Előfizetés

Elviszi a fizetést a lakásbérlés: kiszorulnak a fiatalok a belvárosból

Varga Dóra
Publikálás dátuma
2019.11.24. 12:00
Lakótelep
Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Az egyik legdrágább európai fővárosnak számít Budapest mind a lakásárak, mind a bérleti díjak tekintetében. A drágulás nem áll meg, de lassul.
Tovább folytatódott a fővárosi ingatlanár-emelkedés: 2019 első félévében 22,5 százalékkal kellett többet fizetni a lakásokért, mint egy évvel korábban. Igaz, a drágulás üteme az utóbbi hónapokban folyamatosan lassul, és a jegybank előzetes becslése szerint a harmadik negyedévben már „csak” 19,3 százalék lesz az áremelkedés mértéke. Mindez persze csekély vígaszt jelent az új otthonra vágyóknak, akik számára – már a Magyar Nemzeti Bank szerint is – egyre elérhetetlenebb messzeségbe kerül egy lakás megvásárlása. Az idei évben ugyanis jelentősen romlottak a lakásvásárlási lehetőségek, egy új otthonhoz egyre nagyobb összegű hiteleket kell egyre hosszabb futamidőre fölvenni. Nem csoda, hiszen az erős kereslet és a szűkös kínálat miatt 2014 óta 184 százalékkal emelkedtek a budapesti lakásárak, ami jelentősen meghaladta a háztartások jövedelmének növekedését. Az Európai Unió fővárosai között így jelenleg Budapest a hatodik legdrágább város, a régióban pedig csak Prágában magasabbak a jövedelmekhez viszonyított lakásárak. Az első lakásukat megvásárolni szándékozó, fiatalabb generációk számára mindez különösen nagy problémát okoz, hiszen az ő kezdő fizetésük az átlagnál többnyire alacsonyabb. A 30 alatti generáció a belső kerületekből gyakorlatilag „kiárazódott” – fogalmazott az adatokat ismertetve Nagy Márton, a jegybank főosztályvezetője. A budapesti belső kerületekben ugyanis 13 évnyi, a külső kerületekben pedig 9,4 évnyi nettó átlagkeresetre volna szükség egy 60 négyzetméteres lakás megvásárlásához. A 20-30 év közötti, első lakásvásárló fiatalok átlagkeresete alapján vizsgálva viszont a belső kerületekben már 15,4, a külső kerületekben pedig 11,2 évnyi fizetést kellene egy új otthon megvásárlásához maradéktalanul félretenni. Az elmúlt évek lakástranzakcióiból ugyanakkor az is látszik, hogy a fiatalok nem szívesen költöznek a peremkerületekbe, inkább a belső pesti kerületeket választják (leszámítva az évek óta legdrágábbnak számító V. kerületet), feltehetőleg azért, mert onnan könnyebben bejutnak a munkába, és kevesebbet kell ingázniuk. A lakhatás elérhetőségének nehézségeit fokozza, hogy Magyarországon nincs kiterjedt bérlakásszektor, a többség saját tulajdonú ingatlanban él. A bérelhető lakásokat így főként magánszemélyek adják ki rövidtávra, mégpedig a fizetésekhez viszonyítva rendkívül drágán. A budapesti lakásbérleti díjak a nettó jövedelem arányában szintén a hatodik legmagasabbak jelenleg az európai fővárosok között. Egy egyszobás lakás bérleti díja a fizetés 46 százalékát elviszi, míg az unióban csupán a 38 százalékát. Egy családnak is megfelelő, háromszobás lakás bérleti díja pedig már az átlagos fizetés csaknem 79 százalékát teszi ki Budapesten, miközben Prágában és Pozsonyban a fizetés 75, illetve 73  százalékát kell erre elkölteni. Az EU átlag pedig 67 százalék.  A jegybank azt is összevetette, mennyi marad a fizetésből egy háromszobás lakás bérleti díjának kifizetése után vásárlóerő-paritáson mérve. E téren még rosszabb a helyzet, hiszen Athén és Róma után Budapest a harmadik legalacsonyabb értékkel rendelkezik az európai fővárosok között, a fennmaradó jövedelem - vásárlóerő-paritáson - pedig a londonihoz áll a legközelebb. Míg Budapesten és Londonban 290, illetve 299 eurónyi elkölthető jövedelem marad, addig a másik véglet Berlin és Brüsszel, ahol 1009, illetve 960 euró áll még rendelkezésre a lakhatás kifizetése után. A jegybank szerint mindezek alapján a lakhatás drágulása, a lakásvásárlás és a lakásbérlés elérhetőségének romlása már nem csupán szociális, de Magyarország hosszú távú versenyképességével kapcsolatos kérdéseket is felvet. A fővárosi ingatlandrágulás egyrészt az olcsóbb külső kerületek vagy az agglomeráció felé tereli a vásárlókat, ahol az infrastrukturális adottságokhoz képest túlzottan megnőhet a népesség. A budapesti bérleti díjak magas szintje emellett a fiatalok külföldre költözését is ösztönözheti. A megnövekedett árak következtében így a háztartások vagy erejükön felül költenek lakhatásra, vagy pedig nem lesznek képesek a megfelelő lokációjú vagy minőségű ingatlan megfizetésére, emiatt pedig a gyermekvállalás ideje is kitolódhat.  

