Családon belül

Ül a gyerek a tévé előtt, hallja, hogy a kormány épp most készül 600 milliót áldozni a családon belüli erőszak felszámolására, és számol. Anya, a 600 millió az sok? Aztán terveket sző. Én hatszázmillióból építenék nektek egy új házat, és vennék egy autót. Szerinted mennyi maradna még? Aztán a gyerek marad a tévé előtt, mert még nem kell lefeküdni, és azt hallja, hogy „2019. március 21. napján hajnalban egy féltékenységi vita során a vádlott megrángatta, majd többször felpofozta a feleségét, aki rendőri segítséget kért. A rendőrök távozása után a vádlott tovább folytatta a bántalmazást.” A gyerek nem érti, amerre ő jár, ilyesmi nem szokott történni. De nicsak, van még! „Többször belerúgott a földön fekvő feleségébe, majd megráncigálta a haját és elment. Az asszony nem mert hazamenni, ezért az egyik közeli ház lépcsőjére ült. A férj éjfélkor, a kezében a hét éves gyermekükkel a keresésére indult. Mikor rátalált, felszólította, hogy menjen haza. Az asszony nemet mondott, amitől a férfi ismét dühbe gurult. Megint ütni, rugdosni kezdte a feleségét. A hajánál fogva ráncigálta, a szemeit nyomkodta, majd erősen ellökte, és a földön tovább rugdosta.” Miért nem védte meg senki a feleséget? – teszi fel jogosan a kérdést a gyerek. Hogy a fenébe lehet megmagyarázni, hogy mi ez az egész? Miközben a családon belüli erőszak mikéntjét próbáljuk átadni a tizenegy évesnek, a tévében újabb történet bontakozik ki: „egy férfi nem tudott parancsolni az indulatainak, s ököllel arcon vágta feleségét. Felfüggesztett büntetéssel megúszta a csetepatét.” Mi az a csetepaté? – tudakolja a gyerek, mert szereti az érdekes szavakat. – Ha a férje megveri a feleségét, az csetepaté? Összenézünk az asszonnyal, nehéz ügy. Nem kéne híradót néznie a gyereknek. Ám mivel a szemantikánál jobban érdeklik az anyagiak, rövid gondolkodás után végül visszatér a kiinduláshoz. – Mit fognak venni a hatszáz millióból? Odaadják a néniknek, akiket megvertek? És ha kifizetik nekik, akkor nem fogják rugdosni őket? Az árnyalt politikai gondolkodás még nem a sajátja, de azért már alakul. S hogy a gondolat általában milyen csapongó tud lenni. Miközben a „családvédelmi intézményrendszer átalakítását” próbáljuk elmagyarázni (külön-külön és egyben az összes szót) jut eszembe, hogy a héten a kormány egy jól irányzott határozattal újabb egymilliárd forintot adott a nyári, tokiói olimpiára készülő magyar sortolóknak. A sportért felelős államtitkár azt mondta, azért emelték meg az olimpiai felkészülésre szánt támogatást, hogy „a versenyzőknek és az őket felkészítő szakembereknek kizárólag az előttük álló feladatokra kelljen koncentrálniuk”. Eltekintve attól, hogy egy olimpiai ciklus négy évig tart, és Tokióig már csak alig fél van hátra, és ha az említett sportolóknak eddig a rájuk költött sok tízmilliárd forint mellett másra is kellett gondolniuk a sportoláson kívül, annak nem a pénzhiány volt az oka, felmerül a kérdés, hogyan viszonyul a 600 millió ehhez a milliárdhoz? És mit mondjunk a gyereknek, amikor azt kérdezi, hogy az utóbbi azért több-e, mert az a fontosabb? Tényleg nem kéne híradót néznie.     
Szerző
Kövesdi Péter

