Kié a főszerep?

Publikálás dátuma
2020.01.05. 17:05

Fotó: Népszava
Hollywood nincs mellettem. Legalábbis nem ezekben az időkben. Nézzük például – az első filmek egyike, ami elé hárman ülünk le Dusival a sok Nyuszi Péter és Pocoyo után – a Télaput. Karácsony első napja van, körülöttünk a kibontott játékok, csak a fán lévő világítás ég, szóval giccsesen meghitt a hangulat, amikor feltűnik valami, ami eddig nem is nagyon érdekelt. Ebben a teljesen ártatlan vígjátékban. Az, hogy Charlie mostohaapja, az elképesztően ízléstelen pulóverekben mászkáló pszichiáter, ez a teljesen mellékes, folyton vigyorgó karakter mennyire kiábrándító. Mennyire ostoba. Már a puszta léte is. Próbálja a maga röhejes elveit érvényesíteni Charlie nevelésében, miközben minden képkockán látványos vereséget szenved a Tim Allen alakította biológiai apától. Naná, hiszen ő lesz a Télapu. Miközben Neal, a pszichiáter még Krampusz-vizsgán is megbukna. Fészkelődöm a kanapén, s félszemmel Dusit lesem, hogy mi jön le neki ebből. Ő persze Télapunak drukkol (naná, hiszen én is azt teszem), és szerencsére egyszer sem mond olyat, hogy Te, Zsiga, ez a Neal olyan gáz! Vagy: Milyen jó lenne, ha Charlie Télapuval maradna! Netán: Ennek meg kellene tiltani, hogy apa legyen! Aztán még el sem illan a kétségbeesésem, amikor egy másik csatornán vetíteni kezdik a Megjött apucit. A család életében egy nap felbukkan az übermacsó, vér szerinti apa Mark Wahlberg kigyúrt képében, amit a nevelőapa, a könyvelőképű, hivatalnokagyú, puhány anti-férfi (Will Ferrell) csak pislogva néz. Korábban – amikor Dusi még sehol sem volt – már láttam a filmet a mozikban, s persze hogy én is Wahlbergért voltam oda, ezerszer lettem volna ő, mint a nyámnyila, nyálas Ferrell, akit ráadásul még színészként sem tartok nagyra. Most viszont azon kapom magam, hogy neki szorítok, próbálom felfedezni a rejtett jó tulajdonságait, hogy mennyire rajong a családjáért, a megörökölt gyermekeiért, mennyire igaza van a nevelési kérdésekben, és próbálom nem észrevenni, hogy mindez miként olvad el Wahlberg mindent megengedő árnyékában. Mintha a vitaminok nagyszerűségéről szónokolnék a cukrászdában. Szerencsére ezt a filmet Dusi már nem nézheti, így csak én izzadok a kanapén, míg el nem kapcsolok. Méghogy vígjáték! Ez kész tragédia. Mármint a béna mostohaapák szemszögéből. Persze legyinthetnék is, hogy de hát mi köze az álomgyárnak a magyar rögvalósághoz! A mi életünkhöz. Mit tudhatnak ők egy magyar nevelőapa életéről? Egyáltalán a szülőségről? Aki kicsit is belekóstolt ebbe, tudja, hogy nem egy délután