Előfizetés

A sosemvolt múlt és jelen hete

Azt állította Orbán Viktor miniszterelnök (Indonéziában, ahol részt vett a korábbi Kereszténydemokrata, most már Centrista Demokrata Internacionálé vezetőségi ülésén, és tárgyalt a vendéglátó iszlám párttal): „nagyon tanulságos és érdekes, hogy egy olyan iszlám mozgalom, mint az önöké, hogyan jeleníti meg magát a politikai színtéren. Számomra ebből két kérdés következik: milyen lesz a kereszténység jövője és milyen az iszlámé. Tudunk-e úgy egymás mellett élni, ahogy régen, ami kiválóan működött” – tette hozzá.
Ezzel szemben a tény az, hogy ezek a régi szép idők sosem léteztek. Gondoljunk csak a keresztes háborúkra, majd az ottomán terjeszkedésre és a 150 éves török uralomra Magyarországon, vagy arra, hogy aztán kétszáz évig keresztény gyarmati hatalmak tartották uralmuk alatt szinte az egész iszlám világot. Nagyon dicséretes, hogy Orbán most a keresztények és a muzulmánok békés egymás mellett éléséről beszél (bárcsak komolyan gondolná), de ehhez nem az kell, hogy a sosemvolt boldog múltat támassza fel, hanem az, hogy olyan kül- és belpolitikát folytasson, amely nem a muzulmánok elleni gyűlöletre és elutasításra épít. Új Habony kerestetik. Legalábbis amíg nem jönnek az indonéz menekültek.
Azt állította Szijjártó Péter külügyminiszter (ugyancsak Indonéziában az MTI-nek), hogy a jókora földrajzi távolság ellenére jelentős fejlődésen ment keresztül Magyarország és Indonézia kapcsolatrendszere az elmúlt években. Számos, kiemelkedő technológiai színvonalat képviselő magyar vállalat ért el figyelemreméltó piaci részesedést. A kereskedelmi forgalomban is látszódnak a gazdasági kapcsolatok erősödésének jelei, hiszen a kétszázmillió dollárt is eléri a két ország éves kereskedelme – mondta Szijjártó.
Ezzel szemben a tény az, hogy nem éri el. A legutóbbi statisztikai adatok szerint a magyar export Indonéziába 11 milliárd forint volt, ami mindössze 33 millió dollárnak felel meg. Igaz, a behozatal onnét ennek háromszorosa, de a kettő együtt is csak 130 millió dollár. Ráadásul 2010-ben a magyar export a mostaninál nagyobb volt – 13 milliárd forint –, vagyis ilyen világra szóló eredményt hozott a keleti nyitás. Hajrá magyarok, hajrá Szijjártó!
Azt állította Stefka István, a PestiSrácok (kormány.hű) portál lapigazgatója (egy tévés beszélgetésben), hogy „a legújabb nyomozások és kutatások szerint a klímalobbi egyszerűen felgyújtotta több helyen, többször Ausztrália erdeit, bozótjait, és direkt azért csinálták mindezt, hogy legyen klímavészhelyzet”.
Ezzel szemben a tény az, hogy ezeket az összeesküvés elméleteket az ausztrál hatóságok – beleértve a tűzoltóságot is – egyértelműen cáfolták. A példátlan erejű bozóttüzek oka nem szándékos gyújtogatás volt, hanem a minden korábbinál forróbb és szárazabb nyár. A fákat és bokrokat a villámcsapások és az úgynevezett száraz viharok következtében kipattanó szikrák gyújtják föl, az erős szelek következtében pedig a tüzek gyorsan söpörnek végig hatalmas területeken. Még szerencse, hogy a klímaváltozást politikai okokból tagadók meg tudják őket állítani. Fejben.