Brüsszel és London között – nem félúton

 Az európai fővárosok közül továbbra is London és Párizs számít a legdrágábbnak, amennyiben az ingatlanárakat a jövedelmekhez viszonyítva vizsgáljuk. A brit és a francia fővárosban egy átlagos jövedelemmel rendelkező háztartás 22 évnyi jövedelméből képes megvásárolni egy 90 négyzetméteres ingatlant. Budapesten ugyanehhez 15 évnyi kereset szükséges. Ennél többre Londonon és Párizson kívül csak Rómában, Prágában, és Lisszabonban van szükség. A többi visegrádi ország közül Prágában európai összehasonlításban is kiemelkedően kedvezőtlen az ingatlanok elérhetősége: majdnem 18 évig kellene félretenni a teljes fizetést a lakásvásárláshoz. A lakhatás elérhetősége tekintetében jelenleg Brüsszel mutatja a legkedvezőbb képet, ahol a háztartások átlagosan már kevesebb, mint 7 évnyi jövedelmükből képesek saját ingatlant vásárolni.    

"Hárommillió ember ellátása nem fontos a kormánynak"

Danó Anna
Publikálás dátuma
2019.11.24. 10:28

Fotó: Népszava
Azonos színvonalú alapellátási rendszert hozna létre a Fővárosi Önkormányzat, és aktívabb szerepet vállalna a területén élők egészségjavításában is. Havas Szófia, az Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának alelnöke szerint lépni kell, mert a kormánynak csak az intézményrendszer megszerzése volt fontos, a fenntartással, fejlesztéssel nem törődik.
Már az alakuló közgyűlésen határozati javaslatokat fogadtak el a főváros egészségügyi feladatairól. Nem gond, hogy alig van hatásköre a önkormányzatnak ezen a területen? A főváros valóban nem biztosít semmiféle egészségügyi szolgáltatást, és nem támogatja a kerületek ilyen irányú tevékenységét sem. Ám nem biztos, hogy ennek így is kell maradnia. Önmagában az a tény, hogy a budai kerületekben élők akár három-négy évvel is hosszabb életre számíthatnak, mint a pesti külső kerületek valamelyikébe születettek, azt jelenti, hogy van tennivalója a város vezetésének. Például az is nehezen fogadható el, hogy az ellátások színvonala jó ideje zuhanórepülésben van. Az egykori fővárosi tulajdonú kórházaink pusztulnak, az elmúlt hét évben, mióta a Fidesz államosította őket, nem költöttek a felújításukra, állagmegóvásukra. Az intézmények főigazgatói pedig elvesztették az igazgatás lehetőségét is Viszont van terve a kormánynak az ellátórendszer megújítására, az Egészséges Budapest Program. Hány éve is ígérik? Hat, hét? Amíg csak beszélnek a programról, de nem lépnek, nem tesznek semmit, addig ez az én olvasatomban azt jelenti: hárommillió ember ellátása nem fontos a kormánynak. A főváros viszont ezt nem nézheti tétlenül. Az ön által is említett első közgyűlési határozat egyik pontja, hogy a közgyűlés támogatja a közfinanszírozott egészségügyi ellátórendszer fejlesztését és a kerületi önkormányzatokkal való együttműködést, sőt részt akarunk venni az EBP továbbfejlesztésében is. A szocialisták programjának sarkalatos pontja volt, hogy visszakérik a fővárosnak az államtól Budapest egykori kórházait. Úgy gondolom jobb gazdái lennénk, hiszen amíg ide tartoztak, rendszeresen gondoskodtunk felújításokról, fejlesztésekről is. Az állami működtetés alatt a fővárosi intézmények elestek az évi százmilliós önkormányzati támogatástól, és helyette nem kaptak semmit. Emlékeztetnék mindenkit arra, a Fővárosi Önkormányzat újította meg a Szent Imre és a Heim Pál kórházat, illetve építtetett új műtéti tömböt a Bajcsyba. Ön szerint az állam visszaadná? Úgy tudom, Tarlós István főpolgármesterként nem írta alá az átadás-átvételről szóló dokumentumokat, így a visszavétel nem is olyan elképzelhetetlen. Amíg nincs intézményrendszerük, mit tehetnek a fővárosiak egészségéért? Az alapellátás és a szakrendelők egy része a kerületeknél maradt. Itt mindenképpen van mozgástér. A betegeknek viszont fővárosszerte az a legnagyobb problémájuk, hogy pont akkor, amikor szükségük van rá, nem jutnak a szolgáltatásokhoz. A magyarázat egyszerű, az egészségbiztosító csak meghatározott számú vizsgálatot fizet a szolgáltatóknak, ezért sorba kell állítaniuk az embereket. Ezért a legfontosabb, tennivaló, hogy valamilyen módon javuljon az ellátásokhoz való hozzáférés. A 13. kerület például vásárolt CT berendezést, így az ő szakrendelőjükben rövid várakozási idővel lehet lelethez jutni. Valószínűleg lehet és kell is olyan együttműködéseket kialakítani a kerületek között, amellyel a szabad kapacitások hasznosulhatnak, megelőzve, hogy a pácienseknek más városrészben többet kelljen sorba állniuk. Az ellátási különbségeket is jó lenne pontosan felmérni ahhoz, hogy a város területén nagyjából mindenki ugyanazt a szolgáltatást kapja. S miután az alapellátás önkormányzati feladat, a kerületek könnyedén megállapodhatnak e szolgáltatás egységes keretrendszerében is.

