Előfizetés

Megkapja az évek óta ígérgetett lőteret öt város, darabja több mint 860 millióba kerül

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.12.24. 15:14
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Lőni és verekedni közpénzből támogatott közösségi program lett Magyarországon.
Több olyan kormányhatározat is megjelent a hétfői Magyar Közlönyben, ami honvédelmi sportközpontok építését rendeli el, szúrta ki a 444.hu. A Honvédelmi Sportszövetség meghatározása szerint ezek olyan lőterekkel is rendelkező multifunkcionális szabadidős sportlétesítmények lesznek, amik „közösségi programok, sportlövész, küzdősport, általános képességfejlesztő foglalkozások, valamint elméleti képzések megtartására lesznek alkalmasak”.
  • Baján 860 millió forintból;
  • Balassagyarmaton 874 millió forintból;
  • Szarvason 876 millió forintból;
  • Szigetváron 863 millió forintból;
  • Újfehértón pedig 883 millió forintból
épülhet Honvédelmi Sportközpont a most meg jelent kormányhatározatok szerint. A beruházásokra kiszemelt területek a Nemzeti Sportközpontok vagyonkezelésébe kerülnek.
A kormány még 2017-ben hirdette meg a lőtérprogramot, tavaly januárban pedig nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a Honvédelmi Sportközpontok felépítését. A hivatalos közlemények szerint a 2017-es és 2018-as költségvetési évben 40 helyszínen, megyei és járási székhelyeken alakítottak volna ki sportközpontokat csaknem 17,5 milliárd forintos beruházással, de a két éve bejelentett 16 lőtérből még egyetlen Honvédelmi Sportközpontot sem sikerült megépíteni.

Zsaruellátó: félmilliós karácsonyi jutalmat kapnak a rendőrök

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.12.24. 14:41

Fotó: Népszava
Az ajándék híre futótűzként terjed az állomány körében, de a BM még nem erősítette azt meg.
December 31-ig személyenként bruttó 500 ezer forintot kapnak, hivatalos elnevezéssel „rendvédelmi különleges közszolgálati juttatásban” részesülnek a belügyminiszter irányítása alatt lévő szervezetek hivatásos jogviszonyban álló dolgozói – értesült a Zsaruellátó közösségi oldal, amely ezt egy erről szóló BM-rendelet szövegrészletével támasztja alá.
A 24.hu azzal az értesüléssel egészíti ki a hírt, mi szerint a rendőri vezetőket országszerte értesítették arról, intézkedjenek a kifizetések előkészületeiről. Több rendőr is nyilatkozott a portálnak arról, hogy mind számítanak már a jutalomra, amelynek híre futótűzként terjedt el hétfőn az állományban.
Ugyanakkor a jogszabály egyelőre nem jelent meg a Magyar Közlönyben és a minisztérium sem kommentálta a hírt.

Kovács Gergelyt nevezte ki a pápa a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekévé

MTI
Publikálás dátuma
2019.12.24. 14:05
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Ferenc pápa kedden fogadta el Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök korhatár miatt benyújtott lemondását.
A Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetőjét, Kovács Gergelyt nevezte ki Ferenc pápa a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekévé a leköszönő Jakubinyi György helyébe – közölte kedden a romániai katolikus püspöki konferencia. Ferenc pápa kedden fogadta el Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök korhatár miatt benyújtott lemondását, és ezen a napon nevezte meg a gyulafehérvári érsek utódját is. Kovács Gergely felszenteléséig Jakubinyi György apostoli adminisztrátorként vezeti a főegyházmegyét. Az új érsek 1968-ban született Kézdivásárhelyen. 2012 februárjától Márton Áron szentté avatási ügyének a posztulátora. A Romkat.ro erdélyi egyházi portál rámutat: a Szentszék Márton Áron püspöki kinevezésének a 81. évfordulóján hozta nyilvánosságra Kovács Gergely kinevezését. Kovács Gergely szülővárosában, Kézdivásárhelyen érettségizett. Teológiai tanulmányait 1987-ben Gyulafehérváron kezdte, majd 1990-ben Rómában a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként folytatta a Gregoriana és a Lateráni Pápai Egyetemen. Bálint Lajos érsek szentelte pappá szülővárosában 1993. július 3-án. Római tanulmányait egyházjogi doktorátussal fejezte be 1996-ban. Egy évig Marosvásárhelyen a Keresztelő Szent János-plébánián tevékenykedett segédlelkészként. 1997 augusztusában visszatért Rómába, ahol a Vatikán kulturális minisztériumának számító Kultúra Pápai Tanácsának a szolgálatában állt, 2004 óta irodavezetői minőségben. 2000 júliusától pápai káplán. Kovács Gergely 2012 februárjától képviseli a Szentszéknél posztulátori minőségben Márton Áron szentté avatási ügyét. Számos Márton Áronról szóló kiadványt szerkesztett, idén 17. alkalommal szervezett Márton Áron-zarándoklatot a püspök életének erdélyi helyszíneire, és negyedszer vezetett zarándoklatot Doberdóba, ahol Márton Áron katonaként szolgált az első világháborúban – írta a Romkat.ro.