Ahol másként mérik a sikert

Publikálás dátuma
2020.01.12. 13:59

Fotó: Béres Márton / Népszava
A kilencéves Nimród a közelmúltban agyműtéten esett át. Erre azért volt szükség, hogy epilepsziás rohamai számát és erősségét csökkentsék. A kisfiú egyike azoknak a „kacifántos”, azaz súlyosan, halmozottan sérült gyerekeknek, akik a Zugolydában végre komplex fejlesztést kaphatnak. A Völgyzugolyház sokéves küzdelem végeredménye, szülők hozták létre, más lehetőség híján. Ha lenne államilag fenntartott intézmény, amely hasonló feltételeket biztosít, nyilván odajárnának. De alig van ilyen.
Jókora rozsdabarna saroképület egy kertvárosi csöndes utcában. A kitárt kapun ottfelejtett zománctábla hirdeti, hogy „a kutya harap”. A küszöbön túl tágas, világos, egybenyitott terek, halk zeneszó, labdák, játszószőnyeg, bordásfal, üdítő otthonosság. Pedig ez nem egy méregdrága, budai magánóvoda, hanem fejlesztő közösségi ház Rákoscsabán. Öt gyerek jár most ide, mindegyik fiú, hattól kilencévesig. Egyikük sem beszél, többségük enni, mozogni sem tud segítség nélkül. A nagyszobában már zajlik a foglalkozás, az oldalsó terápiás helyiségben beszélgetünk a Völgyzugolyház ötletgazdáival. Horváthné Borbély Kata kétdiplomás tanár volt, Somlai Zsuzsanna (Zsana) a HR-szakmában dolgozott. A két sikeres, értelmiségi nő világa akkor fordult ki sarkaiból, amikor sérült gyermekük született. Kata nagycsaládból származik, mindig sok gyereket akart. Az első, Gyuszkó idegrendszeri rendellenességgel jött világra. Évek múlva egy genetikus azt mondta, hogy Gyuszkó betegsége nem örökletes, ekkor született a következő gyerek, s a Zugolyda létrejötte akkora terhet vett le a család válláról, hogy vállaltak egy harmadikat is. A statisztikák szerint tizenkétezer családban nevelnek különböző fokú sérült gyerekeket, és a szám egyre nő. Ebben valószínűleg szerepet játszik az is, hogy mind több, kis súlyú koraszülöttet ment meg az orvostudomány, ami egyfelől jó, hiszen a gyerek élhet, másfelől nem számítható ki előre, hogy ez milyen következményekkel jár. Zsana például ikreket várt. Az egyikük gond nélkül megúszta a korai születést, a másik nem. „Nekem, és sok mindenkinek, aki ebben a cipőben jár, az első évek a túlélésről szólnak – kezdi Zsana. – Mivel nem létezik elég állami intézmény, ahol az összes szükséges kezelés egy helyen hozzáférhető, fejlesztőhelyről fejlesztőhelyre rohangálunk, kipróbálunk mindent, legyen szó gyógyszerről, terápiáról, alternatív gyógymódról, és nincs szakember, aki a tuti biztos tippet megsúgná. A kezelések sokszor fájdalmasak, ellenállást, dühöt váltanak ki a gyerekből, és nincs annyi előrelépés, amennyi energiát beleölünk. Ha valamicskét fejlődik a gyerek, az kicsit könnyít a helyzeten, ha nem, akkor nehéz küzdeni. Ha nincs támogatás, családi segítség, akkor a testi és lelki terhekbe előbb-utóbb bele is lehet rokkanni” – mondja. 

