Valami történt

Pécsen megtörtént az, ami az elmúlt években Magyarországon sehol: lemondott egy politikus a posztjáról, amikor kiderült, hogy „sara” van. A szocialista Nyőgéri Lajos azért távozott a pécsi közgyűlés gazdasági bizottságának éléről, mert korábban a bíróság öt évre eltiltotta őt a cégvezetéstől. A döntés jogilag nem gátolta, hogy Nyőgéri bizottsági elnök legyen, mégis távozott.
Ehhez az is kellett, hogy a pécsi ellenzéki pártszövetség győzelméért sokat tevő civilek megüzenték: az umbuldáknak vége, ezért a megtévedt képviselőnek mennie kell. Ha marad, tüntetést szerveznek. Ezek a civilek éveken át támadták a kormánypártok korrupt húzásait és mindenkin átgázoló hatalomgyakorló praktikáit, s most az általuk segített városvezetés ellen készültek demonstrálni. Az a Nyirati András is ezt tette, akinek alapítványát – azért, mert közösségfejlesztő projektjét Soros támogatta – Pécs fideszes vezetése 2017-ben ki akarta kínozni a városból mint „migránsbetelepítőt”. A közgyűlés fideszes többsége megszavazta az alapítvány nem kívánatosságát Pécsen. Az ocsmány hazugságra épülő állásfoglalást a testület csütörtökön megsemmisíti. Nyirati örül ennek, ám az a véleménye, hogy tüntetni kell az őt rehabilitálni készülő városvezetés ellen, ha az nem vonja vissza amorális döntését.
A fideszesek azt szűrték le ebből, hogy az ellenzéki koalíció pécsi bázisa szétesik. Nem hisznek abban, hogy a valódi civilnek nem egy párt parancsol, hanem az igazságérzete. Ők a CÖF a kormány által pénzelt és mozgatott csatlósait vélik polgárnak. Nem értik, hogy nem az a polgár, aki annak mondja magát, hanem az a civil, aki a közjóért tesz, megvehetetlen, és aki szabadon, felelősen gondolkodik. 
Az ő kiirtásukért sokat tett a kormány. Pécsen mégis léteznek, és elszántabbak, mit rég. Hiába: ami nem öl meg, az megerősít.
Szerző
Ungár Tamás
Frissítve: 2019.11.13. 09:02

Érdekek és értékek

A sok vita ellenére elég jól ismerjük az Európai Unió domináns, jobbközép frakciójának a politikáját. Tudjuk, hogy az EPP a gyakorlatban mit tett és mit tesz. A frakció egyik fontos tagja – tudtommal először - egy washingtoni háttérbeszélgetésen a gyakorlat elvi részét is tisztázta az elmúlt héten. 
Az új tagok felvételéről szólt a beszélgetés, pontosabban a tárgyalások megkezdéséről Albániával és Észak-Macedóniával. Ismeretes, hogy a tagság egy része, köztük Magyarország, támogatja a további bővítést, de Franciaország például kifejezetten és határozottan ellenzi nemcsak a csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával és Grúziával, de a két kisebb balkáni ország felvételét is. A kimenetelt nehéz megjósolni, de az biztos, hogy az új tagjelöltekre a régi szabályok vonatkoznának: többek között az is, hogy elfogadják a demokrácia, tehát a jogállam alaptörvényeit.
Az előadó emellett kitért egy új ellentmondásra, jelesül arra, hogy míg a tagjelölteknek továbbra is kötelező a demokratikus rend elfogadása, az Unió két, általa meg nem nevezett tagja már a puha diktatúrával flörtöl. Ez elvileg és a gyakorlatban is azt jelenti, hogy az Európai Uniót nem a demokrácia, hanem egyre inkább a politikai rend sokfélesége („diversity”) jellemzi. A felvételnél, magyarázta az előadó őszintén, még számít a demokratikus politikai elkötelezettség, de a későbbiek során az Unió már a sokféleség alapján áll. 
Ehhez hasonló változás zajlott le az 1960-as évek közepén az amerikai külpolitikában is. 1956-ban ugyanis bebizonyosodott, hogy az USA képtelen felszabadítani Moszkva szövetségeseit, viszont egyfajta titoista kimenetelt esetleg el tud érni. Az akkor kibontakozó elgondolás szerint Washingtonnak inkább apró lépésekkel kell támogatnia azokat az országokat, amelyek vagy a külpolitikájukban, vagy a belpolitikájukban eltérnek a szovjet példától. Így lett a szovjet táboron belüli diversity, azaz sokféleség annak révén, hogy nem a teljes függetlenség vagy egy liberális-demokrata berendezkedés lett Washington célja, legalábbis rövid távon. (Az eredeti elgondolás a szovjet- és kommunista-ellenességéről ismert Zbigniew Brzezinskitől származott.)
Nem vitatom, hogy az EPP szerényebb célja megfelel az Unió minimális érdekeinek, elsősorban annak, hogy maga a szervezet fennmaradjon. A Brexit körüli elképesztő problémák bizonyítják, hogy az Unióból való önkéntes kilépés is komoly károkkal jár. Az még inkább nyilvánvaló, hogy az Unió még felfüggeszteni se tudja „rakoncátlan” tagjait, kizárásról pedig szó sincs. Sőt talán előnyös, ha a rosszalkodó tag a táboron belül marad. 
Igaz, az Unió liberális, zöld, vagy éppenséggel szocialista frakciói továbbra is hangsúlyozzák a demokratikus értékek jelentőségét. A liberális demokrácia magyar híveinek jó tudni, hogy maradandó elveik továbbra is széleskörű támogatást élveznek Brüsszelben. De a mai kaotikus nemzetközi helyzetben, amikor még a NATO jövője is kétséges, az európai jobbközép elvtelensége és az uniós bürokrácia túlzott óvatossága van túlsúlyban.
Szerző
Charles Gati
Frissítve: 2019.11.13. 09:02

