Előfizetés

Magasra feltartott kérdőjelek

Csepregi Evelyn
Publikálás dátuma
2019.12.30. 11:30

Fotó: Barbara Gabriella / Népszava
A hagyományos művészeti fogalmakat megkérdőjelezve, a határokat elmosva alkotott maradandót a Mintázat és dekoráció mozgalom, amelynek törekvéseivel a Ludwig Múzeumban ismerkedhetünk.
Mi számít hétköznapinak, és mi az, ami már művészet? Mi giccses és túlzó, mi ízléses és eredeti? Hol a határ a populáris és az úgynevezett magas művészet között? Számít mindez egyáltalán? E kérdések mentén húzódik a Ludwig Múzeum kétségtelenül egyik legizgalmasabb idei kiállítása. A Mintázat és dekoráció az azonos nevű – Pattern and Decoration – mozgalom legismertebb képviselőit és már-már monumentálisnak mondható alkotásait tárja a látogatók elé, s közben a mindenkori művészet alapjait megmozgató felvetéseket járja körbe. A hetvenes évek végétől a nyolcvanas évek közepéig terjedő időszakban, az Egyesült Államokban kibontakozó mozgalom a hatvanas évek óta domináns minimalizmussal állt szemben, megkérdőjelezve számos a nyugati művészeti kánonba begyökeresedett művészeti fogalmat. S bár a műgyűjtők és galériák körében sikert arattak, a múzeumi intézményrendszer, illetve az európai művészeti közeg nem mutatkozott befogadónak törekvéseikkel szemben. Peter és Irene Ludwig azonban érdeklődéssel fordult a mozgalom irányába, így számos művet vásároltak annak követőitől; ezáltal a Ludwig-gyűjtemény Európa ma is legnagyobb Pattern and Decoration anyagával rendelkezik. Amit a budapesti válogatás ugyancsak hűen tükröz, hiszen a mozgalom legismertebb képviselőinek munkái szép számmal szerepelnek a nagyívű tárlaton. A művészek amellett, hogy szembe helyezkedtek a hagyományos művészetekkel, kiemelt figyelemmel fordultak a tágabb politikai és társadalmi kérdések felé, mint például a feminista mozgalom vagy a bennszülött indián közösségek helyzete. Ugyanakkor a művek már első pillantásra dekoratív és könnyed esztétikai élményt is kínálnak, amellyel alkotóik a képzelőerő és a szín érzékiségét, s az élet szeretetét ünnepelték. Izgalmas megfigyelni, hogy a képzőművészet és iparművészet, keleti és nyugati kultúra, nyilvános és magánszféra határait szintén nem rögzült, sokkal inkább elmosható fogalmakként kezelték, illetve definiálták újra. A dekoratív művészet évszázados hagyományára, s a keleti művészeti tradíció forrásanyagára egyaránt tudatosan támaszkodtak. Joyce Kozloff például az iszlám díszítőművészetből meríti csempemintázatait, Kim MacConnel pagodája és egyéb munkái japán stíluselemeket hordoznak, viszont azokat is a nyugati művészetfelfogással ellentétes módokon. A privátszféra, az otthon anyagai vagy motívumai szintén többeknél jelen vannak: MacConnel háztartási eszközöket ábrázol munkáin, míg Robert Kushner lakástextil foszlányok összefércelésével alkotott meg textileket. Hasonlóan rendhagyóak Tina Girouard biedermeier otthon hangulatát megidéző, tapétacsíkokból készített, írásos megjegyzésekkel ellátott installációi, vagy Robert Zakanitch romantizáló tapétákat imitáló festményei. A feminista művészeti közeg kulcsfigurája, Miriam Schapiro szintén a női hétköznapokat, a hagyományos értelemben vett “nőies” fogalmát tematizálja; munkáit terítők, kötények, különféle ruhaanyagok felhasználásával alkotta meg. A leginkább lenyűgöző, hogy a tárlaton helyet kapott alkotók hasonló, mégis nagyon sajátos irányból közelítenek az évtizedekkel ezelőtti, ám napjainkban még mindig aktuális témákhoz. A szivárványszínű és ezerféle mintázatú, határozott aurával rendelkező alkotások egyszerű szépségükkel, ugyanakkor összetett értelmezési rendszerükkel, valamint a háttérben meghúzódó törekvésekkel rendhagyó kiállításélményt kínálnak. S magasra feltartott kérdőjeleik nagymértékben hozzájárulnak a kortárs művészetek értelmezéséhez is. Ennél többet pedig nem is igazán várhatunk. Infó: Mintázat és dekoráció, látogatható január 5-ig a Ludwig Múzeumban.

