Békejobb

Gyorsan aktuálissá vált a Momentum elnökének október végi felvetése, amelyben azt a kérdést tette fel a kormány és Budapest viszonyával kapcsolatban: „ön elhinné annak a részeges férjnek, aki, miután kilenc éven át szégyenbe hozta családját, majd egyszer csak virágcsokorral és üde lehelettel érkezik, hogy ez most már mindig így lesz?” A válasz sejthető volt, de élt valahol mélyen a megbékélés reménye, amit a Fidesz táplált nagy áhítattal.
Párbeszéd, egyeztetés, együttműködés, korrekt partnerség, kompromisszum – szóltak a kormánypárt ígéretei a választás után. Maga Orbán Viktor beszélt arról, hogy mindenben partnere lesz a kormány az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknak. De az üde leheletből hamar keserű szájíz lett. Mert mit is jelent a békejobb alig egy hónappal a választás után? Tuzson Bence államtitkár azzal állt elő, hogy törvénybe foglalják: a jövőben az iparűzési adót elsődlegesen a helyi tömegközlekedésre kell fordítaniuk az önkormányzatoknak, és csak ami ezen felül marad, azt lehet másra költeni. Magyarra fordítva: amit az állam nem ad oda a BKV-nak, azt a fővárosnak kell – kötelezően – pótolnia, így nem marad utakra, szociális bérlakásokra, köztisztaságra, lényegében semmire. Ezt még egyszerűbb megfogalmazásban úgy hívják: kivéreztetés.
Ökölszabály szerint a közösségi közlekedés költségeit a kormányzatnak, a helyi önkormányzatnak és az utasoknak ugyanolyan részben kellene állniuk. Tavaly Budapest majd 74 milliárdot adott erre, az utasok 68-at, a kormány meg 12-t (plusz a BKK 15 milliárdot kapott szociálpolitikai menetdíj-támogatásként). A főváros – amely a GDP bő harmadát állítja elő évente, és a hazai összterméknek alig 0,3 százalékát kapja vissza állami támogatásként a működtetésre – most a hiányzó részt fizetheti ki.
A bukás után máris odacsap a Fidesz. A békéje valójában háború, a kompromisszum diktátum, az együttműködés egyszerű zsarolás, nettó átverés. Ha valóban végigviszik a tervet, rövidesen mind az 1,4 millió fővárosi választó érezheti, mit jelent a kormány békejobbja.
Szerző
Markotay Csaba

Nejlonmájerek uralma

Alaposan megrázta a Fideszt az önkormányzati választások eredménye, bár nem annyira, mint az ellenzék hinni szeretné. Először győzelemnek próbálták beállítani a vereséget, aztán ráfogták a „Borkai-effektusra”, amit a pártra korábban nem jellemző sutasággal kezeltek. Pedig az adriai videó csak egy pillantást engedett a kulisszák mögé. Nem tetszett senkinek, amit látott, még a Fidesz-magnak sem. De tetszik-e bárkinek a korrupció? Vagy tetszhet-e az a világnézet, amely a sportkiadásokat 450, az egészségügyieket 30 százalékkal növelte hét év alatt? Nem stadionozunk, a nemzeti jövedelem elosztásának arányaival és a tételek fontossági sorrendjével van bajunk. 
Felbolydult a párt, és most a vereség okaira kíváncsi. De az okok szétszálazásához önkritika kellene, a Fidesz-uralmat meghatározó elvek felülvizsgálata. Ami az elvek meghatározóinak – köztük a pártelnök-kormányfőnek – a bírálatával járna. Ilyet nem fogunk hallani.
Az egyik ok azonban pontosan megfogható: „az embereknek” elegük van, vagy legalábbis elegük kezd lenni talán nem is az elvont hatalomból, hanem abból, amit a hatalom arcából tapasztalnak: az álszentségből, a kulturálatlan kivagyiságból, az arisztokráciát mímelő rongyrázásból. Abból, amit a pesti flaszter valamikor nejlonmájerségnek nevezett, s ami azt a szakadékot takarja, amely a valóságos élet és a propagandakormányzás között húzódik, s amelyen keresztül jönni-menni csak egy szűk rétegnek van módja. A többiek meg oda születtek, ahonnan mozdulni sem tudnak.
Nem becsüljük túl a zavarodottságot, akkor sem, ha az már elérte a fideszes Hír TV Sajtóklubjának megmondóembereit, a párt szellemi hátországának jeleseit is. Legutóbb apokaliptikus hangulatban beszélgetett Bayer Zsolt, Bencsik András, Szentesi Zöldi László és Huth Gergely. Bayer elismeri: katasztrofális vereség született, baj van. Aztán jön a „magyarázat”: el kell kezdeni tisztességesen, őszintén beszélni. Van belső elemzés, „nézik a számokat”, és a fideszes online sajtót teszik részben felelőssé, a független sajtó sokkal jobb színvonalon áll szakmailag. Amiben pedig mindenki egyetért: a bűnösök a fiatalok. 
A Fidesz bizony elfeledkezett az idő múlásáról, arról, hogy a párt már csak nevében fiatal, valójában a hatalomba belekorhadt, pohos uralkodó réteg lett, s maga mögött hagyta a fiatalokat. Azokat a nemzedékeket, amelyeknek nem kellenek a Fidesz poros szólamai és fényesre szidolozott láncai. Vigasztalja őket, hogy a fiatalságról a szocialisták is megfeledkeztek. Ők is elfelejtettek gondoskodni az utódlásról, hogy olyan jövőt vázoljanak e nemzedékek elé, amelyet vonzónak és követendőnek találnak.
Egy mondat a tévéből: vissza kell térni a nép közé, mert ha ez folytatódik, bukás lesz a vége. Így látszik-e a valóság a volt karmelita kolostor magasából, vagy a budapesti pártközpontokból nézve is? John Lukacs történész írja valahol: a kommunista rendszerek akkor és attól kezdtek szétmorzsolódni, amikor saját, hithű kádereik sem hittek már a magasztos elvekben.
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2019.11.14. 09:12

