Előfizetés

Koronavírus: elmarad a Forma-1-es Kínai Nagydíj

Korom Milán
Publikálás dátuma
2020.02.12. 11:33

Fotó: JOHANNES EISELE / AFP
Április 19-én biztosan nem rendeznek futamot Sanghajban, kérdés, később tudják-e pótolni.
Gőzerővel készülnek a csapatok a 2020-as idénykezdetre, ezen a héten sorra leplezik le az istállók idei autóikat. A Haas volt az első csapat, mely bemutatta az új festését, az első nagy bemutató azonban a Ferrari nevéhez köthető, mely kedden Olaszországban tartott prezentációt. A marenellóiakat szerdán a Red Bull és a Renault követte, de az elkövetkezendő egy hétben mindegyik csapat fellebbenti a fátylat az autójáról.  A Forma-1-ben szereplő 10 istálló idén rekordhosszúságú idényre készül, ugyanis korábban sosem rendeztek még 22 futamot egy szezonon belül. Könnyen elképzelhető, hogy az elmúlt két évhez hasonlóan ugyancsak 21 versenyhétvégét tartanak meg, ugyanis szerdán eldőlt, a koronavírus-járvány miatt április 19-én biztosan nem rendeznek futamot Sanghajban, hanem egy későbbi időpontban pótolják, amennyiben javulnak a körülmények. Kína a negyedik verseny lett volna a naptárban a debütáló Vietnamot követően, ezzel pedig rögtön a vb-sorozat elején kapunk egy hónap szünetet, ugyanis Hanoi április 5-én rendezi meg a futamát, míg a visszatérő Zandvoort május 3-án. Kínában nem tettek le végleg a futamról, ugyanakkor a sűrű versenynaptár miatt legfeljebb az utolsó, Abu-Dzabi Nagydíjat követően lenne lehetőség a pótlásra.  „Kár lenne, ha nem mennénk – nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a hét elején, amikor még nem született meg a döntés a halasztásról. – Tele voltak a lelátók tavaly, minden jegyet eladtak. Kína kezd nagyon fontos piac lenni, Sanghajban remek eseményeket szerveztek a versenyek köré és nyilvánvalóan nem lenne jó sem a szurkolóknak, sem nekünk, ha nem mennénk. De az egészség az első, és remélem, hogy tudják kontrollálni a helyzetet. Ez a prioritás” – tette hozzá. Kínai Nagydíj ide vagy oda, hamarosan kezdődnek a hivatalos tesztelések, ugyanis Barcelonában előbb február 19-21., majd február 26-28. között próbálják ki új autóikat a csapatok. A mezőnyre ezúttal egy rendhagyó szezon vár, lévén a 2014-es szabályciklus utolsó éve ez, 2021-ben a sportág történetének sokak által legnagyobbnak vélt átalakulása következik, teljesen új autókkal, tervezési filozófiával és gumikkal. A mostani naptári év emiatt már a megújulás előkészítéséről is szól, különösen annak fényében, hogy jövőre debütál a költségvetési plafon, vagyis 2020 az utolsó lehetőség arra, hogy korlátlan mennyiségű pénzt költsenek el a gárdák a minél jobb felkészülésre.  „Az idei vb két vb egyben. Ez nem csak a 2020-as szezonról és a jelenlegi szabályrendszerről szól. Nagyon komoly változások lesznek jövőre, és az erőforrások egyensúlyba hozása kiemelten fontos, hogy tudjuk, mikor válthatunk át 2021-re” – mondta Wolff, aki eloszlatta azon pletykákat, mely szerint a Mercedes az idény végeztével távozna a Forma-1-ből. Mindezt az is alátámasztja, hogy a csapat hétfőn öt évre szóló szponzori együttműködést jelentett be az INEOS nevű vállalattal. Az átmenetiként emlegetett szezon biztosan lázban tartja majd a sportág rajongóit, ugyanis Lewis Hamilton az évadot hét futamgyőzelemmel és egy világbajnoki címmel kevesebbel kezdi meg Michael Schumacherhez képest, de 2020-ban a német szinte összes csúcsát átadhatja a múltnak. Kérdés, hogy a szebb napokat is megélt Sebastian Vettel, illetve az új generáció tagjai, Max Verstappen vagy Charles Leclerc asszisztálnak ehhez, vagy borsot törnek a rutinos brit orra alá.

A további autóbemutatók időpontjai

McLaren: február 13. (Woking) Mercedes: február 14. (Silverstone) AlphaTauri: február 14. (Salzburg) Racing Point: február 17. (Mondsee) Williams: február 17. (Grove) Haas: február 19. (Barcelona) Alfa Romeo: február 19. (Barcelona)

A legfrissebb adatok szerint a kínai gócpontú járványban eddig több mint 40 ezren fertőződtek meg, a halálesetek száma pedig meghaladta a 1100-at.