Sok évtizedes probléma

„Az ilyen gyerekek nem integrálhatók óvodába – folytatja Kata. – Az állam ötéves korukig korai fejlesztést biztosít számukra heti maximum öt órában. Hatéves kortól minden gyerek – a sérült is – tanköteles. De a speciális tanintézményekbe rendszerint nem lehet bejutni, vagy ha mégis, nem hagyhatjuk ott biztonságban a gyereket, mert az általános gyógypedagógus-hiány miatt még a törvényben előírt heti húszórás fejlesztést sem kapná meg. Az ilyen gyerekek megoldatlan helyzete évtizedeken átívelő probléma. Ugyanazért küzdünk mi is, mint amiért húsz-harminc éve küzdöttek a sorstárs szülők” – vázolja a helyzet kilátástalanságát az anyuka. Az érintettek gondja közös. Tudják, látják, hogy a kacifántosoknak nincs normális gyerekkora, nekik pedig a huszonnégy órás ápolás mellett nincs életük. Zsanáékban ez érlelte meg végül az elhatározást: kell egy hely, ahol a gyerekek élményekhez jutnak, közösségben lehetnek, és személyre szabottan törődnek velük. A Zugolyda a civil és az állami összefogás modellértékű példája. Hiánypótló létesítmény, amelyre minden budapesti kerületben és vidéken is szükség lenne. Más kérdés, hogy szülő legyen a talpán, aki ilyesmibe fog, ugyanis közel három év megfeszített, kemény munkája kellett ahhoz, hogy a Zugolyda működhessen. A két laikus anyuka, akik korábban azt se tudták, mi fán terem egy vállalkozás, alapítványt gründolt, hivatalokban kilincselt, reklámkampányt szervezett, adományt gyűjtött, pályázatokat írt, önkénteseket toborzott. 2017-ben kapták meg az önkormányzattól a lepusztult épületet, amit a lelkes önkéntesek, illetve a sorstársak bevonásával, no meg a saját két kezükkel pofoztak ki. A Zugolydában jelenleg öt fejlesztő szakember foglalkozik öt gyerekkel heti húsz órában. Tevékenységük állami feladat ellátásában segít, így utazó gyógypedagógusi státuszban az államtól kapják a fizetésüket. Ideális lenne, ha a gyerekek a hét öt napját itt tölthetnék, de erre egyelőre nincs keret. Zsana azt mondja, csodálja a munkatársakat, mert ők hivatásszerűen vállalják, hogy ebben a világban másként mérik a sikert, mint az életben. Megeshet, hogy a gyerekkel újra meg újra mindent a nulláról kell kezdeni, és ez óriási lelkierőt igényel.  

Szavak nélkül „dumcsiznak”

Tizenegy körül surranunk be a nagyterembe. Éppen lazítanak: Ivánkát Andi masszírozza, Nimródot Dóri tornáztatja, Noel egy felfújt labdán egyensúlyoz Orsi segítségével, aki közben karácsonyi girlanddal díszített képeket mutogat neki. „Mindegyik gyerek másféle fejlesztést igényel, de az valamennyiüknek fontos, hogy naponta átmozgassuk őket, mert ez enyhíti a rossz tartásból, a mozgáshiányból fakadó deformitásokat. A délelőtti foglalkozások mindig az érzékelés és az észlelés fejlesztésére irányulnak. Ma a karácsonyhoz kapcsolódó illatokat, ízeket, látványt vetettük be: csillagszórót, fahéjat, narancsot, fenyőágat. Lényeges, hogy a gyerek ne csupán elszenvedője legyen a történéseknek, hanem beleszólhat, mit szeretne csinálni. Nem szavakkal, mert beszélni nem tudnak, de használnak hangokat, tárgyjeleket, és jelnyelvi elemekkel is kommunikálunk velük” – magyarázza Bircsák Petra gyógypedagógus. A kérdésre, hogy nem érzi-e néha reménytelennek a munkáját, Petra azt feleli: ő bizakodó, mert ezek a gyerekek önmagukhoz képest sokat fejlődnek. Az, hogy csoportban vannak, szintén fejlesztő hatású. Ma már érintkeznek egymással, Noel pél­dául rendszeresen odagurul valakihez és hoz­záér vagy hangokat ad, tehát „dumcsiznak” egyet. Petra és Gyöngyösi Dóri a kezdetektől csapattagok. Amikor még csak álom volt a Zugolyda, lakáson dolgoztak a gyerekekkel. Dóri konduktor, vállalt munkát a Pető Intézetben, illetve Írországtól Norvégiáig több helyen, de négy gyerekkel már nehezen mozdul. Szerinte a konduktor megpróbálja működőképessé tenni, ami nem működik – ez eleve derűs szemléletet feltételez. A Zugolydában azt szereti, hogy családias, és mivel egy gyerekre egy pedagógus jut, sokkal személyesebb, intenzívebb az ellátás. Ebédidő van, előkerülnek a szülők által otthagyott dobozok, többnyire pépes ételekkel. A seprűszempillájú Nimród nagy zabás, Dóri nem győzi elég gyorsan etetni. Gyuszkó nehezen nyel, nem élvezi az evést. A pürésített almás palacsinta kivétel – az a kedvence.  

