Ígéretek földje

Minden ellentétes híresztelésekkel szemben Magyarország igenis az ígéretek földje. A politikusoknak mindenképpen: ígérgetni semmibe sem kerül, később pedig bízvást lehet számítani az elfásult választók felejtésére. A feladat csak annyi, hogy találjunk olyan problémát, ami emberek tíz-százezreit érinti és dobjunk be néhány jól hangzó, keménykedő intézkedést a kampányban, amivel azt sugalljuk, hogy mi, tökös politikusok bármikor, egy csapásra, csettintésre megoldjunk évtizedek alatt kiépült, összetett problémahalmazt. Nos, pontosan ennek volt az iskolapéldája az, ahogy Palkovics László és Tarlós István a főpolgármesteri kampány felvezetőjében ígérték, hogy pár rendelet nosza, és máris hangfogót szereltek a sűrűn lakott területek felett szálló repcsikre. Persze ha más nem, a közlekedésmérnöki végzettségű Palkovics László is pontosan tudhatta, hogy az egész csak duma. Az éjfél után, késve beérkező gépeknek például nem lehet azt mondani, hogy szíveskedjenek reggel ötig lebegni a magyar határ feletti légtérben, ahogy az sem igazán megoldás, hogy az éjszakai gépeket átterelték az agglomeráció fölé, mivel azzal csak annyit értek el, hogy így Monor, Vecsés, Üllő lakosságának lett álmatlanabb éjszakája. (Az más kérdés, őket büntetlenül lehetett szívatni, mivel ők nem szavaztak főpolgármesterre.) Ha a kormányzat komolyan venné a kérdést, akkor úgy adnak engedélyt a repülőtér forgalombővítésére, hogy közben évekkel korábban programot hirdetnek a repülőtér közvetlen közelében lévő házak kivásárlására, esetleg belevágnak távolabbi, tehermentesítő repülőtér kialakításába, amire Európában is számos példa van. Azonban akkor esetleg nem jutott volna annyi stadionokra, határon túli oligarchák focicsapataira, Mészáros Lőrincre és más hasznos dologra. És vannak prioritások: a haverok és a duma. Minden más utána következik, már ha egyáltalán.
Szerző
Batka Zoltán

A pávatánc vége

Nem vagyok jó a fogadásokban. Két láda sört vesztettem két kollégával szemben korábban azért, mert azt gondoltam, a kormány úgysem fogja végül elűzni az országból a CEU-t - na meg szinte biztos voltam benne, hogy az Egyesült Államok nem fogja hagyni. Szerencsére most nem fogadtam, mert ismét veszítettem volna minden jel szerint: ugyanis abban is erősen hittem, hogy a Fideszben végül felülkerekedik a józan ész, és maradnak az Európai Néppártban. Persze már maga az idióta Juncker-, és Soros-ellenes plakátkampány is ellentmondott minden rációnak, még ha a legcinikusabb módon mérjük is a politikai sikert: a magyar kormánypárt nagyon stabil győzelmét semmi sem veszélyeztette, a plakátok nélkül is ugyanúgy húzták volna be az EP-választásokat, mint így, és akkor nyugodtan maradhattak volna. Most – nagyon úgy tűnik – mennek, bár még mindig vannak, akik szerint nem dőlt el minden és kétségtelenül megfigyelhető az EPP részéről is egyfajta kettős beszéd: a pártelnök Donal Tusk, a frakcióvezető Manfred Weber folyamatosan bírálja Orbánékat, majd jön Antonio Tajani, a Néppárt alelnöke és azt mondja, hogy még mindig orvosolható a Fidesz helyzete, egyébként pedig szövetségesként tekintenek Orbán Viktorra. Persze, még mindig orvosolható – kérdés, a szándék megvan-e rá. A Néppárt vezetésének azt kell mérlegelnie, hogy ha esetleg bent tartják is a Fideszt, akkor tartós feszültségforrást teremtenek, hiszen ez nyilvánvaló politikai győzelem lenne Orbán Viktor számára, egyben megerősítése  eddigi politikájának.  A Fidesz a jövőben folyamatosan a Néppárt „belső lelkiismereteként” viselkedne, hiszen Orbán Viktor már most is ezt a szerepet vette magára: ő ostorozza állandóan a „gyökereit, alapértékeit vesztett”, „liberális”, „balra tolódó” EPP-t, ezzel erős megosztottságot keltve. Persze a magyar miniszterelnök azzal is nyerhet, ha kizárják. Akkor lehet majd azt mondani, hogy lám-lám, itt már meg sem lehet mondani az igazat a migrációról, Sorosról, a píszíbe fulladt dekadens ejrópai elit kiveti magából azokat, akik szembesítik őket a valósággal. Aztán egy másik szemétdombon királykodhatna a miniszterelnök. Igaz, ez jóval kisebb lesz, de hát Istenem, végül is a Fidesz lengyel barátai, a Jog és Igazságosság pártja is elvan ebben a periférikus frakcióban. Orbán nyerne, az ország meg veszítene, hiszen a magyar érdekérvényesítő képesség csökkenne erőteljesen ebben az esetben. Bár, kérdés, ez csökkenhet-e még tovább – éppen mai lapszámunkban mondja el Dobrev Klára, a DK EP-képviselője, hogy Orbán Viktor már így is jobbára magára hagyva ácsorog az Európai Tanács üléseinek szünetében, senki nem akar már odamenni hozzá parolázni és az ő közeledését sem fogadják túl szívesen, az oly fontos informális kapcsolatok már rég meglazultak. Vagyis lehet, hogy igazából semmi sem változna. Csak persze egy kicsit megint kijjebb kerülnénk az európai centrumból, és közelebb Orbán Viktor új barátaihoz a Türk Tanácsban. Szívesen veszítenék fogadást ebben az ügyben, még a két láda sört sem bánnám érte.
Szerző
Kósa András
Frissítve: 2020.01.20. 10:29

