Előfizetés

Négy sima, két fordított

Sombor Judit
Publikálás dátuma
2019.11.24. 20:10

Fotó: Barbara Gabriella / Népszava
Csinos, karcsú, nevető szemű, és olyan karizmatikus, hogy egy kőszobrot is meg tudna győzni. Sárga dzsekijében, tűzpiros edzőcipőjében egyetemistának nézném, pedig az ötvenhez közelít. Csiznier-Kovács Andrea hat gyermeket nevel, közülük kettő fogyatékossággal él. Azt mondja, a sérült gyerekek átformálták, nélkülük más ember lenne. A sajátos életforma, amelyben élnek, nyomot hagyott az egész családon, nemcsak elvett tőlük, adott is – többet tanultak belőle, mint egy tucat egyetemi tanártól együttvéve.
Mindig nagy családot tervezett? Eredetileg nem, de egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. A gyerekek jönni akartak, mi meg úgy döntöttünk, jöjjenek. Gergő fiam hét-, Dorina lányom hároméves volt, amikor megismertem a második férjemet. Ebből a házasságból négy gyermekünk született. Az első közös fiunk, Máté egy vírusfertőzés miatt sérülten jött világra. A CMV (cytomegalovírus) alattomos dög, náthaszerű tüneteket okoz, felnőttre ártalmatlan, de ha a terhesség alatt támadja meg az embert, súlyosan károsítja a magzat idegrendszerét. Ezt a vírust különben a várandósság első szakaszában szűrik, engem is szűrtek, úgy találták, minden rendben van. Változtatott volna a lényegen, ha találtak volna valamit? Nyilván senki sem úgy képzeli, hogy sérült gyereket szeretne, de én hiszem, hogy az életek nem véletlenül fogannak meg. Mindenesetre Máté születésével belecsöppentem egy olyan helyzetbe, amitől teljesen összeomlottam. Hónapokig az dörömbölt a fejemben, hogy ez nem az én életem, ez velem nem történhet meg, csináljuk vissza! Utólag bevillantak emlékképek, nagyon élesen: már terhes voltam, Tapolcán sétáltunk a férjemmel, s jött szembe egy pár, akik sérült gyereket toltak babakocsiban. Meg is beszéltük, mennyire tiszteljük őket, mi erre képtelenek lennénk. Aztán hirtelen klubtagok lettünk, és nem volt visszaút. A férje hogyan fogadta, hogy a fiuk súlyosan, halmozottan fogya­tékos? Kezdettől nagyon erős támaszai voltunk egymásnak. Nem tudtam volna ezt végigcsinálni nélküle. Furcsa lelkiállapot volt. Az első pillanattól tudtuk, hogy még soha senkinek nem volt ekkora szüksége ránk, mint ennek a kicsi babának, tehát a gyereket azonnal elfogadtuk, rajongtunk érte. De azzal, amit az állapota magával hozott, én nagyon sokáig küszködtem, évekig tartott az érzelmi hullámvasút. A mélyrepülések során azt éltem meg, hogy minden hiábavaló, fölösleges, reménytelen, aztán jött a pörgés, hogy de igen, megcsináljuk, visszük őt mindenféle fejlesztésekre és meg fog változni ő, s vele az életünk. Négyéves korára vált világossá, hogy fordulatra nem számíthatunk. Hol tart most Máté? Nem tud ülni, állni, járni, kerekes székben ül, speciális iskolába jár, képek és eszközök segítségével kommunikál. Nehezen rág, illetve nyel, régebben órákig etettem, és amit megevett, rögtön kihányta. Négy éve gyomorszondát kapott, ez minőségi változást jelent neki is, nekünk is. Azóta szeret enni, élvezi az ízeket. Halálos pasi, elképesztő a humorérzéke, teli szájjal nevet a vicces filmeken. Tizenhét éves, erősen kamaszodik, kezd dacolni. Egyébként a legproblémamentesebb gyerekünk, éterien tiszta, csak úgy sugározza a szeretetet, minden reggel mosolyogva ébred, erős, türelmes. Átformált engem, rengeteget tanultam tőle arról, mi a valódi érték az életben, ő a puszta lényével tanít mindenkit, aki nyitott szívvel közelít hozzá. Két évvel Máté után megszületett Dominik, egészségesen. Kilenc hónapos volt, amikor berángatta a hároméves Mátét az asztal alá, úgy röhögtek, majd megszakadtak, mi meg csak néztünk a férjemmel, mert ezt soha nem mertük volna. Domi most tizenöt éves, mamlasz kamasz. Dzsúdózik, nemrég egy versenyen látássérült ellenfele volt. Nem hagyta őt győzni merő szánalomból, rendesen megdolgoztatta, és végül nívós csatában kerekedett felül. Ezzel nem alázta meg, sőt tisztelte, egyenrangúként kezelte, ami szerintem nemes lélekre vall. Szinte hihetetlen, mennyire rá tud hangolódni másokra, szavak nélkül is kitalálja, mit szeretne a másik. Persze azért néha falra mászunk tőle, de remélem, hogy azok a téglák, amelyek gyerekként belé épültek, felnőttkorában is megőrződnek benne. (Andi hirtelen az órájára néz. Későre jár, hamarosan indulni kell Simiért, aztán fel kell szedni Lucát egy másik iskolában. Simon és Luca kétpetéjű ikrek, nyolcévesek. Luca egészséges, másodikba jár, öttusázik, és szenvedélyesen dédelgeti a család frissen örökbe fogadott keverék kutyáját, Szepit. Simon gyógypedagógiai iskolában tanul, elsős, élvezi a sulit.) Negyvenéves voltam, amikor állapotos lettem az ikrekkel. A kötelező vizsgálatok után az orvosok azt mondták, hogy az egyik pici Down-szindrómás. Mint utóbb megtudtuk, Lucát nézték annak, de a szelektív abortuszt amúgy sem vállaltam volna, mert az borzasztó, hogy a beteg magzatot injekcióval elpusztítják, és ott marad a másik egy csöppnyi hullával. Láttam az ultrahangon, amint a pocakomban simogatják egymást, felemelő élmény volt. Nekem ugye nem ők voltak az elsők, így a születésük után már két nappal észrevettem, hogy Simi valahogy furcsa. Két hónapos korában fogyni kezdett, és újabb egy hónap múlva kiderült, hogy cukorbeteg, inzulinra szorul. Rettenetes volt, hogy az aprócska gyerekemet kell szurkálnom napi hatszor-nyolcszor. Később megjelentek a neurológiai tünetek: sikoltozott, csapkodott, úgy festett, mint aki nincs jelen a saját életében. Rohangáltam vele orvostól orvosig, hét hónapos korára állt össze a kép: Simi nem csupán cukorbeteg, hanem DEND-szindrómás. Ez a ritka betegségek között is ultraritkának számít. Genetikai eredetű, a cukorbetegségen kívül epilepsziával és fejlődésbeli visszamaradottsággal jár. Az első neurológus azt mondta, hogy Simi vegetálva, kis növényként fogja leélni az életét. Ehhez képest megtanult járni, s bár nem beszél, jól kifejezi az igényeit, a vágyait, az érzéseit, folyamatosan fejlődik – imádni való tünemény.
Az egészséges gyerekei nem érzik néha úgy, hogy nekik kevesebb figyelem jut? Nagyon igyekszem, hogy ne érezzék így. Persze nekik is meg kellett barátkozniuk azzal, hogy nagycsaládban élnek, hogy ilyen családban élnek, de a jelek szerint ez nemcsak elvett tőlük, hanem sok mindent adott is. De az igaz, hogy nagyon kellenének olyan kezdeményezések, amelyek elsősorban a tesókra koncentrálnak, nekik segítenek! És a férje hogyan viselte a szükségszerű mellőzöttséget? Nem volt mellőzött. Társak voltunk, egymásnak rendeltettünk, ő életem nagy szerelme. A történések persze megtépázták a házasságunkat, a válás is fölmerült, de egyikünk sem akarta elengedni a másikat. Keményen küzdöttünk egymásért, szakemberhez fordultunk, hogy segítsen nekünk, mert kellett valaki, aki kívülről ránk lát és tanácsot ad, mit kéne másképpen csinálni. Nehéz időszak volt, büszke vagyok rá, hogy végig kitartottunk. Most is nagyon kevés időnk van egymásra, de megtanultuk, hogy a kicsit is meg kell becsülni. A legfontosabb a nagylányom, Dorina visszajelzése volt, aki azt mondta: a kettőnk egymásért vívott harca nagy tanulság neki, útravaló a felnőtt élethez. A tévében szúrtam ki magamnak. A képernyőn lelkesen újságolta, hogy hárommillió forintot úsztak össze a társaival, karitatív célra. Igen, ez az úszás tavaly volt, s a pénzből időt ajándékoztunk sérült gyereket nevelő anyukáknak. Nyolcórányi szakszerű gyermekfelügyeletet biztosítottunk nekik, egyetlen feltétellel: el kellett menniük otthonról, s ezt az időt magukra kellett fordítaniuk. Az anyákba be van építve, hogy akár erőn felül is megpróbálnak tenni a gyerekért. A sérült gyerekek esetében ez huszonnégy órás készenlét az anya számára, élethosszig. Lélegzetvételnyi idejük sincs, és az örökös szolgálathoz valamiféle bűntudat is társul. Fontos tudatosítani az anyukákban, hogy ne érezzenek bűntudatot, ha időt szánnak magukra, mert ők a család oszlopai, és ha kidőlnek, minden összeomlik. Muszáj néha feltöltődniük, hogy tovább menetelhessenek. Az adománygyűjtő Swimathonon a Találj Magadra Egyesület csapata vett részt. Ez a társaság a szívem csücske. Egy munkaerő-piaci tréningből indult, amit sérült gyereket nevelő anyáknak szerveztek, szuper csapat jött össze, együtt maradtunk, végül egyesületet alakítottunk. Havonta találkozunk, rengeteget tanulunk egymástól, s igyekszünk minél több sorstárs szülőnek is segíteni a programjainkkal. Én Máté születése után, amikor legyűrtem magamban a kezdeti jeges rémületet, elkezdtem beszélgetni sorstárs anyukákkal. Ez volt az első, felszabadító élményem, mert rádöbbentem, nem vagyok egyedül. Az egyesülettel az az egyik tervünk, hogy szülőcsoportokat szervezünk, hiszen óriási szükség van arra, hogy összekapaszkodjunk, erőt merítsünk egymásból. A sérült gyereket nevelő szülők valójában gyászfolyamaton mennek keresztül. Egyszer egy pszichológustól hallottam, hogy akkor van vége a veszteségek feldolgozásának, ha az ember otthon érzi magát a saját életében. Én már otthon vagyok az életemben. A mi életünk talán sokak számára kicsit furcsa, de én nagyon fontosnak tartom, hogy a fogyatékossággal élők világa ne az ismeretlentől való félelmet, hanem az empátiát és az elfogadást hívja elő az emberekből, hiszen egy világban élünk. Mindnyájan úton vagyunk. A mi utunkon olyanokat sodort elém a sors, szakembereket és civileket, akiket különben sosem ismertem volna meg. És ezekért a találkozásokért, ezekért az élményekért örökké hálás leszek.