Lebontanák a falakat

Molnárné Pál Andreának magyar–ének tanárként sok diszfunkciós gyerekkel akadt dolga, ekkor döbbent rá, hogy a felzárkóztatás az igazi szenvedélye, s azon melegében elvégezte a gyógypedagógia–logopédia szakot. A Zugolydában etetést segítő terápiát végez, a rágóizmokat és a nyelési technikát fejleszti, illetve zeneterápiát tart. „A zeneterápia elsősorban hang­effektekkel, patadobogással, a barlang falához csapódó tenger morajával dolgozik – meséli. – A zene kommunikációs eszköz. Nagy szerencse, hogy a kollégákkal több szólamban vagy kánonban is tudunk énekelni, ilyenkor megkérdezzük a gyerekeket: honnan jön a hang, ki énekel, s megkérjük őket, hogy fordítsák arra a fejüket. Ivánka például nagyon muzikális. Nekem rengeteg hangszerem van a gitártól a trombitán át a marimbáig és a dobig. Iván hangadással jelzi, hogy vonóst vagy fúvóst hallana inkább. Ha mély hangról indulok a fuvolával, ahogy emeli a kezét, egyre magasabbak a hangok, ezzel a saját kedvére dallamokat komponál. A zeneterápia alázatot követel. A gyerek szabja meg, mivel, hogyan szeretné kifejezni magát. Fantasztikus élmény, és mi ezt éljük meg nap mint nap.” Szölgyémy Orsi konduktornak három gyereke van, a kicsi aránylag későn született, értelmileg akadályozott és autista. Ősszel lett elsős egy autista osztályban Gödöllőn, ahol élnek. Orsi sokáig nem hitte, hogy vissza tud térni a munkához. De a feladat megtalálta, és mióta maga is érintett, sok mindent másképp lát. Kezdő konduktorként elvárta a szülőktől, hogy otthon is végezzék a gyerekkel a gyakorlatokat, ma már úgy gondolja, ezt nem lehet elvárni. Nekik sem csak az a feladatuk a Zugolydában, hogy fejlesszék a gyereket, hanem hogy nyugodt, szeretetteli, inspiráló közeget teremtsenek. Zsana nem ül a babérjain, hiszen a munka java még hátravan. Most az a cél, hogy a Zugolyda nyisson a világ felé. Nem csupán azzal, hogy a pedagógusok időnként játszótérre, piacra viszik a gyerekeket. Rendszeresen vendégeskednek náluk az ép tesók, a dolgozók csemetéi, sorstársak és barátaik vagy bárki, aki odatéved. Nem titkolt missziójuk, hogy a Völgy­zugolyház inkluzív közösségi tér legyen, ahová szívesen látogatnak el családok. Szeretnék, ha természetessé válna, hogy a kacifántosok is a társadalom részei, mert csak így érhető el, hogy ne legyenek mindörökké kirekesztettek.
Szerző