Best of: Édes, bús helyzetek

Csákvári Géza
Publikálás dátuma
2019.12.30. 10:00
Csernobil – egy sorozat, amelyben ritka módon szinte minden tökéletes
Fotó: IMDB
Az év kulturális összefoglaló sorozatában ezúttal a film a téma.

Három jó film 2019-ből

Varga Attila „sixx” kritikus Az Ír - Martin Scorsese-ben az a csodálatos, hogy amikor közepes filmet vagy sorozatot csinál (mint pl. a Bakelit című HBO-sorozat volt), még az is olyan, amilyet egy Michael Bay vért izzadva sem tud hozni. Az Ír ráadásul nem közepes film, sőt, kapásból nem is tudok olyan rendezőt mondani, akinél nem az életmű megkoronázását jelentené Scorsese (időben)legnagyobb ívet bejáró gengsztertörténete, csak éppen nála túl magasan van a léc. Volt egyszer egy Hollywood - Tarantino nosztalgikus meséje és búcsúja a hatvanas évek Hollywoodjától, férfialakjaitól, hangulatától és filmjeitől. Picit hosszúra hagyott, néhol harsány, másutt indokolatlanul elkapkodott, viszont zseniálisan megírt dialógusokkal eladott film ez, ami Brad Pitt és Leonardo Di Caprio jutalomjátéka. Préda - Két remek horror alműfaj szerelemgyermeke, a klausztrofóbiás belső térbe ragadt menekülésé és az emberre vadászó nagydarab állat elöli rohanásé, megspékelve egy hurrikánnal. Az elárasztott pincéből Kaya Scodelario és Barry Pepper igyekszik menekülni, mindez az év legfeszültebb minimálhorrorjában, amiben a CGI és a praktikus trükkök aránya 20-80 százalék. Tóth Barnabás filmrendező  Once Upon a Time in Hollywood - A két csodálatos férfiszínész örömjátéka, a korabeli Los Angeles hangulata, a szokásos altató-felpörgető tempó miatt. És mert ez az első Tarantino-film, aminek sírtam a végén. Leaving Neverland - Teljesen eszköztelen dokumentumfilm, ami "szaftos" részletek helyett Michael Jackson gyermekáldozatainak lelki utóéletével, a felismerés-bevallás-feldolgozás úttal foglalkozik empátiával, ízléssel. Szinte kizárólag beszélő-beszédes arcokon keresztül. Monos - Az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb filmje a kolumbiai esőerdőkben harcoló kamaszcsapatokról. Teljesen kiszámíthatatlan filmes narratíva, hol hipnotikus, hol naturalisztikus képi világgal, amatőr szereplőkkel és katartikus lezárással.  Zomborácz Virág filmrendező   Foglyok - A filmszatíra megtörtént eseményeken alapul, egyszerre nyomasztó és vicces. Valan - Az angyalok völgye - Egy vérprofi thriller. Drakulics elvtárs - A Kádár-kori kém- és vámpírsztorit mindenkinek látnia kell.
Tarantino nosztalgikus meséjében, a Volt egyszer egy Hollyvoodban Leonardo DiCaprio és Brad Pitt
Fotó: IMDB

