Leng az inga

Azokon a népesebb településeken (Szekszárdon, Komlón, Jászberényben), ahol megismételt választásra került sor vasárnap, mindenütt az ellenzék erősödött. Nem mindenhol nyertek, de mindenhol több szavazatot kaptak, mint október 13-án. Ha az újabb eredményeket elintézzük a győzteshez húzás magyarázatával, abba indirekt módon az is belefoglalódik, hogy bárhogyan matekozott is utólag a Fidesz , az önkormányzati választások nyertese az ellenzéki együttműködés volt: aki utóbb azért szavazott rájuk, mert követte a trendet, az biztosan így értelmezte.
De van a most vasárnapi voksolásnak más tanulsága is. A jászberényi Budai Lórántról a Hír TV azt az információt osztotta meg néhány napja, hogy a Jobbikban politizáló városvezető évekkel ezelőtt Hitler- és Szálasi-idézeteket posztolt a Facebookon. Mint tudjuk, Budai az októberi szűk győzelmét fölényes diadalra változtatta, ami nyilván nem azt jelenti, hogy Jászberény az ultrajobboldalra szavazott – inkább azt, hogy a „náci veszély” nevű politikaimarketing-eszköz jelenleg hatástalan. Dicsérhetnénk a választók bölcsességét is, miszerint el tudják dönteni, mi a veszélyesebb: ha a faji előítéletek és más ásatag nézetek a közösségi médiában, vagy ha egy kormánypárt mindennapi gyakorlatában és kommunikációjában köszönnek vissza. De a Fidesz vereségében valószínűleg sokkal nagyobb szerepe volt az aktívan kampányoló Pócs Jánosnak, meg annak, hogy a helyieknek elegük lett az ő jászsági kiskirályságából. A közel négyezer pluszszavazat Budai mellett így is magyarázatra szorul, olyan olvasata azonban nincs, amely a hatalomnak kedvezne. 
Szekszárdon – bár kisebb arányban – hasonlóan egyértelmű az ellenzék sikere. Komlón maradt a fideszes polgármester, de szűkebb többséggel. Utóbbinak most minimális a jelentősége, de a fenti tendenciába ugyanúgy beleillik: ahol kétesélyes helyzetben a kormányoldal névvel, arccal igazán beleáll a kampányba, ott általában veszít, ha az ellenzék egységesen áll ki ellene. Alighanem ez a legfontosabb konklúzió.
Szerző
Hargitai Miklós

Haptákban a város

Kapott egy kis ízelítőt Budapest népe, hogy milyen az igazi, virtigli keleti önkényuralom természete: a mesés, turistacsalogató világé, ahol ugyanakkor az uralkodók apró emberi hitványságai, jellemrezdülései a baksisra és szolgaságra épülő diktatúra gépezetében pillanatok alatt változnak ezrek, tízezrek életét megnyomorító valósággá. Ez köszönt be a fővárosba is egy estére, amikor  ezrek álldogáltak másfél órán át kordonok mögött, várva, hogy elvonuljon az Erdogan-konvoj. Az ok banálisan hétköznapi volt. Mármint Ankarában vagy éppen Rijádban az hétköznapinak számítana, hogy két despota kicsit még elcseverészget. Ahogy jelek szerint Orbán és Erdogan tehették, legalábbis többször, jókorákat csúszott a látogatás menetrendje. Dacára, hogy Orbán tökéletesen tisztában lehetett azzal, hogy az olyan kockázatos személy, mint Erdogan látogatásának rendkívül szigorú biztonsági menetrendje van, másodperc pontosan belőve minden érkezés és minden távozás. Ilyenkor a rendőrségnek az adott időpontban zárnia kell a konvoj útját, egy molekulát sem engedhet át. Ha ilyenkor valaki visszafordul az ajtófélfától sztorizgatni, onnantól slusszpoénként már az utcán ácsorgó ezrekkel viccelődik. Az emberi gyarlóság pedig onnantól vált egy órára léleknyomorító rendszerré, hogy a jelek szerint magyar részről sem akadt egyetlen főmufti – protokollos, nemzetbiztonságis, terrorelhárító –, aki Orbán fülébe merte volna súgni, hogy „főnök, bocs, de idő van, indulni kell.” Nyilván tudták, hogy felesleges, a vezér fütyül rájuk is. Másfelől Orbánt a kipcsak eredeten túl más is összeköti Erdogannal, ilyen például a selyemzsinór, amit idehaza is bármikor, bárki tálcán kaphat a vezérnek tett bármilyen megjegyzésért. Ennyiben rendszereik egylényegűek: krízishelyzetben csak a kussolás és a vigyázzban állás nyújt némi létbiztonságot. Szerencsére ez most csak egy éjszaka volt mesés Keletből. Azonban simán lehet belőle még ezer is, ha Orbánon múlik.   
Szerző
Batka Zoltán
Frissítve: 2019.11.12. 12:47

