Előfizetés

Cenzúra a közmédiában: most egy rendező futott bele a hírhedt tiltólistába

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.11.29. 11:30
Illusztráció
Fotó: Népszava
Salamon András állítólag "olyasmiket szokott csinálni, ami miatt nem lehet" interjút készíteni vele.
Saját bőrén tapasztalta meg Zelki János rendező-forgatókönyvíró, hogy létezik a közmédia hírhedt listája a tiltott személyekről, derül ki Facebook-posztjából, amit az Index szúrt ki. Zelki a közösségi oldalon azt írta meg, hogy a Kossuth Rádiótól felhívták, a a Koldusgyerekek című dokumentumfilmről szeretnének vele interjút készíteni. "Inkább a rendezőt, Salamon Andrást kéne felkérnie, úgy volna rendben" - válaszolt Zeleki, mire, mint írta, a közmédia munkatársa
"hallhatóan zavarba jön, és torkát köszörülgetve olyasmit motyog, hogy az nem megy sajnos…, bizonyára értem, miért…, szóval, őt nem hívhatja be".

Kiderült, Salamon "olyasmiket szokott csinálni, ami miatt nem lehet" interjút készíteni vele a közmédiában. Ehhez magyarázatként Salamon azt fűzte hozzá - szintén a közösségi oldalon -, hogy egy időben rendszeresen járt be a közrádióba, az írásaiból rádiójátékok születtek, majd felkérték az Időfutár című ifjúsági rádiójáték rendezésére, amit nagy megtiszteltetésnek vett. Éppen az Időfutár új évadát készítették elő, amikor
az akkori főnöke jelezte számára, hogy a Facebook-posztjai témáira és hangvételére kicsit figyeljen oda, mert odafönt figyelnek az ilyesmire. Ő ezt persze kiröhögte, pár nap múlva viszont kapott egy levelet arról, hogy a továbbiakban nem dolgoznak vele.

Különös szabályok uralkodnak az állami médiakonglomerátumban: ismeretlenek bukkannak fel külföldi tudósítói posztokon, a kényes témákról szóló cikkek rejtélyes utakra indulnak, és bizonyos kifejezéseket le sem lehet írni. Erről bővebben itt ír a Népszava.

A BDPST Zrt. állásfoglalása

A BDPST Zrt. a Népszava online felületén 2019. november 25-én, „Közpénz milliárdokból újítják fel Tiborcz egyik kastélyát” címmel megjelent, valótlan tényállításokat tartalmazó, a BDPST Zrt. és a többségi tulajdonos jó hírnevét sértő cikk kapcsán az alábbi állásfoglalást teszi közzé: A cikkben szereplő valótlan tényállításokkal szemben az alábbiak szolgálnak a valótlan tényállítások cáfolatára: 1. „Közpénz milliárdokból újítják fel Tiborcz egyik kastélyát” A Népszava cikkének címe, miszerint „Közpénz milliárdokból újítják fel Tiborcz egyik kastélyát” önmagában tárgyi tévedés, ha nem feltételezzük azt, hogy tudatos félretájékoztatásról, hangulatkeltésről lenne szó. A BDPST Zrt. ugyanis 2016. decemberében értékesítette a kastélyt tulajdonló BDJK Real Estate Kft.-beli üzletrészét, ezáltal a bodajki Hochburg-Lamberg kastélynak nem tulajdonosa, illetve semmilyen ráhatása sincsen a kastéllyal kapcsolatos fejlesztési tervekre, folyamatokra. Az ingatlant „Tiborcz egyik kastélyának” nevezni valótlan tényállítás.    2. „Az egészen pontosan 3 milliárd 89 millió forintos megbízást Tiborcz cége írta ki” Ez szintén valótlan tényállítás, ugyanis a BDJK-Real Estate Kft. a Közbeszerzési Hatóság honlapján elérhető nyilvános információk szerint 2019. szeptemberében jelentette meg a részvételi felhívását, miközben a BDPST Zrt. 2016. decembere óta nem tulajdonosa a fent nevezett gazdasági társaságnak. Tehát valótlan az az állítás, miszerint „Tiborcz cége írta ki a megbízást.”

