Pokorni sírva mondott fontos és megrendítő beszédet nyilas nagyapja rémtetteinek helyszínén (videó)

Publikálás dátuma
2020.01.14. 13:50

Fotó: Pavel Bogolepov / Nepszava
Magyarok voltak az áldozatok, és a gyilkosok túlnyomó része szintén magyar volt, egyek vagyunk a fájdalomban - mondta a polgármester.
Ahogy arról korábban a Népszava is beszámolt, Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester még tavaly, az új képviselő-testület alakuló ülésén kezdeményezte, hogy vegyék le a saját nagyapja nevét a kerületi turul-szoborról, ugyanis Rab László tanulmányából egyértelműen kiderült, hogy Pokorni József tevékenyen részt vett a budapesti nyilas tömeggyilkosságokban, szemtanúk szerint pedig több zsidót maga lőtt agyon. A háborús bűnökért azért nem állították bíróság elé, mert még az ostrom alatt meghalt. A névtábla elhelyezését nem Pokorni Zoltán kezdeményezte, nagyapja múltjáról pedig nem tudott, ahogy korábban nem tudott édesapja ügynökmúltjáról sem - utóbbi miatt vonult vissza egyébként az országos politikától, konkrétan a Fidesz elnöki és frakcióvezetői pozíciójáról mondott le még 2010-ben. Most a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége honlapján a lapunkban is publikáló Kácsor Zsolt írt beszámolót arról, hogy Budapest 12. kerületében hétfőn tartottak megemlékezést azoknak az ártatlan és védtelen áldozatoknak az emlékére, akiket a nyilasok 75 évvel ezelőtt mészároltak le a környéken, és hogy az eseményen Pokorni Zoltán is felszólalt. A Maros utcai rendelőintézetben Kun Páter vezetésével 84 embert öltek meg 1945. január 12-én. A városmajori öldökléssorozat során két nappal később a közeli Bíró Dániel kórházban 150 embert végeztek ki, majd újabb három nappal később az Alma utcai zsidó szeretetotthonban 94 védtelen öreget lőttek halomra. A cikk szerint Pokorni Zoltán papír nélkül mondott megrendítően fájdalmas beszédet, és nagyapjáról, Pokorni Józsefről is szólt, akit ő maga csak családi elbeszélésekből ismerhetett: melegszívű, templomba járó, barátságos embernek írták le neki. Majd úgy folytatta a polgármester, hogy a nagyapja 1944 decemberében elhagyta a családját, a nyilasokhoz csapódott, és ebben a három városmajori tömeggyilkosságban meghatározó, aktív szerepet vitt. "A XII. kerületi Turul-szoborra felvésett áldozatok névsorában nincs helye" - tette hozzá. Majd emlékeztetett, hogy a holokauszt előtt magyarokra és zsidókra szakították szét a magyar társadalmat, de szerinte ezt a hibát nem szabad még egyszer elkövetni. Többes szám első személyben arra hívta fel a hallgatóságot, hogy "az áldozatoknak ne csupán a zsidó voltukat lássuk, hanem teljes valójukat, magyarságukkal együtt, és hogy a gyilkosokban se csak a gyilkost lássuk, hanem azt, hogy hogyan válik valaki azzá". "Amiért én itt vagyok, az az, hogy kimondjam: egyek vagyunk a fájdalomban" - e szavaknál Pokorni Zoltánnak elcsuklott a hangja, és beszédét sokáig nem tudta folytatni. Miután leküzdötte könnyeit, úgy folytatta, hogy a polgármesteri szék lehetőséget ad számára ahhoz, hogy – ha nem is jóvátegyen, hiszen jóvátenni nem lehet, hanem – legalább rendbe tegyen néhány dolgot. "Nem csak mint egy nyilas gyilkos unokája, hanem mint a kerület vezetője, akinek feladata, hogy a szimbolikus dolgokban is rendet tegyen" - tette hozzá.   Pokorni Zoltán további fontos megállapításai a beszédből: 
  • A holokauszt magyarországi történetével kapcsolatban a német megszállás nem mentség, maximum magyarázkodás, az áldozatok magyarok voltak, a gyilkosok túlnyomó része pedig szintén magyar volt.
  • Át kell tekinteni kerület a második világháborús emlékművének ügyét, hiszen a turul szimbólum szerinte is valóban megosztó. Mint mondta, jó szándék vezette az elődjét, amikor úgy döntött, hogy közös emléket állít a katonáknak és az áldozatoknak, de a választott szimbólum szerencsétlen.
Szerző
Frissítve: 2020.01.14. 14:46

