Előfizetés

Két felvidéki magyar kapott a szlovák államalapítás ünnepén kitüntést

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.01.04. 15:15
Kubička Kucsera Klára és Soós Tibor
Fotó: Zuzana Čaputová / Facebook
Kubička Kucsera Klára művészettörténész és Soós Tibor kajakedző Zuzana Čaputová államfőtől vette át az elismerést.
Zuzana Čaputová államfő (PS) a közélet, valamint a kultúra és a sport 20 személyiségét – 8 férfit és 12 nőt; hármat közülük in memoriam – tüntette ki a Szlovák Köztársaság megalakulásának 27. évfordulója akalmából 2020. január 2-án - írja a Bumm.sk. A lap tudósítása szerint az átadóünnepséget a pozsonyi Vármegyeház téren, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának történelmi épületében rendezték. Čaputová beszédéből azt emelték ki, hogy nagyra értékeli mindazokat, akik kivették részüket a totalitárius rendszer elleni küzdelemből, és az elnyomás idején szembeszálltak a társadalmi igazságtalansággal, még személyes szabadságuk veszélyeztetése és hozzátartozóik meghurcolása árán is. A kitüntetésekkel azokat a személyiségeket is értékelte, akik 30 évvel ezelőtt személyes kockázatot vállaltak, és mozgalmakat alakítottak az országban uralkodó viszonyok megváltoztatására. A szlovák köztársasági elnökön kívül ott volt még Andrej Danko, a szlovák országgyűlés házelnöke (SNS), Peter Pellegrini szlovák kormányfő (Smer), Ivan Fiačan, az SZK Alkotmánybíróságának elnöke, de tiszteletüket tették miniszterek, parlamenti pártok tagjai és a közélet képviselői. Az államfő két felvidéki magyarnak is elismerést adományozott:
  • Kubička Kucsera Klárát a Pribina-kereszt második fokozatával,
Zuzana Čaputová, Szlovákia köztársasági elnöke és Kubička Kucsera Klára felvidéki magyar művészettörténész a Pribina-kereszt második fokozatával
Fotó: Zuzana Čaputová / Facebook
  • Soós Tibort pedig a Ľudovít Štúr-érdemrend második fokozatával tüntette ki.
Zuzana Čaputová, Szlovákia köztársasági elnöke és Soós Tibor felvidéki magyar kajakedző a Ľudovít Štúr-érdemrend második fokozatával
Kubička Kucsera Klára Léván született művészettörténész, kurátor, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria építészeti gyűjteményének alapítója. Az 1960-as évek óta foglalkozik a szlovákiai magyar képzőművészettel, számos kiállítás rendezője, katalógusok szerzője, lexikonok társszerzője, szakmai szervezetek tagja, ill. vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. Soós Tibor Komáromban született építőmérnök, kenu- és kajakedző, a komáromi kajak négyes sikerkovácsa – három olimpián, Sydneyben, Athénban és Pekingben is ő vezette az egység felkészülését. A Szlovákia színeiben induló K4-es Athénban bronz-, négy évvel később pedig ezüstérmet szerzett. Soós Tibor tanítványai az Eb-ken és a vb-ken is rendre eredményesek voltak. Milada Horáková jogászt és politikust – akit a kommunizmus elleni harc és ellenállás jelképének tartanak Szlovákiában – in memoriam a Fehér Kettős Kereszt-érdemrend első fokozatával tüntette ki Zuzana Čaputová. A Ľudovít Štúr-érdemrend első fokozatát vehette át az államfőtől: Peter Zajac irodalomtudós és politikus; Branislav Tvarožek és Martin Janec (in memoriam) antifasiszta és antikommunista ellenállók; Ján Cibuľa (in memoriam) az első csehszlovákiai roma orvos; valamint František Mikloško politikus. A Ľudovít Štúr-érdemrend második fokozatával tüntették ki Zuzana Mistríkovát, a bársonyos forradalom diákvezérét; Helena Barancová professzort; Ondrej Demáček informatika tanárt; Jozef Plachý sportolót; Silvia Pastoreková virológust; Pavel Sadloň gimnáziumi igazgatót és Andej Bán riportert. A Pribina-kereszt első fokozatában részesült: Igor Luther operatőr; Rudolf Urc rendező, dramaturg. A Pribina kereszt II. fokozatát kapta: Zora Bútorová szociológus, Alžbeta Rajterová zenetudós és dramaturg. A Pribina kereszt III. fokozatában részesült Mária Šustrová orvos. 