A Várban minden régi lesz

N. Kósa Judit
Publikálás dátuma
2019.11.29. 09:20

Fotó: Lakos Gábor / Népszava
Már tartott a rekonstrukció, amikor elindult a kutatás – a Szent István terem esete jól példázza, mennyire reális az eredeti állapotok helyreállítása a Várban.
Négy évvel a terv napvilágra kerülése után a napokban élesbe fordult a budavári palota egykori Szent István termének rekonstrukciója. Annyiban legalábbis, hogy lezárták a Budapesti Történeti Múzeum főbejáratát, és odabent megkezdődött az építkezés. Mint ismeretes, a Vár jövőjét meghatározó Nemzeti Hauszmann Terv része a palota az előző századfordulón kialakított külsejének és enteriőrjeinek helyreállítása, a Szent István terem pedig e munka afféle „pilot projektjének” tekinthető. Az Árpád-házi uralkodóknak és szentek emléket állító 12 Zsolnay-pirogránit lap és a 83 négyzetméteres szoba falburkolata, kandallója és bútorzata kiemelkedő látnivalója volt a hajdani királyi laknak. Azonban nem maradt meg belőle semmi: a világháborús ostromban leégett, ami maradt, elhordták, 1949 és 1951 között pedig éppen itt kezdték meg a munkát, amikor Kotsis Iván tervei alapján szocreál pártközpontot akartak kialakítani. Tíz évre rá végül Kékesi László elképzelései szerint lett múzeumi tér az épület ezen részéből. Mindennek fényében érdekes kísérletnek tűnik, hogy a tervek, a fekete-fehér fotók és az esetleges maradványok alapján rekonstruálják a szobát, amely az új, krisztinavárosi szárnyhoz (ez ma az Országos Széchényi Könyvtár) vezető összekötő szárnyban kapott helyet. Bár már évek óta készülnek a burkolatok, kárpitok és a Zsolnay-táblák, a Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete által szervezett hétfői szakmai tanácskozáson sokan meglepve kapták fel a fejüket, amikor kiderült: a szisztematikus falkutatás viszont csak pár hónappal ezelőtt kezdődött meg. Bozóki Lajos művészettörténész és Szegő Tamás építész beszámolójából kitűnt: miután lebontották Domokos Géza és Németh István hatvanas évekbeli – számos szakember szerint önmagukban is védelemre érdemes – múzeumi burkolatait, az elmúlt három évszázad megannyi korszaka mutatkozott meg a falakban. Barokk ablak, hauszmanni párkányzat némi eredeti stukkóval, kerámia lapok lenyomatai a cementben, Kotsis Iván szépen falazott folyosókezdete, tenyérnyi festett vakolat, újrahasznosított gótikus lábazat-töredék. Hiábavaló kérdés, hogy ha létezne még műemlékvédelmi hivatal, lehetséges lenne-e a rekonstrukció közben nekifogni a falkutatásnak, illetve