Nem vénnek való Budapest

Gulyás Erika
Publikálás dátuma
2019.11.23. 07:45

Fotó: FREDERICK FLORIN / AFP
Az egyáltalán nem rózsás országos helyzetnél is sokkal rosszabbak a házi segítségnyújtásra szorulók kilátásai a fővárosban. Rengeteg ellátásra várót elutasítanak.
Magyarországon a KSH adatai szerint összesen 95 ezer többségében idős ember veheti igénybe a házi segítségnyújtást, illetve gondozást, Budapesten csak 5300 fő. Ha a lakosság számarányait vetjük össze, a fővárosban nagyjából kétharmaddal kisebb az esélye egy rászorulónak, hogy ebben a formában kapjon ellátást. A házi segítségnyújtás a szociális alapszolgáltatások közé tartozik, biztosítása kötelező önkormányzati feladat, amit az állam finanszíroz, de a munka elvégzésére az önkormányzat egyházakkal vagy civil szervezetekkel is szerződhet. Gyarmati Andrea Idősödés, idősellátás Magyarországon című, idén áprilisban megjelent összefoglalója szerint a fenti statisztikánál valamivel jobb a helyzet: ha minden szolgáltatónál lévő férőhelyet összeadunk, 122 ezer idős kaphat ebben a formában gondoskodást. Házi segítségnyújtásban az önkormányzatok majdnem 63 ezer, az egyházak 51 ezer, más szolgáltatók összesen 8500 férőhelyet működtetnek 1333 telephelyen. A 65 év feletti korcsoport 7 százaléka tudja igénybe venni a szolgáltatást, míg a bentlakásos intézményekben az arány csak 3 százalékos. A szociális ágazati portál várólistáiból az tűnik ki, mintha nem is lenne sokkal nagyobb igény a segítésre vagy gondozásra a rászorulók otthonában, de a számok csalókák. Idén szeptemberben 800-nál kevesebben álltak sorban házi segítségnyújtásra várva, de nagyon sokan – ismerve folyamatosan szigorított pontrendszert – be sem adják az igénylést. Az állam ugyanis behúzta a kéziféket, amikor 2012-2014 között több mint 30 ezer fővel megugrott a házi segítségnyújtásban gondozottak száma. Nem azt mondta tehát a kormány, hogy bővíteni kell a házi gondozást, hisz egyre öregszik a társadalom, ehelyett rengeteg rászoruló elutasítását választotta. Hiába látta a szakma az igények jogosságát, a szociális szakembereknek nem volt beleszólásuk a feltételek megváltoztatásába. A pontozással azt mérik fel, hogy a jelentkező mennyire képes megoldani az élelmezését, tisztálkodását, öltözködését, de míg korábban elég volt 11 pont ahhoz, hogy hétköznapokon egyórás segítséget kapjon az idős vagy más ok miatt gondozásra szoruló, 2015-től 20 pontot kell elérni ehhez. Két évvel később azt is törölték az ellátási szerződésekből, hogy mennyi a gondozási idő, tehát bármilyen állapotban van is az illető, lehet, hogy a korábbi négy óra helyett csak egy órányi segítséget