Köddé vált álmok

Múlt szombaton ünnepelte nemcsak Németország, hanem egész Európa a Berlini Fal leomlásának harmincadik évfordulóját. Az esemény az egész kontinens jövőjét meghatározta. Erősítette az együvé tartozás érzését, a demokráciába vetett hitet, megalapozta közös Európánkat. Azt gondoltuk, győzedelmeskedett a liberális demokrácia, amely az Európai Unió bonyolult konstrukciójának alapkövét jelenti. A kétezres évek végétől azonban súlyos válságok söpörtek végig nemcsak a világon, hanem Európában is. A megszorítások miatt sérülékenyebbé váltak a társadalmak, sokan nehezen fogadták el, hogy a bankok jelentős összegeket kaptak, miközben a lakosság egy része elszegényedett. A krízist a menekültválság tetézte.
Ez a sérülékenység máig megmaradt. A populisták, jobboldali radikálisok ugyan áttörést nem tudtak elérni az európai politikában, komoly pozíciókat vesztettek idén mind európai, mind regionális szinten, de Európa helyzetét ingataggá, bizonytalanná tették. Azon politikusok hibája is ez, akik nem látták be: nincs más megoldás, össze kell fogniuk, őszinte együttműködésre kell törekedniük, mert ha nem teszik meg, saját társadalmuk, sőt Európa jövőjét veszélyeztetik.
Az együttműködés hiányának következményei érezhetőek Spanyolországban. A mérsékelt pártok éveken át egymást ostorozták, miközben szinte észrevétlenül kúszott felfelé a szélsőjobboldali Vox, amely riasztó ideológiát hirdet. A bal- és a jobboldal felelőssége is, hogy a kirekesztést hirdető, gyűlölködő párt vasárnap 15 százalékot szerzett. Kormányzati tényezővé nem válik ugyan, de elérte, hogy a korábbinál is bizonytalanabb helyzet alakuljon ki az országban, ahol a tradicionális pártok még mindig úgy viselkednek, mintha kétpárti lenne a politikai rendszer.
A spanyol bizonytalanságra lenne orvosság: kompromisszumkészséggel, nagyvonalúsággal, no és a mérsékelt pártok összefogásával. De van ennél nagyobb gond is, mégpedig a német politikai vákuum. Nem vált be ugyanis az a stratégia, amely szerint a CDU kiválasztja Angela Merkel utódát, akinek három éve van arra, hogy felkészüljön a szövetségi kormányzásra. Kiderült, Annegret Kramp-Karrenbauer nem Merkel szintű politikus, így egyre kisebb az esély arra, hogy ő követi majd a kancellári székben. Márpedig drámai következményekkel jár majd Európa jövőjére nézve, ha 2021-ig, a nagykoalíció mandátumának lejártáig nem sikerül megnyugtató megoldást találni. Németország nélkül ugyanis elképzelhetetlen az EU válságainak megoldása, és egyáltalán, a közös Európa egybetartása.
Állandó bizonytalansági tényező a Brexit is. Már-már bohózatba illik, milyen váratlan fordulatok történtek a britek EU-ból való kilépéséről szóló 2016-os referendum óta, és semmi garancia sincs arra, hogy a decemberi előrehozott választás egyértelmű viszonyokat teremt.
Említhetnénk még az olasz, a francia bizonytalanságot, az osztrák kormányalakítás nehézségeit is. Mindezek a zavarok okozói és következményei is annak, hogy a szellemiség, ami a Berlini Fal leomlása után jellemezte Európát, mintha köddé vált volna.
Szerző
Rónay Tamás