Hosszú Katinka bronzérmet nyert Luxembourgban

Publikálás dátuma
2020.01.25. 20:40

Fotó: Tetsu Joko / AFP / The Yomiuri Shimbun
A háromszoros olimpiai bajnok harmadik, Szilágyi Liliána pedig ötödik lett 100 méter pillangón.
Hosszú Katinka egy bronzérmet szerzett szombaton az európai szövetség (LEN) által életre hívott úszó Európa Kupa-sorozat nyitóállomásának második napján, Luxembourgban. A nagymedencés viadal hivatalos honlapjának beszámolója szerint a háromszoros olimpiai bajnok – aki pénteken 400 méter vegyesen győzött – 100 méter pillangón 58.76 másodperces idővel lett harmadik, míg ugyanebben a számban Szilágyi Liliána – aki a nyitónapon 200-on nem talált legyőzőre – 59.61-gyel ötödikként zárt. A 100 ezer euró összdíjazású viadal első állomásának ezen a hétvégén a miniállam ad otthont, áprilisban Eindhovenben, később pedig Párizsban, majd Rómában versenyeznek az olimpiára készülő úszók.
Szerző

Simán nyert a Ferencváros és a Debrecen, gól nélküli döntetlent játszott a Fehérvár és a Honvéd

Publikálás dátuma
2020.01.25. 20:40
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Nem bírt egymással a Kaposvár és a Puskás Akadémia, a Diósgyőr 3-1-re győzött a Zalaegerszeg otthonában, a Kisvárda pedig kikapott a Mezőkövesdtől.
A címvédő és éllovas Ferencváros könnyedén, 4-0-ra verte a vendég Paks gárdáját a labdarúgó OTP Bank Ligában a tavaszi idény és a 17. forduló nyitómérkőzésén szombaton. A Paks megerősített, ötvédős felállással kezdett, ám a hazaiak a harmadik perc felénél már a második helyzetüket dolgozták ki, és Isaellel ellentétben Zubkov nem hibázott. A szünet előtt Boli góljával váratlanul megduplázta előnyét a házigazda. Az 51. percben Isael beadásnak szánt szabadrúgása kötött ki Rácz kapujában, majd tíz perc alatt négy paksi sárgult be, Zubkov pedig a 65. percben a második gólját is megszerezte. A hátralévő időben kijött a szorításból a Paks, ám nem tudott veszélyes akciókat vezetni, a hazai helyzetek pedig kimaradtak. A bajnokságban a Ferencváros veretlenségi sorozata immár 14 meccs óta tart, pályaválasztóként pedig már 45 találkozóján nem talált legyőzőre. A Tolna megyeiekkel szemben a fővárosiak négy mérkőzés óta tartó nyerő szériában vannak, a gólkülönbség pedig 14-0 a javukra. 

Eredmény:

Ferencvárosi TC-Paksi FC 4-0 (2-0) Groupama Aréna, 8075 néző, v.: Iványi gólszerző: Zubkov (3., 65.), Boli (43.), Isael (51.) sárga lap: Sigér (19.), illetve Lenzsér (53.), Kecskés (57.), Poór (61.), Szabó J. (62.) Ferencváros: Dibusz - Lovrencsics, Blazic, Otigba, Civic - Haratin, Sigér (Vécsei, 77.) - Zubkov (Varga R., 70.), Isael, Nguen (Lodico, 70.) - Boli Paks: Rácz - Kulcsár D., Lenzsér (Szélpál, 83.), Gévay, Poór, Szabó J. - Balogh B., Kecskés (Szakály D., 60.), Bertus - Könyves (Szendrei, 73.), Böde

A sereghajtó Kaposvár hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia csapatával. Mindkét gárda előtt adódott egy-egy nagy gólszerzési lehetőség, de a hazaiaknál Nagy ziccerben az oldalhálóba lőtt, míg a túloldalon Pogacsics hatalmas védést mutatott be. A többet támadó vendégek a szudáni születésű ausztrál Golgol első élvonalbeli találatával a 14. percben megszerezték a vezetést. A Kaposvár azonban gyorsan egyenlített, ennek hatására lendületbe jött, de ez nem tartott sokáig. A fordulást követően mezőnyfölényben futballozott a Puskás Akadémia, a hazaiak apró szabálytalanságokkal tördelték riválisuk játékát. A játékrész közepén Van Nieff kiállítása miatt emberhátrányba kerültek a vendégek, így megfordult a játék képe, a felcsútiak azonban így is egy ponttal távoztak.

