Elbújunk a fikció mögé - interjú Justine Triet filmrendezővel

Publikálás dátuma
2020.02.06. 10:00
Justine Triet
Fotó: LOIC VENANCE / AFP
Szex és pszichoanalízis címen mutatták be a magyar mozik Justine Triet filmjét, amely a Cannes-i filmfesztiválon – Sibyl címmel – mutatkozott be. A fiatal francia rendező Párizsban válaszolt a Népszavának.
A filmben a címszereplő karakter, Sibyl, aki pszichológus, túllépve a professzionalizmus keretein, a saját páciense életét igyekszik felhasználni íróként. Ilyen lehet a filmkészítés is, nem? Hogy a rendező olyan, mint a vámpír? Igen, lehet, és ezt a filmben így is ábrázolom, némi költői túlzással. A valós életben sohasem kerültem olyan kellemetlen szerelmi háromszögbe, amit most Sanda Hüller által alakított rendező karaktere kerül. De egyetértek, egy filmrendező alapból abban a furcsa helyzetben van, hogy a valóságot kell reprodukálnia a mozivásznon, ehhez pedig lopnia kell, persze, mértékkel. Van egy határ, amit nem szabad átlépni. Akkor, amit látunk, nem biográfia, hanem irónia? Amikor forgatókönyvet írok, sosem gondolom azt, hogy önéletrajzit kell alkotnom, de mint minden ember, a saját életemből indulok ki, ha úgy tetszik feldolgozom az életemet. Az biztos, hogy a saját környezetem és a démonjaim visszaköszönnek a filmben. Ez intim műalkotás, de azt hiszem, sikerül mindig elbújnom a fikció mögé. Egyszóval, igen, azt akartam elmondani, hogy milyen nehéz egy női rendezőnek és milyen bonyolultak a szerelmi viszonyok... Elég vicces jelenet a filmben, amikor a rendező filmet forgatna, de a párja és annak szeretője inkább civilben veszekszik a kamera előtt. Egyszerre vicces és tragikus. Egy alkotófolyamatban épp az a legnagyobb veszély, hogy jön egy civil erő és megszünteti az illúziókeltés lehetőségét. Ezzel Sibyl is így van: először úgy látjuk, hogy komolyan a hivatásának él, de ahelyett, hogy megmaradna pszichiáternek és megoldásokkal állna elő, önmagát dekonstruálja. Sibyl önmagában is nagyon ellentmondásos: pszichoanalízis a szakterülete, de fikciós regényt akar írni, ehhez elmegy egy forgatásra, ami egyrészt valóság, de mégiscsak játék. A fő férfi figura a filmben, Igor, akit Gaspard Ulliel alakít. Mintha nem lenne más funkciója, minthogy minden nővel lefeküdjön. Ez erősen klisészerű. De hát pontosan ilyen a híres francia színész kliséje! Persze, ez egy robotikus fantázia inkább, mintsem realitás. De ebben az esetben erre volt szükség: egy reális férfiről nem ábrándozna minden nő, nem gondolja? Amúgy nem volt célom „bosszút állni” vagy ilyesmi. Mit szólt ahhoz Gaspard Ulliel, hogy önmaga paródiáját kell eljátszania? Megértette a feladatot. Ebben a történetben tényleg nincs több funkciója a férfinak, de ez itt nem genderelméleti krízis. Túl sok karakter volt ahhoz, hogy mélyebb szintekre menjek. Ehhez sokkal több játékidőre lett volna szükség. A forgatókönyv változatban Igornak sokkal nagyobb volt a szerepe, de mindig rövidíteni kellett. Nem csak rajta. Mindenkin Sibylen kívül. Olvastam, hogy a rendezőnőt alakító Sandra Hüllert a Toni Erdman premierje után rögtön megkereste a szereppel. Így van. A Toni Erdman szerintem az évtized legjobb filmje. Csalódott volt, hogy nem kapott díjat Cannes-ban? Már a versenybe kerülés is a világ legjobb dolga, ami egy mozgóképpel történhet. A versenyben nem hiszek, ha szembejön egy díj, az olyan extra, mint a koktélban az olívabogyó. Korábbi filmje, a Victoria és a Szex és pszichoanalízis egyaránt Cannes-ban mutatkozott be. Ez pedig kimondhatatlanul nagy fegyvertény, igen, Különösen manapság, amikor egyre nehezebb független produkciókat létrehozni. Ha nem jutsz el Cannes-ba, esélyed sincs a következő filmre, hacsak nem kommersz produkcióban utazol. Az pedig, hogy most még ráadásul versenyben is voltam, számos szürreális helyzetet teremtett. Miért, nem szereti a vörös szőnyeget? Hát, terhesen nem. A díszbemutatón annyira az utolsó napokban voltam, hogy bármikor szülhettem volna. Ezért nem is engedtek repülni, vonattal érkeztem. Aztán a világpremier, meg a vörös szőnyeg annyi izgalommal járt, hogy arra kellett koncentrálnom, ne szüljek ott helyben.   