Heti abszurd: A videó kormányt tartalmaz

Publikálás dátuma
2020.01.12. 07:30

Fotó: Facebook/TedXDunapart
Rácz Zsófia (22) államtitkár-celebritás minapi politikaireklám-videóját látva a magam részéről elérkezettnek látom az időt arra, hogy egyrészt fájdalmasan sikoltsak, másrészt síkra szálljak a Választóvédelmi Hatóság létrehozása mellett. Itt és most. Ha a fogyasztók egészségét hivatal védi az avas töpörtyűtől vagy a szalmonellás máglyarakástól, akkor a legfőbb ideje a választókat is sürgősen védelem alá helyezni, ha már az erre, s egyben a pártállami lépések gáncsolására hivatott demokratikus intézmények (vö. dem-in-ek) majd mind egy szálig befuccsoltak. A Nemzeti Választási Bizottság, a Médiahatóság vagy az Alkotmánybíróság például már kósza emléket is alig őriz dicső múltjából, jószerével már csak akkor érheti őket elismerés, ha egyszer visszatér a szovjet mozgóképkultúrába a filmhíradó műfaja. De előbb előznek meg brit tudósok földrengést birkavesével, minthogy ezek az intézmények keresztbe feküdjenek a minden jó ízléssel szembe menő, kapitális jelenségeknek. Itt van jelesül nevezett államtitkár, aki negyvenöt másodperces filmszkeccsben vetítette előre a reklám- vagy videókormányzás tökélyre fejlesztésének a lehetőségét. Jelezve, a kabinet végleg leszámolt az értelmes beszéddel, amikor így magyarázta meg, miért éppen Rácz államtitkár került az államtitkári székbe személyre szabott törvénymódosítás eszközével („azért, mert én nemcsak hallak, de értelek is”), egyúttal olyan benyomást keltett, mint a nép egyszerű lánya, aki annyira elvegyül a fiatalok között, hogy aki ennél „elebb vegyül”, az csal. A fiatalok is bízvást szívesen elvegyültek volna közte és a társai között a külföldi tanulmányokon, tanulmányutakon, brüsszeli megbízatásokon. Ettől persze még akár lehetne alkalmas államtitkár is, illetve nem ettől lesz alkalmatlan, hanem a kormánya szürkeállományától, amelynek minden egyes köbcentije szerint debil videóüzenetekkel kell elérni a fiatalokat. Nem mellesleg peckesen parodizálva a kinevezését kísérő médiaérdeklődést, aminthogy a bevándorláspárti Soros György-filmek EZ VESZÉLYES! motívuma sejlik föl a kinevezés körülményeit firtató DE MIÉRT?-ben. Mintha amúgy mi sem volna természetesebb a 22 éves államtitkárok szaladgálásánál kormány-szerte. A rettenetes képköltemény nem előzmény nélküli, pár nappal előtte Varga Judit igazságügyi miniszter gurított egy nagyot a témában, amikor Julia Roberts hajászati kereskedelmi tartalmát elirigyelve magyarázott kifogástalan Duna-parti napsütésben a családon belüli erőszakról, és a kormány tervezett lépéseiről. Lépések valóban kellenének, mi több, lépések nélkül is ratifikálható lenne az Isztambuli Egyezmény, és akkor talán nem kellene szánalmas reklámfilmekben győzködni a magyarokat arról, hogy a kormány a helyén van, és a minisztere is képes kimondani egy mondatot a „bevándorláspárti ellenzék” vagy „Soros-párti EP-képviselő” szóösszetétel nélkül. Vagy csak kivágta azokat Dr. Kivágó. A tudomány mai állása szerint nem teljesen reménytelen, hogy a reklámkormányzás sikerrel veszi az akadályokat. Bár szerintem az istenadta nép inkább emlékszik a Kósa Lajos-videóra, amikor a veszélyesen hiszékeny Fidesz-alelnök percekig némán menetel a 444 felvételén, vagy Németh Szilárd filmes poénmalmának bármely pacalszaftos epizódjára. Ezek ugyanis úgy terjednek, akár a vírus, vagy Bödőcs igazmondó Orbánja, egyetlen ezen a néven.
Szerző
Témák
Heti abszurd

Lángba borult bolygó - Itt az új földtörténeti kor, a pirocén

Publikálás dátuma
2020.01.11. 17:47

Fotó: PETER PARKS / AFP
Erdő- és bozóttüzek tombolnak a Földön. Ma Ausztrália ég, tegnap az Amazonas őserdei lángoltak, azelőtt Szibéria, Alaszka, a horvát tengerpart. Egy amerikai tudós szerint bolygónk új földtörténeti időszakba lép. Ez a tűz kora: a pirocén.
A lángok félelmetes látványa a távoli nézőt is lenyűgözi a képernyő előtt, mert történelem előtti élményeket idéz. Az égő erdő és bozótos régebbi jelenség, mint a napi vitákban emlegetett szénlobbi vagy a környezetvédelem. Régebbi, mint maga az emberiség. A tűz őselem, de annak is kivételes: nem anyag, mint a levegő, a víz, a föld, hanem kémiai reakció. A természet állítja elő a hozzávalókat, a villámcsapást, az éghető szerves anyagot, az oxigént. Bolygónk ökoszisztémájában évmilliárdok óta nélkülözhetetlen a tűz.  