Viharos szél és 48 fokos hőség súlyosbítja a tüzeket Ausztráliában

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2020.01.04. 14:11

Fotó: PETER PARKS / AFP
Szeptember óta már 23 ember halt meg a katasztrófában.
Szélsőséges időjárási körülmények súlyosbították a bozóttüzeket Ausztráliában: szombaton Sydney egyes részein a hőmérséklet meghaladta a 48 Celsius-fokot, és a szél sebessége helyenként elérte az óránkénti 80 kilométert is. A meteorológiai intézet megerősítette, hogy a Sydneytől nyugatra fekvő Penrith elővárosban 48,9 Celsius-fokot mértek, ez nemcsak sydneyi rekord, szombaton ez volt a világ legmelegebb pontja. Canberrában szintén új rekordot – 44 Celsius-fokot – mértek. Scott Morrison kormányfő bejelentette, hogy 3000 tartalékost mozgósítanak a lángok elleni küzdelemhez. A tartalékosok behívása először történik meg az ország történelmében – mutatott rá Linda Reynolds védelmi miniszter. Victoria és Új-Dél-Wales államok part menti vidékein a legsúlyosabban érintett részeken megszakadt a telefon-, az internet- és az áramszolgáltatás. A hatóságok figyelmeztettek, hogy a legnépesebb – 8 milliós lélekszámú – államban és legnagyobb városában, Sydneyben áramszünetek várhatók, miután a tűzben két transzformátorállomás is leégett. Twitter-üzenetében az állam energiaügyi minisztere felszólította a lakosságot, hogy csökkentse az áramfogyasztást. Gladys Berejiklian, Új-Dél-Wales miniszterelnöke újságírók előtt kijelentette, hogy a komoly veszélyek és sok, szükséghelyzetet kiváltó tűz miatt nem tanácsolja a lakosoknak, hogy bárhova elinduljanak. Az államban vasárnapra teljes tűzgyújtási tilalmat rendeltek el.

Szeptember óta 23 ember vesztette életét

A lángok hetek óta tombolnak Ausztráliában. Victoriában az állam történelmében most először rendeltek el szükségállapotot, míg Új-Dél-Walesben november óta már a harmadik szükségállapotot rendelték el, ezúttal egy hétre. Új-Dél-Walesben 148 helyen ég a bozót, 11 tűzesetnél vészhelyzet alakult ki: a lángok olyan kiterjedtek, hogy már túl késő elmenekülni, a helyszínen kell menedéket keresni. Victoriában több mint 50 tűz ég, 14-nél van vészhelyzet. Szombaton újabb két ember vesztette életét a bozóttüzekben. Szeptember óta 23 ember halt meg a katasztrófában. Két ember a Dél-Ausztrália államhoz tartozó Kenguru-szigeten halt meg, ahol december 20. óta tombolnak a lángok, de péntek este nagyon súlyosra fordult a helyzet az állam miniszterelnöke, Steven Marshall szerint. A harmadik legnagyobb ausztráliai szigeten 150 ezer hektár áll lángokban, turistalátványosságok és egy látogatóközpont is ég. Délkelet-Ausztrália tengerparti városaiból emberek tízezreit menekítették ki, a rendkívüli hőhullám és az erős szelek miatt. A tűzoltóság szerint ez az ország történelmében békeidőben történt legnagyobb evakuálás.