Eredmény:

Kaposvári Rákóczi FC–Puskás Akadémia FC 1-1 (1-1) Kaposvár, 1053 néző, v.: Erdős gólszerzők: Nagy R. (20.), illetve Golgol (14.) kiállítva: Van Nieff (69.) sárga lap: Tarasovs (68.), illetve Van Nieff (36., 69.), Spandler (87.) Kaposvári Rákóczi: Pogacsics - Vachtler, Tarasovs, Hegedűs D., Fodor M. - Jakimiv (Nagy K., 87.), Nagy J. - Csiki (Zsiga, 89.), Szakály A. (Beliczky, 87.), Nagy R. - Balázs Zs. Puskás Akadémia: Hegedüs L. - Szolnoki, Meissner, Spandler, Deutsch - Van Nieff - Plsek (Slagveer, 66.), Favorov - Golgol - Gyurcsó (Sós B., 89.), Vanecek (Urblík, 72.)

A MOL Fehérvár FC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a meccset tíz emberrel befejező Budapest Honvéddal. A Honvéd kezdte veszélyesebben a találkozót, különösen Amadou Moutari volt elemében, aki előbb kapufára belsőzött, majd távolról is veszélyes lövéssel jelentkezett. Húsz perc után átvette a kezdeményezést a Fehérvár, amely Loic Nego közeli perdítésénél, majd Ivan Petrjak és Visar Musliu fejesénél is közel járt a gólhoz. A fordulás után Kovács István ziccerét rúgta ki Tomas Tujvel, majd Futács Márkó szerzett gólt lesről. A második félidő nagy részében a hazaiak próbálkoztak többet, a vendégek jobbára csak védekeztek, amikor pedig eljutottak a fehérvári kapu elé, akkor Banó-Szabó Bence lőtt tiszta helyzetből a kapufa élére. A Honvéd végül tíz emberrel fejezte be a meccset, mert Naser Alijit utánrúgásért kiállította a játékvezető.

Eredmény:

MOL Fehérvár FC–Budapest Honvéd FC 0-0 Mol Aréna Sóstó, 3054 néző, v.: Berke sárga lap: Ikenne King (33.), Lanzafame (86.) kiállítva: Aliji (91.) Fehérvár: Kovácsik - Fiola, Musliu, Vinícius, Stopira - Pátkai, Elek - Nego (Houri a szünetben), Kovács I., Petrjak (Milanov 59.) - Futács (Hodzic 75.) Honvéd: Tujvel - Ikenne King (Uzoma 73.), Batik, Kamber, Lovric, Aliji - Banó-Szabó, Kesztyűs, Hidi - Lanzafame, Moutari (George 72.)

A Diósgyőr hátrányból fordítva 3-1-re nyert a Zalaegerszeg otthonában, így 1975 augusztusa után diadalmaskodott ismét vendégként a két csapat párharcában. A DVTK hatalmas lendülettel kezdett, már az első percben óriási helyzetet hagyott ki, és a folytatásban is többször veszélyeztette Demjén kapuját. Negyedóra elteltével kiegyenlítettebbé vált a játék, mindkét oldalon adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek, de a szünetig nem született gól. A fordulás után viszont rövid időn belül mindkét csapat betalált: előbb a hazaiak egy vitatható büntetőből, majd a vendégek egy jobboldali szögletet követően. A Diósgyőr az egyenlítés után lendületben maradt, és egy remek szabadrúgás-variáció végén a vezetést is sikerült megszereznie. A vendégek a hátralévő időben eredményesen őrizték előnyüket, sőt többször ők veszélyeztettek, és az utolsó pillanatokban – Hasani révén – megadták a kegyelemdöfést is ellenfelüknek.

