Járvány

Hónapokkal ezelőtt még minden jel arra vallott, senki és semmi sem tartóztathatja fel Kína hatalmi törekvéseit. Hszi Csin-ping 2013-as színre lépése óta az ország nem csak gazdasági, hanem politikai szempontból is világhatalommá akar válni, amit a Dél-kínai-tengeren való terjeszkedése, illetve az Új selyemút kezdeményezés is mutat, amelynek nyomán több ország került súlyos adósságcsapdába: jelentős hitelt kaptak Pekingtől infrastrukturális beruházásokra, amit aztán nem tudtak visszafizetni. Kétségtelen, hogy a kínai elnök ügyes stratégiát dolgozott ki: honfitársai nacionalista érzületeire épített, ami azért is rendkívül veszélyes, mert sok fiatalt megnyert a hatalmi érdekek nemzetközi érvényesítését célzó törekvései számára. Valami azonban eltört. A koronavírus megjelenése óta megrendült a rezsimbe vetett bizalom. Az a propaganda, amely a hírközlő eszközökből folyik, kontraproduktívvá vált, hiszen sokak számára most vált világossá: az egész rendszer hazugságokra épül. A kínai szemorvos, Li Venliang három héttel ezelőtti halála olyan társadalmi válaszreakciót váltott ki, amire Hszi Csin-ping elnöksége alatt még nem volt példa. A szemorvos figyelmeztetett először a koronavírus veszélyeire, ám ahelyett, hogy köszönetet mondtak volna neki, meghurcolták. Peking a helyi vezetőket tette felelőssé a gyászos fejleményekért, miközben ők is felső parancsnak engedelmeskedtek. A hatalom ezután a jól bevált eszközt vetette be: elnyomott minden bíráló véleményt. Ám ezzel csak saját magának ártott, a kritikus hangokat már nem lehet elhallgattatni. Ám nem csak emiatt kezdi elveszíteni nimbuszát a kínai kormányzat. A koronavírus megmutatta, hiába gyarapodik a gazdaság, a válsághelyzeteket nem képes megnyugtatóan kezelni. A kormányzat a tíz évvel ezelőtti gazdasági válságnál alkalmazott stratégiát követi: jelentős ösztönző hitelekkel kecsegteti a vállalatokat, ezzel azonban Kína a világ egyik legeladósodottabb államává válik. A koronavírus járvánnyá terebélyesedett Kínában, és rávilágított a kormányzat gyógyíthatatlan betegségeire.
Szerző
Rónay Tamás

Börtön, biznisz

A sors és a NER kegye folytán szabadlábon tartózkodó (ügyvédi irodájával korábban színlelt földszerződéseket ellenjegyző, a slamasztikából egy 2010 novemberi ügyészi döntéssel kikerült) Budai Gyula úgy kommentálta a tegnap frissen elfogadott ún. börtönbiznisz-törvényt: „a baloldal ismét a bűnözők és Soros oldalán áll”. Doktor Budai a tőle megszokott nagyvonalúsággal olyankor is dicsér, amikor bírál. A Fidesz lelkiismerete, hogy ezzel a politikai oximoronnal éljünk, arra utalt, hogy a független Szél Bernadett és Szabó Szabolcs nemmel szavazott, a jelenlévő LMP-sek tartózkodtak, az MSZP és a DK képviselői pedig nem vettek részt a szavazásban. Az érintettek talán nem érzik méltatásnak, hogy ki lettek prédikálva, de az az igazság, hogy ha arról az erkölcsi magaslatról érkezik, ahol Budai Gyula (Farkas Flórián, Simonka György stb.) tartózkodik, minden dorgálás felér egy szentté avatással. A kérdés, hogy tudniillik van-e jobb börtönbiznisz annál, mint hogy amennyiben a megfelelő párt szekerét tolod, akkor lebukás esetén sem kell börtönbe vonulnod – ha pedig akkora lúzer vagy, hogy mégis, akkor a szintén fideszes Mengyi Rolandhoz hasonlóan egy olyan rekreációs komplexumba kerülsz, amely a magyar társadalom politikailag kevésbé involvált bűnelkövetői számára jelentős életszínvonal-emelkedést hozna-, költői ugyan, de nem indokolatlan. De releváns a fordítottja is: hogy a most az igazságosság (mi más?) jegyében az embertelen körülmények között fogva tartottak utólagos pénzbeni kárpótlása ellen szavazatot leadó fideszesek – ha már akkora üzlet szerintük – bevonulnának-e a kártérítési plafont jelentő napi 1600 forintért mondjuk egy 12 fős, még a minimálisan előírt 3,5 négyzetméteres fejenkénti mozgásteret sem biztosító cellába, ha úgy hozná az élet. Merthogy 2022 után akár úgy is hozhatja.
Szerző
Hargitai Miklós

