Zsákutca

Ha eddig valakinek kétsége lett volna afelől, hogyan vélekednek a hongkongiak az erős kínai befolyásról, egyetértenek-e azzal, hogy a jórészt fiatalokból álló tüntető tömeg szerint akár erőszakhoz is kell folyamodniuk a rendőrséggel szemben, az megkapta a választ: a helyhatósági választáson olyan győzelmet arattak a Pekinggel szemben álló demokrata erők, amilyenre saját maguk sem számítottak. A 18-ból 17 körzetben szereztek többséget olyan magas – több mint 71 százalékos – részvételi arány mellett, amilyenre még nem volt példa a város történetében. 
Több választókörzetben fiatal, radikálisan Kína-ellenes jelöltek végeztek az élen. Peking számára a legnagyobb csapást mégis az jelenti, hogy elvesztette képviselői helyét a kétes hírű honatya, Junius Ho. Bár többen voksoltak a kormánypárti képviselőre, mint az előző választáson, így is sima vereséget szenvedett, mert annyi korábban passzív hongkongit mozgósítottak az elmúlt hónapok eseményei.
Bár a városi tanács szerepe inkább jelképes, elsősorban helyi, városvezetési kérdésekről – például a buszközlekedésről, szemétszállításról és hasonló ügyekről – dönt, a választók olyan erős üzenetet fogalmaztak meg, amelyet Kína egyszerűen nem söpörhet le az asztalról. Vang Ji kínai külügyminiszter ugyan fenyegetően megjegyezte: az eredménytől függetlenül Hongkong továbbra is az ország része marad, mégis, súlyos hiba lenne Pekingtől, ha az erő politikáját alkalmazná. 
Carrie Lam kormányzó azt állította, meghallotta a választók hangját. A demokrácia hívei joggal remélhetik, hogy végre valami változás történik, a mintegy fél év óta tartó tüntetések meghozzák a remélt eredményt, és csökken Peking befolyása. Valójában azonban nehéz elképzelni, hogy éppen a Kínához hű vezető tenne komoly gesztusokat a hongkongiaknak, s találna kiutat a jelenlegi helyzetből. Lam Kínának köszönhette hatalomra kerülését, és kizárt, hogy szembefordulna kenyéradójával. Óvatos gesztusokat tehet ugyan a lakosságnak, de ennél több aligha várható tőle. 
A válság marad.
Szerző
Rónay Tamás

Méregkeverők

Aki ebben az országban arra a hazug ostobaságra vetemedik, hogy egy zsidót plakátol ki a nemzet ellenségeként, az vagy nem normális, és – legkevesebb – nem ismeri a történelmünket, vagy politikai ámokfutó és méregkeverő. Sokszor leírtuk már ezt a mondatot, amióta a hatalom, élén az antiszemitizmus ellen zéró toleranciát hirdető Orbán Viktorral, Soros György arcképével ragasztotta tele az országot – olyan finoman egyébként, hogy abban ittjártakor még maga Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő sem talált semmi kivetnivalót. Sőt: követsége tiltakozását is semlegesítette.
Az akkor elvetett mag lassan szárba szökken, s aligha tévedünk, ha egyértelmű összefüggéseket vélünk felfedezni a történtek mögött. Több mint egy hete kampányol a kormánymédia – nyíltan népszerűsítve a néppártosodó Jobbikból kiszakadt Mi Hazánk Mozgalom szélsőjobboldali, parlamenti (!) pártot – az Index két újságírója ellen. Csak mert egyikőjük megírta: a Puskás Aréna megnyitóján nem állt fel, amikor a mérkőzés előtt az Ismerős Arcok „nemzeti érzelmű zenekar” Nélküled című dala elhangzott. A másik skribler pedig nem átallotta összevágni a dal koncertfelvételét egy menekülteket ábrázoló képpel. 
A Mi Hazánk nevű politikai alakulat rögvest közölte: a magyar nép elleni uszítás miatt feljelenti az Indexet – mire a főváros utcáin titokzatos kezek plakátokat helyeztek el, rajtuk a két „magyarellenes” újságíró, mögöttük pedig az izraeli zászló. Ha valaki pedig nem értené, mi köze a stadionban történteknek a zsidó állam nemzeti jelképeihez, ott a felirat: „Mi is a határon túlról jöttünk. Index – konstans rinyálás, látens magyarellenesség, hazaárulás.” 
Az a legkevesebb, hogy a Népszava szerkesztősége kiáll az Index és újságírói, a véleménynyilvánítás, a szólás szabadsága mellett, és tiltakozik a szerző(k) nélküli plakátok ellen. Ebben nem egyszerűen a szakmai szolidaritás vezet bennünket: anélkül is a nacionalista hülyeség tobzódásának gondoljuk, ha valaki magyarellenesnek címkézi azt, aki egy meglehetősen kétes értékű pop-produktum (még ha sokak szívéhez közel áll is) hallatán nem vágja vigyázzba magát, pedig körötte csaknem hetvenezren felemelkednek. Mert ezt a tiszteletadást az eddig bevett szokásjog alapján csupán a magyar Himnusz és a Szózat érdemelte ki, és még ez a szokásjog sem kötelező senkire nézve. 
Hanem a nacionalizmus vakító hülyesége a nyíltan antiszemita plakátokkal túlnőtt önmagán. Amire figyelmeztetünk: a maradék sajtó- és szólásszabadság ellen indított rohammal egyszersmind megmozdult az antiszemitizmus eddig is csak látszattétlenségre ítélt szelleme. Nem tudjuk, mit szól e szellem ténykedéséhez Netanjahu, és mit szól saját országa nagykövetségének közleményéhez, amely szigorúan elítéli a posztert. Mit szól hozzá a zéró toleranciát mormogó, de a reagálást nem éppen elsiető magyar kormányfő.  Vajon ráébredt-e már, hogy abban a pillanatban elhal a verbális igyekezet, ha csak egyetlen embert – akár valós származása miatt, akár rámondásra – zsidósága okán, „magyarellenesség” miatt üldözni kezdenek?
Szerző
Friss Róbert

