Az ügyészség szerint rendben volt, hogy Simonka szabadlábon maradt

Publikálás dátuma
2020.01.16. 11:06

Fotó: Béres Márton / Népszava
Pedig közben tanúkat befolyásolt, nyomozókat vesztegetett meg és még egy saját érdekét szolgáló törvénymódosítást is összehozott.
A nyomozó ügyészség bűncselekmény hiányában elutasította a Simonka György letartóztatásának elmaradását kifogásoló feljelentést – adta hírül az ügyészség. Az ügyben Hadházy Ákos független képviselő tett feljelentést azok után, hogy egy ügyészségi összefoglalóból kiderítette: a súlyos, 1,4 milliárd forintos kárt okozó költségvetési csalással vádolt fideszes honatyát a nyomozó hatóságok annak ellenére is szabadlábon hagyták, hogy Simonka közben tanúkat befolyásolt, nyomozókat vesztegetett meg, illetve országgyűlési képviselőként elérte, hogy olyan törvénymódosítások szülessenek, amelyek miatt később az ügyében enyhébb ítélet születhet. Hadházy Ákos országgyűlési képviselő szerint viszont a bűncselekmény gyanúját veti fel, hogy az ügyészség nem indítványozta a büntetőeljárás során Simonka György letartóztatását. A feljelentést a Fővárosi Nyomozó Ügyészség kivizsgálta. Az Ibolya Tibor által jegyzett közlemény szerint „a büntetőeljárási törvény a letartóztatás indítványozására kötelező esetet nem ír elő, hanem a terheltek jogainak védelme érdekében a szükségesség, arányosság és fokozatosság elveinek érvényesülését rögzíti”. Ibolya emlékeztet arra, hogy a bűnügyben a mentelmi jog felfüggesztéséig törvényi tilalma is volt a letartóztatásnak. (Simonka mentelmi jogának a felfüggesztését csak 2018 októberében kérte Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűléstől.) Ibolya szerint „ezt követően azonban már a tényállás olyan mértékben felderített volt, hogy a nyomozás és bizonyítás akadályozása már nem volt lehetséges.” Korábban rákérdeztünk a Fidesznél, kivizsgálták-e, hogy Simonka milyen törvénymódosításokat ért el a frakciónál a saját ügyében, ám a Fidesz azóta sem válaszolt a kérdéseinkre.  Jelenleg a Fővárosi Törvényszéken zajlik a Simonka ügy előkészítő tárgyalása. A bizonyítási eljárás várhatóan áprilisban fog elkezdődni. Az ügyészség 8,5 év börtönbüntetést és 850 millió forintos vagyonelkobzást kért a politikusra. Simonka György fideszes képviselő azóta is szabadlábon védekezik.  

Vizsgálja a Kúria az elítéltek kártalanítási gyakorlatát

Publikálás dátuma
2020.01.16. 10:22

Fotó: Népszava
Miután Orbán Viktor felháborodott a „börtönbizniszen”, a Kúria jogelemző csoportot állított a témára – erre állítólag korábban is igény volt már.
Két kényes ügyben is nyilatkozott az InfoRádió Aréna című műsorának a Kúria elnöke: Darák Péter elsőként szülői felügyelet és a feltételes szabadon bocsátás jogintézményeiről beszélt – nyilvánvalóan a győri kettős gyermekgyilkosság kapcsán, amikor a börtönből épp csak szabaduló apa láthatásán végzett saját és nevelt gyerekével, majd öngyilkos lett.

Beavatkozni nem kell, mérlegelni annál inkább

Az elnök ebben az esetben megvédte a bírósági eljárásokat. Mint mondta, 
konkrét eseteket elemezve nem állapítható meg, hogy a joggyakorlat helytelen irányba haladna, illetve az, hogy mindez közvetlenül a Kúria beavatkozását tenné szükségessé.

Tény ugyanakkor szerinte, hogy a feltételes szabadon bocsátás nem alanyi jog, és az erről döntő bírónak gondolnia kell a társadalom védelmére. Darák szükségesnek tartja a büntetés-végrehajtási bírók alaposabb képzését – álláspontjáról már szóban tájékoztatta Varga Judit igazságügyi minisztert, és írásos véleményt is küld majd neki.

