Előfizetés

A szabad városok réme

A CEU épületében hétfőn írta alá a Szabad Városok Szövetségéről szóló egyezményt a prágai, a pozsonyi, a varsói és a budapesti főpolgármester. Az EU mellett elkötelezett, kormányaik politikájától szabaduló városok szeretnék elérni, hogy az EU-támogatásokat közvetlenül kapják meg.
Hogy Karácsony Gergely formát öltő javaslata érzékeny pontot érintett, jelzi a kormányzati vészcsengő sivítása. Nacsa Lőrinc (KDNP) annyit tudott mondani: „a Soros-egyetemen aláírt megállapodás nem más, mint a liberális, baloldali politikusok bevándorláspárti szövetsége. A paktum célja a valódi V4-szövetség megtörése. A V4-országok kormányai ugyanis sikeresen védték meg eddig Közép-Európát a migránsok betelepítésétől, és kiálltak a keresztény kultúra, a nemzeti szuverenitás megvédése mellett". Ennyi elég is a kormányzati blablából.
Kicsit nagyobb kanállal mért a Magyar Nemzet publicistája (Molnár Balázs jogász, politológus, az Alapjogokért Központ projektvezetője): "Összefognak a balos városállamok, a globalista fővárosok uniója a balliberálisok nemzetállam-ellenességét testesíti meg".  Előbújt tehát a magyar kormány Sorost követő másik hintalova, a nemzeti szuverenitás is: a szabad városok szövetsége a nemzet gyilkosa, a globalizmus trójai falova. „Az az egész EU-nak veszélyes pálya lehet, ha a bizottság megpróbál átnyúlni a nemzetállamok feje felett, és közvetlenül próbálja az uniós források nagy részét szétosztani az egyes települések között. Ez ugyanis nemcsak a nemzetállami szuverenitás súlyos sérelmét okozná, hanem a felelősségi viszonyokat is menthetetlenül összegabalyítaná…" Itt van hát a gond, amely a "szuverenitást" kínozza: az uniós pénz eltűnhet a mamelukok zsebéből, s nem építhetik zavartalanul tovább autoriter rendszerüket, mert a "politizáló Brüsszel" számon kéri rajtuk a jogállamiság európai gyakorlatát. Azzal is, ha közvetlenül támogat városokat. 
Pedig nem történt más, mint hogy az autoriter rendszerek kikényszerítettek egy nemzetállamok mellett lehetséges, sőt szükséges másfajta - nemzetek feletti - közösségszervező formát, amely nem hogy gyengítené, hanem erősíti az Uniót is. Azt az Uniót, amelynek megbontásán - a V4-et felhasználva - végvári vitézként tüsténkedik Orbán Viktor. December 14-én, Temesváron újból megerősítette: Magyarország célja, hogy - többek között Romániával – felépítsen egy új (nemzetállami) Közép-Európát. Klaus Johannis román elnök kedden kapcsolt: "Nem hiszem, hogy új törésvonalakat kéne nyitnunk az Unión belül… soha nem fogok részt venni újabb törésvonalak létrehozásában.” Foszlanak Orbán geopolitikai tervei, amelyeken érzékeny rést ütöttek a szabad városok is. 
Közben – a hatalom idegeinek borzolására – átvette Budapest brüsszeli képviseletének vezetését Jávor Benedek volt EP-képviselő. A Szabad Városok Szövetsége iránt pedig érdeklődik Berlin, Párizs és Bécs is. Nyilván, hogy Soros akaratára megnyissák kapuikat a menekültek előtt, s hogy mielőbb lebontsák saját nemzetállamaikat. Mert hát mi másért.

