A két alaptörvény országa

Módosították az alaptörvényt, nyolcadszorra is. Törölték belőle annak az önálló közigazgatási bíróságok szabályozását, amelyet bele sem lett volna szabad tenni, és ez a módosítás megjelent a Magyar Közlönyben. 
Ezzel nincs is semmi probléma. Az azzal kezdődött, hogy ezt követően az egész alaptörvényt is újra kihirdették a Magyar Közlöny által, egységes szerkezetben a nyolcadik módosítással. (Megjegyzem, egyetlen más norma esetében sem tették meg ezt.) Amivel azt a látszatot keltik, mintha most lépett volna hatályba az alaptörvény. Viszont ezzel elkövettek egy szavashibát. Ugyanis az egységes szerkezetű alaptörvény 28. cikkelyéből kihagytak egy mondatot. „A jogszabályok céljának megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló javaslat indokolását kell figyelembe venni”. 
Vagyis nem magát a jogszabály szövegét kell alkalmazni elsősorban, ez másodlagossá vált. Ami azért is különös, mert egy jogszabálynak sem a preambuluma, sem az indoklása nem bír joghatással. A preaumbulum és az indoklás nem jogszabályi szintű és erejű hivatkozás.
Hogy egy példával érzékeltessem: az alaptörvény preambulumának részét képezi a Nemzeti Hitvallás, amely azzal kezdődik, hogy Isten, áldd meg a magyart. Ha ez a felszólítást jogszabályként kellene figyelembe venni, akkor ha Isten mégsem áldja meg a magyart, abszurd módon alkotmánysértést (akarom mondani: az alaptörvény-sértést) számon lehetne rajta kérni. 
Ezért is (látszatra) logikusnak tűnt ennek a kimaradt pontnak a törlése. De mint a minisztérium közölte, ez csak technikai szempontból maradt ki az egységes szerkezetű alaptörvényből. Ezért egy újabb Magyar Közlönyben ismét kihirdették az egész alaptörvényt, immár ezen mondattal együtt. 
És itt hibáztak, két szempontból is. Azzal a lábjegyzettel hozták le ismét az egész alaptörvényt, hogy a Magyar Közlöny 2019. december 14-én megjelent 202. számában, módosításokkal egységes szerkezetben közzétett Alaptörvény technikai hiba folytán hibásan jelent meg. A helyes szöveget jelen Magyar Közlöny tartalmazza. 
Csakhogy egy lábjegyzettel nem lehet egy jogszabályi hibát javítani. Ettől még  ugyanúgy kihirdetett marad a technikailag hibás alaptörvény is, mint a javított változat. A hibás változat ezzel nem vált semmissé, mivel ez a lábjegyzet ennek törléséről nem gondoskodott, nota bene: nem is tehetné meg. Önmagában pedig az, hogy javított formában ismét megjelentették, a hibás változatot nem teszi semmissé. Most van két kihirdetett alaptörvényünk, egy mondatnyi eltéréssel.
A minisztérium lényegében azt csinálta, hogy megjelentetett egy jogszabályt, amely ezáltal a megjelent formában és tartalommal kihirdetetté vált. És amelyről utólag kiderült, hogy hibás. Majd a technikai hibára hivatkozva saját hatáskörben módosította a Magyar Közlönyben már kihirdetett alaptörvény változatot. Majd ezt is kihirdette. De ez az előzőt nem tette semmissé.
Viszont ha már így hibásan megjelent a Magyar Közlönyben, akkor innentől kezdve már csak a jogalkotó módosíthat(na) rajta, még akkor is, ha csak technikai hiba történt. A minisztérium saját hatáskörben semmi esetre sem. Ez a jogalkotás negatív iskolapéldája. Ferincz Jenő "paragrafus"
Szerző
Ferincz Jenő
Frissítve: 2019.12.20. 14:44