Dumbledore nem szavazott volna Trumpra

Csejtei Orsolya F. Szabó Kata Kövesdi Péter
Publikálás dátuma
2019.11.24. 16:16
Frankfurt Book Fair
Fotó: ARNE DEDERT / AFP - DPA
November 15-én volt éppen húsz éve, hogy a Harry Potter és a bölcsek köve első magyar kiadása megjelent az Animus Kiadó gondozásában, hatezer példányban. A mostanra hét kötetre rúgó regényfolyam, melyből csak Magyarországon több mint egymillió példányt adtak el, olvasási bummot eredményezett, forradalmasította az ifjúsági könyvkiadást, és ma már a generációs hatása is elvitathatatlan. A Harry Potter világa épp azt jelenti az Y generáció számára, mint amit a Star Wars-univerzum a mai 40-50 éveseknek.
A világon az első Harry Potter-kötet 1997-ben jelent meg Angliában – akkoriban elég alacsony volt az ifjúsági könyvek presztízse a magyar piacon. Főleg a régi címek forogtak, és azokból is keveset adtak el. A gyermek- és ifjúsági könyvekkel foglalkozó kiadók küszködtek. A tévé hatása erősen érződött a gyerekek kulturális szokásain, egyre kevesebbet olvastak. Balázs István és felesége, Gábor Anikó ekkor már hat éve igyekeztek családi vállalkozásként működő kis könyvkiadójukkal színt vinni a hazai ifjúsági és ismeretterjesztő irodalom kornyadozó piacára. Londonban, értelmiségi családoknál babysitterkedő rokonuktól hallottak először egy könyvről, amely akkoriban nagyon népszerű volt. Így történt, hogy kértek belőle egy példányt. „Beleolvastunk pár nappal 1998 karácsonya előtt – meséli Balázs István, az Animus Kiadó alapítója és korábbi tulajdonosa –, aztán egymásra néztünk, s mivel nem jelentett gondot a jogok megszerzéséhez szükséges pénz, másnap elküldtük a faxot a szerző ügynökéhez, ahonnan még aznap meg is érkezett a válasz. A könyv odakint is akkor kezdett felfutni, így sikerült kedvező pillanatban dönteni.” Az első Harry Potter-könyvért a kiadó mindössze 1000 font jogdíj­előleget fizetett, plusz az eladott példányok után járó úgynevezett royaltyt. Ma már mindkét összeg jóval magasabb. Sőt! Nem ritka, hogy egy-egy gyermekkönyv jogáért is licitálnak a kiadók. A Harry Potternél még nem volt licit, de Rowling felnőttkönyveiért már igen. „Azt nem is mi nyertük meg. Volt egy szint, amiről már úgy gondoltuk, hogy irreális” – emlékszik Balázs István.   

