Tavasz a Kossuth téri vadonban

Publikálás dátuma
2019.12.21. 10:26

Fotó: Nagy Gyula / Fortepan - Adományozó
Az új növények tizenöt-húsz év múlva fogják megmutatni, milyennek képzelte a szakember az új Kossuth tér „nem túl sűrű, de nem is túl ritka” növényzetét.
Nem gondolták volna, hogy ez a régi kép a Kossuth téren készült, igaz? Pedig ha tudjuk, hol járunk, már nem olyan nehéz azonosítani: bal kéz felől a Földművelésügyi Minisztérium épülete sejlik föl, hátul meg látni a Hültl Dezső által tervezett bérpalota kontúrját. A virágzó fák és a nagyra nőtt, formára nyírott bokrok között – no ez az, ami a mai szemnek felettébb furcsa. Pedig az ötvenes évek végén még nagyjából azt a parkosítási formát őrizte az Országház körüli tér, amilyennek Steindl Imre megálmodta. A Parlament alapozásával egy időben, 1884-ben elkészült ugyanis a díszpark terve, igaz, a megvalósításhoz végül csak az első világháború előtti évtizedben fogtak hozzá. Ekkor is megtartották azonban azt a koncepciót, hogy szabad rálátást kell engedni a törvényhozási palota főhomlokzatára, így a facsoportokat az épület északi és déli oldalán kell elhelyezni, miközben az – akkor még csak elképzelt – két szobor, Kossuth és Rákóczi emlékműve között egy hangsúlyos, növényekkel szegélyezett tengelyt jelöltek ki. Az idők során az elképzelések módosultak, a növények pedig terebélyesedtek, de tény az is, hogy ez a Kossuth-szobor melletti csodás park, amit a fotón látunk, kicsit csalóka: ugyanekkor a tér túlsó oldalán a metró kietlen felvonulási területe ellenpontozta az itteni vegetációt. A következő évtizedekben pedig gyors terjeszkedésnek indult az Országgyűlés parkolója, míg a téren megjelentek a hirtelen növő, hamar öregedő fák, a fenyők és a nyírek.
Hogy szép volt-e 2012 előtt a Kossuth téri park, azt a laikus nehezen tudná megmondani. Talán inkább otthonos. De a sokk, amit az ezzel egy időben kiakolbólított Károlyi-szobor körüli fák letarolása okozott annak az évnek a tavaszán, nehezen feledhető. Még akkor is, ha az új zöldfelületeket megtervező tájépítész állítja: minden fát egyenként megvizsgáltak, az erre érdemeseket – például három hársat a délkeleti oldalon – megtartották, s bár a zömüket kivágták, 132 új fát (tölgyet, bükköt, platánt és kőrist) is elültettek a téren. Valamint nagy, kiemelt kazettákban a Kárpát-medencében őshonos cserjéket és fűszernövényeket. Az új növények tizenöt-húsz év múlva fogják megmutatni, milyennek képzelte a szakember az új Kossuth tér „nem túl sűrű, de nem is túl ritka” növényzetét. Már csak meg kell érnünk.
Szerző

