Előfizetés

Surranópályán

A 2022-es választásokig két év nyugodt kormányzásra készül Orbán Viktor – ezzel a bejelentéssel lepte meg a miniszterelnök az újságírókat. Ez egyben azt is jelenti, hogy a maga részéről már nem tervez komolyabb átalakításokat a kormányában, ugyanakkor a 2021-es és a 2022-es költségvetési keretszámokból látszik, hogy a kormányon belül igencsak átrendeződnek az erőviszonyok. A számok szerint két fő trend látható a pénzek áramlásában: az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) erősödése és az emberminisztérium (EMMI) eljelentéktelenedése. A Palkovics László vezette tárca ma már felel a felsőoktatásért, szakoktatásért, bedarálta az akadémiai kutatóintézeteket, sőt januártól a munkaügyet is ellenőrzi a hagyományos területein túl. A technológiai tárca  költségvetése jövőre már meghaladja a 2000 milliárd forintot – ezzel a kormányban a második legtöbb pénzt költheti el a miniszterelnök problémamegoldója, aki mérhetetlen teherbírása miatt láthatóan mindenhez is ért. Addig jól is működhet a csúcsminisztérium, amíg nem kell az új ember az élére – ennek ideje akár eljöhet már 2022-ben, de akár később is, akkor majd lehet szétszerelni, amely hónapokig, évekig tartó folyamat lesz. Míg Palkovics a surranópályán tör előre, tovább folytatódik az évek óta tartó iszapbirkózás Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök között, eldöntendő, hogy kinek is feladata a gazdaságpolitika irányításra. Matolcsy a héten épp a kormány lakáspolitikáját döngölte a földbe – mondván az úgy rossz, ahogy van, de megvan a maga véleménye az euró bevezetéséről, illetve az ország versenyképességéről is. A számok másik üzenete, hogy a következő két év vesztese az az EMMI lesz, miután elveszti forrásainak 15 százalékát. E tárcába is - az ITM-hez hasonlóan -, 6-8 (humán) területet szuszakoltak bele, többek között a stratégiai jelentőségű egészségügyet és az oktatást. Azonban, ha a  jelenleginél is kevesebb jut ezen területekre, akkor sok minden lesz itt a következő két évben, csak nem nyugodt "országépítő" kormányzás. 

Dánia felé, félúton

 Vagy húsz évvel ezelőtt egy tanulmányúton jártam Dániában. Az egyik előadáson megtudtam, hogy a dán oktatás az Európai Unióban az utolsó helyen áll a diákok általános műveltsége alapján. Ezt komoly problémának érezték, javítani szerettek volna rajta. 
Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy a dán és a magyar a közoktatás két pólusát testesíti meg Európában. A dán oktatási rendszer gyerekbarát, nem „exportál” stresszt a családokba, (majdnem) mindenkit megtanít két élő idegen nyelvre, de lám, nem ad kellő általános műveltséget, és ez a dán oktatás szereplőit is zavarja. A magyar közoktatás széleskörű általános műveltséget nyújt – ám ugyanakkor nem eléggé diák- és családbarát, túl sok stresszel jár, túlterhel, nem eléggé hatékony az idegennyelv-tanításban (ez ügyben a három leggyengébben teljesítő ország egyike vagyunk a kontinensen). 
Talán nincs is olyan hét, amikor a Népszavában ne említené valaki a magyar diákok túlterheltségét, az egyoldalú, túlzottan sok lexikális ismeretanyagot és a gondolkodásra nevelés nem elégséges mértékét. Jómagam nem hiszem, hogy akár át lehetne, akár át kellene esni a ló túloldalára: egy oktatási rendszer nem változtatható tetszőlegesen. Inkább a két modell – a dán és a magyar – valamiféle ötvözetében, kompromisszumában hiszek. 
A 2004-es érettségi reform a jó irányba lépett. Valamennyivel csökkent az elvárt lexikális ismeretek, és nőtt a gondolkodtató feladatok aránya – legalábbis az általam ismert tantárgyakból (történelem, földrajz) feltétlenül. Azóta sem csupa rossz történt, habár pl. a kronológiát is tartalmazó atlaszok kitiltása az érettségiről visszalépés. Ám az új történelem tankönyvekben, akárcsak a földrajzban, jól érezhető a törekvés. A lexikális anyag – adatok, helyszínek, személyek, évszámok stb. – egy jelentős része kimaradt, vagy a kötelezőt kijelölő tankönyvi fő szövegből a forrásokba vagy az olvasmányokba kerül át, lehetőséget nyújtva és ösztönözve az elemzésre, megértésre, magolás nélkül. 
A gyenge pontot nem a korszerűségre való törekvés hiányában látom. A pedagógus konzervatív lény. Mennél idősebb, annál inkább megcsömörlött a reformoktól, akkor is, ha egyébként szeret is, tud is tanítani. (Szinte) mindenki - és nem csak tanári pályán - hajlamos az „úgy, mint tavaly” gyakorlatára; változtatni pedig jobb szeretünk saját belátásból, semmint parancsszóra. Utóbbi esetben túl nagy a rendszer tehetetlenségi ereje és a visszarendeződésre való hajlam. A túl sok lexikális anyag gyakran a szakmaszeretet, elhivatottság velejárója, a pedagógus kedvelt szakterületéről, szeretett tanítványainak többet akar nyújtani. 
Nem, nem azt akarom mondani mindezzel, hogy a tanár a hibás. Hanem azt, hogy elengedhetetlen (volna) a párbeszéd, a meggyőzés, az érvelés. A parancs – végrehajtás – ellenőrzés – jutalmazás, büntetés szisztéma kiválóan működik a fegyveres erőknél, az egyházakban, a hierarchikus rendszerű hivatalokban. Egy munkahelynek nem kell feltétlenül demokratikusnak lennie. Olykor azonban érdemes. Egy iskolában s egy oktatási rendszerben az utasítás – engedelmesség modellnél hatékonyabb a közös elemzés, beszélgetés, vita, meggyőzés, belátás. Ennek teljes elmulasztása, a „mi jobban tudjuk” elve és a „majd ellenőrizzük, kikényszerítjük” ki nem mondott logikája alapján bármely oktatási reformot kudarcra ítél. A szerző tanár 