Varázslónk nekünk is van

Az Animus előnye a ’90-es évek elején az volt, hogy „képben voltak” az angol piaccal kapcsolatban, míg a magyar versenytársak nem. A Harry Potterről itthon azt gondolták, hogy nem elég érdekes. Nem látták meg benne az újdonságot. Varázslónk nekünk is van – mondták –, Békés Pál A kétbalkezes varázslója viszonylag sikeres ifjúsági könyv volt akkoriban. A Harry Potter sikerének egyik kulcsa Dóka Péter, a Móra Kiadó szerkesztője szerint az, hogy vele megjelent a globális gyermekirodalom. Addig ez inkább klasszikusoknál volt tetten érhető (Tom Sawyer, Karl May könyvei), kortárs műveknél szinte egyáltalán nem. Ráadásul Magyarország nem kapcsolódott ehhez a világhoz. A KGST-­világba voltunk becsatornázva, ami azt jelentette, hogy itt megjelentek lengyel és orosz könyvek, Lengyelországban pedig, jó esetben, magyarok meg csehek. „Az volt az érzésed, hogy a Harry Potter révén része lehetsz egy nagy világközösségnek – idézi fel a húsz évvel ezelőtti élményt Dóka Péter –, és ha kimaradsz belőle, akkor kimaradsz a világból. Ez olyan olvasói élményt adott, mint amit a Csillagok háborúja nézői kaptak. Ez olyan varázslat volt, amiben a magyar gyerekirodalomnak nem volt része. Mindenki bele akart lépni.”  Az, hogy egyre több gyerek egyre több filmet nézett (moziban, tévében), teljesen átalakította az írói, és ezzel együtt a befogadói szokásokat is. „Ez volt az első olyan világsiker – mondja Dóka –, amelyiknek az első lapjától kezdve tetten érhető a filmes látásmód. Pörgős cselekmény, egyszerű nyelvezet, kevés leírás. Nagy sikerélményt ad a befogadónak. Aki Harry Pottert olvasott, úgy érezhette, hogy egy valódi világtrendhez csatlakozott, amely végre nem a szülei nyelvén íródott, mint a Tüskevár vagy a Légy jó mindhalálig.” Az első Harry Potter-könyv egy korszak nyitókönyve. Ha valaki évtizedek múlva visszatekint majd erre, azt fogja látni, hogy elindult egy újromantikus korszak a gyerek­irodalomban is – mondja Pacs­kovszky­ Zsolt könyvszerkesztő, író. „Itt néhány év alatt játszódott le szinte ugyanaz, ami a XIX. században már egyszer végigsöpört az irodalmon. Kiábrándulás a technikából, elvágyódás, vissza a természethez. Aztán jöttek a történelmi témák. Csakhogy ezúttal az alternatív történelem volt a középpontban. Érezhető, hogy maga J. K. Rowling is az akkor alakuló trendek alapján írta a folytatásokat. Pacskovszky Zsolt szerint a Harry Potter-könyvek nagy dobása az volt, hogy az ismert és sokszor használt paneleket egy teljesen új regiszterben szólaltatta meg. „Nincs másról szó, mint egy tökéletes szintézisről, amiben a szerző eltalálja azt a hangot, amivel újat lehet hozni” – mondja. 

És akkor megjöttek a vámpírok

A Harry Potter-könyvek korábban soha nem látott sikere bátrabbá tette a kiadókat. Az Animus például elkezdte kiadni az akkoriban legkorszerűbbnek számító ifjúsági világirodalmat. Jó néhány szerzőt ők vezettek be a magyar piacra, köztük a brit Jacqueline Wilson (Diamond lányok, Szólíts sütinek, Tracy Beaker története) és a német Christine Nöftinger könyveit (A cseregyerek, Gérti és Öcsi), akiknek korábban alig volt hazai visszhangjuk. Ez is a Harry Potter-szériának volt köszönhető. A Könyvmolyképző is a Harry Potter sikerét látva fogott bele könyvkiadásba, addig inkább terjesztéssel foglalkoztak. „Felébredt a szakma, meglátta, hogy az ifjúsági könyvben van üzlet – mondja Balázs István. – A Harry Potter-könyvek idején lett trendi az olvasás. Gyerekkönyvtárosok mesélték, hogy akkoriban minden srác valami hasonlót keresett, mint a Harry Potter, és aki elég ügyes volt, az mást is tudott ajánlani nekik.” A Harry Potter után az Animus ismét kockáztatott. A varázskönyvek iránti kereslet csúcspontján a kiadó tulajdonosai úgy döntöttek, hogy nem adnak ki több varázskönyvet. Persze voltak hatalmas sikereik felnőttvonalon (a Millenium-trilógia, skandináv krimik, Youval Harrari és Fredrick Backman könyvei), de ezzel a műfajjal nem kísérleteztek tovább. „Kizárólag realista gyerekkönyveket dobtunk piacra akkoriban, amelyek a fiatalok hétköznapi problémáira reflektáltak – meséli Balázs. – Ennek az volt az oka, hogy nem találtunk semmit, ami akár csak megközelítőleg olyan jó lett volna, mint a Harry Potter. Rosszabbat meg nem akartunk kiadni.” Aztán rossz idők jöttek a varázsvilágra: megjelent az Alkonyat-sorozat (Twilight) és vele a vámpírok. „A vámpíros vonal óriási lejtmenetet hozott a többi könyvnél, ezért fokozatosan elengedtük az ifjúsági vonalat. Ebbe már nem akartunk beszállni. Korábban külön gúlája volt a Librinél az animusos gyerekkönyveknek anélkül, hogy kértük volna. A Twilight elszívta a gyerekek érdeklődését, és elfogytak a gúlák” – mondja az egykori könyvkiadó.  