Csillagvizsgáló a város felett

Publikálás dátuma
2019.12.15. 15:15

Fotó: Barbara Gabriella / Népszava
Napkitörések, holdkráterek, csillagközi gázködök – ezek is megfigyelhetők a november óta ismét látogatható svábhegyi intézményből, amely kalandos úton épült fel csaknem száz éve a mai helyén.
Csillebérc kapcsán a Svábhegyre, illetve a Normafa környékére látogatóknak elsősorban az ifjúsági tábor jut az eszükbe, esetleg a fizikai kutatóintézetben működő kísérleti atomreaktor, pedig az egyik legrégebbi – amúgy egy hatalmas parkban található – intézmény is működik itt. Ez a svábhegyi csillagvizsgáló, amelynek a hivatalos neve eddig MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete volt. A Magyar Tudományos Akadémia intézethálózatának nagy felháborodást kiváltó átszervezése után még elég bizonytalan, hogy milyen néven fut tovább. Mindenesetre csak remélni lehet, hogy a tudományos élet finanszírozása körüli botrányok ezt a nagy hagyományú intézményt nem érintik. Már közel jár az alapító Konkoly-Thege Miklósról elnevezett úton működő csillagvizsgáló ahhoz, hogy megünnepelje a 100. születésnapját, de ami ennél fontosabb: november végétől ismét látogatható. Amikor a manapság a legkülönfélébb szakmák, intézmények rendezik meg a maguk "éjszakáját", addig itt a sötétedés utáni programok teljesen általánosnak mondhatók. Kialakítottak egy Interaktív Csillagászati Élményközpontot, ahol távcsöves bemutatókat tartanak. Megtekinthetők a napkitörések, a holdkráterek és napfoltok, űrfelvételeket vetítenek. A névadó Konkoly-Thege Miklós az első csillagdáját 1869-ben építette a felvidéki Ógyallán, a saját birtokán, ami akkor egész Közép-Európában egyedülálló volt. (Egy fürdőt alakíttatott át.) Abban az időben a földbirtokosok nemigen áldoztak a vagyonukból tudományos célokra. Konkoly-Teghe a csillagvizsgálóját 1899-ben a magyar államnak adományozta, mivel gyerekei meghaltak, így nem volt örököse. Ógyalla a csillagok vizsgálata szempontjából semmiképpen nem volt ideális helyszínnek mondható, ugyanis a mai Szlovákia területére eső település, amely Komáromtól 14 kilométerre fekszik, síkságon terül el. Amikor bizonyossá vált, hogy a Felvidéket elcsatolják Magyarországtól, 1919 elején az ógyallai obszervatórium műszereit leszerelték és Budapestre szállították. (A szlovák központi obszervatórium máig ott működik, természetesen új műszerekkel. ) Az új obszervatórium létrehozásáról 1920-ban született döntés, a főváros egy nyolcholdas területet adott a Svábhegyen az intézet számára. Először az úgynevezett Meridiánház épült fel 1922-ben, sokáig itt mérték a MÁV számára a pontos időt. A Meridián házban levő távcső a délkör síkjában volt mozgatható, pontosan kelet-nyugat tájolású volt, így nem kellett hozzá forgatható kupola. Az égbolt feltérképezése során meghatározták a telephely pontos földrajzi koordinátáit, így a Nap járása alapján volt pontosan mérhető az idő múlása.
A távcső sorsa elég szomorú, mert az 1970-es években szabályosan kidobták a szemétbe, ahol véletlenül valaki megtalálta, és darabjait azóta a mátrai Piszkéstetőn őrzik. A svábhegyi csillagvizsgálóban három kupola a kertben van, egy pedig a főépületben. A kerti Budapest-kupolát 1928-ban adták át, a klasszicista épület műemléki védettségű. A három szintes építmény a nevét annak idején onnan kapta, hogy Budapest Székesfőváros Közgyűlése nagy összeggel támogatta a megépítését. A parkban, a régi főbejárat közelében 1928 óta áll Pásztor János „Sic itur ad astra” (Így jutni a csillagokig) című bronzszobra, amely a karjait az égbolt felé tartó, földgömbön álló női alakot ábrázol. A növekvő fényszennyezés miatt kutatómunka ma már itt nem folyik, csak Piszkéstetőn. (A Napot kutatók a Debreceni Egyetem területén dolgoznak.) A látogatóközpont kialakítása idén fejeződött be. Decemberben az előre bejelentkezett, legfeljebb 35 fős csoportok a nappali és az éjszakai bemutatókon úgynevezett H-alfa távcsővel vizsgálhatják a napfelszín részleteit, holdkrátereket, a Jupiter holdjait, a Szaturnusz gyűrűjét, galaxisokat, csillagközi gázködöket és felrobbant csillagmaradványokat. Meg lehet fogni és mikroszkóp alatt tanulmányozni a lehullott meteoritokat is, köztük a Baja melletti, szántás közben, 2012-ben talált csátaljai meteort, amely kosárlabda méretű és a súlya 16 kilogramm. A földre zuhanása 200-300 éve történhetett. Lehet, hogy szokatlan, de a látogatókat - nappal - már öt éves kortól fogadják. Vannak természetesen esti-éjszakai bemutatók is.