Értelmetlenség

Akié Budapest, az minimum első az egyenlők között – ez nem kérdés akkor, amikor az ellenzék a kormányt a nagyvárosokra építve óhajtja megszorongatni. Budapestnél pedig nincs nagyobb, a főváros csaknem kétmillió ember otthona: szimbólum és zsaroló potenciál. Ráadásul a budapesti képlet egyszerűbb és bonyolultabb is, mint az országos. Utóbbi négy, egymás sarkában járó erővel számol, a mintegy 8 millió szavazó közül 9 százalék a DK-t szereti, 7 százalék az MSZP és a Párbeszéd szövetségét, ahogy a Jobbik támogatottsága is 7 százalék, a Momentumot pedig 6 százalék kedveli. Sokat magyarázni a közös indulás kényszerét nem szükséges. A fővárosban viszont lényegében nincs Jobbik, három párt sakkozik egymással (a fővárosi közgyűlésben legnagyobb frakciója az MSZP-nek van), miközben besétált egy új szereplő a pályára, a kormány, Vitézy Dávid képében. Pontosabban az előző mondat múlt időben igaz, a legterebélyesebb képviselőcsoport a Demokratikus Koalícióé, miután két MSZP-s polgármesterrel bővült. És a szerdai lap megjelenését követően már valószínűleg ez is múlt idő, ugyanis a jelek arra mutatnak, hogy a közgyűlésben ugyanakkora csapata lesz az MSZP és a Párbeszéd valószínűleg megalakuló frakciószövetségének, mint amekkora a Demokratikus Koalíciónak van. Mégis hiba lenne vállat vonni, mondván: vihar egy pohár vízben, a status quo lényegében nem változott. Érdemes két vetületét vizsgálni az esetnek. Az egyik a felszín, a hatalomtechnikai tusa. Beszúrásban Gyurcsány Ferenc profi. A budapesti erőhelyzetet három tényező befolyásolja: Karácsony Gergely a főpolgármesteri teendőkre koncentrál, így az ellenzéknek nincs pártpolitikai címerfigurája; a kabinet Vitézy színre léptetésével városvezetői minőségében fakítja Karácsonyt (ha a kormány a fontosabb ígéreteit valóra váltja, karizmája és mozgósító képessége jó része odavész) – és ez jövőbeni pozícióit már most gyengíti; nem mindegy, hogy melyik képviselőcsoportnak a legerősebb az ellenzéken belül az érdekérvényesítő-képessége, és így el tudja-e vinni a jól eladható területeket (például a színházakat). Ebbe a vákum-szerűségbe szaladt bele Gyurcsány Ferenc, hogy kitöltse. Csinált ő már ilyesmit: az előválasztáson rajtaütésszerűen elindította Kálmán Olgát, a hivatalos utólagos magyarázat szerint azért, hogy előcsalogassa a küzdőszellemet Karácsonyból. Egyébként sikerült. Akkor nem jött be a hatalomtechnikai húzás. Most azonban más a helyzet: a status quo ugyan megmaradt, de a haszon nem porlott el, egy regnáló kerületi polgármester hatékonyan maximalizálhatja a voksokat egy országgyűlési választáson is, így eséllyel néz ki plusz képviselői hely a DK-nak. A másik vetület értékrendi: a folyamatos helyezkedés azt üzeni, van fontosabb, mint a kormányváltás, például az, ki a megmondó erő kormányváltáskor. Csakhogy amennyiben a választó nem lát mást, mint pozíciótuszakodást, elveszíti a hitét a kormányzóképességben, és voksával nem protestál a hatalom ellen. Ha Budapest meggyengül, vagy elvész, oda a vidék is. Persze biztos jó, az ellenzék „legerősebb pártjának” lenni. Csak semmi értelme. 
Szerző
Nagy B. György
Frissítve: 2020.02.26. 07:02