Senkit sem hagyunk magára

Az európai zöld megállapodásban megfogalmazott éghajlatvédelmi átállás nem csupán etikai kötelességet, de egyben gazdasági lehetőséget is jelent. Változtatni kell termelési és fogyasztási szokásainkon, ha fontosnak tartjuk egészségünk és jóllétünk védelmét, és bolygónkat meg akarjuk őrizni a következő generációk számára is. Más lehetőségünk nincs, mivel ez az egy bolygónk van. 
Az elmúlt évtizedekben Európa megmutatta, hogy a gazdasági növekedésnek nem feltétlenül kell szén-dioxid-kibocsátás növekedésével járnia. Hosszú távon mindannyian haszonélvezői leszünk a klímasemlegességre való átállásnak. Rövid távon ugyanakkor jelentős erőfeszítésekre és mélyreható változásokra lesz szükség ehhez, főként azon polgárok és régiók részéről, akik és amelyek nagyobb mértékben támaszkodnak a fosszilis tüzelőanyagokra.
Az Európai Bizottság ezért döntött úgy, hogy elfogad egy Méltányos Átállást Támogató Mechanizmust, amely egy Méltányos Átállást Támogató Alapot is magában fog foglalni, ezzel biztosítva, hogy az energetikai és éghajlatváltozási átállás igazságos és méltányos legyen. Ez jó alkalom annak bizonyítására is, hogy a „senki ne maradjon ki” elv nem csupán egy Twitter-címke, hanem az európai szolidaritás és méltányosság valódi ígéretét hordozza.
Nem minden ország és régió van ugyanis ugyanabban a helyzetben. Több százezer munkahely és sok háztartás még ma is függ a fosszilis tüzelőanyagok értékláncától és a nagy mértékű szén-dioxid-kibocsátással járó ipari folyamatoktól, legyen szó akár a szénbányászatról, akár az acéliparról. Az EU 276 régióját tekintve 108-ban található szénre épülő infrastruktúra, mintegy 237 ezer fő dolgozik a szénágazatban, és a tőzegkitermelési és az olajpala-ágazat is tízezreket foglalkoztat.
Európa 2050-re kitűzött ambiciózus céljainak eléréséhez jelentős erőfeszítésre lesz szükség, a klímasemleges Unióra való áttérés pedig az európai régiók átalakulását fogja magával vonni. Ha terveinket siker koronázza, jelentősen csökkenhet a városaink légszennyezettsége miatt bekövetkező, idő előtti elhalálozások jelenleg elfogadhatatlanul magas (évi 400 ezres) száma.
E törekvés megvalósításakor minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni annak érdekében, hogy egyetlen régiót, egyetlen közösséget és egyetlen embert se hagyjunk magára. Annak érdekében, hogy a segítség Európa-szerte mindenkihez eljusson, az asztúriai és sziléziai szénbányáktól kezdve a közép-angliai tőzeglápokig, a Méltányos Átállást Támogató Alap felállításával támogatni kívánjuk azokat, akik aggódnak a munkájukért, továbbá meg akarjuk mutatni, hogy az átállás mindenki számára rejt lehetőségeket.
Ennek egyik eszköze lehet például, ha átképzési lehetőségeket kínálunk azoknak, akiket érinteni fog az átállás, új munkahelyeket teremtünk a zöld gazdaságban, vagy beruházunk az elektromos tömegközlekedésbe, hogy csak néhány példát említsünk.
A Méltányos Átállást Támogató Mechanizmus egy új lehetőség arra, hogy mindenkit bevonjunk, és elősegítsük a jólétnek, az emberek jóllétének és egy zöldebb jövőnek a megteremtését a jövő nemzedékei számára. A Mechanizmuson belül létre fogunk hozni egy Méltányos Átállást Támogató Alapot, amely az uniós költségvetésen felül friss forrást fog biztosítani a gazdasági diverzifikáció és az átképzésben érintett munkavállalók támogatásához. Az Alap magánforrásokat is mozgósítani fog annak érdekében, hogy új gazdasági tevékenységek váltsák fel a környezetszennyezőket. Ezenfelül az Európai Beruházási Bankon keresztül kedvező hiteleket fog nyújtani a helyi önkormányzatoknak zöld projektek finanszírozásához. Ezen eszközök együttesen legalább 100 milliárd euró összegű beruházást fognak megvalósítani, illetve ösztönözni.
Az Európai Unió arra az előfeltevésre épül, hogy az egyén jóléte a társadalom többi tagjának a jólététől függ. A szolidaritás felvilágosult önérdek, és egyértelmű, hogy egyedül egy állam sem lesz képes megbirkózni az e bizonytalan idők támasztotta nagy kihívásokkal. A zöld megállapodással Európa jó példával jár elöl az éghajlat-semlegesség és az új zöld növekedési stratégia felé való átmenetben. A készségek, az elmék és a technológia mind rendelkezésre állnak. Mától egy olyan mechanizmussal is rendelkezünk, amely révén mindenki részt vehet ebben az igazságos átmenetben. Közösen élünk ezen a kontinensen, és együtt fényes és zöld jövőt alakíthatunk ki. Készüljünk fel, és lássunk munkához!