Bűnbakbiznisz

Börtönbiznisz? Ugyan már! A miniszterelnök csak azért nevezte így, mert nem akarta a valóság minden részletét kibontani. Na persze kíméletből. Hiszen a magyar már a „biznisz” szótól is borzong: üzletelni, fuj, ez a mi egyenes jellemünktől idegen, efféle seftekben csak a spekulánsok, a bankárok, a vasárnap szentségét megtörő áruházláncok utaznak. Na meg Soros, hogy tovább ne is magyarázzuk, kikről van szó. 
A magunkfajta nem bizniszel. Iszonyú önfegyelemre van szüksége a kormányfő környezetében annak a néhány mártírnak, aki valahogy mégis leküzdi az undorát, és orrát befogva összehoz pár százmilliárdot. A miniszterelnöktől személyesen távol áll az ilyesmi, megmondta: üzleti ügyekkel nem foglalkozik. Erzsébet királynő sem nyitna szatócsboltot a sarkon, ugyebár. A „biznisz” szó nálunk eleve rosszul cseng. Zaklatószínház, börtönbiznisz, Soros-bérenc. A jónép már a nyelvhasználatból leveszi: ez valami utálatosság lehet. 
Nem is borzolták a kedélyünket annak részletezésével, miféle bizniszről van szó. Valójában nem börtön-, hanem bűnbakbizniszről. A világ legjobb politikai üzlete: kevés befektetés, nagy nyereség. Időről időre azért a bűnbak is amortizálódik, cserélni kell, ha elkopott a sok használattól. Illetve még jobb, ha a régieket sem dobják el, legfeljebb leértékelik (kis haszon is haszon), de beállítanak a kirakat közepébe valami vevőcsalogató újdonságot is. Így aztán valóságos svédasztalát kínálhatják a bűnbakoknak: mindenki megtalálhatja rajta az ízlésének való leggusztusosabb – pontosabban leggusztustalanabb – bűnbakpéldányt. Csak tessék, tessék, fogyasszanak egészséggel! Itt kaphatók a legfrissebb bűnbakok, némelyik még meleg.
A bűnbakbiznisz profitja garantált. Ha bármi baj van, rögtön fel lehet mutatni a felelőst, felkínálni egy kis politikai lincselésre. Ez roppant egészséges testmozgás, így marad a nép friss és energikus. Nem beszélve arról, hogy addig sem figyelnek a haszonélvezők viselt dolgaira. Régi trükkjük ez a vásári sokadalomban a zsebtolvajoknak. El-elkiáltják magukat, valahová távolra mutogatva: „Tolvaj! Fogják meg!” – még utána is erednek a fantomnak.
Be lehet vonni alvállalkozókat is az üzletbe, így a fővállalkozónak nem is kell annyit strapálnia magát. Elég, ha a hasznot bezsebeli. A kormánypárti frakciók halált megvető bátorsággal értettek egyet a miniszterelnökkel, az igazságügyi államtitkár dettó. A Hír tévé a nézőit is aktivizálta: O betűt küldjenek be, ha Orbánnak adnak igazat, S-et, ha Sorosnak. Pontosabban a munka nélkül dőzsölni akaró cigányoknak és a bebörtönzött bűnözőknek, mindegy, ők is Soros.
Borzasztó, hány Soros van. lassan több, mint svábbogár a cellákban, pedig oda a rabok direkt hurcolják be gyufásskatulyában. Lehet, hogy Soros szelleme is így jön be a határon, fogadni mernék, ha rendesen átvizsgálnák a civil bérenceinek a poggyászát, hát több volna benne a gyufásdoboz, mint az alsógatya és zokni. Mondjuk én a Hír tévé helyében nem nagyon merném a miniszterelnök nevét egy nyomtatott nagybetűvel összefüggésbe hozni, mintha láttam volna már erről szalonképtelen transzparenseket, de hát ők tudják.
Az alvállalkozók szolgálatkészen meg is nevezték a bűnsegédeket: a jogvédő civil szervezeteket, (a kormány zsoldjában álló Alapjogokért Központ elemzője szerint ők „áljogvédők”, szemben a „nemzeti jogvédőkkel”), a bírókat és az ügyvédeket. Természetesen csupa ballib, az egyik főgonosz pláne „Karácsony Gergely bizalmasa”. „Az ellenzék a pénzért és hatalomért mindenre képes. Láttunk már ilyet” – teszi hozzá a megbotránkozástól remegő hangon a KDNP-s szóvivő, a mezőknek ez a pénzről mit sem tudó lilioma. 
Lassan kiderül, hogy a jogvédők-bírók-ügyvédek trió nem is egyszerűen bűnsegéd. Ők maguk a valódi bűnösök, a bűnbakbiznisz igazi célpontjai. A fogvatartottaknak járó kárpótlást a miniszterelnök handabandázása ellenére végül csak kifizetik. A gyöngyöspataival teljesen megegyező esetben, Csörögön a diszkriminált roma diákok már meg is kapták a bíróság által megítélt összeget. Természetesen az önkormányzat helyett az állam, vagyis a tankerület fizette, ott ebből nem csináltak drámát, akkor még a bűnbakbizniszelők másba fektettek be. Ugyan már, kit érdekelnek a cigányok és a bebörtönzöttek? A kormányt biztosan nem. Velük mint amúgy sem túl népszerű csoportokkal a kellő hangulatot alapozták meg. Az ellenük gerjesztett indulatok csak a biznisz melléküzemágának termékei. Az igazi célcsoport az igazságszolgáltatás még független szereplői, mármint a függetlenségük maga. 
Az Árpád-házi királyok pallosjogot adtak legfontosabb hűbéreseiknek: a birtokaikon ők ítélkezhettek, és nem az erre rendelt királyi vagy vármegyei hatóságok, bíróságok. Utólag ez maga a plurális demokrácia ahhoz képest, hogy most az egész ország az első ember birtoka. Nem osztja le a pallosjogot. Ez is az övé. Ő dönti el, és nem a jog, a bíróságok, hogy – mint sajtótájékoztatóján mondta – mi „sérti az emberek igazságérzetét”, mi „sebezte meg a magyar néplelket”. Ő a néplélek maga. Ki sajnálhatná tőle épp azt a kis pallosjogot?
Hiszen ez csak a bűnbakbiznisz extraprofitja. Jár neki. A szerző volt országgyűlési képviselő 

