Nagy csatában született meg a magyar siker a Duna Arénában

Publikálás dátuma
2020.01.15. 20:49

Fotó: Zagyi Tibor / Népszava
Egy góllal, 9-8-ra nyert a magyar női vízilabda-válogatott egyik legnehezebb csoportellenfele, Oroszország ellen a Duna Arénában zajló Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.
Bíró Attila szövetségi kapitány mindenkit meglepett azzal, hogy Gangl Edina helyett Kasó Orsolya kezdett a kapuban, de ez a húzás remekül bevált, a kapuvédő egyik vezéralakja volt az együttesnek. Az első gólt ugyan az oroszok szerezték, de ez volt az egyetlen alkalom a találkozón, amikor ők vezettek. Az első felvonás 4-3-as magyar vezetéssel zárult, a második nyolc percben az oroszok egyszer sem találtak a kapuba, 6-3-ra elhúzott a magyar csapat. 
A harmadik nyolc percből hét az oroszoké volt, akik egyenlítettek, ám az utolsó hatvan másodpercben Keszthelyi Rita és Szilágyi Dorottya is bevette az ellenfél kapuját (8-6).  Az utolsó negyedben Karimova csökkentette a különbséget, de Illés Anna hamar válaszolt (9-7). Két perccel a vége előtt az oroszok is betaláltak, de több gól nem született, a magyar válogatott nagyon fontos és értékes győzelmet aratott (9-8).
"Nagyon boldog vagyok, amit megbeszéltünk, ahhoz tartottuk magunkat - mondta az M4 Sportnak Keszthelyi Rita, aki 4 góljával a magyar csapat legeredményesebb játékosa volt. - Örülök, hogy le tudtuk lassítani az ellenfelet, de ennek a győzelemnek akkor lesz valós értéke, ha a görögöket is legyőzzük, mert akkor a folytatásban könnyebb ágon folytathatjuk szereplésünket az Eb-n. Igazi csapatmunka volt ez a siker."  
"Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számítottam arra, méltó ellenfelek leszünk - hangsúlyozta Bíró Attila. - Azt nem gondoltam, hogy három góllal is el tudunk húzni, de elég profi szinten játszottunk ahhoz, hogy egy ilyen szintű csapatot is meg tudjunk verni. A védekezésünk volt a siker kulcsa, ellenfelünk erőssége a lefordulás, ellenünk ezt azonban csak kétszer vagy háromszor tudta megcsinálni. A csapat egységének, önbizalmának nagyon fontos volt ez a siker, bízom benne, még egy lapáttal rá tudunk tenni pénteken a görögök ellen."
Szerző
Frissítve: 2020.01.15. 21:47