Egy polihisztor ajándéka

Konkoly-Thege abban különbözött földbirtokos kortársaitól, hogy fizikusi diplomával rendelkezett. A csillagvizsgáló létesítésének ötlete 29 éves korában vetődött fel benne. Igazi polihisztor volt, hiszen négy nyelven beszélt, mozdonyt vezetett, letette a hajóskapitányi és hajógépészeti vizsgát, és épített magának egy jachtot, de érdekelte a fényképezés, sőt zenét is szerzett, és országgyűlési képviselő is volt.

Szerző
Témák
csillagok

Az „ótvar 20. század” népei

Publikálás dátuma
2019.12.15. 15:13

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
A monoki Kossuth kúriából származó fotel, egy 320 kilós íróasztal az 1860-as évekből – másfél száz évnyi családtörténet rétegződik Saly Noémi muzeológus, író, irodalom- és Budapest-történész otthonában, ahol Micsoda népek... című új könyvéről beszélgettünk. Témája és helyszíne az a Döbrentei utcai ház, ahol születése óta él.
Nem sok olyan embert ismerek a fővárosban, aki soha életében nem költözött... Itt vagyok én, egy költözéstől mentes Iktioszaurusz a Jurassic Parkból. Ebből a lakásból épeszű ember nem megy el. Gyönyörű a kilátás, Budapest közepén vagyok, de sok a zöld, minden könnyen elérhető busszal és villamossal. Autóm sose volt. Meg olyan hagyományos család volt a miénk, ahol a lányok az anyákat végigkísérték. Nagyanyám a dédivel, anyám a nagymamámmal, én a mamival csináltam végig. Jól érzem, hogy ez a könyv, amely az 1895 és 1947 között itt lakókról szól, „tartozás lerovása” is? Igen. Anyám 1947-ben, 24 évesen találta meg ezt a lakást, egyetlen szobának volt csak mennyezete. Az édesanyjával és a nagymamájával költözött ide, férje, az apám lágerben volt, azt sem lehetett tudni, él-e. Mami így mesélte: kiálltam az erkélyre, és olyan kék volt a Duna, gondoltam, maradok. Építész lányaként, azt hiszem, felismerte a helyben a lehetőséget. 1991-ben jött a hír, hogy meg lehet venni a lakást. Nekünk az összeg 40 százaléka sem volt meg, pedig az is elég lett volna hozzá. Egy keddi napon jött a levél a tanácstól, hogy mennyi az annyi, és csütörtökön megérkezett a papír apám kárpótlásáról. 10 évet töltött a gulágon. Abból tudtuk megvenni a lakást. Úgyhogy mindkettejük élete benne van. És hogy született meg ez a történelmi műnek is beillő, fontos kordokumentum? Amikor hatodikos voltam, a helytörténet szakkörben az volt az első házi feladat, hogy térképezzük föl a saját házunk történetét. Levadásztam az alsó szomszédunkat, Ilonka nénit, Nagy Aladár kúriai bíró elszegényedett lányát, aki már a 20-as évektől a házban lakott. Az általa sorolt neveket beírtam egy noteszba. Aztán 2017-ben a Budapest 100-on a rakpartok volt a téma. Gondoltam, beszállunk, ez egy Hauszmann-ház, sokat tudok a lakókról, megvolt a régi füzet, szóval nagy arccal vállaltam a feladatot. Aztán kinyitottam az Arcanumot (régi újságok egyre bővülő internetes oldala) és a nagy arcom levált, ugyanis rájöttem: nem tudok semmit. Öt számjegyű találatot adott a kereső a Döbrentei utca 8.