Orbán mérges, a Kúria vizsgálódik

A rossz körülmények között fogvatartott elítéltek kártalanítási pereivel kapcsolatban Darák Péter már nem fogalmazott ilyen egyértelműen. Orbán Viktor éveleji sajtótájékoztatóján kelt ki az ellen, hogy elítélt bűnözők összekapaszkodó ügyvédek és civil szervezetek támogatásával milliókat „vesznek le a magyar államtól”.  A kormány gyorsan fel is függesztette az amúgy jogszerűen megítélt kártérítési kifizetéseket, amíg Európa Tanácsban és az Európai Parlamentben megvitatnák, tényleg jár-e ez a pénz a fogvatartottaknak. A döntés 12 ezer kártérítési pert érinthet.
A Kúria elnöke a rádióműsorban elmondta: joggyakorlat-elemző csoport felállítását rendelte el, amely az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt az elítéltnek vagy az egyéb jogcímen fogvatartottaknak járó kártalanítás iránti eljárások gyakorlatát fogja vizsgálni. Darák ugyanakkor hozzátette azt is, hogy az elemző csoport felállításának igénye nem most merült fel, ezt már tavaly is kérte az ország számos törvényszéke és Országos Bírósági Hivatal.

Az áldozatok kártérítése is odaveszhet

Bár Orbán a beszédében a civilek mellett nekiment az uniós bíróságnak is, mondván, a testület döntése miatt kell a kártérítéseket kifizetni, ebben tévedhetett. Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke viszont már Orbán megnyilatkozása után közölte, hogy ezeket a kártalanításokat magyar bíróságok ítélik meg, magyar törvények alapján. Ezekhez az ítéletekhez pedig az a törvény kellett, amit 2016-ban a Fidesz szavazott meg kétharmados többségével. Ez a törvény pedig úgy szól, hogy
a fogvatartottnak megítélt kártérítésből először le kell vonni az áldozatot megillető kártalanítást. Így sok esetben voltaképpen az áldozatoknak fizeti ki a pénzt a kormány.

 A kifizetések felfüggesztéséről szóló bejelentés után, szerdán közösségi oldalán is kiadott egy közleményt a Magyar Helsinki Bizottság. Ebben azt írják: 
"ahol a törvények alapján meghozott jogerős ítéleteket egy politikus utasítására semmibe lehet venni, ott nem a törvény uralkodik, hanem a politikus önkénye".

Azt is hangsúlyozzák, hogy tudomásuk szerint a 12 ezer ügy egyikében sem kapott pénzt egyetlen civil szervezet sem. Megjegyzik, nyilvánvaló hazugság az is , hogy "civil szervezetek járnak be ügyvéddel börtönbe", hiszen köztudottan kitiltotta onnan őket a kormány lassan három éve.  Mint a Népszava megírta, az Orbán-kabinet húzása ráadásul azzal a következménnyel is járhat, hogy börtönben ülők és korábbi elítéltek tömegesen indíthatnak végrehajtási eljárásokat az államkincstár ellen, ha a kormány tényleg nem fizeti ki a nekik jogerősen megítélt kártérítéseket.
Szerző

Megvan a Főkert új vezérigazgatója

Publikálás dátuma
2020.01.16. 09:07

Fotó: Facebook / Főkert
Az előző vezető nem is pályázott.
Zakar András a Főkert Nonprofit Zrt. új vezérigazgatója csütörtöktől - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A közlemény szerint a szakember nyílt pályázaton nyerte el megbízatását. Szabó József, a Főkert korábbi vezérigazgatója nem pályázott. Karácsony Gergely főpolgármester a kinevezésről azt mondta: "mivel az elkövetkezendő évek egyik legfontosabb programpontja a zöldfelületek növelése lesz a városban, az új vezetésű Főkertnek stratégiai szerepe lesz a város átalakításában. Zakar András vezérigazgató és Bardóczi Sándor főkertész máris neki tud állni egy zöldebb, élhetőbb Budapest megteremtésének." A posztra azután írt ki pályázatot a főváros, hogy az Mfor megírta: hétvégenként saját cégüknek dolgoznak vissza külsősként a Főkert dolgozói. A fővárosi kertészeti cég ugyanis leányvállalatára bízza közszolgáltatási feladatainak jó részét, amely azután alvállalkozókkal végezteti el a munkát, illetve gyakorta a Főkert saját embereivel. Mindenki jól jár, kivéve a fővárosi önkormányzatot. Arról pedig a Népszava írt, hogy más furcsa megbízások is voltak: a Főkert évi nettó 6 millió forintról fogadott be számlát, amit a budapestiek parkhasználati szokásainak vizsgálatai alapján állított ki a Fidesz akkori budaörsi elnökének cége. Mindezek ellenére Szabó Józsefet nem menesztették, csupán az történt, hogy a választási ígéretnek megfelelően minden fővárosi közműcég élére nyílt pályázaton kerestek vezetőt - szögezte le még decemberben Karácsony Gergely főpolgármester. Ezen a pályázaton Szabó is indulhatott volna, de nem tette.
Szerző
Témák
Főkert