Középdöntős a magyar férfi kézilabda-válogatott Malmőben

Publikálás dátuma
2020.01.15. 20:46

Fotó: ANDREAS HILLERGREN / AFP
Hiába vezetett öt góllal is Izland, a magyar férfi kézilabda-válogatott 24-18-ra győzött, s csoportelsőként masírozott be az Európa-bajnokság középdöntőjébe.
A Magyar Kézilabda Szövetség nem tűzött ki egyértelmű célt a válogatott számára a férfi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra, a rendkívül fiatal átlagéletkorú csapat azonban eddig meglepően jól szerepelt. Az oroszok elleni győzelem után jött egy döntetlen az olimpiai- és világbajnok dán csapattal, így az Izland elleni mérkőzés előtt még a csoportelsőségre is volt esély, de már egy döntetlen is továbbjutással kecsegtetett. A dánok ellenben az izlandiak sikerében bíztak, nekik ugyanis csak a magyarok veresége esetén lehetett (volna) esélyük a továbbjutásra.
Mikler Roland védéssel mutatkozott be, majd Hornyák Péter szerezte az összecsapás első találatát. Az ellentámadás végén Izland büntetőhöz jutott, Mikler másodszor is védett. Bánhidi Bence és Balogh Zsolt egy-egy találatával 3-0-ra vezettek a magyarok, Mikler majdnem hat perc elteltével kapott először gólt. A jelentős méretű dán szurkolói csoport támogatását is élvező izlandiak felzárkóztak 3-2-re, majd Gudmundur Gudmundsson, az ellenfél szövetségi kapitánya a 10. percben időt kért.
Megállt a tudomány magyar oldalon, elkezdtek potyogni az izlandi találatok, hirtelen háromgólos előnyből ugyanekkora méretű hátrány lett (3-6) – ekkor Gulyás István kért időt. Mikler negyedik védése után a majdnem 10 perce gólképtelen magyar együttes faragni tudta hátrányát. Mikler újabb bravúrjának és Győri Mátyás két találatának köszönhetően tartotta a lépést a magyar csapat, amely a 19. percben emberhátrányba került, az izlandiak pedig újfent három góllal léptek meg, majd a 23. minutumban először lett négy találatnyi a különbség. Ekkor emberhátrányba kerültek az izlandiak, Balogh azonban kihagyta büntetőjét, az izlandi fór pedig ötre nőtt (6-11).
Ligetvári Patrik értékesített ziccere után Máthé Dominik hagyott ki egy büntetőt, az izlandiak pedig gyorsan büntettek. Az első félidő utolsó percében Bóka Bendegúz villant meg kétszer, így háromgólos izlandi előnynél ért véget a játékrész (9-12).
A folytatásban az izlandiak szerezték az első találatot, majd Bánhidi állította vissza a háromgólos különbséget. Elkezdett működni, hogy Bánhidit tömködték labdával beállóban, azonban nagyon fontos pillanatokban remegtek meg a magyar kezek – kétperces emberelőnyben nem sikerült gólt lőni. Ezt követően már egyenlő létszámban javult fel a magyar csapat, Bánhidi rámolt be két gólt, eközben Mikler is védeni tudott. A magyarok az egyenlítésért támadhattak, Izland azonban újfent meglépett kettővel (13-15). 
Mikler tizedik védése után Szita góljával 3-2 óta először a magyarok vezettek (18-17). Bánhidi második kiállítása sem fogta meg a magyar együttest, Szita emberhátrányból lőtt gólt, majd Mikler húzta le a rolót sokadszorra. Bóka ziccerével hárommal lépett meg a magyar csapat, amely 20 perc alatt mindössze öt gólt kapott a második félidőben, 20-17-nél kért időt az izlandi kapitány.
Mikler újabb bravúrja után immár aggódó tekintetű dán játékosokat lehetett látni a lelátón, Szita újabb találata pedig tovább rontotta a hangulatukat. Négygólos magyar fórnál tört meg a több mint nyolc perce tartó izlandi gólcsend, Bánhidi nyolcadik találatával viszont egyre kilátástalanabb helyzetbe kerültek az északiak. Ekkor már minden bejött a magyaroknak, Nagy Bence bombája és Szita ejtése is beakadt. A hajrában Székely Márton is megfogott egy hétméterest – bearanyozva a második félidőt. A magyar válogatott 24-18-as sikerével csoportelsőként jutott tovább a középdöntőbe, ahová viszi magával az Izland ellen szerezett két pontot, míg az olimpiai- és világbajnok dánok nem jutottak tovább a csoportból.
„Boldogok vagyunk! Az első félidőben voltak gondjaink, és bármennyire is úgy tűnik, hogy támadásban elszórtuk a labdákat, védekezésben alaphibákat követtünk el. Ezt a második félidőben tudtuk javítani” – értékelt a lefújás után Gulyás István.
Folytatás pénteken a középdöntőben, ahol jövő keddig - szintén Malmőben - további négy mérkőzés vár a magyar együttesre Norvégia, Szlovénia, Svédország és Portugália ellen.
Szerző

Balázs Attila nyolc közé jutott Bangkokban

Publikálás dátuma
2020.01.15. 11:14

Fotó: DENIS LOVROVIC / AFP
Második mérkőzését is megnyerte a Bangkokban zajló, 54 ezer dollár (16,2 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi challenger-tenisztornán Balázs Attila.
Az ATP honlapja szerint a világranglistán 128. magyar játékos a kazah Gyenyisz Jevszejev elleni, hétfői sikere után szerdán az amerikai J.C. Aragone-nal (274.) mérkőzött és kiélezett, háromjátszmás csatában diadalmaskodott 6:3, 3:6, 6:4-re.
A 31 éves Balázs a negyeddöntőben a rangsorban 253. orosz Jevgenyij Karlovszkijjal csap össze.
Szerző