Így egy nagy nulla a 0.

A 0. évfolyam nem ördögtől való, önmagában nem gyermekellenes, sőt létezhetnek olyan megoldások, amelyek segíthetik az átmeneteket. Több átmenetről lehet szó ugyanis. Az egyik az óvoda-iskola köztudottan éles szakadéka, a másik pedig az alsó és a felső tagozat közti átlépés nehézsége. Ám ha minden gyermeket érint még „plusz” egy év, már nem a 0.-ról, hanem egy 9 osztályos általános iskoláról beszélünk. Ha a 9 éves iskola csak meghosszabbítja a meglévő iskolarendszer jellemzőit, akkor az új évfolyam nem tudja betölteni az átmeneteket segítő szerepét. Jó lenne, ha az átmenet nem szakadék, hanem átlépés lenne! 
Szakmai együttműködés nélkül a 0. évfolyam csak egy új „szervetlen” tényező lesz. Az iskolaelőkészítés funkcióját a hazai óvodapedagógia ma is betölti, ha az intézmény játékközpontú, differenciál, és figyelembe veszi a családok élethelyzetét is. 
Ha a 0. évfolyam nem vonatkozik minden gyermekre, akkor szegregál, hiszen az „éretlenné nyilvánítás” nem azt jelenti, hogy a gyermek a megszokott közegében élhet tovább, sokat játszva, fejlődését segítő módon, hanem egy olyan osztályba kerül, ami iskola, de nem „az az” iskola, ahova a többiek mehetnek. Itt próbálnak majd meg szocializálódni, s mire „megmelegszenek”, mehetnek is a „rendes” elsőbe, ahol mindenki tudni fogja, hogy honnan kerültek oda. Ha pedig a 0.-ba járók megmaradnak saját osztályukban, még 8 évig érezhetik az elkülönültséget. Egyik út sem jó! 
A cél az, hogy az iskola kezdő szakasza legyen az óvodás életforma meghosszabbítása. Az átmenet legyen fokozatos, de ne az óvodában történjen változtatás, hanem az iskolai életben. A közös pontok a következők: azonos gyermekkép, hasonló napirend, sok játék, mozgás, kreatív helyzetek, egyéni értékelés, művészetek, projektek, csoportmunka, hálózatban működés, kollaboratív megoldások az iskolában és azon túl is, az online lehetőségekkel élve. 
Mindezekhez jó lenne személyi és tárgyi segítséget kapni, hiszen megvalósításuk nem pusztán elhatározás kérdése, hanem tudás, akarat, munkaidő, anyagi fedezet, szakmai- és szakmaközi együttműködés egyaránt szükséges.
A fenti igények és módszerek tekintetében nemcsak az iskoláknak kéne alakulniuk, hanem az óvodáknak is fejlődniük kell. Ez az egyetlen út, hogy a nemzetközi hírű magyar óvodapedagógia megőrizze a világban betöltött kiemelt szerepét, és ami ennél is fontosabb: természetes módon, ugyanakkor tudatosan biztosítsa a XXI. századi gyermek fejlődését. 
Mindezek mellett objektív tényezők is akadályozzák a 0. évfolyam gyors bevezetését. Van-e elég tanterem? Nincs! Van-e elég pedagógus? Nagy a hiány! Felkészültek-e a tanítók erre a pedagógiai módszerre? Még nem! Nem lesz-e az egy év elteltével túl magas az osztálylétszám? Dehogynem! Ebben a magas létszámú osztályban lehet-e differenciáltan tanítani? Nehezen! 
A 0. évfolyam nem ördögtől való! Csak nem most, nem így, nem ezért. A szerző óvodapedagógiai szakértő 
Szerző
dr. Bakonyi Anna
Frissítve: 2019.11.13. 09:06