A spanyol lelkiismeret

A spanyol választás legnagyobb tanulsága az, hogy Európa pártjainak fel kell ismerniük: az EU még nem heverte ki az eltelt évtized válságait, nincs idő arra, hogy taktikázgassanak, és saját érdekeiket országuké elé helyezzék. Határozott lépéseket kell tenniük azért, hogy megakadályozzák a populisták térnyerését, és visszaszorítsák a szélsőséges pártokat. 
Az, hogy a spanyol voksoláson a jobboldali radikális Vox 15 százalékot szerzett, s a fél évvel korábbi parlamenti választáshoz képest majdnem öt százalékkal növelte támogatottságát, a teljes helyi politikai paletta felelőssége. Az emberek megelégelték a folyamatos bizonytalanságot, a pártok köldöknézését. Négy év alatt négyszer járulhattak az urnákhoz, s a helyi szinten alacsonynak számító 69 százalékos részvételi arány azt jelzi, ha tovább játszanak az idegeikkel, a szélsőségesek idővel még kellemetlenebb meglepetéseket okozhatnak. Pedig egy éve még szinte sehol sem voltak a radikálisok.
Minden helyi pártnak magába kell néznie. Pedro Sánchez Pérez-Castejón ügyvezető miniszterelnöknek azért, mert az áprilisi parlamenti választás után nem próbált mindenáron megállapodni az új kabinetről a baloldali radikális Podemosszal. A kormányfő úgy vélte, a lakosság támogatja abban, hogy centrista kabinetet hozzon létre, s így rekord eredményt érhetnek el a novemberi választáson. Nem így történt, sőt, az utóbbi egy hónapban a PSOE támogatottsága folyamatosan csökkent, és három mandátummal kevesebbet szerzett, mint fél éve. A Podemos azért felelős a kialakult helyzetért, mert mindenáron fontos miniszteri tárcákhoz ragaszkodott. A konzervatív Néppárt pedig úgy viselkedett, mintha még ma is az a széles támogatottságot élvező politikai erő lenne, mint a korábbi évtizedekben. Pablo Casado Blanco az áprilisi voksolásig radikálisan bevándorlásellenes szólamokat hangoztatott, a választók azonban akkor rendkívüli módon megbüntették a tömörülést. Azóta ismét mérsékeltebb a párt, javított is az előző eredményén, de már sosem nyerheti vissza régi támogatottságát, mert a menekültválság a spanyol politikai palettát is „felvizezte”.  
De Spanyolországban sem csak a két nagy párt dominálja a politikát. A legnagyobb bukást a liberális Ciudadanos szenvedte el. Negatív rekordot ért el Albert Rivera Díaz pártelnök azzal, hogy pártja támogatottsága fél év alatt kilenc százalékkal esett vissza. Rivera Díaznak elévülhetetlen érdemei vannak ebben. Az áprilisi voksolás után ugyanis nem volt hajlandó szövetkezni a szocialistákkal, ragaszkodott ahhoz, hogy a Ciudadanos a jobboldalhoz csatlakozzék, meg sem hallgatta a tagság ellenvéleményét, amiért súlyos árat kellett fizetnie. 
Spanyolországban elérkezett a lelkiismeretvizsgálat ideje. A demokratikus pártoknak végre fel kell ismerniük, akárhogyan is, de össze kell fogniuk azért, hogy elkerüljék a még nagyobb szégyent, és megakadályozzák azt, hogy az emberek nosztalgiával gondoljanak vissza a Franco-diktatúrára. Nem engedhetik meg azt, hogy Madrid is Európa szégyenpadjára kerüljön.
Szerző
Rónay Tamás
Frissítve: 2019.11.12. 09:05