Eredmény:

Zalaegerszegi TE FC-Diósgyőri VTK 1-3 (0-0) Zalaegerszeg, 2051 néző, v.: Karakó gólszerzők: Bobál G. (47., 11-esből), illetve Brkovic (53.), Polgár (61.), Hasani (93.) sárga lap: Bedi (60.), Mitrovic (63.), Babati (91.) Zalaegerszegi TE FC: Demjén - Bolla, Bobál D., Lesjak, Bedi - Stieber, Mitrovic (McWoods, 76.), Kocsis G., Radó (Babati, 65.) - Ikoba, Bobál G. (Katelarisz, 62.) DVTK: Danilovic - Sesztakov, Polgár, Brkovic, Tamás M. - Márkvárt, Vági - Hasani, Rui Pedro (Cortes, 81.), Kiss T. (Egerszegi, 88.) - Ivanovszki (Tabakovic, 76.)

A harmadik helyen álló Mezőkövesd 1-0-ra nyert a vendég Kisvárda ellen. Már az első félidőben is egyértelmű fölényben futballoztak a hazaiak, és viszonylag hamar megszerezték a vezetést. A vendégek kapura lövéssel mindössze egyszer próbálkoztak, ráadásul közvetlenül a szünet előtt emberhátrányba is kerültek. Fordulás után változtatott a játékán a Kisvárda, ennek pedig az lett az eredménye, hogy kiegyenlítettebbé vált a küzdelem. A hazaiak a létszámfölényük ellenére nem tudták növelni előnyüket. Az eredmény nem változott, a sikerrel a Mezőkövesd megerősítette harmadik helyét a tabellán.

Eredmény:

Mezőkövesd Zsóry FC–Kisvárda Master Good 1-0 (1-0) Mezőkövesd, v: Solymosi gólszerző: Neszterov (18.) kiállítva: Simovic (45.) sárga lap: Karnyicki (81.), illetve Karaszjuk (27.), Simovic (32., 45.), Hej (42.), Protic (53.) Mezőkövesd: Szappanos - Farkas, Guzmics, Neszterov, Vadnai - Cseri, Berecz, Karnyicki, Besirovic (Meszhi, 89.) - Zivzivadze (Takács, 83.), Nagy D. (Pekár, 74.) Kisvárda: Dombó - Hej, Beriosz, Rubus, Protic - Karaszjuk (Bumba, 41.), Simovic, Obradovic - Cukalasz (Melnyik, 71.) - Kovácsréti (Viana, 66.), Grozav

A Debrecen 4-0-ra győzött hazai pályán az Újpest ellen. A Debrecen az első perctől irányította a mérkőzést, a hazaiak már az Újpest tizenhatosánál letámadták ellenfelüket. Az idő múltával aztán alábbhagyott a hazaiak lendülete. A második félidő elején hamar kétgólos előnyre tett szert a DVSC. Szécsi előbb Adeniji, nem sokkal később pedig Varga Kevin önzetlen átadását követően talált be az Újpest kapujába. A félidő közepén büntetőből tovább növelte előnyét a Debrecen, sőt az emberhátrányba került, teljesen széteső vendégcsapat egy hatalmas védelmi hiba után újabb gólt kapott. 

Eredmény:

Debreceni VSC-Újpest FC 4-0 (0-0) Debrecen, 2120 néző, v: Farkas Á. gólszerző: Szécsi (49., 53.), Bódi (68., 11-esből), Adeniji (73.) sárga lap: Kusnyír (33.), Szécsi (51.), Csősz (91.), illetve Szakály P. (7.), Burekovic (34.) kiállítva: Bacsa (67.) DVSC: Kosicky - Bényei, Kinyik, Pávkovics, Ferenczi - Haris (Csősz, 84.) - Bódi, Kusnyír (Baráth, 82.), Varga K. - Adeniji, Szécsi Újpest: Banai - Pauljevic, Heris, Ristevski, Burekovic - Onovo (Bacsa, 62.), Szakály P. (Csongvai, 62.) - Nwobodo, Zsótér, Simon K. (Bjarnasson, 62.) - Novothny