kap. A szükséglet vizsgálatakor dől el az is, hogy valaki segítésre, a ház körüli munkák elvégzésére vagy állapota, betegsége miatt gondozásra jogosult-e, de a szakmai szempontokat bármikor felülírhatja, hogy ha valakinek van pénze és megfizeti a szolgáltatást, bármit megkaphat akkor is, ha nincs nagyon rossz állapotban. Nagy a szórás az országban, Kelet- Magyarországon majdnem háromszor annyian veszik igénybe a házi segítségnyújtást, mint a Dunántúlon, de ennél is nagyobbak a különbségek a fővárosi kerületek között. A legtöbb ilyen férőhelyet, 564-et a XIII. kerület tartja fenn, míg Soroksáron mindössze 28 gondozottat látnak el az otthonában. A II. kerületben is 400 fölötti a létszám, majd Óbuda és Zugló következik, míg a sor másik végén Újpest és a XVII. kerület lóg ki a sorból kevéssel több mint 110 gondozottal. A területen dolgozók egyre kevesebben vannak, nagy részük ugyanakkor ma már szakképzett. Míg 2012-ben a 16 ezer gondozó közül csak tízezren rendelkeztek megfelelő végzettséggel a házi gondozáshoz, addig 2017-be a kevesebb mint 12 szociális munkásból már alig ezren nem voltak szakképzettek az országban. Megdöbbentő ugyanakkor a terhelésük növekedése, hogy miközben 1995-ben egy gondozónak még csak 3-4 embert kellett ellátnia, a segítségre szorulók egyre nagyobb tömege miatt ma már több mint 8 emberhez kell kijárniuk – igaz nem mindenkihez minden nap. Ha a fővárost nézzük, a XIII. kerület magas gondozotti létszámát 70-en látják el, de a sorból mégis a XI. kerület lóg ki, ahol a 307 ellátandó körüli munkákra 65 teljes munkaidőben foglalkoztatott ápoló, segítő jut. Mindent összevetve talán nem túlzás kijelenteni, hogy a főváros 435 ezer nyugdíjas vagy egyéb ellátásban részesülő lakosa bajban van, ha segítségre vagy gondozásra szorul, mert az állami intézkedések nyomán egyre nehezebben juthat hozzá a szolgáltatásokhoz. Kérdés, hogy az új összetételű fővárosi és kerületi közgyűlések képesek lesznek-e javítani a helyzeten, marad-e pénzük az idősgondozás állami normatíváinak kiegészítésére. Az elmúlt hetek kormányzati lépései nem sok jóval biztatnak.

Egy tál meleg étel

Az időseket segítő szociális alapellátások közül valamivel többen tudják igénybe venni a szociális étkezést, mint a házi segítségnyújtást, de az állam kivonulása a területről itt még szembetűnőbb. A KSH kimutatása szerint 2000-ben még 18 és félezer adag meleg ételt kaptak szociális alapon a budapesti igénylők, 2017-ben tíz és félezren, de tavaly már csak 9700-an.Közülük 5600 rászorulóhoz házhoz vitték az ételt, a többiek valamelyik szolgáltató helyen, például idősek klubjában fogyasztották el az ebédet.