Messze még a győzelem

Több mint 100 év. Eddig tartana, hogy Európában megvalósuljon a nők és a férfiak közötti egyenlőség, ha a munkát a jelenlegi ütemben folytatjuk. Nagyobb sebességbe kell kapcsolnunk.  
A világ más részeivel összehasonlítva Európában jó helyzetben vannak a nők – mégis nap mint nap értesülünk a nőkkel szembeni igazságtalanság, diszkrimináció és erőszak eseteiről. A nemek közötti egyenlőség nemrég közzétett mutatója is ezt erősíti meg: az EU e téren a maximális 100 pontból 67,4 pontot ért el, ami a két évvel ezelőtti eredményhez képest mindössze egy százalékpontos növekedést jelent. Magyarország esetében ez a szám 51,9, a növekedés pedig 1,1.
Sok nőnek nincs valódi lehetősége arra, hogy egyensúlyt teremtsen a munka és a szülői feladatok között. 2018-ban 10 közül csaknem 4 nő számolt be arról, hogy munkáját gondozási feladataihoz igazítja, míg a férfiak esetében ez az arány tízből kevesebb, mint 2. Ezért fogadtunk el az EU-ban egy olyan, rugalmasságot biztosító jogszabályt, amely lehetővé teszi a munka és a magánélet közötti megfelelőbb egyensúlyt, valamint a gondozási feladatok megosztását. 
Annak ellenére, hogy a nők egyre képzettebbek, és a statisztikák szerint az iskolai végzettség terén túlszárnyalják a férfiakat, a felső vezetőknek mindössze 17 százaléka kerül ki közülük. A vezérigazgatók esetében pedig ez az arány csak 6,9 százalék. Hihetetlennek tűnik, mégis igaz, hogy a nők átlagos órabére még napjainkban is jóval kevesebb, mint a férfiaké. A nemek közötti bérszakadék megdöbbentő: Európában még mindig 16 százalék, Magyarország esetében pedig 14,2 százalék.
Az Európai Bizottság ezért cselekvési tervet fogadott el, amely konkrét intézkedéseket tartalmaz a bérszakadék kezelésére.
Most arra van szükség, hogy az uniós országokban meglegyen a kellő politikai akarat az egyensúlyhiányok egy része mögött meghúzódó kulturális okok kezelésére; ez azonban nem ígérkezik könnyű feladatnak a meglehetősen sokszínű Unióban. Súlyt kell helyeznünk a párbeszédre és az oktatásra, hogy a férfiak és a nők egyaránt jól érezzék magukat modern szerepeikben, támogatni tudják egymást, és tisztában legyenek választási lehetőségeikkel. Elő kell mozdítanunk azt is, hogy e párbeszédre egész Európában, különböző szinteken sor kerüljön. Így a nemzeti és a helyi hatóságokhoz eljut az az üzenet, hogy olyan infrastruktúra kialakulását kell elősegíteni, amely lehetővé teszi, hogy a családok a szükségleteiknek leginkább megfelelő döntéseket hozhassák meg. 
Ez azért is fontos, mert egyes helyeken nyugtalanító tendenciát látunk: az egyenlőséghez való hozzáállás terén visszalépés figyelhető meg, különösen akkor, ha ezt a populisták is ösztönzik. A nők jogainak ügyét indokolatlanul megosztó viták szítására használják fel, és az egyenlőséget ideológiai kérdéssé teszik. Az erőfeszítéseinkkel szemben tapasztalt ellenállás további kihívások elé állít minket, miközben új eredményekért küzdünk. 
Ezért is van különös jelentősége annak, hogy Ursula von der Leyen megválasztott elnök kezdeti politikai prioritásaiban elkötelezte magát a nemek közötti egyenlőség mellett: nemi szempontból kiegyensúlyozottabb biztosi testületre és olyan apparátusra fog építeni, ahol a női vezetők aránya – az EU történetében most először – eléri a 40 százalékot. Mindez nem egyik napról a másikra valósult meg – a célértéket 2014-ben határoztuk meg, eléréséhez pedig szisztematikus erőfeszítésre volt szükség. 
Az egyenlőtlenségnek ára is van. A nők átlagosan magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, mint a férfiak, de képességeiket nem aknázzuk ki teljes mértékben. A nemek közötti egyenlőség javításával 2050-re további 10,5 millió munkahely jönne létre, az uniós GDP pedig 9,6 százalékkal nőne. Ha egy olyan igazságosabb és nyitottabb társadalmat teremtünk, ahol a férfiak és a nők egyenlők, az nemcsak a nők ügyét szolgálja, hanem végső soron az EU-ban mindenki számára előnyös lesz. Vera Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos Virginija Langbakk, a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének igazgatója 
Szerző
Vera Jourová, Virginija Langbakk