Témák
labdarúgás NB I
Frissítve: 2020.01.25. 21:33

Bronzérmes a magyar női vízilabda-válogatott az Eb-n

Publikálás dátuma
2020.01.25. 18:52

Fotó: Czagány Balázs / MTI
Az együttes 10-8-ra legyőzte a legutóbbi kontinensviadalon első holland csapatot.
A magyar női vízilabda-válogatott bronzérmet nyert a budapesti Európa-bajnokságon. Bíró Attila együttese a szombati helyosztón 10-8-ra verte a legutóbbi kontinensviadalon első holland csapatot. A két csapat számos mérkőzést játszott ugyan egymással az Európa-bajnokságok történetében, de most először csapott össze a bronzéremért. Ott volt a csapattal, de a vízbe már nem ugrott be Gurisatti Gréta, akinek csütörtökön a spanyolok elleni elődöntőben elszakadt egy ín az ujjában a lövő kezén. Azóta már túl van az operáción, de várhatóan két hónapos kihagyás vár rá – vagyis az olimpiai selejtezőben is kérdéses a szereplése. 
Keszthelyi Rita ötméteresből szerezte a találkozó első gólját – Parkes Rebecca harcolta ki a büntetőt megúszásból –, majd a korábban Magyarországon is légióskodó Catharina van der Sloot egyenlített. Szilágyi Dorottya szép lövéssel értékesítette az első hazai fórt, Keszthelyi pedig egy hajszálpontos lövéssel növelte az előnyt. A rivális ezt követően sorozatban négy gólt szerezve fordított, Maud Megens kétszer talált be. A második negyedből több mint két perc telt el, amikor Szilágyi ötméteresből törte meg a hollandok szériáját, miközben a kapuban Gangl Edina mutatott be több fontos védést. A rivális hatodik találatánál már ő is tehetetlennek bizonyult, a hetediknél pedig rendkívül peches volt, hiszen a kapufáról kipattanó labda a hátáról pottyant vissza a képzeletbeli gólvonal mögé. Kevesebb, mint húsz másodperccel a nagyszünet előtt Parkes szemfülességének köszönhetően csökkentette kétgólosra hátrányát a házigazda. Holland centergóllal kezdődött a harmadik felvonás, a túloldalon ugyanebben a műfajban Parkes is betalált, majd Rybanska Natasa minimalizálta a különbséget egy megúszás végén. Kevesebb, mint három perccel a negyed vége előtt hosszú idő után újra egyenlő volt az állás (8-8), Leimeter Dóra lapos lövéssel talált be. Ezekben a percekben szinte extázisban játszottak a magyarok, miközben a hollandok közvetlen közelről sem találtak be emberelőnyben. Alig hat másodperc volt hátra a szünetig, amikor Leimeter elemi erővel értékesített egy fórt, így újra a magyaroknál volt az előny. A magyar válogatott számára jól kezdődött az Eb utolsó nyolc perce, mert bár kétszer is emberhátrányban játszott, a rivális csupán egyszer juttatta el a labdát a kapuig. Elöl ugyanakkor már nem volt ilyen hatékony a gárda, ám még mindig vezetett. Két perccel a vége előtt fórt kapott a magyar csapat, Bíró Attila időt kért, a megbeszélt figurát pedig Illés Anna vágta a hálóba, gyakorlatilag eldöntve ezzel a találkozót. Az olimpiai kvalifikációs viadal egyetlen kvótáját az oroszok szerezték, akik a tokiói indulásukat már korábban bebiztosító spanyolokkal játszanak a 19 órakor kezdődő fináléban. A magyar csapat március közepén a Triesztben sorra kerülő olimpiai kvalifikációs tornán harcolhatja ki az ötkarikás indulást. Ott 12 csapat két hatos csoportban küzd majd egymással. Amennyiben lesz afrikai résztvevője a tokiói viadalnak, akkor kettő, ellenkező esetben három válogatott szerezhet kvótát. 

Európa-bajnokság (Duna Aréna), nők:

Bronzmérkőzés: Magyarország-Hollandia 10-8 (3-5, 2-2, 4-1, 1-0) Duna Aréna, v.: Nicolosi (olasz), Koryzna (lengyel) gólszerzők: Keszthelyi, Szilágyi, Parkes, Leimeter 2-2, Rybanska, Illés 1-1, illetve Megens 2, Van der Sloot, Van de Kraats, Sleeking, Stomphorst, Genee, Wolves 1-1 Magyarország: Gangl - Vályi, Garda, Szilágyi, Parkes, Keszthelyi, Máté - cserék: Illés, Leimeter, Gyöngyössy, Rybanska

Szerző
Frissítve: 2020.01.25. 19:07