Kemény hajtás kocka alakú hátizsákkal - ilyen a futárélet

Publikálás dátuma
2020.01.07. 09:00

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A fővárosi utcakép részévé váltak a kocka alakú hátizsákkal suhanó bringás ételszállítók. Már 3-4 ezren tekernek pénzért: egyetem mellett dolgozó fiatalok, állástalan értelmiségiek, sőt nyugdíj-kiegészítésre hajtó idősek is.
A rutinos futár érzi a város lüktetését, ritmusát. Agya valahogy úgy működik, mint egy folyamatosan bekapcsolt útvonaltervező, előre látja, mikor vált zöldre a lámpa, honnan várható veszélyesen közelítő autó, tudja, mikor melyik utca szokott bedugulni, és ismeri az összes kátyút, hogy szinte lassítás meg energiaveszteség nélkül suhanhasson. Van, aki mindezt kapásból tudja, másoknál hetek, hónapok alatt alakulnak ki a „futárreflexek”. Ha ez megvan, na, akkor lehet igazán jó pénzt szakítani – mondják rutinos futárok. A futárműszak gombnyomásra, a telefonon futó applikáció indításával indul. Az első munkanapját töltő futár ekkor már túl van egy másfél órás felkészítésen, majd egy sikeres online teszten. Onnantól mindenkinek irány a mély víz, azaz a pesti utca. A képzés alól mi felmentést kaptunk az egyik nagy futárcégtől, a Wolt-tól, de a társaság csoportvezetője, Varga Gergő elkísért minket „tesztnapunkon.” Miután bekapcsoltuk a telefont pár perc múlva halk pittyenéssel érkezik is az első étterem címe, ahol a kiszállításra váró ételt kell felvenni. Az applikáció megszabja, hogy mennyi idő alatt kell megtenni a távot. Az útvonalat mindenki magának választhatja meg, de oda kell érni akkorra, amikor az étterem elkészül az étellel. Az applikáció most "engedékeny": nagyjából egy kilométer az első táv, amire öt percet kapunk. Időben érkezünk, de az étel még készül. Ketyeg az óra, ám a késés most nem a futár sara lesz: mindenki helymeghatározót kap, így pontosan látható, ott volt-e időben. Várunk, és közben több "kolléga" is befut a maga csomagjáért. Biccentve köszönünk. A futárközösség nagyon összetartó, szakmai etikett, hogy mindig köszönnek egymásnak, és ha lehet, „jó utat” is kívánnak. Az étterem végül pár perc késéssel, de összerakja a csomagot. Bár vannak „sietős” futárok, akik ilyenkor rögtön robognak a megrendelő felé, mentorunk, Varga Gergő lassításra int. Jobb, ha még indulás előtt ellenőrzi a futár, hogy tényleg a rendelt áru van-e a dobozban, és jól becsomagolták-e, mert ha már az ügyfélnél derül ki a malőr, vagy borul ki az ebéd, akkor ugrik a fuvardíj. Márpedig a fuvardíjat meg kell becsülni: rövidebb, egy-két kilométeres szakaszokon 500, az ennél hosszabb távokért 1000 forintos kiszállítási díjat fizetnek. A csomag rendben, az applikáción „leokézzuk”, hogy megkaptuk az ételt, mire egy pittyenéssel megérkezik a cím, ahova rendelték. Az sincs messze: egy belvárosi irodaházba szól a fuvar, amire megint csak öt percet ad az applikáció. A címzettet gyorsan megtaláljuk. Bár a futároknak nem szokás külön borravalót adni, az ügyfél egy százassal megfejeli a végösszeget. A sikerrel tejesített első fuvar után nincs megállás: tizenegy óra körül berobban az ebédidőszak. Ettől kezdve úgy délután kettőig szinte folyamatosan pittyeg a telefon. Csillagtúra-szerűen járjuk a belvárost, mindenütt csak kényelmes 1-2 kilométereket megyünk, ám két-három óra alatt így is le kell gyűrni 20-30 kilométert. Egyre jobban sajognak az izmok. Mind keményebbnek tűnik a nyereg. Főleg, akkor amikor a sima fuvarok közé beesik egy-két dupla megrendelés is: olykor az applikáció "kiszámolja", az éttermek vagy a megrendelők nagyjából egy irányba esnek. Itt már könnyű megcsúszni, hajtani kell keményen, hogy a második ügyfélhez is időben érjen az étel. Elég egy pár perces akadály, és máris borul a terv – márpedig a pesti forgalomban bármi megtörténhet. Akár az is: egy kis utcában egy hűtőszekrényt szállító teherautó az utat, és még a járdát is blokkolja. Hamar három másik ételfutár is ott bosszankodik mellettünk és velünk. Más-más módon szakad ki az indulat a „kollégákból”, de egy nyelvet beszélünk: az óra ketyeg, a táv nem csökken, az applikáció csöndesen presszionál. Az út végre szabad, de nem örülhetünk sokáig: a megrendelő nem adta meg az emeletet és az ajtószámot sem, keresni, telefonálni kell, közben értékes perceket vesztünk. Az ebédidő után már ritkábban csippan a telefon, így számot vetünk. A déli csúcsidő két órája alatt nyolc fuvart tudtunk le, ami összesen 4300 forint bevételt jelentene. Ezen persze rutinnal lehetne még javítani: a tapasztalt futárok szerint rövidebb utakat használva, nagyobb tempóval, hatékonyabb címkereséssel tíz fuvar is összejött volna, ami két órára már 5000 forintos fizetést jelentene. Vagyis elviekben – ha valaki bírja erővel és minden fuvar rögtön klappol – nyolc óra alatt 15-20 ezer forintot is össze lehet tekerni. Mivel a bringás futárok többsége katás egyéni vállalkozó, az ötvenezer forintos adóátalány három-négy nap alatt letudják. Mindez vonzónak tűnik, így – az ételrendelések felfutásával egy időben – hirtelen megugrott a futárnak állók száma. Mint azt Varga Gergő meséli, az utóbbi években jelentkezett már futárnak fotómodell és ex-újságíró is, többségük negyven alatti, de akadt hetven éves munkatársuk is. Árulkodó az is: van, aki futárként vette meg első bringáját, és akadt példa arra is, hogy saját bicikli híján bérelt kerékpárral állt munkába valaki. Sokan átmeneti, néhány hónapos pénzkeresetnek szánják a bringás futárkodást, ám vannak, akiket „egy életre megcsap a menetszél és a szakmában ragadnak”. Noha sokan jelentkeznek, sokan is mennek el. A futáréletnek ugyanis jócskán akadnak árnyoldalai is. Egy-két kilométert bárki tud hajtani, ám napi hat-nyolc órában, az idegőrlő városi forgatagban 40-60 kilométert tekerni – hamar felgyorsítani, nagyot fékezni, várakozni – óriási megterhelés. Ráadásul mindez nem csak az izmokat, ízületeket viseli meg nagyon, hanem a kerékpárt is. A fék gyorsan kopik, az eső vagy a téli sólé erodálja az alkatrészeket. Úgy mondják: a hajtós futár apránként évente nagyjából egy biciklit „fogyaszt el”. És akkor még ott a balesetveszély is, aminek kockázata főleg a futárok józanságán, visszafogottságán múlik. Azt, hogy ez mennyire így van, egy tapasztalt futár túlélési stratégiája árulja el leginkább: – Azt a pizzát még nem találták fel, amelyikért összetöretném magam.