a Disneylandben. Illetve van ilyen része is. De a többi: szabályok, rendes beszéd, korlátok, alkudozás és spenót. És akkor még jön a vég nélküli „léccilécci”, vagy „jajmárzsiga”, és a nap végén már csak az tűnik fel, hogy azt is megengedtük, ami eszünk ágában sem volt. Mikes Kelemen-effektusként kártyavárként dől össze minden pedagógia. A szülőség java része takarítás, rendrakás, és bizonyos dolgok állandó ismétlése. „Mit mondunk a bácsinak?” „Hogy is mondjuk ezt szépen?” „Na, miért kell fogat mosni?” És a csöndes fohász, hogy tán csak megmarad majd valami mindebből a kamaszkor után is. Nem radírozza le az iskola, a barátok, a kinti világ. És közben, hogy is mondjam, én sem vagyok nagyon fotogén. Vagy filmogén. Író vagyok (nem egy Esterházy vagy Krasznahorkai), hírlapíró, szerkesztő. Kákán a csomó. Vagy lásd még: borongó bölcsész a félhomályos kocsmában. Hol van ez a tévében megszerezhető tizenöt perces hírnévtől? A csiricsáré celebségtől? Hát mivel villoghatna a gyerek? Hol van ebben a főszerep lehetősége? Ez tiszta nealség és ferrelség. Pszichiátria és könyvelés. Úgy száz évvel ezelőtt, Móricz vagy Kosztolányi korában talán még nem hangzott volna ilyen menthetetlen lúzerségnek az írói lét (bár akkor is inkább dzsentri lettem volna). Max léhaságnak, de még járt vele valami tekintély. És honor. Miközben a másik oldalon ott áll a vér szerinti apa egy Lego-tenger közepén. És még a füléből is forró csoki folydogál édes kompenzáció gyanánt. (Tudom én, az elvált apák dolga sem könnyű.) Így feküdtem le, zúgó fejjel, pokolba kívánva minden filmet. Aztán reggel a cuccogó cumival megjelent Dusi, és ahogy az lenni szokott, az első útja hozzám vezetett. Valahogy így alakult ki. Reggel és betegség idején, főként ha kórházba kell menni, ügyeletre, szúrni vágyó orvos bácsihoz/nénihez, akkor jobban szereti, ha az én ölemben ül. Átfonja a karját a nyakamon, és az álomszagú fejecskéjét belefúrja a váll gödrébe. Ott lebeg egy kicsit még álom és ébrenlét között. Nem sok idő ez. Talán ha lemérném, magam is meglepődnék, hogy milyen rövid. Mégis azon pillanatok egyike, amikor helyrezökken a világ. Amikor csak a tökéletesség létezik. Amikor kiteszem az utolsó pontot egy nagyobb szöveg végén. Amikor – Örkény szerint – akár a vízen is megpróbálhatnánk járni. Ez nem a vasárnapi apák pillanata, hanem az öltöztetéssel, rendrakással, főzelékkel bajlódóké. A célba érés öröme. Aztán úgyis elkezdődik a nap, jön sorra a „tedd le”, „ne edd meg”, „köszönj szépen”, „ne üvölts annyit”, és este Hollywood. De reggel miénk az egyperces főszerep.

