Előfizetés

Időutazás az 50-es évektől napjainkig Keleti Éva fotóin a Műcsarnokban

Balogh Gyula
Publikálás dátuma
2019.12.12. 08:30

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
A sok ismert legendássá vált színházi felvétel és riportfotó mellett új képek is bekerültek a válogatásba.
A jó fotós az igazságot keresi – mondta Szakonyi Károly író Keleti Éva Élet/Kép című kiállításának megnyitóján a Műcsarnokban. Ez elég találó megállapítás Keleti Éva képeire. A kiállítás emellett még sok személyes elemet is tartalmaz. (Kurátor: Szarka Klára.) A bejáratot rögtön igazi balettcipők szegélyezik utalva arra, a fotók alkotója balett-táncos szeretett volna lenni, később csábította csak el a képek világa. A négy hatalmas teremből álló tárlat plakátján pedig Keleti Éva szemüvegén a táncfotói tükröződnek vissza, azok, amelyből egy teremnyi látható a kiállításon.
Már a nyitókép is kuriózum, 1955-ben készült, a Csordás négyesikrek futnak oda szüleikhez, miután háromévesen elhagyták a gyermekotthont. A fekete-fehér felvétel tele van érzelemmel, ha nagyon akarom, még tánclépéssel is, gondolva a gyerekek önfeledt mozdulataira. Aztán két teremmel hátrébb az ikrek még három élő tagját látjuk, a fotó idén készült, Keleti Éva ismét lefényképezte őket egy játszótéri környezetben, most már hatvan fölött járnak, látszik, hogy megéltek egy és mást.

De nem csak őket fényképezte újra, hanem sok művészt, barátot. Erről így beszélt lapunknak: „az új képek március elejétől szeptemberig készültek. Az újrakezdés nem volt nehéz, magamat kellett elsősorban legyőzni. Úgy éreztem, hogy újra szükségem van a fotográfiára. Először Törőcsik Marihoz mentem újra Velemre. És azt gondoltam, hogy ha ugyanott tudom folytatni Marival, ahol abbahagytuk, és mindketten értjük a végszót, akkor érdemes, és ez megtörtént. Bár egyikünk se teljesen egészséges, de tudat alatt erőt adtunk egymásnak, hogy igenis kell folytatni. Igenis mindent el kell követni azért hogy életben maradjunk, nem is fizikai, hanem szellemi értelemben. Van még mondanivalónk. Így kerülhetett be ötvenkilenc kép a negyedik terembe. Van közöttük olyan, amelyen az látható, akit még eddig nem sikerült lefényképeznem. Ilyen például Schiff András, Fischer Ádám, Maurer Dóra. Van olyan rész, ahol a fiatal, már a tehetségükkel kopogtatók szerepelnek. De Béres Ilonát, Halász Juditot és Tordai Terit elvittem egy iskolába, ahol újra együtt bolondoztunk.”
Mint ismert, Keleti Éva hatvanévesen letette a fényképezőgépet, nem akart a digitális technikával dolgozni, aztán nyolcvannyolc évesen újra elővette. Vásárolt magának felszerelést, most már digitális gépet. Fábián Évi (Keleti Éva asszisztense) egy, a kiállításon is látható werkfilmet is készített erről az időszakról, amelyben például szenvedélyesen mutatja a fotós az interjúalanyoknak a róluk készült felvételeket. Így is akadt olyan kép, amely nem fért bele a mostani kiállítás anyagába, bár a szerző kedvencei közé tartozik. Ilyen például a kerékpárját toló Závada Pál íróról készült fotó. „Túl nagy volt az anyag, és sokáig nem dőlt el, hogy ez egy fotóriporternek, vagy egy fotóművésznek a kiállítása legyen. De én soha nem vallottam magam művésznek, hanem riporternek, mindig és mindenben az életet kerestem. Az élet volt számomra a téma. A színházban is. A kiállítás egyik installációjába, amelyről nekem egy buszmegálló jut az eszembe, száz riportkép került be. Arról is szót ejtettünk Keleti Évával, hogy ki, vagy kik azok, akiket még mindenképp le szeretne fényképezni: „Volt egy álmom, szerettem volna Fischer Ivánt és Fischer Ádámot együtt lefotografálni, méghozzá a Kozma utcai zsidó temetőben, édesapjuk sírjánál. Annak idején ugyanis, amikor az Operában fényképeztem, Fischer bácsi mindig beszaladt és elmesélte, milyen két zseniális fia van. Ezek a mondatai most is a fülembe csengenek.” Infó: Élet/Kép Keleti Éva életmű tárlata Műcsarnok Nyitva: 2020. február 2-ig A kiállításhoz készült kötet bemutatója: december 15., 15 óra December 15-én 16 órakor Szarka Klára kurátor vezet tárlatot, december 17-én 16 órakor pedig Keleti Éva 