Szubkultúrából milliárdos piac

Bő két évtizeddel ezelőtt jelentek meg Budapest utcáin a bringás futárok, akik kezdetben nem ételt, hanem például iratokat szállítottak, de voltaképpen mindent vittek, ami elfért hátizsákjukban. A hőskorban kétszázan-háromszázan lehettek, közülük többen nem ritkán napi átlagban 100-120 kilométert is megtettek, de 250-es teljesítményekről is szólnak városi legendák. A futártársadalom kemény magja saját szubkultúrát formált, hagyományokkal, törzshelyekkel. Később aztán a netes ételrendelések felfutásával egyre több kisebb vállalkozás is megpróbálkozott a futárszolgáltatással, ám a többség tőkehiány miatt befulladt. A jól használható, üzemképes városi applikáció kifejlesztésének költségeit, valamint a tetemes marketing invesztíciót a kisvállalkozások nem tudták kigazdálkodni. Végül a bicajosok között 2018-tól két nagy, nemzetközi hátterű vállalkozás lett meghatározó: a finn hátterű Wolt, illetve az ezredfordulón a klasszikus, magyar kisvállalkozásból elstartolt, ám 2016-óta a német tőzsdén jegyzett ételkiszállító multi, a Delivery Hero-hoz tartozó Netpincér. Ma cégenként 1500-2000 -re, azaz összesen jó 3-4 ezerre teszik az éppen városban cirkáló futárok számát. Hozzáértők szerint mindez ráadásul csak a kezdet: a piac továbbra is rendkívül gyorsan fejlődik, a fővárosban egyre több vendéglátós csatlakozik a netes futárszolgálatokhoz. Ráadásul a vidéki nagyvárosokban is éledezik a piac. A cégek között nem is annyira a megrendelőkért, hanem az új munkaerőért folyik a harc most. Nem véletlen, hogy mindkét cégnél jókora „fejpénz” jár annak a futárnak, aki hoz egy új munkatársat. Igaz, ezt csak akkor fizetik ki, ha az új kolléga letudta az első 100 fuvarját.
Frissítve: 2020.01.07. 11:17