A csajok

Publikálás dátuma
2020.01.05. 16:15
1977. Magyarország,Eger a felvétel a Gárdonyi Géza Diáknapok idején készült.
Fotó: Urbán Tamás / Fortepan - Adományozó
- Most játsszuk azt, hogy a J. Kati az én feleségem, az Sz. Zsuzsi meg a tiéd! – mondta a Délibáb utcai óvoda udvarán B. Andris. Ebből némi vita alakult ki közöttünk, amibe bekapcsolódott még három barát: a két másik Andis és a druszám, Tomi. Talán voltak még más feleségjelöltek is, de erre a két szőke ovistársunkra emlékszem leginkább.    A huzakodás végül kompromisszummal ért véget, mert megállapodtunk abban, hogy ma Andrisé lesz Kati és enyém Zsuzsi, de másnap cserélünk. Abban az életkorban még erősebb volt a férfibarátság annál, mintsem, hogy nők miatt szétrobbant volna a csapat. Akkoriban is macsó világban éltünk, így a feleségjelölteket elfelejtettük értesíteni a tárgyalásokról és az egyezségről. Igaz, nem is nagyon izgatta őket, mert ugróiskoláztak és az jobban lekötötte őket, mint a férjjelöltek handabandázása. Mi pedig Cupidótól Marsra váltottunk, mert meg kellett védenünk a homokozóban a kis vödreinket és lapátjainkat néhány betolakodótól.    Kinőve az óvodából jött az iskola traumája és a házi feladatok, valamint a városligeti csavargások, a foci a csónakázótó betonján, amíg fel nem töltötték vízzel. A lányok meg hülyék voltak, folyton vihogtak, a felnőttek pedig erős pozitív diszkriminációval védték az érdekeiket. Ha például élve erőfölényemmel, elfoglaltam a hintát egy kis copfos majom elől, rám szóltak, hogy: „Engedd a kislányt hintázni!” De ha a napköziben elsőként nyúltam a bableveshez járó lekváros bukta után, akkor a napközis tanár figyelmeztetett, hogy legyek udvarias és várjam meg, amíg a lányok kiveszik a sajátjukat. Utáltuk a lányokat, mert a felnőttek mindig nekik adtak igazat és ők gyakran gúnyos mosollyal tudatták velünk, hogy pukkadjunk meg.  Teltek múltak az évek és úgy hetedik-nyolcadik osztályban felfigyeltünk arra, hogy a lányok többségének lapos iskolaköpenye kissé kigömbölyödik és már kezdtük nem hülye kis majmoknak látni őket. A vagányabb srácok a cipőjükre helyezett zsebtükrökkel igyekeztek információt szerezni a női bugyik színvilágáról. A vizsgálat gyakran egy pofonnal ért véget, de valahogy a lányok haragját nem érzetük őszintének és nem is tartott addig sem, mint egy futó zápor. Persze, ha valamelyik tanerő csípte fülön a „tükrös” embert, akkor intővel érhetett véget a tanítási nap.  Valójában csak nagyjából sejtettük, hogy mi is történik egy nő és egy férfi között, de téveszmék is terjedtek a hormonoktól fűtött kamaszok között. A testiséggel kapcsolatos tanulmányainkhoz az egyik osztálytársam nagyban hozzájárult: sutyiban behozta a Hófehérke és a hét törpe felnőtt verziójának rajzos sorozatát. A ’60-as évek közepe táján még szupernyolcas pornófilmek sem igen keringtek, a videokazetta pedig a távoli jövő volt. Így azután nagyszünetben egymást félrelökdösve bámultuk, ahogy a képeken megelevenedik a „kis ember nagy bottal jár” szólás, amin a felnőtt férfiak kacsingatva jókat röhögtek. Most derült ki, hogy miért. Hófehérke pedig a rajzok tanúsága szerint akrobatikus tornamutatványokra is képes volt, hogy az ő kis törpéi -mielőtt a bányába mennek dolgozni, vagy onnan hazatérnek - ne csak a tányérkájukba kapjanak finomságokat.  Majd a rajzok és a plátói szerelmek után eljött a testi szerelem ideje. Egyszerre volt titokzatos és profán találkozásom ezzel az új helyzettel. Mindig irigyeltem azokat a srácokat, akik gátlás nélkül nyomultak a csajoknál. Nekem a gátlásból éppenséggel túlkínálatom volt. Ezt dumával és nagy arccal igyekeztem leplezni. Többnyire nem én szedtem föl a csajokat, hanem ők engem, azután ők is hagytak faképnél. Vagy mert rám untak, vagy mert érezték, hogy én untam meg őket. De sosem én szakítottam. Főleg lustaságból. Nehezen szántam rá magam, hogy időt, energiát és pénzt áldozzak egy új kapcsolatra. Néha belefáradtam abba is, hogy nem igazodtam ki a nőkön. Ez a mai napig így van. Novellákból, interjúkból, filmekből ugyan tudtam, hogy a nőknél a nem igent jelent és fordítva, de földhözragadt mivoltomból fakadóan én mindig az elsődleges jelentésnek adtam hitelt.    Az erotika – és nem a szex - örök, de változik. Én még a harisnyatartó végnapjainak időszakában ismerkedtem a szerelemmel. Amikor I. feltette a lábát egy székre és kipattintotta a harisnyatartó gombjait, majd óvatosan elkezdte legörgetni a harisnyát a combjától a lába ujjáig, az egyszerre adott erotikus, esztétikai és romantikus élményt. Utóbbi kettőt ölte meg a harisnyanadrág. Bár a lényegen nem változtatott.  De azért a harisnyatartón kívül is volt élet, vagyis egészséges erotika. Mint ahogy például feledhetetlen élmény volt a Deep Purple és a Royal Philharmonic Orchestra ’69-es zseniális közös fellépéséről készült felvétel hangjaira szeretni. És romantikusak voltak az éjszakai Éva-, illetve Ádámkosztümös fürdőzések a Balatonban, a közös sörözések, a házibulik, az Ifi Park, a Bem rakpart.  Szép lassan kinőttünk a csajozásból, egyre többen nősültek és majdnem ugyanannyian el is váltak. Nem mindenkinek sikerült megtalálni az igazit.    Nekem harminckilenc évvel ezelőtt igen.
Szerző

