A szemünket is

Nincs itt semmi látnivaló. A sajtó és az ellenzéki képviselők félrevezetik a közvéleményt, amikor azt állítják, hogy gigabüntetést szab ki ránk Brüsszel az uniós források szabálytalan felhasználása miatt. Holott a magyar kormány csak jót akar, amikor kiegyezik egy 10 százalékos átalánybüntetésben, ezzel is siettetve a nekünk jogosan járó pénzek lehívását. Különben is, ilyen uniós kekeckedéssel más országok is találkoznak – bagatellizálta késői reakciójában az országot fenyegető, akár 700 milliárd forintot is elérő pénzvisszatartást az Információs és Technológiai Minisztérium. 
Elfelejtették hozzátenni, hogy nem annyiszor, mint mi, viszont dicsérték magukat, hogy a 2014-2020-as időszakra Magyarországnak járó 9400 milliárd forintnyi keretet – úgy 1000 milliárd forinttal megfejelve – túlvállaltuk, mert így büntetés ide, büntetés oda, az eredeti összeget költhetjük el. 
Hogy ki fizeti ki az eddig lehívott uniós források 10 százalékára rúgó, már megvalósult beruházásokat és a bírságból eredő többletkiadást? Hát természetesen a költségvetés. És ki ellenőrzi, hogy a tíz operatív programból hétben feltárt szabálytalanságok mögött mennyi a csalás, túlárazás, netán korrupció? Erre is megvan a válasz: az olyan kirívó hibákat, amelyek az egyébként elég lyukasnak mondott uniós szűrőn is fennakadtak, a kormányzati szándék szerint a feledés homálya borítja majd. Az átalánybüntetés miatt egy masszaként kezelik az eddig befejezett tisztességes és a visszaélésekkel terhelt pályázatokat. Ráadásul ezek a számlák és az érintett – főként NER-közeli kedvenc cégek által vitt építési – projektek beszámolói már túljutottak a magyar ellenőrökön, nagy részüket ki is fizették. 
Így eléggé cinikus az a kinyilatkoztatás, hogy a magyar adófizetőket nem éri egyetlen fillér kár sem. A magyarázathoz még hozzáfűzik, hogy a megvalósult beruházások mindegyikére szükség volt. Hogy milyen áron, milyen kör és milyen módon jutott e munkákhoz, ahhoz már senkinek semmi köze. A kormány tovább építi a Magyarország Zrt.-t.
Szerző
Törő András

Egyházi idősipar

Egyre többen ismerik világszerte Zorát, a kedves robotot, ami megetet, megitat, megmosdat öreget és gyereket egyaránt, játszik velük, ha unatkoznak. Úgy reklámozzák, hogy ez a robot, aminek szíve van. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma a humánszolgáltatások jövőjéről rendezett egy konferenciát pénteken, ahol a közismert közgazdász, Pogátsa Zoltán azzal nyugtatta a résztvevőket, hogy ez nem igaz, sőt az embertől-emberig feladatokat ellátó „rózsaszíngalléros” tevékenységek jelentik a jövőt. Nem fenyeget tehát egyetlen magyar nyugdíjast sem, hogy a ma esti vacsorát már Katika helyett Zora teszi elé az idősotthonban, ahol amúgy a gondozók munkáját segítő olyan alapvető segédeszközök is hiányoznak, mint egy betegemelő vagy fürdetőszék. De azért lesznek változások ezen a területen. 
A parlament előtt fekvő egyik javaslat szerint olyan egyházi idősotthonok is kaphatnak januártól működési engedélyt, ahová kizárólag a gondozásuk teljes költségét megfizetni képes, vagyonos öregek kerülhetnek be. A lépés döcögő magyarázata szerint ez csökkentheti a várólistákat. Csakhogy akinek sokmilliós háttere van, eddig sem a községi otthonba akart bejutni, hanem megvette a helyét egy piaci alapon működő magán nyugdíjasházban, ahol nincs vagy nagyon rövid a várólista. Az, hogy az egyházaknak ezentúl megkönnyítik ugyanilyen luxusotthonok működtetését, igazán rendes dolog, nyilván meg is köszönik majd az Orbán-kormánynak a maguk módján. Ahogy azért is nagyon hálásak, hogy 2014 óta 2240 idősotthoni férőhelyet vehettek át az államtól, vagy hogy 76,2 százalékkal magasabb normatívát kapnak valamennyi férőhely után, mint az állami vagy önkormányzati intézmények. 
Azt mondja az Emmi, hogy ez plusz lehetőség lesz, de azért jobb, ha megnyomjuk a vészcsengőt. A tárca minisztere ugyanis minden év januárjába kiadja a befogadható kapacitások listáját, ami rögzíti, hogy adott évben hány férőhely működését támogatja a költségvetés például az idősotthonokban. A szöveg alapján szétválás, egyesítés és átcsoportosítás címén egy intézmény egyes telephelyei között szabad az átjárás, vagyis, ha a fenntartó növelni akarja a teljesen fizetős férőhelyek számát, simán csökkentheti ugyanannyival a hagyományos intézményi keretet. Ha ezt nem meri megtenni, a tárcavezető félévente plusz helyek befogadását is engedélyezheti, ha arra „a területileg hiányzó szolgáltatás pótlása, valamint a máshol nem ellátható személyek ellátásának biztosítása” miatt van szükség. Ne legyenek kétségeink tehát, szépen beindulhat az egyházi idősipar. 
Már csak arra kellene kitalálni valamit, hogy miért? Töröm a fejem, hogy ne tűnjek előítéletesnek: okvetlenül több itt a szeretet, nagyobb az erkölcsi tisztaság? Hát nem, ez a válasz sem általános érvényű, hiszen a napokban épp egy református idősotthonból hívtak fel, hogy a bentlakók és hozzátartozók már nem tudják lenyelni az intézményt vezető lelkész szabados életmódját. Szóval jóval kézenfekvőbb magyarázat a terület elfoglalására a másik ok: az egyre több bevétel.
Szerző
Gulyás Erika
Frissítve: 2019.11.18. 09:30