Olyan, mint a tőzsde

A magyar gyermek- és ifjúsági könyvkiadás ma már nagyjából együtt mozog a világtrendekkel, ami elsősorban az angolszász irodalmat jelenti. Szinte azonnal megjelenik nálunk is egy-egy odakint sikeres mű. „Nagyon észnél kell lenni, fontos az ösztön. Általában nincs idő elolvasni, főleg nem elolvastatni egy új könyvet, aprólékosan utánanézni a külföldi fogadtatásnak, a sikerlistáknak. Ha nagyon akarod a címet, akkor lehet, hogy három fejezet után ajánlatot kell tenned rá, különben más veszi meg a jogokat. Ez nagy kockázat, de akár be is jöhet” – mondja Balázs István, aki szerint legalább olyan nehéz meghatározni a jövő évi ifjúsági trendeket, mint hogy mi lesz a tőzsdén egy év múlva. Egy jó kiadó ösztönösen érzékeli, mi van a levegőben. Persze nem mindenki bízik kizárólag az ösztöneiben. „Franciaországban több nagy kiadó alkalmaz olyan tanácsadókat, akiknek az a feladatuk, hogy a fogyasztási szokásokból és más trendekből megjósolják, mik lesznek az ifjúsági irodalom trendjei jövőre vagy két év múlva” – meséli Pacskovszky Zsolt, és hozzáteszi: ma a szerzők már nemigen akarnak varázslós könyvet írni. „Ha a Harry Potter meglévő témák szintézise volt, akkor most azt mondanám, a kiadók várnak egy új szin­tézisre.”   

A csoda megismételhetetlen

Az olvasók viszont továbbra is kitartanak, és húsz év után is dagasztják az univerzummá terebélyesedő Harry Potter-galaxist. Szlukovényi Katalin, a Móra szerkesztője úgy látja, hogy az eredeti célközönség, az akkori 9-10 évesek ma is igénylik, hogy legyen a történetnek utóélete. „Elmennek az akárhányadik előzményfilmre (spin off), színdarabra, megvesznek mindent, ami elérhető.” És ők már így is maradnak, vagyis korábbi hasonló tapasztalatok, mint például a Star Wars-sorozat utóélete, arra engednek következtetni, hogy számolni lehet velük. Azt mondja, nagy dobása volt a Potter-sagának az is, hogy „egy nagyon erős és öntörvényű, de koherens univerzumot teremtett, amibe beleélheti magát mindenki, és még a sztorin túl is ad elég muníciót a befogadónak”. Az úgynevezett fanfiction (rajongói iro­dalom) közösségek közül például messze a legnépesebb mostanában a Harry Potter világa köré szerveződő. Ezzel együtt Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke úgy látja, hogy a húsz évvel ezelőtti csoda megismételhetetlen. Szerinte a sorozat akkori hatása azért nem összehasonlítható a mostanival, mert volt egy korosztály, amely a könyvekkel nőtt fel, együtt öregedett a szereplőkkel. „Az olvasók ugyanolyan ütemben léptek osztályról osztályra, mint Harry és barátai, bár az új kötetekre néha többet kellett várni, mint egy év.” Az izgatott várakozás is része volt a varázsnak, egy idő után nálunk is sorok álltak az új részek megjelenésének napján a könyvesboltok előtt, ami korábban szinte elképzelhetetlen volt. „Annyi embert egyazon könyvet olvasni nem láttam se előtte, se utána. Gyerekek és felnőttek különböző társadalmi rétegekből mind ezt olvasták a metrón és az iskolapad alatt” – emlékszik vissza a budapesti Radnóti gimnázium vezető tanára, akinél a könyv hamar fölkerült a pad alól, a legtöbbször az első három kötetből tanítja valamelyiket. Arató úgy véli, a Harry Potter megjelenése a mennyiségi mellett minőségi fordulatot is hozott, és elindította az ifjúsági irodalom felvirágzását, a fantasy reneszánszát. Ilyen szempontból a hatása a mai napig tart, a járműveken olvasó tinédzserek kezében most is jellemzően fantasy sorozatokat láthatunk. „Kiderült, hogy a gyerekek egyáltalán nem ódzkodnak a vastag könyvektől, csak akkor, ha az kötelező olvasmány. Kifejezetten szeretik a több száz oldalas regényeket és különösen a sorozatokat, mert szeretnek belebújni ezekbe a világokba” – mondja. A Harry Potter sikere nyomán rengeteg fantasy regényfolyam született, amelyeknek nagy részét már nem tartja olyan jónak Arató László. A varázslók történetének az volt a nagy erénye, hogy egyszerre volt jelen benne a fantázia és egy erős realitásszál, így az ismerősség élményét is megadta. „A Roxfortban van egy csomó varázslatos dolog, másrészt mégiscsak egy iskola, tantárgyakkal és tanórákkal, jellegzetes és a valóságból is ismerős tanár- és tanulótípusokkal” – mondja a magyartanár.  

Lehet-e híd a klasszikusokhoz?

