Égő lakásból mentettek ki a rendőrök egy idős asszonyt Székesfehérváron

Publikálás dátuma
2020.01.29. 14:23
Rendőrök hatolnak be a füsttel telített székesfehérvári lakásba
Fotó: police.hu
A lakás már megtelt füsttel, mikor a járőrök berúgták az ajtót .
Életet menthettek azok a székesfehérvári járőrök, akik szerda délután fél egy körül, egy Deák Ferenc utcai lakásból hoztak ki egy idős nőt.
A rendőrök riasztást kaptak róla, hogy füst gomolyog ki az egyedül élő asszony ablakából. Hiába kopogtattak nála, az ajtón nem tudtak bejutni, így jobb híján berúgták, és így kezdték meg a mentést – éppen időben, hiszen a lakó a földön feküdt, a füst pedig már betöltötte az egész lakást. A járőrök kihozták az idős lakót, és átadták a mentőszolgálat munkatársainak – írja a police.hu
Szerző

Lövések Röszkén: öt határsértő ellen indult eljárás

Publikálás dátuma
2020.01.29. 10:33

Fotó: Molnár Edvárd / MTI
Ugyan kedden még négy emberről beszélt a rendőrség, de később még egy férfit elkaptak, aki beismerte, hogy bemászott Magyarországra.
Határzár tiltott átlépése miatt öt ember ellen indult büntetőeljárás, miután kedd hajnalban Röszkénél, a közúti határátkelőhely kerítésén át illegálisan jutottak be Magyarország területére - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A menekültek kedden fél hat körül próbáltak meg a röszkei közúti határátkelőnél az ország területére bejutni. Az akkor még zárva lévő határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő egyik fegyveres biztonsági őr ezt észlelve három figyelmeztető lövést adott le. Ezután a csoport tagjai inkább visszaszaladtak Szerbiába. 
A rendőrök az első hírekkel szemben nem négy, hanem öt határsértőt fogtak el, akik bizonyítottan részt vettek a bűncselekményben.

A helyszínen egy 26 és egy 29 éves szír, valamint két 26 éves palesztin férfit fogtak el, ellenük tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépése miatt indult büntetőeljárás. Az átkelő közelében egy 25 éves algériai férfit tartóztattak fel, aki ellen határzár tiltott átlépése bűntett miatt indult eljárás. A gyanúsítottak kihallgatásuk során elismerték a cselekmény elkövetését.
A röszkei közúti határátkelőhely szerda 7 órától zavartalanul működik.

Embercsempészek szervezték

Meglepően sok menekült és reménybeli bevándorló tud Belgrádban a kedd hajnali határsértési kísérletről, sőt olyan is akadt, aki a Magyar Hangnak személyesen beszélt arról, hogy hetekkel ezelőtt őt is megpróbálták rávenni, hogy együtt lépjék át a magyar határt - írja a lap. Elmondásuk szerint a szervezők afgán embercsempészek voltak, akik saját útjukhoz akartak ezzel pénzhez jutni. Egyszerre vitték fel az embereket a magyar határra, és mivel így alacsonyabb árat kértek az egyébként szokásosnál, ezért sokan velük tartottak. Egy fiatalember arról beszélt a lapnak, hogy általában 2000 euróért, ma 675 ezer forintnak megfelelő összegért viszik el őket autóval Budapestig. Erre viszont alig van valakinek pénze, ezért is keresnek más megoldást azok, akik nem szerbiai hajléktalanként kívánnak élni.

Frissítve: 2020.01.29. 11:25

Rács mögött marad az 1998-as siófoki taxisgyilkosság egyik elkövetője

Publikálás dátuma
2020.01.28. 19:12

Fotó: Shutterstock
A másodfokú tanács érdemben helybenhagyta az első fokon eljáró büntetés-végrehajtási bíró döntését.
A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsának döntése alapján nem bocsátható feltételes szabadságra a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtott S. Z. elítélt – tájékoztatta a bíróság szóvivője kedden az MTI-t. Juhászné Prágai Erika közölte, hogy a tanács érdemben helybenhagyta az első fokon eljáró büntetés-végrehajtási bíró döntését. Az első fokon eljáró bíró megállapította, hogy az elítélt a szabadságvesztése végrehajtásának kezdetén igen súlyosan megszegte a büntetés-végrehajtási intézet rendjét, egy elítélt társa sérelmére elkövetett testi sértés miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték. Bár magatartása ezt követően pozitív irányba változott, különböző címen 75 jutalmat érdemelt ki, hosszabb ideje konfliktusmentesen tölti büntetését, és szabadulása esetére megszervezte a munkába állását, valamint a lakhatását, megélhetését is. Az elítélt azonban mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését, a sértett hozzátartozói számára jóvátételi törekvése nem volt, kártérítési összeg megfizetését nem ajánlott fel, ez idáig erre kísérletet sem tett. A bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül nem lenne elérhető. A másodfokú tanács indoklásában kifejtette: töretlen a bírói gyakorlat abban, hogy a feltételes szabadságra bocsátás nem jog, hanem lehetőség. A feltételes szabadságra bocsátás az elítélt társadalomba való visszailleszkedését és így jövőbeni normakövető magatartását elősegítő jogintézmény. Alkalmazásánál ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy valamennyi büntetés egyik alapvető rendeltetése a társadalom védelme. Ezért erre akkor kerülhet sor, amennyiben az elítélt feltételes szabadságra bocsátásától várható – elsősorban társadalmi – előnyök, meghaladják a társadalom veszélyeztetettségéből származó hátrányok mértékét. A büntetés-végrehajtási törvény előírásainak megfelelően a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét a későbbiekben ismételten meg kell vizsgálni. S. Z.-t a Legfelsőbb Bíróság sújtotta életfogytig tartó fegyházbüntetéssel, súlyosítva az első fokon eljáró Somogy Megyei Bíróság 15 év szabadságvesztést kiszabó ítéletét. Az ítélet szerint a férfi egy társával 1998. január 25-én éjjel Siófok belterületén intette le a sértett taxis autóját. A két elkövető egy elhagyatott helyre vitette magát, ott a felismerhetetlenségig összerugdosta a taxis fejét, és elvette 12 ezer forintját.
Szerző