Két hétig tarthat a karantén a tenerifei hotelben, ahol öt magyar is van

Publikálás dátuma
2020.02.26. 18:53

Fotó: DESIREE MARTIN / AFP
A zárlat nem mindenkit érint, a 723 szállóvendég közül 106-an még ezen a napon elhagyhatják a szállodát.
Az egészségügyi irányelveknek megfelelően két hétig tarthat a karantén a tenerifei szállodában, ahol öt magyar is tartózkodik – tájékoztatott a Kanári-szigetek kormánya szerdán. Teresa Cruz egészségügyi tanácsos elmondta: a zárlat nem mindenkit érint, a 723 szállóvendég közül 106-an még ezen a napon elhagyhatják a hotelt, mivel csak hétfőn érkeztek, és nem kerültek kapcsolatba azokkal az olasz turistákkal, akiknél kimutatták a koronavírus-fertőzést. Az első megbetegedést hétfőn késő este igazolták egy 69 éves, az észak-olaszországi Lombardiából származó orvosnál, aki maga kérte vizsgálatát miután influenzaszerű tüneteket észlelt. Később kiderült: a férfi felesége, valamint tízfős csoportjukból még ketten megfertőződtek, de a társaság többi tagjának vírustesztje negatív lett. Teresa Cruz kifejtette: a hotelből távozó turisták egészségügyi megfigyelése folytatódik, és ugyanezt az eljárást alkalmazzák azon dolgozók esetében, akik szintén elhagyhatják a hotelt. A döntést azzal indokolta, hogy a helyi egészségügyi szolgálat kilenc óra alatt elvégezte a hotelben tartózkodó, közel 800 ember egészségügyi szűrését. A teljesen tünetmentes szállóvendégek a hotelen belül szabadon közlekedhetnek, akiknek azonban akár csak enyhe tüneteik is vannak, a szobájukban kell maradniuk. A karatén miatt a négycsillagos tengerparti szállodában megerősítik az egészségügyi ellátást, és pszichológus is a vendégek rendelkezésére áll – tette hozzá.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán sajtótájékoztatón közölte, hogy a tenerifei szállodakomplexumban öt magyar állampolgár van, akik a legutolsó információk szerint jól vannak, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tart kapcsolatot velük. Spanyolországban az elmúlt két napban tíz koronavírusos megbetegedést regisztráltak, egy kivétellel mindegyikük Olaszország északi részén járt a közelmúltban. A legutolsó fertőzést egy 62 éves férfi szervezetében mutatták ki az andalúziai Sevillában, aki azonban az első jelentések szerint nem járt a járvány sújtotta országokban. A spanyol egészségügyi minisztérium kedden bejelentette: nem javasolja az utazást Kínába, Dél-Koreába, Japánba, Szingapúrba, Iránba és Olaszországon belül Lombardiába, Venetóba, Piemontba és Emilia Romagnába. Spanyolország a repülőtereken és a kikötőkben fokozza a vírussal kapcsolatos információs szolgáltatást, azonban korlátozásokat vagy kötelező vizsgálatokat nem vezet be. Fernando Simon, az egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a dél-európai országban a fertőzés kockázata mérsékelt.
Szerző

Terror Delhiben – 27 ember meghalt és több százan megsérültek az összecsapásokban