Bár Arató László tapasztalatai szerint még ma is rengetegen olvassák a regényt, azóta nem született olyan könyv, amely ilyen közös „utalási mezőt” teremtett volna. Az éhezők viadala és még inkább az Alkonyat-sorozat példányszámban megközelítette ugyan a Harry Potter sikerét, de nem tudott olyan közös nyelvet teremteni, ami korosztályoktól függetlenül összekötötte az embereket. A gyerekek ma is olvassák, és általában végigolvassák a sorozatot, de az a mámor már nincs meg, mint a 2000-es évek elején. Sokan úgy tartják, a Harry Potter egyfajta „kapudrog” volt, ami egy olyan generációt szoktatott vissza az olvasásra, akik jellemzően még a tévé előtt lógtak, de már a számítógépes játékokkal is sok időt töltöttek. Arató László szerint ez részigazság, mert a populáris irodalom olvasása nem vezet át automatikusan a komolyabb, klasszikus, nehezebb művek felé. „Szerintem nagyon fontos a Harry Potter, és a populáris irodalom az iskolában is, mert alkalmas arra, hogy megszerettesse az olvasást. De gyakran előfordul, hogy csak ezt a típusú irodalmat sikerül megszerettetnie, amiben a cselekmény pörgős, annyi dolog történik benne, mint egy akciófilmben” – teszi hozzá a pedagógus. Ugyanakkor az is igaz, hogy vannak, akiket komolyabb művek felé lök a varázslófiú története, Arató László például a legnagyobb lánya példáját hozza, aki Bulgakov Mester és Margaritájához nyúlt a sorozat után, mert annyira megfogta a világok közötti átlépés témája. „Sokfelé el lehet vinni a gyerekeket a Harry Pottertől, én tanítottam már együtt a János vitézzel és E. T. A. Hoffman Az arany virágcserepével is. A komédia irányába is el lehet kanyarodni, különösen az első három rész nagy erénye a humor. Ha belegondolunk, a második kötetben Gilderoy Lockhart pont olyan, mint Plautus hetvenkedő katonája” – meséli a pedagógus, aki szerint mindebből jól látszik, hogy J. K. Rowling egy művelt klasszikafilológus, ami nemcsak a varázsigék bravúros latinhasználatában látszik meg, hanem jól követhető az is, milyen klasszikusok hatottak rá. De a negyediktől a hetedik kötetig már a diktatúra szerkezetéről is sokat meg lehet tudni, ami a történelemtanításban is nagy segítség lehet. A Harry Potter minden más erénye mellett azért is tudott generá­ciós mű lenni, és azért tud jelen lenni a rugalmasabb iskolák irodalom­óráin, mert komoly morális, erkölcsi kérdéseket is feszeget. Arató László szerint ilyen probléma az első részben a „kettős idegenség motívuma”, ami sok kamasz érzéseire rímel. „Harry Potter varázslónak mugli, muglinak viszont varázsló, a gyermekmagánynak egy sajátos változatát mutatja meg hitelesen, és ezzel nagyon könnyen lehet azonosulni. A második könyvben pedig a rasszizmus kérdésköre jelenik meg elég markánsan a sárvérű–aranyvérű szembenállással” – világít rá a magyartanár, aki különösen fontosnak tartja annak a bemutatását, hogy Harryt hogyan védik meg a személyes kapcsolatai attól, hogy maga is egy rasszista arisztokrata legyen, mint ellenlábasa, Draco Malfoy.  

Befolyásolni a fikcióval

A Harry Potterben felvetődő morális kérdések és a való világra vonatkoztatható társadalmi párhuzamok mentén a regény alapigazságai akarva-akaratlan, szép lassan beszivárogtak a mindennapjainkba is: politikai állásfoglalásokat fűzünk fel értékpontjai mentén, közéleti szlogenekként idézzük emblematikus mondatait. Még Voldemort sem üldözte el a Roxfortot – hirdette a CEU mellett és az oktatás szabadságáért szervezett tüntetés egyik demonstrációs táblája; Dumbledore nem hagyná, hogy ez megtörténjen – olvasható a köznevelési törvény módosítása elleni tüntetés Facebook-eseményének képén. „I must not tell lies” (Nem szabad hazudnom) – volt látható nem egy lekapart menekültellenes plakátra graffitizve – a mondatot eredetileg Harry emlékeztetőül véste a kézfejébe, amikor a Mágiaügyi Minisztérium el akarta hallgatni Voldemort visszatérését. Az elmúlt 10-15 évben számtalan politikatudományi, szociológiai és pszichológiai tanulmány született a szórakoztató tartalmak, azaz a popkultúra fogyasztásának és a politikai, közéleti gondolkodás alakulásának összefüggéseiről a Harry Potter kapcsán is. Szinte mindegyik ilyen jellegű kutatás arra a következtetésre jutott, hogy amiként a Beatles és a pop, illetve rockzene hatással volt a baby boomer generáció politikai affinitására, a Star Wars-univerzum pedig a ’60-as és ’80-as évek között született X-ek közéleti tudatosságára, úgy a Harry Potter az Y generáció társadalmi, politikai és emberjogi kérdésekhez való hozzáállását formálja. Bár részleteiben a fiktív regények, történetek, szórakoztató jellegű műsorok erejének vizsgálatai vegyes eredményeket hoztak, azzal a ma már tézisként megfogalmazott mondattal, hogy a fikciónak alapvető hatása van a gondolkodásmódra, minden kutató egyetért. Amerikai szociológusok egészen odáig mennek, hogy szerintük a fiktív történetekkel meghatározóbban vagy legalábbis hosszabb távra kihatóan lehet befolyásolni az emberek gondolkodását, mint például direkt politikai üzenetekkel. Diana C. Mutz és Lilach Nir (előbbi a Stanford Egyetem, utóbbi a Jeruzsálemi Héber Egyetem politikatudományi és kommunikációs professzora) egy 2010-es tanulmányukban azt bizonyították, hogy akár egyetlenegy filmes fikciós történet is képes befolyásolni a nézők igazságszolgáltatási rendszerről való gondolkodását, halálbüntetéshez fűződő érzelmeit. Diana Mutz vizsgálta egyébiránt konkrétan a Harry Potter-világ személyiségformáló hatását is: 2016-ban, a Trump-kampány idején kifejezetten azt nézte, hogy hogyan alakul az akkor még elnökjelölt körüli szimpátia a regényt kedvelők, illetve nem ismerők körében. Kutatása igazolta a feltételezését: a Harry Potter-könyveket olvasók között elenyésző számban találhatók olyanok, akik bármilyen szinten szimpatizálnának Trump politikájával.  