Justine Triet

Rendező, forgatókönyvíró. 1978-ban született Franciaországban. Dokumentumfilmesként kezdte pályáját, majd rövidfilmjeivel számos díjat nyert el. 2016-os Egy ágyban Viktóriával című játékfilmjét César-díjra jelölték. Tavaly,  a Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be Sybil című filmjét, amelyet Magyarországon Szex és pszichoanalízis címmel játszanak a mozik.

Ibizáról görbe tükörben

Publikálás dátuma
2020.02.06. 09:30

Fotó: Helmut Fohringer / AFP/APA-PictureDesk
Heinz-Christian Strache halhatatlanná válhat. A jobboldali radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) bukott elnöke azonban nem csak az úgynevezett Ibiza-videónak köszönheti, hogy nevét még akár száz év múlva is emlegetik, hanem annak, hogy botránya osztrák művészek sorát ihlette meg.
A tavaly májusban nyilvánosságra hozott, de két évvel korábban készült felvétel ugyanis egyfajta XXI. századi királydráma intrikákkal, csalásokkal, hatalommal való visszaéléssel, tőrbe csalókkal és az elmaradhatatlan bukással. Mint az akkori felvételekből kiderült, Strache törvénytelenül akart szert tenni busás kampánytámogatásra egy magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó hölgy által, s a politikus azt is elárulta, magyar mintára kívánja átalakítani hazája médiatérképét, amit tapasztalatból mondhatunk: nem sok jót jelentene az osztrákoknak. Még népmesei elem is vegyült a történtekbe: egy osztrák politikus országát és fele királyságát ajánlotta az orosz „unokahúgnak”. A szerelmi szál sem hiányzik, hiszen a felvételen az alkoholt és ki tudja még mit fogyasztott FPÖ-elnök egyre leplezetlenebbül flörtöl a messzi földről érkezett látogatóval. Ám Strache bukása is XXI. századira sikeredett. Az FPÖ-ből kizárták ugyan, de új pártot alapított és a mai kiszámíthatatlan európai politikai viszonyok közepette még az sem zárható ki, hogy egyszer visszatér. A Nobel-díjas osztrák írónő, Elfriede Jelinek is ezeket a visszásságokat, a mai kor abszurditásait kívánja bemutatni a bécsi Akademietheaterben ma először bemutatandó, Schwarzwasser („Fekete víz”) című munkájában. Mindazt, amit mi is napról napra tapasztalhatunk: erkölcs már nem létezik a politikában, de lassan logika sem. A mű a paródiát, a humoros fordulatokat sem nélkülözi, már az alaphelyzet abszurd: váratlanul vak király kezdi kormányozni az Egyesült Államokat, s a más országokban élők egyszerűen nem hisznek a szemüknek, látván, mi történik. A német Robert Borgmann által rendezett darab azonban nem csak a teljesen egyértelmű politikai utalások miatt időszerű. Egy vírus terjedését mutatja be, a populizmus vírusáét. Ezt a járványt legalább olyan nehéz feltartóztatni, mint a koronavírus pusztítását. És hasonlóan alattomosan szedi „áldozatait”. „Donald Trump minden megnyilatkozása azt igazolja, hogy manapság a gyengeelméjűség egyfajta normává vált” – magyarázza a rendező a bécsi Kuriernak. Hogy változnak az idők, azt az ősbemutató előtti viszonyok is igazolják. Nincs különösebb felhajtás, nem terveznek tüntetést pró és kontra. Tíz évvel ezelőtt ez nem lett volna így. Maga Jelinek nem lesz jelen az ősbemutatón, a próbákra sem járt el, a rendezővel e-mailben tartották a kapcsolatot. A darabban a tragikum keveredik a groteszkkel. Mintha mindennapjaink elevenednének fel, torz tükörben. Bár ezt a torzulást gyakran már fel sem fedezzük.

