Ötszázezer forint nem tartja a szakmában a rendvédelmiseket

Publikálás dátuma
2019.12.27. 15:07

Fotó: Béres Márton / Népszava
– Az egyik szemem sír, a másik nevet – így reagált lapunknak Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke, miután hivatalossá vált: bruttó félmilliós év végi juttatást kapnak a rendvédelmi szervek hivatásos szolgálati viszonyban álló tagjai.
Az erről szóló döntést Pintér Sándor belügy- és Benkő Tibor honvédelmi miniszter jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján, nem sokkal ezután pedig a Magyar Közlönyben is megjelent a kormányrendelet. E szerint a bruttó 500 ezer forintos pulykapénzben csak azok részesülhetnek, akik 2019. december 1-jén hivatásos szolgálati viszonyban álltak, illetve akiknek 2019 folyamán szolgálatteljesítés közben szerzett sérülés miatt szűnt meg a szolgálati jogviszonyuk. Az év folyamán szolgálatteljesítés közben elhunytak juttatását az örökösnek folyósítják. Néhány kizáró ok kivételével beosztástól, rendfokozattól függetlenül a hivatásos állomány minden tagja megkapja a juttatást - mondta a belügyminiszter. Erre a célra a kormány 49 milliárd forintot csoportosít át a központi költségvetésből.   Bárdos Judit (BRDSZ) szerint nagyjából 60 ezren vannak állományban, ebből durván 50 ezren kaphatják meg a juttatást. Azonban kihagyták a „legszegényebb kategóriát”, azt a durván tízezer embert, akik rendvédelmi igazgatási jogviszonyban állnak vagy munkavállalóként dolgoznak. A sajtótájékoztatón ugyan kérdezni nem lehetett, Pintér Sándor két mondatra mégis megállt az újságíróknak. A tárcavezető szerint „rossz felfogás” azt mondani, hogy vannak, akik kimaradtak az év végi pénzből, hiszen ők előre megkapták ezt, hiszen három év alatt 5-5-5 százalékos béremeléssel számolhatnak. 
"Szörnyű ez az érvelés, aki így nyilatkozik lebecsüli ezeket a dolgozókat.

Például a rendőr, a tűzoltó, a büntetés-végrehajtási őr kap bruttó 500 ezer forintot, de akik az irattárban dolgoznak mellettük, vagy részt vesznek egy nyomozásban, de funkcionális munkát végeznek: ők egy forintot sem" – fogalmazott Bárdos Judit. A BRDSZ vezetője szerint ráadásul – bár örülnek az 500 ezer forintnak, hiszen eddig maximum 20-30 ezres összegeket kaptak –, ez az „ajándék” nem tartja a szakmában az embereket. Ezt az összeget egyébként december 31-ig kapják meg az erre jogosultak.

A 49 milliárd forint (bruttó) megoszlása a rendvédelmi szervek között

Országgyűlés - Országgyűlési Őrség: 237 350 000 Ft Honvédelmi minisztérium - Honvédelmi Minisztérium igazgatása: 196 225 000 Ft - Egyéb HM szervezetek: 172 137 500‬ Ft Magyar Honvédség - Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei: 3 411 025 000‬ Ft - MH ÖHP és alárendelt szervezetei: 7 226 837 500 Ft Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat: 640 375 000‬ Ft MH Egészségügyi Központ: 400 675 000‬ Ft Belügyminisztérium Belügyminisztérium igazgatása: 89 300 000 Ft Nemzeti Védelmi Szolgálat: 267 900 000 Ft Terrorelhárítási Központ: 727 325 000 Ft Büntetés-végrehajtás: 3 758 825 000‬ Ft Rendőrség: 20 319 862 500‬ Ft Alkotmányvédelmi Hivatal: 603 362 500‬ Ft Nemzetbiztonsági Szakszolgálat: 1 197 325 000‬ Ft Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ: 92 825 000 FT BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság: 5 983 100 000‬ Ft Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság: 251 450 000 Ft Pénzügyminisztérium Nemzeti Adó- és Vámhivatal: 2 953 362 500‬ Ft Külgazdasági és Külügyminisztérium Információs Hivatal: 397 150 000‬ Ft

Pintér Sándor elmondta: a kormány célja, hogy az ország gazdasági teljesítőképességének arányában elismerje a fegyveres testületeknél szolgálatot teljesítők hivatástudatát, az ország biztonsága érdekében tett erőfeszítéseiket. A belügyminiszter – aki egyben miniszterelnök-helyettes – bejelentette azt is: további juttatási formák kidolgozását szabta feladatul Orbán Viktor kormányfő a nemzetbiztonsági kabinetnek. A grémium egyebek mellett azt javasolja, hogy 2020-tól háromévente hat havi illetményt kapjanak a hivatásos állományban lévők. Benkő Tibor honvédelmi miniszter elmondta: a kormány döntése értelmében járó bruttó 500 ezer forintos juttatás nemcsak a hivatásos, hanem a szerződéses katonákat is megilleti.
Szerző
Frissítve: 2019.12.27. 16:05

Sosem győzzük eléggé hangsúlyozni: a szilveszteri petárdázás rengeteg állatot konkrétan halálra rémít