Idén ugyan kevesebbet, de jövőre már több támogatást kap a világhírű zenekar

Tölgyesi Gábor
Publikálás dátuma
2019.12.11. 21:44

Fotó: Népszava
Az utolsó pillanatban derült ki, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar idén mégsem annyi támogatást kap, mint ami a májusi kormányhatározatban szerepel.
Bár egy májusi kormányhatározat szerint idén 600 millió forint költségvetési támogatást kapott volna a Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítvány, a legutóbbi Magyar Közlönyből kiderül: ennek csak 63 százalékát kapja meg a zenei együttes alapítványa ez évben, azaz 380 millió forintot. A december 10-i kormányhatározat a jövőre nézve bőkezűbb: korábban a kamarazenekarnak a 2020–2022. évekre évi 480 millió forint költségvetési forrás biztosításáról határoztak, most viszont a 2020. évre 600 millió, a 2021–2022. évekre pedig évi 530 millió forint támogatásról. A májusi kormányhatározat előtt egy hónappal adtunk hírt arról, hogy megszűnhet az 1963 óta működő világhírű zenekar, ha az állami támogatása nem nő a többszörösére. A zenekar korábbi ügyvezető igazgatója, Bolyki György a Népszavának akkor elmondta: a kulturális kormányzat biztatására készített koncepciót arról, hogy a zenekari tagok fizetésén kívül miként tudnák állni az együttessel rendszeresen fellépő világsztárok gázsiját – ma este a világhírű zongoraművésszel, Marta Argerich-csel muzsikálnak a Zeneakadémián –, a koncerttermek bérleti díját, a hangszervásárlást és -karbantartást.
November közepén Bolyki György a Fideliónak mondta el: távozott a zenekar éléről, miután összekülönbözött a zenekari alapítvány kuratóriumának elnökével, Körmendy-Ékes Judittal. Bolyki állította, fizetést nem kért, hanem jutalékért vállalta a zenekar menedzselését, ám Körmendy-Ékes levélben közölte vele: sem szóban, sem írásban nem született olyan megállapodás, mely alapján akár csak egy fillér is járna neki. „Megtudtam, gy évig ingyen dolgoztam a zenekarnak, sőt az idén szeptemberig gyakorlatilag fizetésképtelen projektnek megelőlegezett több tízmillió forint szervezési költségnek is kb. csak a harmadát kaptam meg.” Az alapítvány közleményben úgy reagált: Bolyki György június 30-a óta nem áll jogviszonyban a Liszt Ferenc Kamarazenekarral.
Körmendy-Ékes Judit 2000-től 2010-ig az egykori Országos Rádió és Televízió Testület fideszes elnöke volt. 2016-ban lett a Magyar Ritmikusgimnasztika-szövetség elnöke.

Felbolydította a Balkánt Handke elismerése

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2019.12.11. 21:35

Fotó: HENRIK MONTGOMERY / AFP
Azután, hogy kedden XVI. Károly Gusztáv svéd király átadta az irodalmi Nobel-díjat Peter Handkénak, ismét fellángolt a vita a Balkánon arról, megérdemelte-e a szerbbarát osztrák szerző az elismerést.
Miközben Belgrádban, illetve a szerb ajkú területeken elismeréssel szóltak életművéről, Boszniában szégyenről beszéltek. A térség négy országa, Albánia, Koszovó, Bosznia-Hercegovina és Horvátország bojkottálta is a keddi díjátadót így tiltakozván az ellen, hogy Handke erősen rokonszenvezett Slobodan Milosevic néhai jugoszláv elnökkel és tagadta a szerbek által a délszláv háborúkban elkövetett rémtetteket. A bojkotthoz Törökország is csatlakozott, Észak-Macedónia pedig nem küldött képviselőt az eseményre, bár Szkopje nem beszélt bojkottról.

Beghjet Pacolli koszovói külügyminiszter azt közölte, a tiltakozó akcióval az emberi jogok mellett álltak ki, az albán diplomácia vezetője, Gent Cakaj pedig vélte, a háború alatt elkövetett rémtettek igazolása nem érdemel semmiféle elismerést. Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint az emberi jogok megsértésével egyenértékű, hogy Handkénak ítélték az irodalmi Nobel-díjat. Sokan persze megjegyezhetik erre, hogy a török államfő sem az emberi jogok tiszteletben tartásáról ismert. A zágrábi külügyminisztérium azzal indokolta távolmaradását az eseményről, hogy az osztrák szerző kiállt Milosevic és a nagyszerb ideológia mellett.
Emir Suljagic híres bosnyák író az Oslobodjenje című szarajevói lapban azt írta, azzal, hogy Handke kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, Boszniát „ismét kizárták az európai morális univerzumból”. Szerinte a döntés nem véletlen. „Azt mutatja, hogy nem változott az Európaiak Boszniával, illetve a muzulmánokkal kapcsolatos véleménye”. A face.ba bosnyák lap azt írta, maga a rossz megtestesítője kapta az irodalmi Nobel-díjat. Mint a szerző megjegyezte, a díjátadón mosolygott a „csetnik szerb vezetés”, de nem mosolyogtak a háború boszniai áldozatai.
Szerbiában teljesen másként értékelték a történteket, bár – bármilyen meglepő is - Belgrádban is akadtak kritikus hangok. Aleksandar Vucic szerb elnök honlapján gratulált az osztrák írónak az elismerésért. „Országunk igaz barátként tekint önre” – hangoztatta. A közép-koszovói Gracanicában ünnepséget is szerveztek a díjátadó napjára, Dragan Stanic, a szerb kulturális szervezet, a Marica srpska vezetője egyenesen zseninek nevezte Handkét, aki „különleges szemszögből tekint az eseményekre”.

Miljenko Jergovic szerb irodalomtörténész a Nedeljnik hasábjain elmondta, Handke „zágrábi íróként kezdte, aztán belgrádiként folytatta”. Az egyik zágrábi alternatív színház a hetvenes években bemutatta Handke egyik művét, amely a horvát drámatörténet fontos eseményének számított. Az osztrák szerző műveit a hetvenes és nyolcvanas években előszeretettel adták ki Zágrábban. Belgrádi íróvá a nyolcvanas évek második felétől vált. Jergovic szerint Handke műveit manapság sem olvassák többen Szerbiában, mint a Balkán más államaiban. Kritikusan megjegyezte: Handke a Milosevic rezsimet támogatta, amellyel sok szerb maga sem értett egyet.

Ehhez kapcsolódik a Zágrábban született szerb író, Bora Cosic megjegyzése is, aki szintén bírálta Handke elismerését, mivel – mint fogalmazott – „Szerbia hamis ügyvédje volt”.