-ra. Először a cím- és lakjegyzék alapján lett egy névsorom. Találtam egy csomó elképesztő figurát, és az is kiderült, hogy itt szabó, kárpitos, posta, műterem és tejcsarnok is működött. Ezekről Ilonka néni nem beszélt. Azt találtam ki, hogy a Budapest 100 programban én leszek a házvezetőnő, és kiteregetem a ház szennyesét. A lépcsőházban ruhaszárító kötélen lógtak a lepedőim, azokra ziherejsztűvel erősítettem a lakók történeteit, fotókkal együtt. Nagyon nagy siker volt. Láttam, hogy nem úszom meg: ebből könyv lesz…
Van kedvenc lakója? Gróf Zichy István művészettörténész 1921 februárjában megy az utcán és meglát egy nőt, akiről megállapítja, hogy a felesége. Holott otthon már van neki egy. Utána üget, kifigyeli, hova jön be, majd kisvártatva becsönget, és megkéri Krempp Lucie kezét – a férjétől. Elképzelni nem tudom, milyen beszélgetés folyhatott le a három ember között, mindenesetre Pfeifer Ferdinánd összepakol, és hat héten belül lezajlik két válás meg egy esküvő. Zichynek és Lucie-nek lesz három gyereke, majd boldogan élnek, amíg a kitelepítés során meg nem halnak. Mindezt az egyik, ma Versailles-ban élő unokájuk mesélte el nekem. Fotókat is küldött Lucie-ről és Zichyről. És melyik volt a feltárt élettörténetek közül a legmegrázóbb? Kettő, párban. Bennük van ez az egész lepra, ótvar 20. század. Az egyik Hollós Józsi bácsié, aki kétszer is a Magyar Posta vezérigazgatója, a magyar távközlés atyja, egyetemi magántanár volt. És nem találtam, hogy mikor halt meg. Írtak róla monográfiát, de abban sem tüntették fel. A Postamúzeum se tudta. Addig turkáltam a Magyar Családtörténet-kutatók Egyesületének adatbázisaiban, amíg meglett: 1945 februárjában, a gettó felszabadulásának másnapján halt meg végelgyengülésben, 82 évesen egy Wesselényi utcai csillagos házban. Na, itt elbőgtem magam. A másik pedig Kárpáthy Kamilló vezérezredes, 1930–35 között a magyar honvédség vezérkari főnöke, aki 1951-től borzalmas körülmények között élt úgy másfél évig Besenyszögre kitelepítve valami faluszéli putriban, míg 77 évesen meg nem halt a szolnoki kórházban. Milyen most a lakóközösség? Tervezi-e folytatni a ház történetét? Sok olyan lakó van, aki 60-70 éve itt él. Sütik és lekváros üvegek jönnek-mennek. Három család a háború előtt óta itt lakik. Látták, ahogy felnövök, most én látom, ahogy az ő unokáik cseperednek. A ház másik oldalán ma már kisebbek a lakások, azokat könnyebb eladni vagy bérbe adni, úgyhogy ott nagyobb a mozgás. De nem, nincs a fejemben a házról újabb kötet. Rengeteg levéltári, múzeumi kutatás és két évi munka van ebben a könyvben. Nem is tudom, hogy az 1950 utáni állapotokhoz hogyan lehetne hozzányúlni. Nincsenek meg a lakókönyvek, állítólag megsemmisítették őket, ahogy a népszámlálási íveket is. Amit én nagyon helytelenítek, hiszen rengeteg információ van bennük. Aztán más valaki azt mondta, hogy megvannak a lakókönyvek, de végül mégsem sikerült hozzáférnem. Szóval ezt már egy fiatal kutatóra bízom. Biztosra veszem, hogy az is nagyon érdekes munka lenne.
Témák
bérház