Prométheusz forradalma

Röpke idő az a nagyjából egymillió év, amióta a Föld egyik lakója megszelídítette a tüzet. Technológiai forradalom volt, és felforgatta a Homo sapiens életét. Segítségével egyre hatékonyabb eszközöket készített a vadászathoz. Nemcsak több lett az élelme, hanem jobb is, mert a zsákmányt megsütötte. A tűz körül gyűlt össze társaival, az éj sötétjéből elcsent órákban született a beszéd, a művészet, a civilizáció. A tűz birtoklása hatalom – fontos és drámai közös tudásunk ez, tanúság rá Promé­theusz mítosza. Az ember a tüzet használta akkor is, amikor művelhető földet perzselt fel magának. Beleavatkozott a természet dolgába, de csak csekély mértékben, működtek az „ökoló­giai fékek és egyensúlyok”. Egészen az ipari forradalmakig. Akkor aztán szenvedélyesen égetni kezdett, amit csak bírt. Az élő biomassza (fa) helyett fosszilis tüzelőket, szenet, kőolajat, földgázt. A vonatkozó grafikon görbéje hasonló a Föld népességének alakulásáéhoz. Évmilliókon keresztül alig észrevehetően emelkedik, azután hirtelen rakétasze­rűen tör fölfelé. Földtörténeti szempillantás, bő száz év alatt jutottunk odáig, hogy az égéstermék nagy bajt okoz. Civilizációnkat, amely a tűz körül született, immár létében fenyegeti a fosszilisek ipari léptékű égetése. Az 1800-as évek óta 40 százalékkal emelkedett a szén-dioxid légköri koncentrációja. Más üvegházhatású gázokból, például metánból is egyre több van az atomszférában. Ez a gyorsan sűrűsödő gáztakaró vissza­tartja a Föld hőjének egy részét, melegszenek az óceánok és a kontinensek. Ehhez a folyamathoz most az ausztrál környezeti katasztrófa is hozzáteszi a magáét. Sydney lakói fuldokolnak a légszennyezéstől, az ég elszürkül még a távoli Új-Zélandon is. Így jutunk el az éghajlatváltozáshoz. Nem az okozza az erdőtüzeket, de növeli a katasztrófák valószínűségét és intenzitását. A forróság, az aszály, a viharos szelek kedveznek a tüzek belobbanásának és elharapózásának, nehezítik az oltást. „Kijelenthetjük, hogy e meteorológiai jelenségek nem jártak volna ilyen szélsőséges hatásokkal a klíma változása nélkül”, írta Kevin Trenberth, az amerikai Nemzeti Atmoszférakutató Központ szakembere, még a kaliforniai erdőtüzek (2018) után. Azóta közelebb, a Mediterráneumban is szaporodnak a hasonló tűzesetek, ahogy magyar turisták is tapasztalhatták horvát, görög, spanyol, portugál földön.

Valószínű katasztrófa

Ne áltassuk magunkat, gyakorlatilag semmi reális reményünk nincs arra, hogy a szén-dioxid-kibocsátás a belátható időn belül csökken. Környezetvédők nyáron kiszámolták, hogy a világszerte jelenleg épülőfélben lévő széntüzelésű erőművek tervezett összteljesítménye 579 gigawatt. Ha ezeket mind üzembe helyezik, akkor a globális szénigény 29 százalékkal emelkedik a jelenlegihez képest. Ez nagyjából elárulja, mennyire veszik komolyan a Párizsban meghirdetett klímacélokat a nemzetállamok kormányai (tisztelet a kevés kivé­telnek). A változás gyorsul, újabban a 2030-as évtizedet jelölik meg kritikus pontként. Már a mértéktartó, konzervatív, szigorúan tudományos előrejelzések, mint az IPCC (az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete) tavalyi jelentése is arról szólnak, hogy századunk végére a klímaváltozás gyökeresen átalakítja az emberi civilizációt. Éhínségek, vízhiány, háborúk, menekülthullámok jöhetnek egy ember­öltőn belül. Mindez sejthető, modellezhető, de felfoghatatlan, amíg az ember nem érzi a saját bőrén – például nem evakuálják hadihajón porig égett otthonából. Egyre elterjedtebb nézet, hogy máris elkéstünk, a végzetes következményekkel fenyegető folyamat nem fordítható vissza. Jem Brendell, a londoni Cumbria Egyetem professzora szerint az összeomlás már meg is kezdődött, csak az ütemét és a mértékét még nem tudjuk fölmérni. A katasztrófa „valószínű”, az emberiség kihalása „lehetséges”. Baljós prognózis. Fajunk közeljövőjéről a nemzetközi tudományos közösség hovatovább olyan rémületes képet fest, amilyet régebben csak a Mad Max forgatókönyvírói.  