Megbűvölni a politikát

A Harry Potter társadalmi hatását vizsgáló nemzetközi tanulmányok konszenzusa szerint a regényfolyam által sugallt világnézet egyértelműen egy társadalmilag nyitott, befogadó és elfogadó, a másságot, kisebbségeket elutasító nézeteket elítélő üzenetet hordoz magában. A köteteken és filmeken átívelő történeti szál, amely egy önkényuralmi rendszert megálmodó, erőszakos eszközöktől vissza nem rettenő fő gonoszról (Voldemort), fanatikus híveiről és a velük szembeszálló varázslókról és varázslótanoncokról szól, egy fiktív világban írja le azt a metódust, ahogyan egy hatalomra törő sötét erő igyekszik eltiporni a tőle eltérő ideológiai és származási csoportokat. A varázslóvilág izgalmaival dúsított fikcióban erős történelmi áthallások, valós társadalmi problémákkal húzott párhuzamok és összefüggések lelhetők fel, ezek mentén a szakemberek szerint aktivizálni is lehet a rajongótáborokat. 2005 óta működik például az Andrew Slack által alapított Harry Potter Allience (HPA), mely egy a rajongók által működtetett civil, nonprofit szervezet. Tagjait a Harry Potter-művekben közvetített értékek és közös meggyőződések tartják össze, céljuk civil szervezetként beleszólni a politikai életbe, illetve együtt aktivizálni a fiatalokat, bevonni őket az altaluk képviselt értékek közvetítésébe. Ma a Harry Potter Alliance-nek az USA 44 államában csaknem 140 csoportja működik, de 5 kontinens további 26 országban vannak jelen. Akcióik a haiti földrengés áldozatainak megsegítésétől az internetsemlegesség melletti kampányig számos területre kiterjednek. Dumbledore serege visszavág! – hirdetik az oldalukon, a gyűlöletkeltés és a kormányok migrációs politikája ellen tagokat toborozva. A szervezetet egyébként Rowling maga is a támogatásáról biztosította. A Harry Potter magyar vonatkozásait, vagyis, hogy a regény Magyarországon vezethet-e a politikai aktivizmus újjáéledéséhez, illetve a Mannheim Károly által generációs egységnek nevezett társadalmi jelenség kialakulásához – míg a generációkat a külső történelmi, társadalmi tematika konstruálja, addig a generációs egységek az ezekre adott hasonló válaszok, vélemények mentén alakulnak ki –, az ELTE Digitális Szociológiai Kutatóközpontjának munkatársai, Dessewffy Tibor, Mezei Mikes és Naszályi Natália vizsgálták. A Politikatudományi Szemle tavalyi 4. számában publikált Harry Potter, avagy a politikai bölcsek köve? Populáris kultúra és politikai aktivizmus című dolgozatukban online kérdőíves megkérdezéssel és Facebook-aktivitáson alapuló adatokkal vizsgálták a Harry Potter-rajongók értékeiben rejlő különbségeket. Azzal a kérdésfeltevéssel közelítették a jelenséget, hogy vajon a demokratikus politikának lehetnek-e tartalékai a tömegkultúra felől közelítve. A kutatásban részt vevő Naszályi Natália szociológus állítja, hogy a Harry Potter-világ rajongói nemcsak átlagon felüli érdeklődést mutatnak a közélet és a politika iránt, hanem társadalmi és szociális kérdésekben is érzékenyek. Függetlenül attól, hogy a politikai preferenciáik vegyesek, azaz egyaránt akadnak köztük jobb- és baloldali szimpatizánsok. A politikai pártokhoz való hozzáállás tekintetében amúgy, a szakember szerint, vegyes képet mutatnak, vagyis a Harry Potter-affinis csoport egyértel­műen­ nem sorolható be egyik magyar politikai oldal támogatói közé sem, sőt, kifejezetten sokféle és egymásnak ellentmondó pártpreferenciával rendelkezik. A felméréseik alapján a legnagyobb aktivitást a Magyar Kétfarkú Kutya Part (26 százalék), a Jobbik Magyarországért Mozgalom (9 százalék) és a Momentum (5 százalék) felületein generálták a rajongók az online térben. Az általános közéleti érdeklődés mellett a szociológusok azt is vizsgálták, mekkora a Harry Potter-generáció aktivitása a civil szervezetek, NGO-k, társadalmi mozgalmak, jótékonysági és szociá­lis szervezetek felületein. A Facebook-lábnyomok alapján a Harry Potter-rajongók 40 százaléka aktív jótékonysággal kapcsolatos oldalakon és 35 százalékuk érdeklődik civil szervezet és valamilyen társadalmi mozgalom iránt – zömük a Fidesz–KDNP-kormánnyal szemben álló politikai törekvések Face­book-oldalai. Mindezek mellett átlag ­feletti aktivitást mutatnak a Budapest Pride, a Migration Aid, a Magyar Helsinki Bizottság és az Amnesty International felületein is. A természetvédelem és fenntarthatóság témakörében 31 százalékuk aktív. A kutatótrió azt nem állítja ugyan, hogy a Harry Potter Alliance lesz a társadalmi mozgalmak új modellje, de azt igen, hogy talán a Harry Potter által felvetett kérdésekre közös választ adó generációs csoportokban megfogalmazódhatnak efféle igények. Amennyiben a hely, az idő és a politikai klíma kedvez nekik, akár sikeres aktivizmussá is fejlődhetnek.

A J. K. Rowling legenda

Ma már a Harry Potter-­kötetek írójának, J. K. Rowlingnak a története is legendás. Ki ne hallott volna a nőről, aki élete mélypontján egyedülálló elvált anyaként kávézókban írta meg az első regényét, amelyet a kiadók sorra utasítottak vissza? 1997-ben végül a Bloomsbury adta ki a sorozat első részét, és ekkortól felpörögtek az események: sorra nyerte el a rangos gyerek- és ifjúságikönyv-díjakat, és 1998-ban az USA-ban is megjelent a kötet, amelyet hat folytatás követett. A most 54 éves Rowling a világ első írója, aki milliárdokat keresett a könyveivel és a sorozatból készült hollywoodi filmekkel, bár a pontos vagyona nem ismert, csak tavaly 54 millió dollárt keresett. Ebben nagy szerepe van annak, hogy a Harry Potter-univerzum tovább épül annak ellenére is, hogy Harry, Ron és Hermione történetét már lezárta. A Harry Potter és az elátkozott gyermek című darabot 2016-ban mutatták be a WestEnden, az előzménytörténetnek tekinthető Legendás állatok és megfigyelésük filmek második részét tavaly mutatták be. Az összesen ötrészesre tervezett sorozat munkálataiban, a történet továbbszövésében maga is részt vesz. Közben Átmeneti üresedés címmel felnőtt­regényt írt, Robert ­Galbraith álnéven pedig krimisorozatot ír, eddig négy rész jelent meg belőle.

500 millió példányban jelentek meg a Harry Potter-kötetek világszerte, a sorozatot összesen 80 nyelvre fordították le. Magyarországon 31 különböző, Harry Potterhez köthető kiadvány jelent meg a Könyves Magazin tematikus számának összegzése szerint.

Pénz nem számít!

Évtizedekkel az első kötet megjelenése után is hatalmas bizniszt jelent a varázsvilág, szinte bármi eladható Harry Potter nevével, függetlenül az ártól. Egy 3 dl-es, alkoholmentes „vajsör” például 1350 forintért rendelhető online, Angliában pedig 15 ezer forintért járhatjuk körbe a filmek korábban nem lebontott díszleteit. A Harry Potter-őrület azonban olykor veszélyt is jelentett. Az Oxford Brookes Egyetemen dolgozó Vincent Nijman és Anna Nekaris szerint, míg az első Harry Potter-film 2001-es megjelenésekor még csak néhány száz baglyot adtak el az indonéziai madárpiacokon, addig ez a szám 2016-ra már több mint 13 ezerre nőtt.

