Megszólalt a balesetről az ajkai erőművet üzemeltető cég

Publikálás dátuma
2020.01.07. 12:34

Fotó: Röhrig Dániel / Népszava
Az erőmű vezetése saját hatáskörben is teljes körűen kivizsgálja a körülményeket.
Halálos üzemi baleset történt kedd reggel az ajkai erőmű területén – közölte az erőművet üzemeltető Bakony Erőmű Zrt. A szerencsétlenség a létesítmény udvarában, a tüzelőanyag-tároló területén következett be, ahol egy rakodógép hátramenet során elütött egy 53 éves dolgozót, aki a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A szerencsétlenségben a Bakonyi Erőmű Zrt. két alvállalkozójának munkatársai voltak közvetlenül érintettek. A Bakonyi Erőmű Zrt. haladéktalanul tájékoztatta a balesetről a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságot és a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi Felügyelőségét, amelyek munkatársai azonnal kivonultak a helyszínre és megkezdték a baleset körülményeinek teljes körű feltárását és kivizsgálását. Az erőmű mindenben együttműködik a hatóságokkal az eset tisztázása érdekében. A Bakonyi Erőmű Zrt. vezetősége őszinte részvétét fejezi ki az elhunyt munkatárs családja számára. Az erőmű vezetése egyúttal – a hatósági munkával párhuzamosan –, saját hatáskörben is teljes körűen kivizsgálja a baleset körülményeit a hasonló esetek megelőzése érdekében.
Szerző
Témák
erőmű baleset
Frissítve: 2020.01.07. 16:45

Rakodógép gázolt halálra egy nőt Ajkán

Publikálás dátuma
2020.01.07. 10:47
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A tragikus eset egy helyi üzemben történt, az áldozat a tolató targonca mögé került.
A helyszínen életét vesztette az a nő, akit egy rakódógép ütött el egy ajkai üzem területén – írja honlapján a rendőrség.   A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kedden reggel fél nyolc után kapott bejelentést arról, hogy egy ajkai üzem területén egy rakodógép hátramenet közben elütötte a jármű mögött dolgozó, 53 éves alkalmazottat. 
A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit az Ajkai Rendőrkapitányság vizsgálja ki.  Mint később kiderült, az "ajkai üzem" az erőmű
Szerző
Frissítve: 2020.01.07. 13:14

Százak életét veszélyeztette két orvvadász Nagyatádon

Publikálás dátuma
2020.01.07. 09:09
illusztráció
Fotó: Shutterstock
A vádlottak hurokkal akartak vadat fogni – ehhez a közeli vasúti fénysorompóból szereztek kábelt maguknak.
Közlekedés biztonsága elleni bűntett és más bűncselekmények miatt emelt vádat kaposvári ügyészség két férfi ellen, akik Nagyatád környékén a vasútról lopott kábelekkel orvvadásztak. A vádlottak tavaly januárban határozták el, hogy a közeli erdőben hurkokat helyeznek. Mivel ehhez nem volt semmilyen eszközük, kimentek a vasúti pályára, s ott levágtak 6,5 méternyi kábelt. Emiatt a közeli faluban lévő vasúti átjárót biztosító fénysorompó leállt, így a páros a kábel ellopásával mások életét és testi épségét veszélyeztette:
a sorompó leállása miatt akár több halálos áldozattal járó tömegbaleset is történhetett volna a vasúti átkelőben, ahol buszok is megfordulnak.

A drótból a vádlottak 14 hurkot készítettek, melyeket a következő napokban kiraktak az erdőben – másfél hét múlva ellenőrizték a csapdákat, de nem volt bennük zsákmány. Az ügyészség az azóta más ügyben letartóztatásba került különös visszaeső vádlottal és társával szemben börtönbüntetést indítványozott a vádiratban.
Szerző