Fotó: ED JONES / AFP

Egy csepp északi romantika Szöulban

A dél-koreai fővárosban van egy étterem, ami arra alapozta üzleti modelljét, hogy Kim Dzsongun országa annyira zárt és annyi titok övezi, hogy így aztán nagyon sokan kíváncsiak rá. A Phenjan névre keresztelt bárban majdnem minden olyan, mint ha Észak-Koreában lennénk, csak épp a lényeg nem, aki már ismeri az országot, az nem vágyik rá egyáltalán.

Szerző

Megosztás
Fotó: NIKOLAY DOYCHINOV / AFP

Derékig a jeges vízben boldogok egy bolgár faluban

Sokaknak a vízkereszt nem sokat jelent, legfeljebb, hogy akkor illik leszedni a karácsonyfát, pedig a kereszténység egyik legrégebbi ünnepéről van szó, amihez számos népszokás kapcsolódik. A görögkeleti keresztény hagyományok szerint a jeges vízben táncolás egészséget és boldogságot hoz egész évre, amit a bulgáriai Kaloferben komolyan is vesznek és hosszú ideig fürdőznek, mintha augusztus lenne.

Szerző

Megosztás
A Tundzsa folyó minden évben megtelik népviseletbe öltözött zenészekkel
Fotó: NIKOLAY DOYCHINOV / AFP
A hagyomány szerint krisztus megkeresztelésére emlékeznek ezen a napon
Fotó: NIKOLAY DOYCHINOV / AFP
A katolikus egyházban a karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjától, a karácsonyi idő karácsony előestéjétől a vízkeresztet követő vasárnapig tart
Fotó: NIKOLAY DOYCHINOV / AFP
Sokan tartják a hagyományt, de a többség inkább csak nézi
Fotó: Hristo Rusev / AFP
Vízkereszt a farsang kezdete is egyben
Fotó: Hristo Rusev / AFP
Az ortodox kultúrkörben a vízkeresztkor jeges vízben merítkezés klönböző fajtái mind megtalálhatók
Fotó: NIKOLAY DOYCHINOV / AFP
Más ortodox hagyomány szerint a papok fából készült keresztet dobnak a vízbe, majd a hívők a vízbe ugranak érte
Fotó: SAKIS MITROLIDIS / AFP
A keleti egyházakban sokáig nem különült el Jézus születésének, illetve a napkeleti bölcsek látogatásának megünneplése, sok helyen ilyenkor a három királyok ünnepét is tartják
Fotó: Oscar Gonzalez / AFP