Szél Bernadett: Itt a bizonyíték, hogy a kormány sunyi módon üríti ki a fóti gyermekotthont

Publikálás dátuma
2020.01.14. 12:54

Fotó: Népszava
Míg más intézményekben hosszú várólista van, a fóti speciális otthon megüresedett helyeire nem vesznek fel gyerekeket.
Pontos adatokkal állt elő Szél Bernadett független országgyűlési képviselő a speciális szükségletű fiú gyermekek számára fenntartott gyermekotthonok várólistáival kapcsolatban. Az országban jelenleg három, fiúkat fogadó, súlyos pszichés beteg gyerekeket ellátni képes központi gyermekotthon működik: egy Kalocsán, egy Zalaegerszegen és egy Fóton. Utóbbit a kormány arra hivatkozva akarja megszüntetni, hogy az egy zárt, korszerűtlen és túlzsúfolt „tömegintézmény”. Csakhogy mindennek épp az ellenkezője igaz, amit korábban a Pest Megyei Főügyészség vizsgálati jelentése is alátámasztott. Szél Bernadett Facebook-posztjában most azt mutatta be, hogy míg a kalocsai és zalaegerszegi speciális gyermekotthonokban hosszú várólisták vannak, addig Fóton a férőhelyek ötöde van feltöltve és már lassan egy éve nem vesznek fel új gyerekeket. „A most megszerzett adatok szerint a másik két fiú központi speciben jelenleg is 9 fős a várólista! Augusztusban, szeptemberben és októberben ráadásul úgy helyeztek át Fótról négy gyermeket Zalaegreszegre és Kalocsára, hogy Fóton a férőhelyek egyharmada üres volt, a másik két helyen viszont súlyos várólisták voltak. Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a fóti gyermekotthon tudatos kiürítése zajlik. Mára csak mintegy 6 gyermek maradt a 32 férőhelyes fóti speciben: a gyermekeket folyamatosan viszik el, újak pedig nem érkeznek a helyükre – hiába várnak sokan arra, hogy központi speciális ellátást kapjanak” – írta a politikus, aki szerint ez bizonyítja, hogy „sunyi módon ürítik ki az intézményt”.
Szél tavaly decemberben szakmai javaslatokat is megfogalmazott a fóti helyzet tisztázására, ami két alkalommal is szerepelt az Országgyűlés Népjóléti Bizottságának napirendjén, ám szavazni egyik ülésen sem sikerült róla: a kormánypárti képviselők először meg sem jelentek, a következő ülésen pedig még a szavazás előtt távoztak. Arra viszont még volt idejük, hogy „politikai hisztériakeltéssel” vádolják a fóti gyermekotthon ügyét napirenden tartó ellenzéki képviselőt.
Szerző

Két héten át konzultálhat Orbán a választókerületi elnökökkel

Publikálás dátuma
2020.01.14. 12:34

Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala
A megbeszélések a hét végén is folytatódhatnak.
Az elkövetkező két hétben Orbán Viktor miniszterelnök minden fideszes választókerületi elnökkel konzultál – írja a Magyar Nemzet. A kormányközeli lap úgy tudja, a kormányfő elsősorban az elnökök által képviselt választók véleményére, a helyi igényekre kíváncsi. Értesüléseik szerint a választókerületi elnököktől előzetesen annyit kértek, készítsenek listát arról, hogy milyen fejlesztéseket terveznek indítani a választókerületben. Arról eltérő informá­cióik vannak, hogy a miniszterelnök milyen sorrendben egyeztet a választókerületi elnökökkel: akad, aki szerint a kormányfő névsor alapján veszi sorra a megyéket, míg mások úgy fogalmaztak, Orbán Viktor véletlenszerűen rendeli be a politikusokat, és tárgyal velük. Úgy tudják, a megbeszélések a hét végén is folytatódnak. A Fidesz vasárnap adott ki közleményt arról, hogy a kormányzati ciklus felénél járva Orbán értékelő megbeszéléseket folytat a pártszövetség valamennyi választókerületi elnökével. A találkozókon szóba kerülnek az eddig elért eredmények és a következő időszak kormányzati feladatai is.
Szerző