hogy az épített értékek védői ezekből a rétegekből melyiket tartanák feltétlenül megóvandónak, s pártolnák-e az elpusztult szoba semmiből való újrateremtését. Ezeket a kérdéseket ma senki sem teszi fel. Ahogyan azt sem, hogy a szoba és szűkebb környezete felidézése érdekében reális áldozat-e lebontani, majd hauszmanni formában újjáépíteni az összekötő épület teljes déli falát. Ezt az ötvenes évek eleji régészeti ásatások eredményeihez kapcsolódva alakították mai formájára, ma a teljes visszaalakítás a terv.
A meghirdetett ütemterv szerint 2021. augusztus 20-án szeretnék felavatni a Szent István termet. Ambiciózus elképzelés, különösen annak fényében, hogy az ugyancsak semmiből rekonstruált Lovardát (kb. 3,5 milliárd forint, mélygarázzsal), illetve a nem kevésbé ismeretlen funkciójú Főőrséget (kb. 3,4 milliárd, több szintes föld alatti bővítéssel) a legvégső, idén októberi határidőre sem adták át. Ezek után lehetetlen nem föltenni a kérdést: ha egy 83 négyzetméteres terem és egy 1200 négyzetméteres összekötő épület rekonstrukciója ilyen tempóban kivitelezhető, milyen időtávon érdemes számolni a mintegy hússzor ekkora Magyar Nemzeti Galéria és a tízszer nagyobb OSZK visszarégiesítésével? Illetve: ha ezek irreális tervek, mi sürgeti a két gyűjtemény kiköltöztetését a Várból? És tulajdonképpen mi szükség van a városligeti pót-múzeumra? A tervek szintjén természetesen töretlen a lendület. A Vár polgárvárosában már nagy erőkkel folyik az egykori Pénzügyminisztérium 50 milliárdos építkezése: a tömb belsejét kibontották, ide modern épület kerül, a neogót eredeti pedig a jóval magasabb, díszes tetőszintjével együtt újul meg. Szó van a Külügyminisztérium Dísz téri – a Karmelita kolostorral átelleni – épületének rekonstruálásáról is, modern irodabelsővel. A Magyar Nemzeti Bank – miközben egyes hírek szerint a doktori képzést szolgáló Bölcs Vár nevű épületük használatba vételi engedélyét visszavonták – az épp visszabarokkosított Úri utca 72. alatt már építi új oktatási központját (csak az épület 800 millióba került), és állítólag jövőre a Karmelita ház melletti Lónyay villát is átadják (4,6 milliárd volt az épület, 5,5 milliárd a befejezése). Nagy talány viszont az állami tulajdonban lévő egykori Táncsics börtön jövője, ahol eddig régészeti ásatások folytak, illetve az valamikori Helytartótanács tömbje, ahonnan 2017 elején kiköltöztették az akadémiai kutatóintézeteket. A Belügyminisztérium eddig egy lépést sem tett a birtokba vétele érdekében.