Mentsvár

Kevéssé közismert, de a pápát papíron 1996-ig akár közfelkiáltással is meg lehetett volna választani, hiszen ezt az ősi időkben elterjedt gyakorlatot egy abban az évben született apostoli konstitúció szüntette meg. Ha Németországban közfelkiáltással választhatnák meg a kancellárt, Angela Merkel „csont nélkül” maradhatna a szövetségi kabinet élén a 2021-ben esedékes parlamenti választást követően is. Hol van már 2015, amikor megítélése mélypontra jutott a menekültválság kezelése, a bevándorlók tömeges beengedése miatt. Azóta ugyanis kiderült, hogy az idő őt igazolta, akár bel-, akár kü-, akár gazdaságpolitikai húzásait vesszük alapul, nagyon ritkán nyúlt mellé, bármilyen paradox is, részben ez is okozta a nagykoalíciós szociáldemokraták példátlan népszerűségcsökkenését. Merkel megítélése hazájában hetven százalék feletti, s nincs olyan utódjelöltje egyik pártnál sem, aki akár megközelítené közkedveltségi mutatóját. A német kancellár világlátása, politikai érzéke „eltanulhatatlan”. Nemcsak a németek, Európa is addig érezheti biztonságban magát, amíg Angela Merkel ül a kancellári székben. A Brexit megnyugtató levezénylése, vagy a következő hétéves, 2021-től kezdődő uniós költségvetési vita lezárása elképzelhetetlen a közbenjárása nélkül. Az év elején kitört nemzetközi válságok is azt mutatják, nagyon is igaza volt, amikor azt hangoztatta, Európának külpolitikai kérdésekben függetlenebbé kellene válnia, s határozottabb álláspontot kellene képviselnie. Az Irán és az Egyesült Államok közötti krízisben közvetítene is az EU, ám Washington vagy Teherán csak akkor vehetné komolyan Brüsszel bármilyen kezdeményezését, ha az Unió egységet mutat. Erről azonban szó sincs, Magyarország rendre alapvető jelentőségű dokumentumokat vétóz meg. Bár nincs esély arra, hogy a német kancellár meggondolja magát, mindannyian jól járnánk avval, ha mégis ezt tenné.
Szerző
Rónay Tamás

Háziasítás

Arra már van élő példa, hogy egy cég nem ismeri el a nála alapított szakszervezeti alapszervezetet, ám olyan esettel még nem találkoztunk, hogy egy vállalatcsoport maga alapítson egy saját magával szemben álló érdekvédelmet. Előbbire a Suzuki szolgáltatott példát, amely a mai napig megkérdőjelezi a Vasas esztergomi alapszervezetének létét, s ellenáll, hogy beengedje területére az országos szövetség embereit. A japán gyökerű autógyár arról pedig hallani sem akar, hogy a bérmegállapodásba bevonja a több száz taggal működő helyi szakszervezetet. A másik véglet a Coop-csoport. Esetükben minden jel arra utal, hogy munkáltatói sugallatra alakult meg a magát Hazai Kereskedelemben Dolgozók Szakszervezete (HKDSZ) néven hirdető társaság. Ezt persze nyilván nem fogják elismerni, igaz, egyelőre nem nyilatkozik sem a Coop, sem pedig a máris öt alapszervezetet és 2000 tagot magának valló HKDSZ. Pedig utóbbi azt is elárulhatná, mit is akar csinálni a Coopok és Áfészek háza táján, hisz erről a dolgozóknak szétküldött levelében említést sem tesz. Arról is hiába kérdeztük: ki a vezetője, és mi a baj a 12 ezer coopost ma is képviselő Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ). Az a megtévesztő állítás viszont, hogy a jelenleg működő – igaz, nevén nem nevezett – szakszervezet „átalakításra került”, és emiatt jött létre a HKDSZ, végképp csúsztatás. A KASZ köszöni jól van és nem tud átalakításról. Az viszont berkeken belül közismert, hogy néhány helyi coopos vezető orrol a legnagyobb kereskedelmi szakszervezetre, mert az elérte, hogy a kollektív szerződéseket eztán csak a szakszervezet elnöke vagy alelnöke írhatja alá. Helyi szinten ugyanis könnyebb megtörni a dolgozók és a helyi tisztségviselők ellenállását. A KASZ ezzel magasabb szintű védelmet teremtett a munkavállalók számára, bárhol is dolgozzanak az országban. Felmérni sem lehet, mekkora kárt okozna, ha az új szakszervezet vállalná a „bólogató János" szerepét. Ennél is veszélyesebb lenne, ha példájukat a multik és más cégcsoportok is követnék.
Szerző
Törő András