Orbán csütörtökön olyat tesz, amit csak nagyon ritkán szokott

Publikálás dátuma
2020.01.07. 08:48
Orbán Viktor
Fotó: Népszava
A miniszterelnök a Karmelita kolostorban várja az újságírókat – már azokat, akik bejuthatnak az évindító sajtótájékoztatóra.
Csütörtökön 11 órakor tartja Orbán Viktor miniszterelnök évindító nemzetközi sajtótájékoztatóját a Karmelita kolostorban - tudta meg az Origo Havasi Bertalantól, a miniszterelnök sajtófőnökétől.
Havasi a kormánypárti portálnak azt mondta, az eseményről kedden reggel kezdték kiértesíteni a szerkesztőségeket, főként azokat, melyeknek újságírói rendszeresen részt vesznek az évközben megtartott Kormányinfókon. Ez azonban nem jelenti, hogy mindenkit szívesen várnak is ott: Orbán Viktor tavalyi évindító sajtóeseményére hogy-hogy nem, több kormánykritikus sajtóorgánum nem kapott belépőt.
A „nagyarányú médiaérdeklődés” miatt nem fért fel a listára a Magyar Hang, az Azonnali, a Klubrádió és az Átlátszó sem, bár időben, akár az elsők között is regisztráltak az eseményre.

A miniszterelnöki sajtótájékoztatók rendkívül ritkának számítanak; Orbán elvétve áll önként újságírók elé, Brüsszelben nagyobb eséllyel lehet szóra bírni, mint itthon. A mostani eseményt azonban jóval korábban beharangozták,  decemberben Gulyás Gergely kancelláriaminiszter beszélt a várható programról.
Szerző
Frissítve: 2020.01.07. 09:22