Titkos tervek

A Várban indult munkálatokról, a Lovarda funkciójáról, átadásáról, a régi Pénzügyminisztérium tömbbelsőjében épülő új házról, a Világörökség részeként is védett budai panorámát veszélyeztető beruházásról megkérdeztük a Kormányszóvivői Irodát, de kilenc nap alatt sem reagáltak megkeresésünkre.

„Ez nem építészet, nem városfejlesztés. Ez akarnokság”

Az önkormányzat és az ott élők véleményét figyelmen kívül hagyva folytatódnak az állami beruházások a Várban – mondja V. Naszályi Márta, az I. kerület új ellenzéki polgármestere. A Várban már beleszólása sincs az önkormányzatnak, hogy mi épül és mi nem? A kormányzati építkezéseknél és a Hauszmann-programhoz kapcsolódó területeken nincs. Az ide sorolt önkormányzati épületeket, telkeket egy tollvonással elvették az I. kerülettől és a fővárostól, amikor tavaly a parlament kormánypárti többsége megszavazta a Budapest törvényt. Pedig az itt élők hétköznapjait alaposan felforgatják ezek az építkezések. A konstrukció nagyon hasonlít ahhoz, amit a Városligettel csinált a magyar állam. Direkt politikai befolyással létrehoztak egy céget, a Városliget Zrt.-t, és az erősebb jogosultságokat kapott a Városliget fölött 99 évre, mint a főváros választott testülete. Ugyanez a helyzet a Várkapitányság Zrt.-vel is, ez is olyan jogosítványokat kapott, amelyek erősebbek a Vár területén, mint a választott önkormányzat jogai. A műemlékvédelmi hatóságot szétverte az Orbán kormány és most a Várkapitányság kapta meg ezeket a jogosultságokat, holott nem hatóság. Sikerült előállítani azt a helyzetet, hogy egy kormányhatározat végrehajtója egy cég, amelyik saját jogkörben saját magának engedélyeket is ad. Most épp az egykori Külügyminisztérium Dísz térre tervezett visszaépítése borzolja a kedélyeket. Az általános kifogásokon túl mi a gond ezzel? Eddig a budai Vár déli részén a kormány építkezett, elkészült a Karmelita Kolostor és a Miniszterelnökség, korábban a Sándor-palota, az északi, polgárvárosi részen azonban néhány épület kivételével az önkormányzat dönthetett. A két területet a Dísz tér választja el egymástól, amolyan demarkációs vonalként. Csakhogy ott van a Dísz tér 2-es számon egy üres telek, ami átnyúlik a demarkációs vonalon. Ezen valamikor régen a Külügyminisztérium épülete állt, amit most vissza akarnak építeni, de még azt sem tudja megmondani a Várkapitányság, hogy milyen funkcióval. Korábban megjelent, hogy irodaház lesz. Aztán arról voltak hírek, hogy a mostani Külügyminisztériumnak nem kell, elképzelhető tehát, hogy a Miniszterelnökség akar ott tovább terjeszkedni. A kerület építési szabályzata szerint erre a saroktelekre csak olyan épület építhető, ami harmonizál a tér jelenlegi beépítésével és nem haladja meg az ott jellemző beépítési magasságot. Ha ezt elfogadnák, a terv akár rendben is lehetne.
Ha mégis iroda lesz, hogy oldható meg a hivatalnokok közlekedése? Már a Pénzügyminisztérium Szentháromság téri építkezése kapcsán is elmondtam, hogy nagy baj lesz, ha a várbuszokkal akar feljönni naponta plusz kétezer ember. Egy buszra negyvenen férnek fel, ha három percenként jönnek, mennyi idő kell, hogy ennyi ember feljusson és este lemenjen a Várból? És akkor még nem beszéltünk az itt lakókról, a turistákról. A Dísz téren felépítendő új irodaházba érkező ötszáz ember tehát nagyon sok lesz. Nem a Vár ennek a városnak a fejlesztendő rozsdaövezete, számos területen lehetne kormányzati fejlesztéseket kezdeni, ami további építkezéseket vonzana. Egy ilyen program a jövőről szólna, szemben azzal, ami most a Várban folyik. Ez a múltról szól, tényleges mai igények nélkül. Ott van például a Lovarda, ami 6 milliárdért tényleg szép lett, de minek. Ködösen csak annyit mondanak, majd rendezvények lesznek benne. A Dísz tér 2. a jéghegy csúcsa? Ez az eset, mint cseppben a tenger megmutatja, hogy a kormány terjeszkedése a Várban miért nagyon káros a kerületben élőknek, vagyis az egészről kellene egyeztetni és megállapodni. Mivel a Várkapitányságnak nincs mozgástere, ezért szeretnék a miniszterelnökséggel tárgyalni ezekről a kérdésekről, hisz ők készítették elő a Várba tervezett átépítésekről szóló kormánydöntést. Ideológiai alapon ellenzem, hogy az 1944. márciusi állapotot akarják visszahozni, minden értelemben rossz gondolatnak tartom, hogy a városfejlesztés kizárólagos szempontja a múlt. Mérnök vagyok, építészként azt tanultam, egy beruházás úgy kezdődik, hogy van egy társadalmi igény, amit ki kell elégíteni. Utána meghatározzuk a funkciókat, amelyekkel ez az igény kielégíthető és végül erre dolgozunk ki koncepciót majd építési tervet. De ez, amit a Várban csinálnak, semmi más, mint vasbeton épületek felcicomázása 19. századi kellékekkel. Ez nem építészet, nem városfejlesztés, és nem felelős közpénzhasználat. Ez akarnokság. Egy színpadot állítanak fel az 1944. márciusi állapotok alapján, csakhogy nekünk ez az életünk, és ezt az előadást köszönjük, de nem akarjuk nézni. Gulyás Erika