Publikálás dátuma
2019.12.27. 14:58
Képünk illusztráció
Fotó: MARKUS SCHOLZ / AFP
Az állatvédők is fokozott figyelemre intenek.
A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságának Állategészségügyi Szolgálata közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy szilveszter és újév idején a petárdázások hatására nagyon sok kutya szökik el otthonról és kóborol az utcákon - írja az MTI. Az erős hang- és fényhatások miatt megrémült, kerítésen átmászó, menekülő állatok az utcán olyan környezetbe kerülnek, amely számukra idegen és veszélyekkel teli, így gyakran válnak autóbaleset áldozatává, vagy olyan távolságra menekülnek otthonuktól, hogy képtelenek visszatalálni. Az állatvédők szerint ezért érdemes az állatokban lévő mikrochipek adatait ellenőriztetni az állatorvosnál, hogy a gazdák személyes adatai helyesen vannak-e regisztrálva. Emellett javasolják, hogy legyen az állatokon nyakörv a gazda telefonszámát tartalmazó bilétával. Érdemes már néhány nappal szilveszter előtt a kutyákat pórázon sétáltatni, valamint mérsékelni a hosszú sétákat ebben a néhány napban. A nagyon félős kutyáknak kérhető gyógynövényes nyugtatószer is, amely segít átvészelni ezt az időszakot. A kertben tartott állatok esetében fontos gondoskodni arról, hogy biztonságos, zárt helyen legyenek, javasolt még a kerti kutyákat is beengedni legalább az előszobába vagy a garázsba, és jó, ha a gazda erre az időre nem hagyja magára az állatot. A láncra kötés nem megoldás, hiszen egy rémült kutya akár meg is fojthatja magát - figyelmeztetnek. Az év ezen időszakában sok civil és hivatalos állatvédő tart ügyeletet, akik igyekeznek hazajuttatni az elkóborolt és befogott állatokat. A főváros területén befogott és a szolgálathoz bekerülő ebekről a www.ebtelep.hu honlapon folyamatosan tájékozódni lehet, ezen kívül a szervezetet telefonon is lehet keresni. A macskák szorongása kevésbé nyilvánvaló, de a sok résztvevős, hangos szilveszteri vendégség számukra is komoly stresszt jelenthet - jelezték a közleményben.
Szerző

Celebek előadásaira költ Rétvári unokahúgának egyesülete a felzárkóztatásra nyert uniós pénzből Pásztón

Publikálás dátuma
2019.12.27. 14:15

Fotó: nokcivilben.hu
Azt, hogy kik és mennyit keresnek a 200 milliós projekten, Hadházy szerint Huczekné Rétvári Mónika az adatvédelmi szabályozásra hivatkozva nem árulja el.
Még tavaly februárban derült ki, hogy komoly támogatást nyert el a KDNP-s Rétvári Bence államtitkár unokahúgának nőegylete: a Huczekné Rétvári Mónika által vezetett Nők Civilben Egyesület a Nőközpont Pásztón elnevezésű projekt keretében költhetett 85 százalékban az Európai Unió által fizetett, vissza nem térítendő 199,2 millió forintot két és fél év alatt. A meghirdetett program szerint hátrányos helyzetű nők számára tartottak képzéseket, illetve Pásztón létrehoznának egy női információs és szolgáltatóközpontot. A kiírás alapján a projekt célja a nők munkaerőpiaci helyzetének, illetve a család és a munka összeegyeztethetőségének javítása volt.
Az már tavaly látszott, hogy az alig húsz tagú Nők Civilben Egyesület profiljába nem igazán illik egy ekkora nagyságú és ilyen szakmai tudást, szociális és pedagógiai tapasztalatot igénylő feladat. A projekt eredményeit végigvevő Hadházy Ákos pénteken közösségi-oldalán pedig már egyenesen úgy fogalmaz:
arra sem figyeltek, "hogy legalább a látszata meglegyen annak, hogy a különösen hátrányos helyzetű Pásztón és környékén a 200 millió jó részét nem kamu programokra és »képzésekre« fordítják".

Kiemeli, a szervezet honlapja alapján például több egy-egy hétvége alatt lezavart 20-30 órás képzést is tartottak. Ezek megtörténtéről nem került feltöltésre még fénykép sem. Ami ennél is váratlanabb:
azoknak, akik aláírásukkal igazolták, hogy részt vettek valamely rendezvényen, volt, hogy ezért 15 ezer forint "motivációs díj" járt.

Ráadásul ezek témájukban sem kapcsolódtak a nők munkaerőpiaci helyzetéhez: "együttműködési technikákat" oktattak, valamint "érzelmi intelligenciát fejlesztettek". Rétváriék továbbá szerveztek anyasági versenyt is a közpénzből. De a hátrányos helyzetű nőknek szánt forintokból olyan alkalmakra is futotta, mint például amikor
  • Soma "Mamagésa" szépségnapot tartott,
  • Vujity Tvrtko "Túl minden határon" címmel beszélt, illetve
  • Csernus Imre pszichológus és celeb "az élet nagy kérdéseiről", valamint rákos megbetegedésekről adott elő.
Hadházy szerint azt, hogy kik és mennyit keresnek a projekten, Huczekné Rétvári Mónika a GDPR adatvédelmi szabályozásra hivatkozva nem volt hajlandó elárulni neki.
Szerző