Ajtót dobott egy nőre a feldühített csokitolvaj

Publikálás dátuma
2019.11.27. 15:27
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Mérges volt, mert lebukott, ráadásul nem akarták kiengedni az üzletből.
Garázdaság vétsége miatt emelt vádat Pécsi Járási Ügyészség a helyi férfi ellen, aki idén februárban leemelte egy bolt bejárati ajtaját és azt az egyik vásárlóra dobta. A vád szerint a férfi február elején reggel bement egy pécsi kisboltba, és onnan megpróbált ellopni egy tábla csokoládét. Ezt a bolt eladója észrevette, és közölte a férfival, hogy értesíti a rendőrséget. A vádlott üvöltve követelte, hogy az eladónő ne hívja a rendőrséget, közben azonban az eladónő barátnője az ajtóba állt, hogy ne tudjon távozni. A férfi ekkor két kézzel megragadta a nőt, nekilökte az ajtókilincsnek, majd dühében leemelte a tartópántokról a bejárati ajtót és azt a nőnek dobta. Ezután pedig elszaladt.
A férfi erőszakos cselekménye  az ügyészség szerint ”alkalmas volt arra, hogy megbotránkozást, riadalmat okozzon”, így a magatartás garázdaság vétségének minősül, amiért két év szabadságvesztés is kiszabható. 
Szerző

Ki kellett üríteni egy barkácsáruházat Budapesten

Publikálás dátuma
2019.11.27. 13:38

Fotó: Google Street View
Mintegy 130-an hagyták el a Városkapu utcai áruházat. Valószínűleg gáz szivárgott.
A biztonsági személyzet kiürített egy áruházat szerdán Budapest XV. kerületében, miután az épület több pontján gázszagot észleltek - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Mintegy 130-an hagyták el a Városkapu utcai áruházat a vészkijáratokon keresztül, és értesítették a katasztrófavédelmet. A tűzoltók vizsgálják, hogy történt-e gázszivárgás az épületben - közölte Kisdi Máté. Az MTI úgy tudja, egy barkácsáruházban történt a kiürítés. 
Szerző
Frissítve: 2019.11.27. 14:13

Végrehajtót és közjegyzőt ítéltek fegyházra vesztegetés és okirat-hamisítás miatt

Publikálás dátuma
2019.11.27. 11:07

Fotó: Shutterstock
Pénzmosás, üzérkedés és kölcsönkezelés kreatív, ám törvénytelen eszközökkel.
Egy bírósági végrehajtót négy év, egy közjegyzőt pedig három év fegyházra ítéltek vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt - tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék szerdán az MTI-t. A törvényszék 2016 decemberétől tárgyalta a 62 vádlottas, pénzmosás és más bűncselekmények miatt indult pert. A vád szerint az elsőrendű vádlott jóban volt egy önálló bírósági végrehajtóval és egy közjegyzővel, és erre alapozva kidolgozott egy módszert a banki hitel fedezetéül szolgáló vagyontárgyak, elsősorban ingatlanok megszerzésére. A módszer lényege az volt, hogy az adós a közjegyző előtt elismert - a banki tartozását meghaladó összegű - követelést, például házastársi vagy gyermektartásdíj-követelést, munkadíj-követelést vagy nagyobb összegű, gazdasági tevékenységből vagy magánkölcsönből származó követelést. Ezek a tartozáselismerő nyilatkozatok meg nem valósult kölcsönügyletekre vonatkoztak. A tartási kötelezettségre vonatkozó nyilatkozatok is fiktívek voltak; több évre meghatározott összegű, többmilliós tartásdíj megfizetését vállalta az adós. A tartozáselismeréssel kapcsolatos eljárások célja kizárólag a fedezetelvonás volt. A nyilatkozatokban megjelölt igen rövid határidő lejárta után a közjegyzői záradékolást követően meginduló végrehajtási eljárásban megtörtént a fedezet elvonása, jellemzően a banki igényt megelőzve, a fiktív követelés beszámításával - ismertette a bíróság. Általában a hatodrendű vádlott előtt folytak a közjegyzői eljárások, ezután pedig minden esetben a másodrendű vádlott folytatta le a végrehajtási eljárást. A bíróság keddi ítéletével a módszert kidolgozó elsőrendű vádlottat ötrendbeli, bűnszövetkezetben elkövetett befolyással üzérkedés, 28 rendbeli, bűnszervezetben, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás és többrendbeli, felbujtóként elkövetett hivatali vesztegetésben, valamint tartozás fedezetének elvonásában mondta ki bűnösnek. Emiatt hat év fegyházra ítélte és csaknem 90 millió forint vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. A másodrendű vádlottat, a bírósági végrehajtót többrendbeli bűnszervezetben elkövetett vesztegetésben, közokirat-hamisításban és hivatali visszaélésben mondták ki bűnösnek. Négy év fegyházra ítélték, tíz évre eltiltották a végrehajtói foglalkozástól, pénzbüntetést szabtak ki rá, és több mint 43 millió forint értékben vagyonelkobzást is elrendeltek ellene. 
A bűncselekmény harmadik kulcsszereplőjét, a közjegyzőt a törvényszék kétrendbeli, bűnszervezetben elkövetett vesztegetésben és közokirat-hamisításban mondta ki bűnösnek. Emiatt három év fegyházbüntetésre ítélték, tíz évre eltiltották a közjegyzői foglalkozástól, és csaknem kétmillió forint értékben vagyonelkobzást rendeltek el. A bűncselekmény többi, a három kulcsszereplőt segítő vádlottját a törvényszék rövidebb tartamú szabadságvesztésre, pénzbüntetésre ítélte, többüket intézkedésként próbára bocsátotta. A tárgyaláson jelenlévő vádlottak és védőik fellebbeztek, az ügyész pedig három nap gondolkodási időt kért, így az ítélet nem jogerős.
Szerző