Publikálás dátuma
2020.02.26. 17:52

Fotó: SAJJAD HUSSAIN / AFP
Vascsövekkel, botokkal és baseball ütőkkel felfegyverkezett hindu nacionalista bandák vették át az uralmat az utcák felett muszlim többségű negyedeiben. Lincseltek, rongáltak és gyújtogatottak, a helyiek egy része pedig szembeszállt velük. Az érintett területek anarchiába süllyedtek, a rendőrök tétlenül nézték az atrocitásokat.
Indiában már tavaly év vége óta pattanásig feszült a helyzet, a decemberben elfogadott állampolgársági törvény miatt. A muszlimokkal szemben diszkriminatívnak tartott jogszabály elleni tiltakozásokat eleinte véres zavargások kísérték, azóta viszont békés demonstrációk váltak rendszeressé, amit a rendelkezés támogatói láthatóan egyre nehezebben tűrnek. Olaj volt a tűzre, hogy február elején Delhiben tartományi választásokat tartottak, amelyre a kormányzó, hindu nacionalista Indiai Néppárt (BJP) politikusai esetenként gyújtó hangú beszédekkel és szlogenekkel kampányoltak. „Az árulókat le kell lőni” – skandáltatta például egy gyűlésen Anurag Thakur pénzügyminiszter. Néhány napon belül két különböző alkalommal egy-egy fegyveres lőtt rá az állampolgársági törvény ellen tüntetőkre Újdelhiben. Az indulatok azonban igazán a hétvégén szabadultak el. A törvény ellen tiltakozók a múlt héten folyamatos lezárva tartották az utakat Delhi egyik kerületében. Vasárnap azonban a jogszabály mellett felvonulók gyűlésén a BJP egyik politikusa Kapil Mishra ultimátumot adott a rendőröknek: a következő három napban számolják fel az útlezárásokat vagy a tömeg a saját kezébe veszi a dolgokat. A beszéd azonban annyira feltüzelt egyes szélsőségeket, hogy ők nem várták meg a kiszabott határidőt: már aznap este megtámadták az állampolgársági törvény ellen tüntetőket. Az összecsapások másnap csak fokozódtak, ekkor jelentek meg az utcákon a hindu nacionalista bandák, akik muszlimok otthonait, boltjait és imahelyeit gyújtották fel. A Delhiben évtizedek óta nem látott vallási alapú erőszakban legkevesebb 27-en haltak meg és több mint 200-an sebesültek meg. Narendra Modi indiai miniszterelnök három napig egyáltalán nem reagált az eseményekre. Végül szerdán közösségi oldalán törte meg a csendet, a béke és a testvériesség megtartására szólított fel Delhiben. Az Indiából kedden hazatérő Donald Trump amerikai elnök csak szűkszavúan reagált az atrocitásokra. Újságírói kérdésre elmondta, hogy hallott a tomboló erőszakról, de az nem került szóba Modival folytatott tárgyalásokon. Mára a rend látszólag helyreállt, a kormányzat katonai rendőrök ezreit vezényelte az érintett negyedekbe. A helyi muszlimok azonban ennek ellenére félnek a hindu nacionalista bandák visszatérésétől. Sokan ezért inkább összeszedték holmijukat és elmenekültek otthonaikból.
Témák
India Újdelhi

Terjedésnek indult a koronavírus az egyik legnépesebb német tartományban

Publikálás dátuma
2020.02.26. 17:40
Karl-Josef Laumann tartományi egészségügyi miniszter
Fotó: FEDERICO GAMBARINI / AFP
A hatóságok két fertőzést regisztráltak és több tucat vizsgálathoz kezdtek hozzá fertőzésgyanú miatt 24 óra alatt.
Terjedésnek indult az új típusú koronavírus Németország legnépesebb és legsűrűbben lakott tartományában, a 18 milliós Észak-Rajna-Vesztfáliában. A hatóságok szerdai nap közbeni összesítése szerint két fertőzést regisztráltak és több tucat vizsgálathoz kezdtek hozzá fertőzésgyanú miatt 24 óra alatt. Karl-Josef Laumann tartományi egészségügyi miniszter düsseldorfi tájékoztatóján úgy fogalmazott: bekövetkezett, amire az első bajorországi esetek óta számítani kellett, a vírus Észak-Rajna-Vesztfáliában is megjelent. Hangsúlyozta: a hatóságok teljes erővel dolgoznak, hogy „amennyire csak lehet, megállítsák a koronavírus további terjedését”. Mint mondta, fontos elkerülni a pánikot, azért is, mert egy esetleges „hisztéria” révén gyorsan kimerülnének a vírus jelenlétének vizsgálatára szolgáló laboratóriumi kapacitások. Szerdára virradóra egy 47 éves férfinál állapították meg a kórokozó jelenlétét. Düsseldorfban kezelik intenzív osztályon súlyos tüdőgyulladással. Feleségénél nap közben mutatták ki a vírust. Egyelőre nem tudni, miként fertőződtek meg. Fertőzésgyanús eseteket jelentettek Kölnből, Leverkusenből és Moersből is.

Összehangolt európai választ sürget az EU

A koronavírus elleni összehangolt európai fellépést sürgette Sztella Kiriakídisz, az Európai Bizottság egészségügyi biztosa szerdán Rómában, újságírók előtt. Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója ugyanott elmondta, hogy a fertőzöttek száma 80 988. A fertőzés 33 országban jelent meg. Kiriakídisz és Kluge egyaránt azt hangoztatta, hogy nincs ok pánikra. Az olasz egészségügy-miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón Kiriakídisz azt is elmondta, hogy az EU általános irányelveket dolgoz ki az utazók tájékoztatására. „Minden tagállamnak tájékoztatnia kell bennünket a felkészülései terveiről” – hangsúlyozta az uniós biztos. „El kell kerülni az eltérő megoldásokat” – mondta, hozzátéve, hogy az Európai Bizottság kész összehangolni a válaszokat. Kluge elmondta, hogy az új koronavírus halálozási rátája mintegy 2 százalékos, Kínában, ahol az összes esetek 96,5 százalékát észlelték, jelenleg pedig 1 százalékos. A WHO európai igazgatója hozzátette, hogy felgyorsítják a járványban való reagálás területén az együttműködést annak érdekében, hogy Olaszország valamennyi régiónja egyformán felkészült legyen, miután az ország északi részében erőteljesen megnőtt a megbetegedések száma.