2020: EU-27

Publikálás dátuma
2020.01.05. 15:12

Fotó: VIRGINIA MAYO / AFP
A brit konzervatívok elsöprő választási győzelme azt jelenti, hogy Nagy-Britannia január végén elhagyja az Európai Uniót. A Brexit-saga azonban a kilépéssel korántsem ér véget. Ellenkezőleg: az igazi dráma várhatóan csak ezután kezdődik. Brüsszel és London jövőbeli kapcsolatait ugyanis egy kétoldalú, minden gazdasági területre kiterjedő szabadkereskedelmi megállapodásnak kell rendeznie, de a tárgyalók egyelőre csak az előkészületeknél tartanak. A kilépési szerződésben megszabott „átmeneti időszak” 2020. december 31-ig tart, s az új megállapodás ennyi idő alatt nyilvánvalóan nem jön létre. Akkor sem, ha Boris Johnson populista kampányában a csodaváró híveinek ezt is megígérte. Brüsszel tárgyalási mozgástere meglehetősen csekély, s a végleges megállapodás dátumát csak találgatni lehet.
A Brexit-vita azonban nem csupán az Egyesült Királyság és az EU kétoldalú kapcsolatairól szól. A 2008-as gazdasági válság – többek között – a világgazdaságot is háborús övezetté tette. A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) által szorgalmazott multilaterális megállapodások egyre inkább háttérbe szorulnak, helyükbe a protekcionizmust erősítő kétoldalú paktumok lépnek. Ehhez járul még a Donald Trump által indított vámháború. Ez arra a – tudatlanságból eredő – meggyőződésre épül, hogy minden ország, amely az Egyesült Államokkal szemben kereskedelmi többletet halmoz fel, „az amerikai nép” ellensége.
Az EU új vezetői nincsenek könnyű helyzetben, de a feladatok rangsorolásakor lehetnének bölcsebbek. A világgazdaság hagyományos erőközpontjait (USA, Európa, Japán) egyre komolyabb kihívások érik. Az „uniópártiaknak” – többek között – ezzel kellene foglalkozniuk, miután a populisták meggyőzésére irányuló konzultációs kísérletek teljesen értelmetlenek. A nemzeti politika szélsőséges képviselői ugyanis éppen az integráció legfőbb vívmányát, az egységes piacot teszik tönkre. Egyetlen példa a külső veszélyre: Peking napjainkban már azért lobbizik, hogy az ENSZ Nemzetközi Távközlési Egyesülete (ITU) a kínai paramétereknek megfelelő szabványokat ajánlja világszerte az arcfelismerő rendszereket gyártó cégeknek. Arra számítanak, hogy ezzel a politikával a digitális piacon minden konkurenst legyőzhetnek. Az Unió eközben – mintha a külvilág és a versenytársak nem is léteznének – újabb belső konzultációra készül. Az Európai Tanács a klímacsúcson bejelentette: az EU jövőjéről 2020-tól két évig tartó eszmecserét szerveznek. 