Három jó sorozat 2019-ből

Varga Attila „sixx” Csernobil - Az HBO öt részben megmutatta, mitől rettegtem 16 évesen, az orosz állam reakciója meg azt, mitől vagyok beszarva 49 évesen. Watchmen - Közel tökéletes mese a rasszizmusról és magunkról, néhol szenzációs képekkel és zseniális színészi játákkal (pl. Jeremy Irons és Regina King). The Morning Show - Az Apple+ zászlóshajója, Jennifer Aniston és Reese Witherspoon főszereplésével, felszínen egy reggeli tévéműsorról szól, valójában a zaklatásról és annak pszichológiájáról, remekül összerakva. Tóth Barnabás   Csernobil - Mert egyszerűen minden tökéletes ebben a sorozatban. Ahogy a végére értem, el is kezdtem újra azonnal. Akárcsak a Titanic esetében anno, egy látványos és nyomasztó katasztrófafilm elegyedik az emberi (ön)feláldozás hősies történetével. After Life - Ricky Gervais számomra egy zseniálisan vicces és emberi figura, aki most még a szokásosnál is cinikusabb, ugyanakkor sosem mutatta magát ennyire sebezhetőnek. Az általa alakított újságíró a feleségét gyászolja és közben folyamatosan (de hiába) próbálja magát meggyűlöltetni a környezetével és kivonulni a társadalomból. The Kaminski Method - Michael Douglas és Alan Arkin mint öreg színész és ügynöke. Önirónia, önkritika, rengeteg "csipkedő" szeretet és édes, bús helyzetek. Már volt második évad is de azt még nem láttam. Zomborácz Virág filmrendező Idén a kedvenc első évadom az Eufóriáé volt, a lenyűgöző képi világú sorozat középpontjában útkereső, sodródó tinédzserek állnak. Teljesen más világba kalauzol az 1986-os atomerőmű-baleset történetét feldolgozó minisorozat, a Csernobil. Aki pedig habkönnyű szórakozásra, bizarr helyzetekre és összekuszálódó szálakra vágyik, annak jó szívvel ajánlom A politikust.  

Marvel kontra Scorsese

Varga Attila „sixx” Scorsese sokak helyett kimondta azt, amit a Marvel filmek készítői is pontosan tudnak és családi körben be is vallanak: A szuperhősfilmeket nehéz lenne röhögés nélkül művészetnek tartani. Igaza van. Tóth Barnabás Tiszta szívvel Scorsese. Teljesen átérzem és megértem. Semmi bajom a szuperhősökkel de abszolút hidegen hagynak. Maximum addig érdekes, ahol a Joker című film véget ér. (És, igen, azt is tudom hogy az DC, nem Marvel.) Zomborácz Virág  Mesterségesnek érzem a konfliktust. Az amerikai filmipart mindig is a profit határozta meg, nem tudom, miért ne lehetne kimondani, hogy attól még, hogy valamit sokan látnak, attól még nem feltétlenül jó is. De miközben már évtizedek óta kongatják a vészharangokat a mozi elkerülhetetlen halálát vizionálva, a tapasztalat az, hogy nem hal meg, hanem folyamatosan megújul. A Marvel és a DC univerzumában is készültek már az összes korábbi keretet felrúgó remekművek, elég csak a Jokerre, Taika Waikiki Thor: Ragnarökjére vagy az HBO zseniális Watchmen sorozatára gondolni. 

Elhunyt Csuprik Etelka zongoraművész

MTI
Publikálás dátuma
2019.12.29. 12:13

Fotó: Shutterstock
Életének 56. évében elhunyt Csuprik Etelka kárpátaljai származású zongoraművész, számos rangos nemzetközi díj kitüntetettje - közölték ukrán hírportálok.
A Mikola Liszenko nevét viselő lembergi (lviv) zeneakadémia közleménye szerint Csuprik Etelka Lembergben halt meg december 25-én. Csuprik Etelka generációja egyik legkiemelkedőbb zongoristája volt országában. 1964-ben magyar roma családban született a kárpátaljai Nagyszőlősön, sokgyermekes családban. Hároméves korában kezdett zongorázni, ötévesen adta első koncertjét Schubert és Chopin műveiből. Az ungvári zeneművészeti szakközépiskolában, majd a lembergi, illetve a moszkvai zeneakadémián folytatta tanulmányait. A lembergi zeneakadémia docense lett, de az oktatás mellett rendszeresen koncertezett európai városokban. Ukrajna Érdemes Művésze volt. Több nemzetközi zongoraverseny díjazottja volt, így 1991-ben harmadik díjat nyert a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen. Számos CD-felvételt készített, rendkívül gazdag repertoárjában háromszáznál több szólómű és húsznál több versenymű szerepelt, Bachtól és Mozarttól egészen Liszt Ferencig, Bartók Béláig és Kodály Zoltánig. Előadta koncertjein Bach teljes Das Wohltemperierte Klavier ciklusát, de játszotta Mozart és Beethoven összes zongoraszonátáját is.