„Feláldoznak minket a tervteljesítés oltárán” - vészjelzés a postánál

Publikálás dátuma
2020.01.07. 08:00
Illusztráció
Fotó: Kisbenedek Attila / AFP
Öngyilkos lett az állami cég egy munkatársa, aki búcsúlevelében arról ír: a megalázó munkakörülmények miatt választotta a halált. Belső vizsgálat indult.
Öngyilkos lett a kelebiai posta vezetője. Több ismerősének elküldött, majd nyilvánosságra került búcsúlevelében azt írta: „A postán most végbemenő folyamatok elkeserítőek…Kilátástalannak látjuk a helyzetet...Ezért döntöttem úgy, hogy 46 év után elbúcsúzom. Halálomért egyedül és kizárólag a Magyar Posta felel”. A cég vezetése azt írta a részvétnyilvánító közleményében: miközben a rendőrség eljárást indított, a Posta belső vizsgálat során tesz kísérletet az „ügy körülményeinek tisztázására." A postások közösségi oldalán többen azt kérdezték, miért a halált választotta, miért nem ment nyugdíjba a postavezető, hisz megtehette volna. Szakszervezeti vezetők lapunknak azt is hozzátették, hogy Kumich László nemrég jutalmat is kapott munkája elismeréseként. Mások azt próbálják megfejteni, a hívőként ismert férfit mi vitte rá a lépésre, sőt az is felvetődött, talán nem is ő küldte-e szét e-mailen a búcsúlevelet a mobiltelefonjának számával. Az, hogy az elhunyt postavezető halálában tényleg szerepet játszottak-e a cég munkakörülményei, csak a vizsgálatok tárhatják fel. Az viszont már most tudható: különösen a kistelepülések hivatalaiban nem egyszer áldatlan állapotok uralkodnak, a stabil alkalmazottak túlterheltek, az újak többsége néhány hónap után elmegy, és senki nem örül annak, ha nem postai termékek eladásával is foglalkozniuk kell, amit az elhunyt postavezető is kifogásolt. „Feláldoznak minket a tervteljesítés oltárán” - zárta levelét. Ugyanakkor a Népszavának névtelenül nyilatkozó alkalmazottak is elismerték, hogy teljesen visszaszorult a levélforgalom, senki nem vesz már képeslapot, a bérek kifizetésére és különösen a béremelések fedezetére tehát más bevételi lehetőségeket kell keresni a Magyar Postának. A változások részeként sokaknak ügynöki munkát is végezni kell a postai szolgáltatás mellett, és a legtöbb dolgozó nem szereti, hogy a biztosítástól a gyerekjátékig sok mindent kell rátukmálnia az ügyfelekre. A kifogásolható munkakörülmények és a kevésnek tartott pénz mellett ez is közrejátszik abban, hogy egyre több ügyfélszolgálati ablak marad zárva a postahivatalokban, mert nincs ember, akit oda lehetne ültetni, ahogy folyamatosan hiány van kézbesítőkből is. Talán utóbbiak vannak a legnehezebb helyzetben. Egy tízemeletes panel lakótelepen dolgozó postai kézbesítő körzete 1400-1500 címet tartalmaz, és többnyire be kell segítenie valamelyik szomszédos körzetben is – mondta el lapunknak egyikük. Egyszer be lehet futni ezt a mennyiséget, de naponta lehetetlen, olyan ez, mintha egy sportolónak minden nap le kellene futni a maratoni távot. Nem véletlen, hogy a főváros egyes részein éves szinten lecserélődik a postások több mint fele – tette hozzá.
Szakszervezeti vezetők mondták ki, hogy a folyamatos átalakuláshoz nem könnyű alkalmazkodni a régi alkalmazottaknak, márpedig új és új tervek születnek arra, hogyan lehet gazdaságosan működtetni a mamutcéget. A Magyar Posta vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek adott őszi interjújában arról beszélt, vizsgálják, hogy milyen szolgáltatásokat érdemes megtartani. Elemzik a postahivatalok, sőt még a piros postaládák kihasználtságát is, a logisztikai hálózat átalakítását pedig már meg is kezdték, hogy ki tudják szolgálni a csomagkézbesítés iránti igények növekedését. Nem véletlen, hogy a nyilatkozat után néhány nappal a napi.hu arról írt, a kétezer fő alatti kistelepüléseken 300 kisposta bezárása várható. A terv állítólag egy postavezetői értekezleten hangzott el, de a cég sajtóosztálya kérdéseinkre azt felelte: „Nincs semmiféle döntés postai bezárásokról. A postai szolgáltatás jelenleg is minden településen elérhető, függetlenül attól, hogy van-e ott állandó postahely vagy sem. Ez a jövőben is garantált”. A cég működését jól ismerő informátoraink szerint a kivárás oka az, hogy ilyen sok hivatal bezárása már érintené a postatörvényt is. A 2012-es jogszabály úgy fogalmaz, hogy a postai küldemények felvételét és kézbesítését minden településen biztosítani kell. Az „egyetemes postai szolgáltató …hálózatát köteles úgy szervezni, hogy a felvételi pontok légvonalban ne legyenek 5 kilométernél távolabb a lakosság 95 százalékától és 10 kilométernél távolabb a lakosság 99,5 százalékától”. Ha tehát bezárják a kis hivatalokat, változtatni kell a törvény szövegén.
A kevés pénzről, alacsony fizetésekről szóló véleményeket Ádám István, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége (POFÉSZ) elnöke azzal árnyalta, hogy az elmúlt három évben összesen 40-44 százalékos béremelést harcoltak ki, a kiemelt gépjárművezetők közt többen 450 ezer forintos bruttó bért kapnak, de még ennyi pénzért is nehezen találnak sofőröket. A kisposták vezetői bruttó 300-350 ezer forintért dolgoznak, de év végén ehhez akár 20 százalék jutalmat is kaphatnak. A szakszervezeti vezető elmondta, hogy az idei évre és reményeik szerint akár további két évre szóló béremelésekről a Magyar Posta vezetésével jövő csütörtökön tárgyalnak, addig valamennyi közszolgáltató cégre érvényes javaslatot várnak a kormánytól. Az érdekvédők 10 százalékos bérnövekedést követelnek 2020-ra.

Egy évet sem bírnak ki

Lapunk birtokába került a Magyar Posta napokban elkészült 2018-as fenntarthatósági jelentése, amelyből kiolvasható, hogy a cég dolgozóinak 7,5 százalékát határozott idejű, 92,5 százalékát határozatlan idejű szerződéssel foglalkoztatják, s hogy a férfi alkalmazottak aránya nem éri el a 40 százalékot. A jövőre nézve ijesztő, hogy a 2018-ban belépő 3372 férfi közül év végén már csak 1597 dolgozott postásként, s a 4799 nőből is csak 2776 maradt. Az adatokból kiderül, hogy gyors ütemben nő a cégnél alkalmazott kölcsönzött munkaerő létszáma is és egyre több nagy méretű szállítójárműre van szükség, mert az összes felvett küldemény 82 százaléka házhoz kézbesítendő csomag. 

Frissítve: 2020.01.07. 11:06