véleményt mondanak, nos, azok jobb esetben csak provokátorok, rosszabb megítélés szerint sorosista liberális ügynökök lesznek. Pedig lehet, hogy csak gondolkodó és lelkiismeretes oktatók/nevelők, akiknek fontos a gyermekeink jövője. A csendben hallgató többség majd zavartan fészkelődik, és nagyon türelmetlenül azt fogja várni, hogy minél hamarabb vége legyen ennek a kínos és hamis színjátéknak. Az elnöki asztalánál ülő „nagyemberek” pedig majd mosolyogva biztatják a meghívottakat az aktivitásra, akiknek nagy része lehajtott fejjel veszi tudomásul a régi szállóige igazságát: jaj a legyőzötteknek! A szerző közgazdász, a Demokratikus Koalíció szakértője 
Szerző
Dr. Dávid Ferenc

Túlélőcsomag

Most, hogy a koronavírus kapcsán már-már fenyegető jelleggel intenek nyugalomra kormányzati erők, meglebegtetve a rémhírterjesztéssel járó büntetési tételeket is, ideje számba venni, hogyan élnénk túl mondjuk mi itt, falun egy néhány hetes vesztegzárat. Ez a kérdés mostanság mind többet vetődik fel ebédnél, vacsoránál, főleg ha az nem szalonna és kolbász kenyérrel – nem szokott az lenni –, hanem valami bonyolultabb, rozé kacsamell tegyük fel, párolt lilakáposzta-krémmel, utána meg olvadós csokitorta a tetején gazdag, zsíros tejszínhabbal. 
Hogy mit fogunk enni, ha bezár a bolt, a nagy is – ami persze csak falusi léptékkel nagy – meg a két kicsi, ahová olyankor megyünk, ha pont elfogy az élesztő vagy a cukor, és nem lehet csak úgy átugrani a jó matyó piacra sem, mert az utunkat katonák állják el.
Nagymamám, ha élne, erre persze csak a vállát rándítaná, ajkát biggyesztené, hisz mindene lenne otthon, ami miatt boltba amúgy se járt, kivéve tán a cukrot. Hombárban a liszt, nagy fakádban a savanyított káposzta, tízliteres cserepekben a szilvalekvár, a padlás deszkájára zsákokban felakasztva fehér bab, tarkabab, lóbab, mellette rúdon a szalonna, kolbász, füstölt csülök. Az istállóban két tehén, az udvaron negyven tyúk, a hátsó ólban három disznó, a kertben zellertől a karalábéig minden, plusz a gyümölcsfák, meg a hátsó kerítésnél a málna. Karanténba kerülni persze kora ősszel a legideálisabb, amikor bőven terem minden, de nem rossz februárban sem, amikor még ott van a fél disznó vagy lefagyasztva, vagy felfüstölve. A nyári vesztegzár előnye, hogy kánikulában amúgy is kevesebbet kell enni.
– Végszükség esetén levághatjuk a kecskéket is – hangzott el a mondat egy olyan szájból, amelyik állatra még hangosabban nem kiabált, a sicc! szót ki nem mondta, s ha tehetné, a tyúkokat is behozná a nappaliba télen, nehogy megfázzanak odakint. Egy ilyen mondatot tehát komolyan kell venni, s legjobb praktikusan levezetni, hogyan élnénk túl hetekig a karanténban anélkül, hogy bármely állat testi épségét veszélyeztetnénk.
Kenyerünk mindig van, azt már két éve nem a boltból hozunk, hanem itthon sütünk, s jó lisztből is feltankoltunk egy kamrapolcnyit, koronavírustól függetlenül. Élesztő se kell, van kovászunk – bár ha elmegy az áram, akkor kénytelen leszünk agyagedényben, tűzön sütni, de legalább fánk, az van rengeteg. A tojásokat egy hete ugyan keltetni tesszük félre, de az újabb adagokra már nem kell potenciális csibeként tekintenünk, lehetnek egyszerűen csak tojások, s mivel szalonnánk is van vagy hat oldalnyi, a fehérje-zsír-szénhidrát alapesetet ki is pipálhatjuk. A mezőn már zöldellik a sóska, kidugta a leveleit a turbolya, a garázsban virágozni kezdett a teleltetett borsikafű. A csicsóka, a zeller, a hagyma is túlélte a hideget, ezekkel bármilyen egyszerű ételt fel lehet dobni. A spájz pedig maga a Kánaán, s amúgy is ideje nyakára hágni a tavalyi, tavalyelőtti lekvároknak, halkonzerveknek, lencséknek és feles borsóknak, rizseknek és kukoricadaráknak. 
A túlélésben – elméletben – jók vagyunk.
Szerző
Doros Judit