Fordítói bravúr

A Gyűrűk Ura-könyvek mellett talán a Harry Potter-sorozat az egyetlen, amely ilyen fokú olvasói ellenőrzésnek van kitéve. Egyetemi dolgozatok és elemzések foglalkoznak a saga fordításaival. A nevek, varázsigék, helyszínek átültetése angolból egy másik nyelvre embert próbáló feladat, és nem is mindenhol sikerült maradéktalanul megoldani. Szerencsére a magyar fordítás egészen kiemelkedő, Tóth Tamás Boldizsár nem véletlenül kapta meg korábban az IBBY, a Gyermek- és Ifjúsági Könyvek Nemzetközi Szövetsége magyar tagozatának „Az Év Legjobb Fordítója” díját. Szlovéniában viszont kisebb botrány kerekedett abból, hogy a kiadó a hatodik kötet fordítását elvette Jakob Kendától, akinek a szövege korábban hatalmas sikert aratott. Az új fordító, Branko Gradisnik nyíltan elismerte, hogy soha nem olvasta el egyik korábbi könyvet sem, nem véletlen, hogy a fordítása tele volt pontatlansággal, sőt önkényesen ki is hagyott teljes részeket vagy hozzáírt újakat. A szlovén Potter-rajongók a nemzetközi Harry Potter-közösséghez fordultak segítségért, sikerrel. Rowling irodalmi ügynöksége a jogokat egy másik kiadónak adta, amely az eredeti fordítóval újra átültette szlovénra a könyvet.

Ceauşescu és a magyar country

Gál Mária
Publikálás dátuma
2019.11.24. 10:57

Az európai népi hitvilág szerint a garabonciás diák nem túl népszerű, hiszen másokra rontást hoz, az ördöggel is cimboraságban lévő bűbájos. Az 1976-ban, Temesváron alakult Garabonciás zenekarra viszont a rontást más hozta. Történelem, politika, az éppen aktuális kurzus haszonlesői. Történetük egy kicsit az erdélyi magyar értelmiség modern kori históriája is. Ezt örökíti meg Sárány Istvánnak a Kriterion Kiadó gondozásában megjelent Garabonciások című könyve, amelyet a Román Kulturális Intézet szervezésében a Három Hollóban mutatnak be Budapesten.
Amikor 2014-ben a román lemezkiadó vállalat, az ELECTRECORD megalakulásának fél évszázados év­fordulójára kiadták minden idők legjobb 64 romániai hangfelvételét, az exkluzív válogatásba mindössze egyetlen magyar szám került bele: a Garabonciás Kis dal című szerzeménye. A temesvári country-rock együttes a hetvenes évek közepén néhány év alatt vált az egyik legsi­keresebb erdélyi magyar zenekarrá. Öt évvel később már ők a legtöbb lemezfelvételt megjelentető romániai magyar együttes. Ehhez azonban a zenészek tehetsége és szövegírójuk, Kinde Annamária költő sorain túl kellett a Román Televízió magyar adása, az ott dolgozó Bodor Pál és Boros Zoltán szerepvállalása. Mint ­ahogy­ kellett a Bega-parti város szellemisége, az ottani magyar nyelvű kultúráért felelős pártemberek hozzáállása is. A zenekar egykori frontembere, Csutak István szerint a Román Kommunista Pártban dolgozó temesvári magyar értelmiség manifeszt módon támogatta a helyi magyar rendezvényeket. Igaz, ő maga is 30 év után jött rá arra, hogy „nem azért ültek szombat este a diákház nagytermének első sorában, mert olyan jók voltunk, hanem azért, hogy védelmet nyújtsanak nekünk. Mert ha ott ültek ezek a fickók, akkor nem lehetett semmit mondani, mert bennük meg kellett bízni. Ők meg kockáztattak.” A Garabonciás zenekar szárnyalásának Románia legmagyarabb megyéjének illetékes székely-magyar elvtársa vetett véget 1981-ben. A Ro­mán Országos Rendezőiroda által jóváhagyott Garabonciás repertoárt Hargita megye kultúráért felelős elvtársa már nem láttamozta, s ezzel megpecsételte a zenekar sorsát. Máshol meg nem lehetett próbálkozni, hiszen az akkori szabályozás szerint a döntés annak a megyének a jogkörébe tartozott, ahová a zenekar vezetőjének lakcíme szólt. Csutak István pedig mérnökként csíkszeredai kinevezést kapott a temesvári egyetem elvégzése után.  

Magyar magyarnak

„Úgy döntöttem, hogy a csíkszeredai Ifjúsági Klub égisze alá viszem az együttest – meséli Csutak. – Az igazgató örömmel fogadott, de mondta, hogy a Szocialista Művelődés és Nevelési Tanácsának Hargita Megyei Bizottsága illetékeséhez kell mennem. Könnyedén legyintettem. Volt ennél keményebb dió is, Temesváron. Hisz ott egy románnal kellett, ismeretlenül, zöld ágra vergődnöm. Itt meg a sajátjaim között vagyok, országos hírű együttest hozok… Bálint Lajos, későbbi jó barátom, kétke­dően csóválta fejét. Neki lett igaza.” Ceauşescu Romániájában, Temesváron minden ottani magyar illetékes (Csizmarik László, Kilyéni István, Albert Ferenc) szó nélkül a dosszié minden oldalát aláírta, és mindössze annyit kért, mondja el neki, miből lesz a botrány, hogy meg tudja védeni a zenekart. „Szóval Temesváron a cenzor engem képviselt a rendszerrel szemben” – emlékszik vissza az egykori garabonciás diák, hozzátéve, hogy erre számított a Székelyföldön is. Éppen ezért nyugodtan sétált be Csíkszeredában a Szocialista Művelődés és Nevelési Tanács Hargita megyei kirendeltségéhez. Gondolta, egyrészt a Temes megyei testvérbizottság bélyegzője formálisan megkönnyíti a hargi­taiak dolgát, másrészt az ARIA – az országos rendezőiroda – mégis országos hatáskörű intézmény. Rosszul gondolta. „Az illetékes Hargita megyei elvtárs egy nagy teremben, egy hosszú asztal túlsó végénél ült. Trónolt. Nem hívott közelebb, nem kínált hellyel. Temesváron ilyen elő nem fordult velem. Csutak elvtárs! – kezdte mondókáját. Egy ideig nem tudtam, hogy kitörő nevetésemmel mihez kezdjek. Életemben először elvtársazott le valaki komolyan. Temesváron a román apparatcsikok sem. Soha. Nos, az illetékes székely-magyar elvtárs felháborodva kérdezte: hogyan gondolom, hogy Weöres (úgy ejtette ki, hogy we-ö-res), Áprily, Radnóti, Szabó Lőrinc, József Attila, vagy urambocsá!, Kinde Annamária versei »csak úgy« színpadra kerülhetnek Hargita megyében? A dossziét elvette, hogy majd átnézik és döntenek… Azóta is várom a döntést.” Nevet ugyan nem árult el, de annyit igen, hogy 1990 után az illető elvtárs igen megbecsült „(Csík)somlyólógus, önazonosságmegőrzési szakértő” lett.  