Apám erdeje

Vannak növények, amelyek önálló életre kelnek, s furcsa mód, mintha bennük folytatódna tovább egy emberi történet, ami valahol félúton, mindig befejezetlenül, megszakadt. 
Az ilyen növényeknek külön nevük van, nem egyszerűen csak azok, amik, hanem birtokosuk van, mintha hagyatékot, örökséget is jelentenének. 
A nappaliban több ilyen cserepes növény is díszlik, a valódi elnevezésükről fogalmam sincs, a latin nevüket meg pláne nem tudom, de öntözéskor, vagy ha csak úgy felettük átnézek az ablakon, másképp közelítek hozzájuk, mint egy áruházban vett példányra. 
Itt van például a „papa virága”, amit egy elárvult házból hoztunk örökül, majd hátrahagytuk mi is egy üressé lett házban hónapokra, el is felejtve, locsolva meg pláne nem. Ám a zöld és piros levelek valamilyen csoda folytán négy hónap elteltével is ugyanúgy élettől duzzadtak, mintha valamilyen különös, éteri kéz öntözte volna a tövet végig: nem volt kérdés, hogy a virág ezentúl hozzánk tartozik, immár végérvényesen, s láthatatlan fonállal köt össze minket az éteri lénnyel, aki nem hagyta veszni őt.
Ott van aztán a „mama cserepe”, amibe hol levendula, hol bazsalikom, hol meg sok törődést igénylő koriander kerül, de bármi is van benne épp, mindig a díszes falusi kerámia alsó traktusára festett monogram viselőjének meghajlott hátát, göcsörtös mutatóujjat látjuk magunk előtt. 
Apámnak egész erdeje van. 
Nem annak indult, úgy volt, hogy „kiegészítő tevékenység” lesz belőle, mije legyen egy nyugdíjas erdésznek, ha nem több tucat fenyője a hátsó kertben, amit karácsony előtt ki lehet vágni, egyet-kettőt eladni, a többit rokonoknak, barátoknak ajándékozni, nagy a család, háromévente lehetett volna újratelepíteni a gazdára találtak helyét. 
Úgy maradt aztán a hátsó kert, s úgy maradtak ott a fák is. Az első hiányévben még kivágtunk egyet-egyet, „apa fája” mondtuk aztán otthon a feldíszített fenyőre, ami ideig-óráig okozott egyfajta megnyugvást, egészen addig, míg el nem száradt, s le nem peregtek róla a tűlevelek, még csupaszabban mutatva meg az elmúlás maga valóját. A második-harmadik évben anyám még ajándékozott egyet-egyet templomnak, rokonnak, barátnak, úgy téve, mintha csak „közvetítene” a két fél között, mintha nem csak az lenne élő, aki kapja, hanem aki küldi is. De mi már műfenyőt vettünk, nem is igazán elvből, mint inkább dacból, ha nem az övé, akkor inkább senkié se legyen. 
A hátsó kertben nyolc év alatt magasra nőttek a fák, lassan elérik a villanyoszlop tetejét, a mókusok is beköltöztek ide, s időnként feltűnik egy-egy róka erre, sugallva, mintha nem is a tyúkokért jönne, hanem mert egyfajta otthona neki ez a kertvég. Mi pedig, ha kimegyünk oda tobozok után keresgélni, levágni egy-egy lucgallyat így december vége felé – mert az illat azért kell, anélkül nincs ünnep -, azt mondjuk ilyenkor, „apa erdejébe” megyünk.
Szerző
Doros Judit
Frissítve: 2019.12.20. 08:20

Alapvizsga

Megválasztásuk után egy éven belül közigazgatási alapvizsga letételére kötelezné a kétezer fő feletti települések önkormányzati képviselőit Budapest XVI. kerületének jegyzője, aki emiatt az önkormányzati törvényt is módosíttatná. Az ötlet komoly vihart váltott ki, akadnak, akik a képviselői mandátum szabadságának korlátozását látják benne, mások felvetik, már most is létezik képzés, sőt olyan vélemény is akad, mire fel a hivatal apparátus, ha egy testületi tagnak mindennel kapcsolatban képben kell lennie.
Az idea tehát nem feltétlenül elvetendő, más kérdés, hogy a törvény szerint bizonyos jogi megkötésekkel bárki megválasztható, azaz az önkormányzati képviselőségnek nem feltétele nemhogy a diploma, de még az érettségi sem. Ahogyan a parlamentinek sem, s adódik a kérdés, miért csak a települések vezetőségébe delegáltakat kellene agytornára kötelezni. Mert jelenleg a politikussá válásnak nem a felkészültség, hanem a párthűség a feltétele, elég csak megnézni egy közvetítést a T. Házból, vagy meghallgatni egy az Országház folyosóján a kritikus sajtó elől rossz ütemben menekülő honatyát vagy honanyát. És akkor talán nem fordulna elő, hogy a képviselőnek fogalma sincs az általa benyújtott törvényjavaslat tartalmáról, így persze esetleges következményéről sem, vagy rossz gombot nyom meg a szavazáskor, mert elcsúszott az ujja a csak igeneket és nemeket felsoroló szamárvezetőn. És persze nemcsak szakmai, hanem etikai, esetleg némi általános műveltségi gyorstalpalót is lehetne szervezni, hogy felelős politikus szájából ne hangozhassék el olyasféle gondolatmenet, mint hogy a „zsidók kénytelenek voltak, vagy lehet, hogy jól is esett nekik a nyilas vitézt megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe”.
Vagy ha ez túl bonyolult, nyitásnak rövid, konkrét feltételeknek kelljen megfelelni. Például: ne lopj!
Szerző
Vas András
Frissítve: 2019.12.19. 08:24