Brexit – Brüsszelből nézve

A brit parlamentben zajló viták „szakmaiságát” jelzi, hogy az ír határkérdés megoldásáról eddig egyetlen jogilag komolyan vehető javaslat sem hangzott el. Az alsóház által már háromszor elutasított kilépési szerződés, illetve annak – Johnson követelésére – némileg átalakított backstop-záradéka eleve átmeneti megoldást javasol. A határprobléma rendezését mindmáig a majdani „átfogó, különleges, végleges, stb.” szabadkereskedelmi megállapodástól várják. Sajnos eddig egyetlen londoni politikus sem merte kimondani, hogy Írország és Észak-Írország határa igenis az EU által ellenőrzött vámhatár lesz, miután más nem lehet. Az is nyilvánvaló, hogy Brüsszel nem köthet olyan szerződést, ami az Unióban maradó 27 tagállammal azonos kereskedelempolitikai előnyöket biztosítana a briteknek. Egy ilyen megállapodás az európai integráció eddig elért eredményeinek feladását jelentené és az egységes piac elveivel, tételes szabályaival is ellentétes lenne. A Brexit legnagyobb hazugsága, hogy soha nem látott gazdasági előnyöket ígér, miközben a britek egyedül sokkal gyengébbek lesznek. Brüsszel felelős a tagállamoknak: egyszerűen nem engedheti meg, hogy a szomszédjában – például alacsony adókkal, deregulációval – a tőke számára az uniós piacnál vonzóbb környezetet teremtsenek. Így várható, hogy Johnsonnak a kilépés után rosszabb helyzetből kell majd új szabadkereskedelmi megállapodásokat kötnie. Talán sokan nem tudják, de az Unió – minden baja ellenére – a világ legnagyobb kereskedelmi hatalma. 2017-ben például az EU-28-ak részesedése a globális exportból 34,5 százalék volt, ami a kínaiak 12,8 vagy az USA 8,7 százalékos teljesítményét messze meghaladta. Szakértői becslések szerint ez a helyzet a brit kilépés után sem változna lényegesen, ami az Unió egységes piacának erejét, működőképességét mutatja. Ezért semmi nem indokolja, hogy a tavasszal kezdődő tárgyalásokat követően a brexitistáknak tett politikai engedmények miatt a tagállamok közös pozíciói romoljanak. Csak remélhető, hogy az Unió új vezetői is hasonlóan gondolkodnak. Ezért nagyon meglepő, ahogy Frans Timmermans egy karácsonyi nyílt levelében (The Guardian) Nagy-Britanniát a szeretetéről biztosította. A bizottsági alelnök egyike az integráció jövőjéért felelős politikusoknak. Miután 2020 a Brexit-tárgyalások döntő éve lesz, az uniós vezetőket nem befolyásolhatnák a személyes érzelmek.    