A pirocén küszöbén

Stephen Pyne, az Arizonai Állami Egyetem nyugalmazott professzora felhívja a figyelmet, hogy az ember sok más módon is tetézi a bajt. Szándékos erdőégetéssel, invazív növényfajták behurcolásával vagy akár egy hanyagul eldobott cigarettával. Ráadásul a modern ipari országokban a természetes, „jó tüzek” sem láthatják el szükséges ökológiai feladatukat, ami szintén hozzájárul a válsághelyzethez. Az infernó pedig bizarr módon csak még több ipari tüzet szít, hiszen az oltáshoz használt eszközök maguk is belsőégésű motorokkal üzemelnek. Tűz ellen tűzzel vonulunk. Fajok tömeges pusztulása, változó éghajlat, emelkedő tengerszint, az élőhelyek drasztikus átalakulása: a kutató szerint úgy fest, mintha nemcsak a tűzhasználó Homo sa­piens érkezett volna korszakhatárhoz, hanem vele együtt a bolygó egésze is. Pyne azt írja, a közelítő világ „hátborzongatóan úgy fest, mint a tűz jégkorszaka. Ez a pirocén. A korszak kontúrjai lassan láthatóvá válnak a füstködben”. A professzor tavalyelőtt, a kaliforniai infernó idején fogalmazta meg tézisét. A mindent elemésztő ausztrál bozóttüzek fényében aggasztó arra gondolni, hogy nem túlzott.

Közel a tűzhöz

2020 egyik első emlékezetes pillanata volt, amikor a bozóttűztől fenyegetett ausztrál városka, Cobargo lakói rövid úton elzavarták Scott Morrison miniszterelnököt. A konzervatív politikus azért sietett a helyszínre, hogy együttérzéséről biztosítsa az áldozatokat. Még a vakációját is félbeszakította. Igaz, ebben komoly szerepe volt annak az online kampánynak, amelyben ausztrálok ezrei szegezték neki a kérdést: Where the bloody hell are you (te meg hol a pokolban vagy)? Mint kiderült, Hawaiiban üdült, mialatt a pokol odahaza elszabadult; kurta bocsánatkérése nem hatotta meg az embereket. Ilyen előzmények után katasztrofálisra sikeredett a látogatás. Mondhatni, olaj a tűzre, ám Morrison esetében találóbb volna szenet említeni. Úgy tartják róla, hogy a szénlobbi embere, ő pedig mintha szándékosan rá is játszana erre. Három éve, még pénzügyminiszterként öklömnyi széndarabbal hadonászott a parlamenti ülésteremben. Ez a szén, magyarázta egy zöldképviselőnek, mintha félkegyelműhöz beszélne; nem árt senkinek, sőt munkahelyeket teremt. Tény, a bányászat fontos ágazat a kontinensnyi szigetországban, 40 ezer családnak ad megélhetést. Ázsia, különösen Kína hatalmas felvevőpiaca az ausztrál szénnek. Az Amazonas-medence, Alaszka, Kalifornia, Szibéria lángjai sem csaphattak olyan magasra, hogy megvilágítsák a döntéshozók elméjét. A brazil Bolsonaro, Donald Trump és Vlagyimir Putyin csírájában elfojt minden értelmes vitát, és leplezetlenül megveti a környezetvédőket. Ha fölfogják is a helyzet komolyságát, tudják, a cselekvés erőfeszítést és áldozatokat kívánna. Ők pedig rövid távon gondolkodnak. Hatalmon akarnak maradni, ahhoz pedig ma és holnap jól jönnek az olajdollárok. Ezért inkább tagadják a valóságot, manipulálják a közvéleményt, lejáratják az aktivistákat. Hálás közönségük nem is akar szembesülni a kellemetlen igazsággal.