Csöbörből vödörbe

Aztán – ahogy nálunk, Romániában is – eljött a rendszerváltás és vele együtt a „mindent lehet szabadság” ideje. A rajongók joggal várták, hogy a Garabonciás is feléledjen, de a zenekar nem jelentkezett újabb lemezzel. „1990 elején azt hittem, hogy mindenki emlékszik, tudja, mi történt 1990 előtt, és csak azért nem beszélünk ezekről, mert most ennél sokkal jobbat fogunk csinálni, mert a remekművek ott vannak a fiókokban, csak ugye eddig nem lehetett – mondja Csutak István. – És veszettül politizáltunk, mert azt hittük, hogy szükség van ránk. A remekművek közben csak nem kerültek elő, de mindenki, így az újra alakult (Marosvásárhely, Kolozsvár) vagy újonnan alakult (Temesvár) regio­nális rádió- és televízióstúdiók is egyre vadabbul, egyre elkeseredettebben és egyre elvakultabban politizáltak. A Garabonciás együttest meghatározó ironikus, önironikus, imitt-amott kritikus hangvételének nem volt helye.” Elképedve figyelték, ahogy az új román politika új szereplői új ellenséget találtak maguknak. A „magyar ügy” olyasmi lett, mint ami évtizedeken keresztül az egyetlen párt, a Román Kommunista Párt (RKP) irányvonala volt: eltérni tőle szentségtörésnek számított. A tegnap még RKP-apparatcsikok új színekben folytatták a tobzódást, ezúttal a „magyar ügy” nyomvonalán. Őket nyilvánosan kritizálni, velük csipkelődni még a 2000-es évek elején is szentségtörésnek számított. Vasiu Tibor (az együttes egyik gitárosa) Gyulafehérváron élt akkor. Vegyes házasságból született – a család egyik része magyar, a másik része román. Már ez is nagy probléma az akkori Romániában. Hát ha még kiderül, hogy magyar barátai vannak és magyarul (is) énekel, szabályszerűen vége lett volna. „De nehogy azt képzelje valaki, hogy magyar berkekben, főleg a Székelyföldön, jó pont lett volna, hogy gyulafehérvári román barátommal lépek fel bárhol – mondja Csutka. – Mindegy volt, hogy félig román vagy tán egészen az. Hogy bár két évtizede a tengeren túl él, ma is magyarul kommunikálunk. Hogy noha csak édesanyjával meg velem használja a magyart, és hogy annak ellenére tisztán, szabatosan beszéli, hogy román iskolába járt. Valahogy 2011-ig nem nagyon volt olyan hangulat, hogy kedvünk lett volna bármit is újrakezdeni. Akkor is csak azért, mert elveszettnek hitt filmjeink egy része előkerült Jilaváról.”  

A világhálón találkoznak

Az elvontabb, néha társadalmat bíráló áthallásokkal dúsított szövegű dalokra ma sincs kereslet Romániá­ban, a magyar közösségben sem, állítja Csutak, aki szerint Erdély kulturális gyarmat lett a periférián. A könyv megjelenése viszont nem nekrológ. Leltár egy adott korszakról és egy városról, Temesvárról, ahol fél évtized alatt egy magyar diákegyüttes az erdélyi magyar folk-pop-rock sikeres szereplője lehetett. A könyvhöz egy CD-t is csomagoltak, rajta új dalokkal. „Ezzel szeretnénk jelezni, hogy van még mondanivalónk. Nem véletlenül fogadtuk örömmel a budapesti Román Kulturális Intézet meghívását. Nem siratni, nem siránkozni megyünk Budapestre, hanem jelezni, hogy ha anno kényszerből sohasem »testvériségeztük« össze magunkat, ezúttal román és szerb barátunkkal közös produkcióban szeretnénk Temesvárról mesélni. És már előrehaladott állapotban van az ezt követő anyag is, amelynek címadója, az Erdélyi dal erre a korongra is felkerült.” A Garabonciás együttest egyhamar nem látjuk újra színpadon. Sok oka van ennek: betegség, családi gondok, szétszóratás több kontinensen. De a közös zenélést azért nem adják fel, mondja Csutka István. „Készítettünk néhány felvételt interneten keresztül, úgy, hogy nem találkoztunk személyesen, nem is gyakoroltunk együtt. Jelenleg Vasiu Tibor barátommal közösen »ter­melünk«. Ő New Yorkból, én Csíkszeredából, és a világhálón talál­kozunk.”  

A Garabonciás csak ürügy

A kötetet összeállító Sárány István a Hargita megyei napilap, a Hargita Népe főszerkesztője. Azt mondja, mindenképpen írni akart a többnemzetiségű városról és arról a korról, és a felkérés csak megerősítette a szándékát. „A rendszerváltás előtti évek kulturális élete érdekelt – mondja. – Először a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes múltjával foglalkozó kötetek szerkesztése kapcsán szembesültem vele. A Garabonciás együttes dalait gyermekkoromban halottam, megvolt a lemezük is. Csutak Istvánt ismertem, mindketten jövevényként élünk Csíkszeredában. Aztán egy szép napon azzal keresett meg, hogy jó dokumentumgyűjteménye van az együttesről, s azt kérdezte, nem volna-e kedvem kötetté gyúrni azt. Hozzáláttam. A munka során jöttünk rá mindketten, hogy a Garabonciás együttes csak ürügy ehhez a kötethez, az együttes gyors felfutása, sztárrá válása ugyanis csak a hely – Temesvár – és a kor ismerete, bemutatása fényében kap magyarázatot. A könyv – szándékaink szerint – bemutatja az 1968-ban elindult folyamatok romániai hozadékát, Temesvár befogadó szellemét, a szórványlétben tevékenykedő magyar kultúraktivisták áldásos tevékenységét és nem utolsó­sorban a bukaresti televízió magyar adásának közösség­építő és kultúrateremtő szerepét is” – teszi hozzá a kötet szerkesztője.

A november 27-i budapesti könyvbemutatón elhangoznak az egykori zenekar dalai. Temesvár szellemiségéhez híven ez az esemény is magyar-román-szerb együttműködés lesz, a magyar fellépők mellett a román Dana Gheorghiu és a szerb Mimo Obradovval is találkozhatnak a Garabonciás-történetre kíváncsiak.