"Bosszút akarunk állni, és legyőzni őket Németországban"

Népszava
Publikálás dátuma
2020.02.12. 11:30

Fotó: HANDBALLVESZPREM.HU
A csoportelsőség a tét a Bajnokok Ligájában a két kiemelkedő csapat összecsapásán, a Kiel–Veszprém csúcsrangadón.
A statisztikák szerint is két kiemelkedő kvalitású együttes csap össze a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szerdai szupermeccsén: a komplett, 28 csapatot felvonultató mezőny második legtöbb gólt szerzett csapata (Veszprém) játszik a liga második legkevesebb gólt kapott együttesével (Kiel). Magyarul az egyik legjobb támadósor az egyik legjobb védelem ellen vonul fel szerda este a Kiel–Telekom Veszprém szuperrangadó apropóján Németországban.
A Bajnokok Ligája alapszakaszából három kör van hátra, a sorozatnak ezen szakaszában válik el a tüdő a májtól: a csoportelsőség megszerzése önmagán túlmutató jelentőséggel bír, ugyanis az A és a B csoport győztese kihagyhatja a gyilkos középdöntőt, és egyből a negyeddöntőbe jut. Vagyis nagyon nem mindegy, hogy a Veszprém az első vagy a második helyen zárja majd a B csoportot.
A szerda esti meccs előtt két ponttal vezet a Kiel a Veszprém előtt, amit amúgy pont a veszprémi első meccsen realizált: még az őszi második fordulóban a Veszprém Arénában nyert 37-31-re a Kiel, ami akkor nagyon megviselte a bakonyiak idegrendszerét.
David Davis vezetőedző ősszel elismerte, a különbség kis híján letaglózta. A Kiel kontrajátéka kimagasló volt, ezzel szemben saját csapatáról akkor ezt nyilatkozta: „Nem volt jó sem a védekezésünk, sem a támadójátékunk. Szörnyű nap volt. Szerintem amióta Veszprémben dolgozom, most teljesített a leggyengébben a csapat. A Kiel megmutatta, milyen szintre kell eljutnunk” – kommentálta a vereséget még szeptemberben.
Azóta eltelt öt hónap, szerdán kiderült, sikerült-e a felzárkózás. David Davis a klub honlapján legalábbis bizakodó volt: „Az Európa-bajnokság utáni mérkőzésen remekül teljesítettek a fiúk. Harcolni fogunk a győzelemért, és a csoport első helyéért. Mindenki egészséges, és megpróbáljuk meghódítani Kielt” – ígérte a vezetőedző. Optimizmusa egyáltalán nem alaptalan, hiszen a Veszprém komoly győzelmi sorozatban van: a BL-ben novemberben kapott ki utoljára, a legutóbbi két fordulóban pedig a BL-címvédő Vardar Szkopjét és a feltörekvő meglepetéscsapatot, a Portót is legyőzte. 
A jobbszélső Gasper Marguc is a meccs tétjéről beszélt: „Most jön az igazán fontos mérkőzés a Kiel ellen. Jó formában vagyunk, de ők is, és jól játszanak. Az egyik legrosszabb teljesítményt nyújtottuk a szezonban, amikor a Veszprém Arénában kikaptunk tőlük. Bosszút akarunk állni, és legyőzni őket Németországban. Nem volt sok időnk készülni, de a Kiel is heti két meccset játszik, épp ezért nem gondolom, hogy ez döntő tényező lenne a találkozón. Amelyik csapat jobban akarja a győzelmet, jobban koncentrál és kevesebbet hibázik, az fog nyerni.”
A másik jobbszélső, Dragan Gajic kifejezetten várja a meccset: „Természetesen jó móka lesz a teltházas Sparkassen Arénában pályára lépni, és reméljük, hogy a meccs végére el tudjuk majd csendesíteni a német szurkolókat.” De Borut Mackovsek ugyancsak bizakodó hangnemet ütött meg: „Nyerhetünk Kielben. Nagyon fontos összecsapás lesz számunkra, hiszen ha sikerül győzni, átvehetjük az első helyet a csoportban.”
Érdekesség, hogy a két csapat pont eltérő filozófiában hisz, a Veszprém 364 góljával a Barca mögött a második legtöbb gólt lőtte, míg a Kiel (ugyancsak a Barca mögött) a második legkevesebb gólt kapta a ligában. Vagyis a támadók és a védők is a legjobbak közé sorolhatók ebben a sportágban. Ennél több nem is kell. 
Illetve igen: egy Veszprém győzelem.