A nyolcszor feltámadt ember hete

Azt állította Orbán Viktor miniszterelnök (a Kossuth rádiónak adott szokásos interjújában), hogy Európában azért nem beszélnek nyíltan Soros maffiaszerű hálózatáról, mert erősnek látják, és félnek tőle. „Engem nyolcszor öltek meg ezek az újságírók, álcivilek, én már nem félek ettől, mert ismerem”.
Ezzel szemben a tény az, hogy se egyszer, se nyolcszor nem ölték meg a magyar miniszterelnököt újságcikkekben, még akkor sem, ha ő esetleg ezt keresztre feszítésként élte meg. Azt állítani pedig, hogy Európa többi politikusa nem szokott hozzá a sajtó vagy a civil szervezetek bírálataihoz, sőt fél tőlük, és ezért nem meri fölemelni a szavát Soros-Lucifer ellen, enyhén szólva is abszurdum. Legföljebb ők nem közpénzből finanszírozott Soros elleni lejárató hadjárattal, valamint a média és a civilek megrendszabályozásával válaszoltak a kritikákra, mint Orbán. Akkor ki is itt a gyáva?
Azt állította továbbá Orbán (ugyanott), hogy „Soros György sok millió ember tönkretételéből szerezte a pénzét, politikai befolyást vásárol. Az ilyet a mi szakmánkban úgy hívják, hogy oligarcha”.
Ezzel szemben a tény az, hogy Soros nem tett tönkre sok millió embert, amikor 1992-ben térdre kényszerítette a brit jegybankot, és ezen mintegy egymilliárd dollárt keresett. Egyszerűen arra fogadott, hogy a font árfolyama abban a gazdasági helyzetben nem tartható sokáig, hiába ragaszkodik hozzá a kormány és a Bank of England, és miután bekövetkezett a font leértékelése, a már hosszú ideje szenvedő brit gazdaság is megindult fölfelé. Vagyis nemcsak Soros járt jól, hanem végeredményben a brit társadalom is (bár nyilván nem ez volt Soros célja). Amit pedig a brit kormány csinált, azt a mi szakmánkban úgy hívják, hogy politikai hiba.
Azt is állította rádiónyilatkozatában a kormányfő, hogy ha a Fidesz nem lenne a jövőben az Európai Néppárt tagja, ezzel nem csökkenne Magyarország érdekérvényesítési lehetősége, amikor a forrásokat elosztják, ezeket ugyanis nem pártközi, hanem államközi kapcsolatok határozzák meg, és különben is, a tagországoknak vétójoguk van.
Ezzel szemben a tény az, hogy de bizony csökkenne, mert a Néppárt legnagyobb frakcióját a német kereszténydemokraták adják, Németország pedig az unió legerősebb állama, vagyis a CDU-CSU-val szembeforduló Fidesz elvesztené legerősebb szövetségesét. Ha ráadásul élne a vétójogával is, akkor végképp a perifériára kerülne. Ott, a végeken milyen érdeket lehet érvényesíteni, tessék mondani? 
Azt állította ezenkívül Orbán (ugyanott), hogy a joggal való visszaélés, ha a rossz börtönviszonyokra hivatkozva az elítéltek a magyar államot kártérítésért perelhetik. Szerinte az európai szabályok a börtönbeli kínzásról lazák és abszurdak, és ebből jó üzletet lehet csinálni, ám az állam nem fog fizetni.
Ezzel szemben a tény az, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága egy 2015-ös ítéletében szólította fel a magyar kormányt, hogy szüntesse meg a megalázó börtönviszonyokat, és tegye lehetővé a kártalanítást. Az Európai Bírósággal szembefordulni jó üzlet?
Szerző
Bolgár György