Meghalt a 103 éves színészlegenda

Publikálás dátuma
2020.02.06. 07:08

Fotó: JERZY DABROWSKI / AFP/Picture-Alliance
Kirk Douglas halálhírét magyar idő szerint éjféltájban tudatta fia, Michael Douglas a Facebookon.
Múlhatatlan szomorúsággal tudatom testvéreimmel együtt, hogy Kirk Douglas 103 éves korában itt hagyott minket, posztolta tegnap éjjel Michael Douglas. Aki szerint édesapja a világ számára egy legenda volt a mozi aranykorából, egy humanista, aki kiállt az igazságért, de neki és két testvérének egyszerűen az apát jelentette, családja többi tagjának pedig a csodálatos férjet, az apóst és nagypapát. 
Kirk, hangsúlyozza a fia, generációk számára írt filmtörténelmet, és híres emberbarát volt, aki próbálta megsegíteni a közösséget, és  szeretett volna békét hozni bolygónak. Michael Douglas azokkal a szavakkal zárja szomorú bejelentését, amelyeket Kirk Douglas utolsó születésnapján mondott, és amelyek számára örökre igazak maradnak: Apa, annyira szeretlek, és nagyon büszke vagyok, hogy a fiad lehetek.  Kirk Douglas a New York állambeli Amsterdamban született Issur Danielovitch Demsky néven, egy Oroszországból bevándorolt hétgyermekes zsidó család egyedüli fiaként. Nehéz gyermekkora ellenére kiválóan tanult, sportolt, az egyetemen birkózásban és színjátszásban is jeleskedett. New Yorkban az Amerikai Színművészeti Akadémia diákja volt, közben több mint ötven különböző munkahelyen dolgozott, hogy előteremtse a tandíjat. Az ezerkilencszázharmincas évek végén, amikor színpadi pályafutása elindult, változtatta nevét Kirk Douglasre. Amerika hadba lépése után, 1941-ben bevonult a haditengerészethez, a színpadra csak 1945-ben tért vissza. A következő évben kezdődött filmes pályafutása, melynek során mindvégig sikerült elkerülnie a beskatulyázást, drámai hősöket, romantikus és modern figurákat egyaránt hitelesen személyesített meg, alakításait a természetesség mellett lélektani elmélyültség jellemezte. 1949-ben játszott először Burt Lancaster oldalán, legendás párosuk hét kasszasikert eredményezett (köztük az Újra szól a hatlövetű című westernnel vagy a Hét májusi nap című politikai thrillerrel), az utolsó a sorban a Kemény fickók (1986) volt.
Egyik meghatározó szerepében - Spartacusként
Fotó: - / AFP
1996. január 28-án súlyos stroke-ot szenvedett, ami csökkentette a beszédkészségét.[11] Az orvosok elmondták a feleségének, hogy ha nincs gyors javulás, ez valószínűleg állandósul. A több hónapig tartó beszéd-nyelvterápiás kezelés után beszédkészsége visszajött, bár azóta is korlátozott szinten tud csak beszélni. Két hónappal később, márciusban azonban át tudta venni a tiszteletbeli Oscar-díjat, és köszönetet tudott mondani a közönségnek. Első filmszerepét 1946-ban alakította a Martha Ivers külölönös szerelmében, utoljára pedig 2003-ban a Tól nagy család című moziban állt kamerák elé. A százéves színész nevével egy évtizede díjat alapítottak, amelyet Harrison Ford, John Travolta, Ed Harris, Quentin Tarantino, Robert De Niro és Michael Douglas is megkapott. Százkettedik születésnapját ünnepelve arról beszélt, hogy nagyon hálás a sorsnak a csodálatos életért, amelyet élhet, ugyanakkor aggódva tekint a jövő felé. "A világban zűrzavar uralkodik, és a mi feladatunk, hogy rendet tegyünk benne gyermekeink és az unokáink számára. Mindennaposak a lövöldözések, az iskoláktól kezdve a zsinagógákig. Az embereket zaklatják, megölik az utcákon. A világ túlságosan megosztott, és ezt meg kell szüntetnünk" - hangsúlyozta Douglas. Elmondta, születésnapi kívánságként egy biztonságosabb világot szeretne a jövő nemzedékei számára.  "Rengeteg a gyűlölködés manapság, azt kívánom, hogy az emberek bánjanak egymással szeretettel és tisztelettel" - fűzte hozzá. 
Szerző
Témák
Kirk Douglas
Frissítve: 2020.02.06. 13:56