Pató Pálok

Hetvenötezer magyar már úgy döntött, hogy ha törik, ha szakad tartósan Nagy-Britanniában marad. De minden bizonnyal ennek a többszöröse lesz azoknak a száma, akik testközelből kívánják megízlelni a kétségkívül bekövetkező Brexit kedvezőtlen hatásait. 
Arról nincs és nem is lehet vita, hogy a szigetország távozása az Európai Unióból csaknem kizárólag negatív hatásokkal járhat. Hacsak nem csatlakozik valaki ahhoz a nem elhanyagolható létszámú táborhoz, ahol abban hisznek, hogy a nemzeti identitás felülírja az integráció nyújtotta előnyöket. Ez a fajta gondolkodás azzal is dacol, hogy a brit gazdaság ma még nehezen felmérhető nagyságú problémákkal néz majd szembe, és az uniós tagállamok mindegyike is kisebb-nagyobb mértékben vesztesnek érezheti magát. Köztük Magyarország is. 
A brit gazdasággal kapcsolatban álló vállalkozóink azonban mintha nem számolnának ezzel. A szakmai szövetségek érdeklődést tapasztalnak ugyan a változások iránt, de felkészülést kevésbé. Az üzletemberek pont úgy viselkednek, mint a magyar kormány, amely nem merte Brexit-ügyi miniszteri biztosnak nevezni a szakértőjét: lám, mennyivel szemben hangzik az, hogy az "Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésének Magyarországot érintő külpolitikai és külgazdasági hatásai kezelésének összehangolásáért" felelős ember.  (S mindennek egy névjegyre rá is kell férnie!)
Tilalmak és korlátozások várhatók, a vámmentességet felválthatja a vámellenőrzés, még akkor is, ha sikerül szabadkereskedelmi  vagy kétoldalú megállapodást kötni. A kontinens, illetve a szigetország partjainál kamionok újabb százai és ezrei várakoznak majd a bebocsátásra, a megnövekedő bürokrácia miatt. Az egységes uniós szabványok Nagy-Britanniában érvényüket vesztik. S az "új műsorhoz új férfi kell", az adminisztrációs terhek bővülése munkahelyeket is teremthet, elkerülhetetlenül. 
Manapság közel hatmilliárd eurónyi áru kezeléséről van szó. Az érdekeltek azonban még kivárnak, az előzmények érthető bizonytalanságot szültek. Mégsem kéne zsebre tett kézzel ülni.

Igenis, van “fóti ügy”