A mértékletesség hiánya

Nem az a baj, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szereti a futballt. Az sem baj, hogy felújították a Puskás Ferenc Stadiont. Az baj, hogy az aréna építését hazugságok és korrupció kísérték. 
Amikor a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) 2014-ben benyújtotta pályázatát a 2020-as Európa-bajnokság társrendezésére, akkor 2017-re vállalta az aréna felépítését, kormányhatározat rendelkezett arról (Orbán Viktor aláírásával), hogy a stadion nem lehet drágább százmilliárd forintnál. Sem a határidőt, sem az összeghatárt nem sikerült tartani, a stadion 190 milliárdért készült el, és pénteken avatták fel. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) háromszor kért magyarázatot Csányi Sándor MLSZ-elnöktől – aki egyben UEFA-alelnök is - a késésre, amire magyaros trükk volt a válasz. Megalakult két és fél évvel ezelőtt a Puskás Ferenc Stadion Kivitelezését Nyomon Követő Bizottság (aki a nevet kitalálta, azzal százszor le kellene íratni a testület nevét és azt, hogy nem követünk el erőszakot a magyar nyelvvel szemben). A kormányhatározat szerint a testület legalább havonta egyszer ülésezik, elnöke Orbán Viktor, tagjai Csányi Sándor, Fürjes Balázs kiemelt budapesti beruházásokat felügyelő kormánybiztos és Seszták Miklós fejlesztési miniszter. A bizottság egyetlen ülést sem tartott ebben az összetételben. És ez baj, ahogy az aréna ára is baj.
Az is baj, hogy a parkolók kimaradtak a tervekből (természetesen nem a VIP-vendégeké), azzal az indokkal, a stadion környékén, a Dózsa György úton, Stefánia úton, Ifjúság útján bőven van hely a gépkocsival érkező szurkolóknak. Az Uruguay elleni stadionavató mérkőzésen ezeket az utakat zárták le az autósok elől. Persze egy hazugsággal több vagy kevesebb már igazán nem számít. 
Azonban sokkal nagyobb probléma is van Orbán futballimádatával: minden város, kisváros kapott egy új stadiont, ahol a labdarúgócsapat tulajdonosa a miniszterelnök baráti köréhez tartozik. Az állami költségvetésből, tehát közpénzből, a mi adóforintjainkból, a megkérdezésünk nélkül 350 milliárd forint ment el (repült ki az ablakon) új stadionokra. 
Közben lassan többen halnak meg a kórházba kerülők közül, mint amennyien élve kijönnek onnan, gyógyszert, kötszert a családtagok biztosítanak, nincs messze az idő, amikor az orvoshiány miatt a műtéteket is valamelyik ráérő rokon végzi el. Tanárnak a nagyon elhivatott pedagógusok mellett azok mennek el, akiket máshol nem alkalmaznak, annyira alacsony a fizetés és méltatlanok a körülmények. A családi pótlék összege tizenegy éve változatlan, tavaly, a családok évében 3212 család került utcára a bedőlt hitelei miatt.
A miniszterelnöki rajongásból hiányzik a mértékletesség, és ez nagy baj. Az baj, hogy ez az imádat minden mást felülír, háttérbe szorít, és sajnos nem terjed ki a kórházakra, iskolákra, nyugdíjasokra. 
Az viszont nem baj, hogy az októberi önkormányzati választáson a magyar emberek jelezték, a futballon és a miniszterelnök haverjain kívül ők is itt vannak, rájuk is oda kell figyelni. 
Sőt, ez kifejezetten jó.
Szerző
Bernau Péter