Több mint 5,25 millió hektáron pusztítanak a lángok

Az ausztrál hadsereg szombaton folytatta a Victoria állambeli Mallacoota város tengerpartján rekedt mintegy 4000 ember kimentését. Victoriában hat embert tartanak eltűntként nyilván. Shane Fitzisimmons új-dél-wales-i tűzoltósági vezető elmondta: attól tart, hogy a Sydneytől 80 kilométerre délnyugatra fekvő Green Wattle Creek folyónál tomboló tűz, amely már több mint 264 ezer hektárnyi területet pusztított el, elérheti Sydney nyugati elővárosait. Ausztrália mind a hat államában pusztítanak a lángok, a bozóttüzek idén a szokásosnál korábban, szeptemberben kezdődtek. Az ország további közigazgatási egységei közül a Canberrát magában foglaló szárazföldi területet – az Ausztráliai Fővárosi Területet – megkímélték a lángok. Eddig több mint 1500 ház égett le, a lángok több mint 5,25 millió hektáron pusztítanak Ausztráliában. Augusztusban az Amazonas-vidéken 2,5 millió hektár lett a lángok martaléka, Kaliforniában pedig 2018-ban – az Egyesült Államok e tagállamának legsúlyosabb erdőtüzeiben – 800 ezer hektárnyi terület pusztult el.

Zajlik a mentőakció

Szombat reggel, húsz órás hajóutat követően Melbourne közelébe érkezett meg a délkelet-ausztráliai Mallacoota tengerparti üdülőhelyről kimenekítettek első csoportja. Szilveszterkor mintegy négyezer ember keresett menedéket a bozóttűz elől Mallacoota tengerparti strandján. A térségben tombolt az egyik leghevesebb a tűz, amely teljesen elzárta a menekülés lehetőségét a szárazföldön. A hatóságok szerint hetek telhetnek el, amíg a területről vezető utakat ismét használni lehet majd. Egy 16 éves lány, Emily Wellington, az egyik kimenekített, aki két hétre érkezett az üdülőhelyre ismerőseivel, azt mondta, a menekülés közben elszakadt szüleitől, és nagyon félelmetes volt a lángok látványa. A lány egyike volt annak a 58 asztmás embernek, akit elsőként evakuáltak. Azért esett rájuk a választás, hogy ne hatalmasodjon el rajtuk a tűz miatt kialakult asztmájuk. Egy másik lány, Darcy Brown arról beszélt, hogy a lángok nagyon hirtelen érték el településüket. Az ég teljesen vörösbe borult, majd nem sokkal később a táj elszenesedett. A lángok hihetetlen sebességgel terjedtek. A lányok egy, a Melbourne-től 65 kilométerre délkeletre fekvő, menedékközpontban beszéltek megpróbáltatásaikról azután, hogy az ausztrál haditengerészet Sycamore nevű hajójával mások társaságában megérkeztek. Egy nagyobb hajóval később mintegy ezer ember szállítanak el az üdülőhelyről.

A magyar kormány felszólítást küldött Iraknak

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.01.04. 12:57
Az amerikai nagykövetség épülete Bagdadban
Fotó: Murtadha Sudani / AFP / Anadolu Agency
A háborúval fenyegető viharból Szijjártó Péter külügyminiszter óvatosan akarja kifogni a szelet.
"Magyarország elítéli az Egyesült Államok bagdadi nagykövetsége elleni támadást" - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szombaton az MTI-vel. Mint ismert, az Egyesült Államok bagdadi nagykövetségét még kedden iraki tüntetők támadták meg, és a rendőrség nem nagyon akart közbeavatkozni.
Azóta Donald Trump amerikai elnök parancsára csütörtökön már likvidálták Irán egyik legnagyobb hatalommal bíró vezetőjét, Kászim Szulejmánit, az iráni hírszerzés fejét. Magyarország külügyminisztériumának közleménye erről egy szót sem ejt.

"Magyarország kiemelt fontosságot tulajdonít a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény betartásának, és felszólítja az iraki kormányt a területén található diplomáciai missziók biztonságának garantálására, valamint az eset mielőbbi kivizsgálására" - áll Szijjártó Péter minisztériumának kommünikéjében.