Széteső világkereskedelmi rendszer

Az MTA Világgazdasági Tudományos Tanácsának 2019-ben megjelent évkönyve (Trendek és töréspontok) összefoglalja azokat a fontos – az Európai Uniót is közvetlenül érintő – változásokat, amelyek 2008 után a világkereskedelem átalakulásához vezettek. Balás Péter, az Európai Bizottság (EB) tanácsadója szerint a Trump-kormányzat lényegében már szakított a multilateralizmusra épülő, liberális kereskedelempolitikával. Minden partnerével az erő pozíciójából tárgyal, és elsősorban a kétoldalú megállapodásokat szorgalmazza. Az Egyesült Államok elnöke nemcsak Kínának üzente meg a vámháborút, az – egyébként NATO-szövetséges – európai partnereit is folyamatosan fenyegeti. 2018-ban például az amerikai vámemelések a világ összes országából származó acél- és alumíniumtermékekre kiterjedtek. Azokat az országokat viszont, amelyekkel kétoldalú alapon sikerült az amerikai érdekeknek megfelelően megegyezniük, mentesítették a megemelt vámok alól. Ez a gyakorlat nyilvánvaló megsértése a diszkrimináció tilalmáról szóló egyik legfontosabb WTO-jogelvnek. Az USA a vámemeléseket többnyire a nemzetbiztonsági érdekei védelmével indokolja. Az uniós bizottsági szakértő szerint háborúk vagy más súlyos válsághelyzetek esetén valóban jogszerű lehet a kereskedelem korlátozása, de e szabályok alkalmazása nem szolgálhat kizárólag hazai iparvédelmi célokat. A trumpi politika következtében már-már nevetséges helyzet állt elő. Az Egyesült Államok legfontosabb politikai és katonai szövetségesei (EU, Kanada, Japán) is szerepelnek azok között, akik az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket veszélyeztetik. Nem véletlen, hogy az Európai Unió a WTO vitarendezési eljárása keretében is fellép a nyilvánvalóan rosszhiszemű – egyszerűbben szólva hazug – nemzetbiztonsági indoklásokkal szemben. Más kérdés, hogy ezek az eljárások akár több évig is eltarthatnak. A fellépésnek azonban a jövő szempontjából akkor is van jelentősége, ha a hatékonyság nagyjából az uniós jogállami értékeket védő 7. cikkelyhez mérhető. A nemzetközi kereskedelem meglehetősen bonyolult „hálózatos rendszerként” működik, amelyben minden mindennel összefügg. A multilaterális és regionális megállapodások trumpista, brexitista szétverése ma már a világgazdaság egészét fenyegeti. Ezért van szükség a multilateralizmus európai szintű védelmére, ami – a populizmus elleni fellépéssel párosulva – az új Bizottság egyik legfontosabb célja lehetne.     

Pótcselekvés és cselekvés

December közepén a Der Spiegel írt arról, hogy a Fidesz felfüggesztett tagságáról csak a februári néppárti kongresszuson várható döntés. A cikk azzal ér véget, hogy Donald Tusk, akinek – saját szavai szerint – „Orbán a gyengéje”, a kongresszus előtt azért még beszélni akar a miniszterelnökkel. Annak ellenére, hogy Kovács Zoltán államtitkár minapi ostoba twitterezése is mindent elmondott a magyar kormányról Brüsszelben. Ezért jogos a kérdés: vajon miről kell még a néppárti elnöknek a magyar kormányfővel beszélgetnie? Más a helyzet a tervezett kétéves konzultációval. Az Európai Parlamentnek szüksége lehet a politikai álláspontok tisztázására olyan fontos ügyekben, mint a demokráciát erősítő intézményi reformok, a klímaválság vagy az európai szociális biztonság egyre aggasztóbb hiánya. A veszély abban van, hogy a két évre tervezett tanácskozás azokról a feladatokról is elterelheti a figyelmet, amelyek azonnali cselekvést igényelnek. Az Európai Bizottságnak az idei év biztosan rosszul kezdődik, miután a Bundestagban vizsgálat indult Ursula von der Leyen ellen. Ha elmarasztalják a hadügyminiszterként megkötött botrányos tanácsadói szerződések, valamint a hivatali mobilja adattörlései miatt, az akár a bizottsági elnökségébe is kerülhet. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy az új EB programja számos fontos elemet (Zöld Európa, az EU világpolitikai szerepének erősítése) tartalmaz. Az igazi kérdés csak az, hogy a biztosi testületnek sikerül-e a jó politikai célokat cselekvési programmá formálnia. Látható, hogy 2020-ban a világkereskedelem lesz a küzdőterek egyike. A bizottság dokumentuma szerint a multilateralizmus az Európai Unió éltető eleme.
Szerző