Ha nem lenne “fóti ügy”, ahogy a kormány állítja, nem szabotálták volna el az ezzel foglalkozó bizottsági ülést, hogy aztán a megismételt ülésen egyenesen a szociális államtitkárt dobják be mint valami csodafegyvert. Nagyon is van „fóti ügy”, és ez azoknak a gyermekeknek és gondozóknak a sorsáról szól, akiket három éve vesz semmibe a kormány.
Az elmúlt években minden lehetséges módon próbáltam információkhoz jutni, sőt szót érteni a kormánnyal a fóti Gyermekközpont ügyében. Volt, hogy egy hétig hívogattam Fülöp Attila államtitkárt, aki nem volt hajlandó fogadni. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vezetője az asszisztensét küldte le hozzám, amikor személyesen megkerestem. Több tucat írásbeli kérdésemre a személyeskedésen kívül érdemi választ nem kaptam. Egy megnyert perben cinikus válasszal szerelt le a minisztérium. Mindent, amit ma Fótról tudok, a terepmunkának köszönhetem. Azoknak a készséges intézményvezetőknek, gyermekvédelmi dolgozóknak és szakértőknek, akik fogadtak, és válaszoltak a kérdéseimre.
Az államtitkár egy ponton mégis úgy érezte, hogy illene hozzászólnia az eseményekhez. Ezért pár napja „tollat ragadott”, de a Mandineren megjelent írásában csak a kormány bizonyítványát magyarázta. Azt állította, „fóti ügy nincs, ellenzéki politikusok vannak, akik Fót apropóján hangulatkeltő politikai ügyet kreálnak.” Ennek alátámasztására három „érvet” hozott fel: egyrészt Fóton „csak” 50-60 gyermek él a 23 ezerből, az ellátás folyamatos, a gyermekek elhelyezéséről pedig szakértők döntenek, nem a kormány. Nézzük akkor ezeket az “érveket”.
Egy. Miközben az írása elején még szép körmondatokban értekezik arról, hogy hogyan is illendő beszélni a gyermekek életéről, Fót kapcsán már azzal érvel, nem számít 50-60 gyermek, ha a gyermekvédelemben ellátottak száma 23 ezer fő. Magyarul ne foglalkozzunk a fóti gyerekekkel, mert kevesen vannak. Szerintem meg ilyen nincs: minden gyermek élete ugyanannyit ér és ugyanannyira számít. Ez alap.
Kettő. Az államtitkár szerint mivel Fóton az ellátás folyamatos, nincs miről beszélni. Talán elfelejtette, hogy van egy 2016-os kormányhatározat, amely a fóti otthon bezárásáról rendelkezik, és amely Damoklész kardjaként lebeg az intézmény három éve bizonytalanságban tartott lakói és dolgozói felett. A kormány nem tett le eredeti szándékáról, csak annak kevésbé látványos módját választotta: a fokozatos kiürítést – ahogy ők mondják. Ez most is zajlik: új gyermekek nem érkeznek Fótra, a gondozottak száma pedig mára megfeleződött. 
Három. Fülöp Attila szerint a gyermekek elhelyezéséhez a kormánynak semmi köze. Sajnos ez sem igaz: a fóti speci kiürítését szolgáló felülvizsgálatok megindítása nem a szakértői bizottságok fejéből pattant ki. Egy hozzám eljutott belső dokumentumból azt is tudjuk, hogy esélyt sem adtak a gyermekeknek arra, hogy speciális szükségleteiknek megfelelő ellátáshoz jussanak. Úgy rendelkeztek ugyanis, hogy a fóti otthonnak még az új férőhelyek átadása előtt ki kell ürülnie. Ennek megfelelően sorra születnek a gyermekek korábbi gondozási helyéről vagy a - csodával határos állapotjavulást feltételező - hazagondozásáról szóló döntések. A gyermekek nem kisebb létszámú, állapotuknak megfelelő helyre vagy speciális nevelőszülőkhöz kerülnek, hanem nagyjából bárhova: ahol van hely. 
Fülöp Attila írásának első felével egyébként teljesen egyetértek: a gyermekvédelem gondoskodásába kerülő gyermekek sorsáról csak a legnagyobb körültekintéssel szabad dönteni, figyelembe véve sérülékenységüket, átélt traumáikat, biztonsághiányukat. Csakhogy ebből éppen annak az ellenkezője következne, mint amit a kormány tesz. A három éve tartó bizonytalanság, a tájékoztatás elmaradása, a gyermekek szükségleteinek semmibe vétele mind azt mutatja, a kormány csak beszél arról, hogy kéne bánni a gyermekekkel, de nem azt teszi. 
A gyermekvédelmi fejlesztések elvi irányában sincs vita köztünk: a gyermek családban való nevelkedése az első számú cél. Ehhez a gyermekvédelmi alapellátásokon túl fejleszteni kell a nevelőszülői hálózatot is. Azonban itt is a szavak és a tettek közti szakadékot látom: hiába a milliárdos toborzó kampány, a nevelőszülői munka nincs anyagilag megbecsülve. Ahogy Prokai Judit is részletesen leírta, a nevelőszülőség minimális díjazással jár, a gyermekekre fordítható támogatás pedig 2008 óta változatlan. Speciális gyermekek neveléséért csak a minimálbér 5 százalékát kitevő többletdíj jár - nem is csoda, hogy 15 speciális nevelőszülő van az országban. 
Én azért küzdök, hogy a gyermekvédelem ne lehessen többé a „futottak még” kategória. Kerüljön fel a térképre, kapja meg az őt megillető anyagi forrást és szakmai támogatást, ami valóban képes tükrözni azon munka jelentőségét, amit szakemberek sora végez ezen a területen. Legyen valódi szakmai párbeszéd, és ne titkos kormányhatározatok döntsenek átláthatatlan érdekek alapján a gyermekek sorsáról.
Elismerő szavakkal már tele van a padlás, ideje cselekedni. Ha ez így lesz, akkor majd nem lesz “fóti ügy”. Addig van.