Brüsszel nem tágul

Megint jőnek, kopogtatnak: most az Európai Parlament jogi bizottsága küld Magyarországra többpárti delegációt, hogy felmérje, milyen is a jogállam helyzete Magyarországon. A hír olvastán – már megint – az Annie Hall jutott eszembe; Brooklyn nem tágul, azaz Brüsszel (Strasbourg) nem tágul, oda nem jutnak el a hírek, nem létezik a világháló, újra és újra személyesen kell megtapasztalni, ami egyébként szabad szemmel látható onnan is. Persze, ki kell védeni a magyar miniszterelnök esetleges támadását: a Sargentini-jelentés esetében azzal utasította el az elmarasztaló határozatot, hogy a bizottság nem is küldött hivatalos tényfeltárókat Budapestre, nem hallgatták meg a kormány érveit, mintha azokat ne lehetne nap mint nap elolvasni, például a magyarországi média kilencven százalékában. 
De hát jöjjenek, noha a személyes jelenlét nem fogja Orbánt arra késztetni, hogy bármit elfogadjon a bírálatokból, legfeljebb Soros-ügynöknek lesznek bélyegezve a küldöttek. Meg mindenki, aki kritizálja a magyar jogállami helyzetet. Itt voltak a néppárti bölcsek is, a csapat összetételéből eleve tudni lehetett, hogy nem jutnak megegyezésre, hárman háromféle helyzetet láttak, így – a hírek szerint – nem is javasoltak semmi érdemit. De járt már itt sokfajta összetételű bizottság, vizsgálták már a jogállamot, a média helyzetét, tökmindegy volt, mit írtak le, az orbáni politikán senki és semmi nem tudott változtatni, sőt az egyre beljebb ment a jogállam lebontásában. 
Pedig Brüsszelnek nem kellene ideküldeni senkit, szinte minden nap produkál a hatalom olyan történéseket, amelyek távolról is pontosan megítélhetőek. Elég lenne, mondjuk, ha minden európai képviselő megkapná az állami televízió Budapest ellenzéki főpolgármesterével készült interjúját, máris tudná, hol és hova tart ez az ország. Nem kell ahhoz sem repülőjegyet váltani, hogy meghallgassák Orbán Viktor állami rádióban tett nyilatkozatát, vagy a nemzetközi (!) sajtótájékoztatóján elhangzottakat, majd elkészítsék tényfeltáró jelentésüket. Vajon milyen kiegészítő információ szükségeltetik ahhoz, ha a miniszterelnök saját szájából hallják, hogy fityiszt mutat és negligál egy bírósági ítéletet, fölrúgva ezzel még a saját törvényeit is? Milyen plusz ismeret kell egy képviselőnek akkor, ha meglátja: a pártállami időket megidézve az összes vidéki lap címlapján ugyanaz a kormánypárti politikai propaganda látható? Budapestre kell-e utaznia bárkinek ahhoz, hogy véleményt alkosson egy múzeum titkos kormányhatározatban történő elköltöztetéséről? 
Manipulált kérdések ezek, majdnem olyanok, mint a nemzeti konzultációéi, oly egyértelműek a válaszok. Ám Brüsszel nem tágul, újabb és újabb tényfeltárókat küld Magyarországra, újabb és újabb jelentéseket készít, készíttet, és valójában nem történik semmi. Az Unió nehézkessége, túltengő bürokráciája nem teszi lehetővé, hogy érvényesek legyenek a demokrácia játékszabályai, vagy másként: a szövetség elvei. És ezt pontosan tudja Orbán, éppen ezért Budapest sem tágul.