Törököt fogott az EHF-címvédő Siófok

A címvédő Siófok KC a török bajnok Kastamonu Belediyesi csapatával találkozik a női kézilabda EHF Kupa negyeddöntőjében – derült ki a Bécsben rendezett sorsoláson. A Kastamonu a selejtező harmadik fordulójában a Vác, a csoportkörben pedig a Debrecen együttesét búcsúztatta. A magyar csapat a negyeddöntőt idegenben kezdi. Amennyiben a Siófok továbbjut, az elődöntőben az orosz Lada Toljatti vagy a dán Odense lesz az ellenfele, és szintén idegenben kezdené a párharcot. A negyeddöntő első mérkőzéseit február 29-én és március 1-én rendezik, a visszavágókat egy héttel később játsszák. Az elődöntő első meccseire április 4-én és 5-én, a visszavágókra pedig egy héttel később kerül sor.

A címvédő franciákkal és az oroszokkal játszanak a magyarok a budapesti Fed Kupa döntőjében

MTI
Publikálás dátuma
2020.02.12. 09:27

Fotó: Jani Martin / Népszava
A sorsoláson a magyar női teniszválogatott az áprilisi finálé A csoportjába került.
Az már a keddi sorsolás előtt eldőlt, hogy Belgiummal, Svájccal és Szlovákiával biztosan nem találkoznak a házigazdák a csoportmérkőzések során, mivel ez a három csapat a Fed Kupa-ranglista alapján egy kalapba került a magyarokkal. Így az volt a kérdés, hogy a francia-ausztrál-amerikai-cseh, illetve a fehérorosz-német-orosz-spanyol négyesből melyik együtteseket kapják Babos Tímeáék.
A Szépművészeti Múzeumban tartott sorsoláson a nemzetközi szövetséget (ITF) vezető David Haggerty mellett jelen volt a Fed Kupa nagyköveteként Billie Jean King amerikai teniszlegenda, aki egyesben, párosban és vegyes párosban összesen 39 Grand Slam-trófeát gyűjtött. A magyar női élteniszt a párosban Roland Garros-bajnok Temesvári Andrea és a világranglista 13. helyéig jutó Szávay Ágnes képviselte. David Haggerty közölte, izgalmas hétnek néznek elébe áprilisban Budapesten, amely ideális helyszíne lesz a tornának, és a játékosok mellett a szurkolók is szeretik a várost. Billie Jean King elmesélte, hogy pályára lépett az első Fed Kupa-párharcban 1963-ban, és azóta nagyon messzire jutott a sorozat. Az új formátumról úgy vélekedett: a nők a finálé során megmutathatják a világnak, hogy megérdemlik ezt az eseményt.
 Az ünnepségen a magyar junior női együttes segítségével sorsolták ki a csoportokat, Juhász Gábor szövetségi kapitány együttese az A csoportban küzd majd meg a tavalyi döntőben az ausztrálokat legyőző franciákkal, valamint az oroszokkal. "Mi már azzal nyertünk, hogy otthont adunk a döntőnek ebben a csodálatos városban" – szögezte le Juhász Gábor, hozzátéve, hamarosan megkezdődik az egyeztetés a csapattagokkal, akik jelenleg szerte a világban versenyeznek. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, büszke arra, hogy az ITF Budapestet választotta, és a szervezők mindent megtesznek majd azért, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtsék meg a modern formában megújuló Fed Kupának. Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár megköszönte a bizalmat a nemzetközi szövetségnek, és kifejtette, hogy Budapest többek között a Fed Kupa vagy a nyári labdarúgó Európa-bajnokság révén igazi globális sportfőváros lett.
A Papp László Sportarénában április 14. és 19. között megrendezett 12 csapatos fináléba - amelynek jövőre és 2022-ben is Budapest ad otthont - az amerikai, a fehérorosz, a svájci, az orosz, a német, a belga, a szlovák és a spanyol gárda a kvalifikációból jutott tovább, míg a magyarok a rendező jogán, az ausztrálok és a franciák tavalyi döntősként, a csehek pedig szabadkártyával szerepelnek. A négy csoportgyőztes jut be az elődöntőbe, a párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak majd. A szövetségi kapitányoknak tíz nappal a torna előtt kell leadniuk a csapatnévsort. Az ebben a formában idén bemutatkozó döntő összdíjazása 18 millió dollár, amelyből 12-t a játékosok kapnak, hat pedig a szövetségeknek jut.

A Fed Kupa-döntő csoportjai:

A csoport: MAGYARORSZÁG, Franciaország, Oroszország B csoport: Ausztrália, Fehéroroszország, Belgium C csoport: Egyesült Államok, Spanyolország, Szlovákia D csoport: Csehország, Németország, Svájc