Románia nem Szlovákia – Elmaradt a nagy áttörés az új pártok számára

Publikálás dátuma
2019.11.11. 14:14
Viorica Dancila
Fotó: MIHAI BARBU / AFP
A bukott kormányfő lesz Klaus Johannis második fordulós ellenfele. A magyar szavazatok egyre jobban megoszlanak.
Hivatalos részeredmények szerint, közel 96 százalékos feldolgozottság mellett a román közvéleménykutatók igen pontosan becsülték meg az elnökjelöltek eredményeit. Klaus Johannis hivatalban lévő államfő, a korábban általa vezetett, jelenleg kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje fölényesen, 36,91 százalékkal nyerte meg az első fordulót. Noha a második helyért folyó küzdelem mindvégig szoros volt, az új román párt, a civil mozgalomból kinőtt USR és Plus szövetség jelöltje, Dan Barna tűnt esélyesebbnek, mint az októberben megbukott szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök. Viorica Dancila mégis jelentős előnnyel, 23,45 százalékkal jutott be a második fordulóba, míg Barna 14,19 százalékot ért el. Eredménye annál inkább meglepetés, hogy az USR koalícióban indult a volt technokrata miniszterelnök, Dacian Ciolos idén létrejött pártjával, a PLUS-al. Ciolos jelenleg az Európai Parlament liberális frakciójának, az ALDE-ból lett Renew Europe frakcióvezetője. Ez a szövetség a májusi EP-választáson még 22,36 százalékot gyűjtött, 2040765 ember szavazatát nyerte el, azóta pedig 800 ezer szavazót veszített. A román politika újoncának nem sikerült a szlovák Zuzana Caputova elnökválasztási bravúrja. Igaz, az USR-PLUS újnak új, de nem is annyira liberális, nem is annyira zöld és civil már, mint a szlovák PS-SPOLU szövetség, és bár próbálkozott nyitni a nemzeti kisebbségek irányba is, azt nem merte felvállalni, mint szlovák párttársa, hogy magyar platformot hozzon létre. Egy sikert mégis magáénak tudhat Barna és az USR – megnyerte Bukarestet. Klaus Johannis 28 megyében végzett az élen, Viorica Dancila 10, kizárólag Kárpátokon túli, ókirályságbeli megyékben, míg Kelemen Hunor RMDSZ jelölt a két székely megyét, Hargitát és Kovásznát húzta be. Vagyis, azon túlmenően, hogy az új erő a fővárosban élre tört és a rendszerváltás óta mindig, még választási vereség esetén is jelentős erőt képviselő, a PSD által megjelenített baloldal egykori ereje megtört a bebörtönzött Liviu Dragnea és Viorica Dancila ámokfutásának köszönhetően, a lényeg nem változott. Románia változatlanul földrajzi régiók mentén mélyen megosztott. A konzervatív jobboldaltól az új, modernebb, hitelesebben európai erő sem tudta elhódítani Erdélyt, az ókirályságban pedig tartja magát a hagyományos baloldal. A Victor Ponta vezette új szociáldemokrata párt, a Pro Romania és Calin Popescu Tariceanu balliberálisai (ALDE) sehol sem tudtak kitörni, az általuk támogatott független színész jelölt, Mircea Diaconu 9,17 százaléka és a rá leadott 785557 voks a negyedik helyre volt elég. Magyar szempontból sincs lényegi változás. A harmadik alkalommal induló Kelemen Hunor bár valamivel jobban teljesített, mint 2014-ben, 2010-es eredményét nem tudta felülmúlni, és nem tudta megközelíteni sem Frunda György, sem Markó Béla teljesítményét. Ám kétségtelen, hogy azt ma már Frunda vagy Markó sem tudná megismételni, hiszen a magyar szavazók egyre passzívabbak a számukra tét nélkülinek érzett elnökválasztásokon, az új pártok vagy az esélyesnek tartott román jelölt egyre több magyar szavazatot kap, attól függetlenül, hogy kit indít az RMDSZ. Kelemen Hunor 6 helyen végzett, 353 578-an szavaztak rá, ami a voksok 4,13 százalékának felel meg. Kelemen ezúttal is kapott Kárpátokon túli voksokat, ezúttal 18636-t.  A választási részvétel 47,77 százalékos volt, 8704144 személy élt állampolgári jogával. A külföldön élő román állampolgárok a háromnaposra bővített, levélszavazatot is megengedő új keretek között soha nem látott mértékben aktivizálódtak, 675348-an voksoltak. Érdekes módon kevesen, alig több mint 25 ezren éltek a levélben szavazás lehetőségével. Noha ez a magas külföldi részvétel szoros eredmény esetén akár királycsináló lehetett volna, ez esetben a nagy különbség miatt nem változtatott az erőviszonyokon. Johannis a külföldi románok körében is tarolt. Barna ugyan itt második lett, de ez sem volt elég számára az otthoni eredmény megfordításához Dancilaval szemben.

Magyar elnökjelöltekre leadott voksok alakulása

1996 Frunda György 761411 2000 Frunda György 696989 2004 Markó Béla 533446
2009 Kelemen Hunor 372764
2014 Kelemen Hunor 329727 2019 Kelemen Hunor 353000

Szerző

„Nem vagyunk szálloda” – Törökország elkezdte kitoloncolni az Iszlám Állam külföldi harcosait

Publikálás dátuma
2019.11.11. 12:20
Szeptemberben török rendőrök vették őrizetbe Muhammed Ramadant Izmirben, aki az Iszlám Állam egyik feltételezett hóhéra
Fotó: EVREN ATALAY / AFP/Anadolu Agency
Süleyman Soylu belügyminiszter közölte: jelenleg a terrorszervezet mintegy 1200 külföldi szélsőségesét tartják fogva.
Törökország a szükséges jogi eljárást követően hétfő reggel visszaküldte az Egyesült Államokba az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet egyik amerikai állampolgárságú harcosát, s ezzel megkezdte a területén fogva tartott külföldi dzsihadisták kitoloncolását – közölte Ismail Catakli török belügyminiszter-helyettes, a belügyi tárca szóvivője. Az Anadolu állami hírügynökségnek nyilatkozó szóvivő hozzátette: a hétfői nap folyamán még egy német és egy dán terroristát is visszatoloncolnak. Catakli egyúttal arról számolt be, hogy a török hatóságok előkészítették további hét német származású dzsihadista utaztatási tervét, őket november 14-én, csütörtökön küldik majd haza. Süleyman Soylu belügyminiszter november 2-án jelentette be, hogy Ankara vissza fogja küldeni származási országukba az Iszlám Állam elfogott külföldi katonáit.
„Nem vagyunk szálloda senki dzsihadistái számára”

– fogalmazott Soylu.

Süleyman Soylu belügyminiszter
Fotó: VOLKAN FURUNCU / AFP/Anadolu Agency
Egyben felelőtlenségnek minősítette, hogy számos európai ország megtagadta a terrorizmussal gyanúsítottak visszafogadását, megfosztva őket állampolgárságuktól. A török belügyminiszter később leszögezte: a hontalanná vált dzsihadistákat is visszaküldik származási országukba. Soylu elmondása szerint jelenleg az Iszlám Állam mintegy 1200 külföldi szélsőségesét tartják fogva Törökországban. A török hadsereg október 9-én hadműveletet indított Északkelet-Szíriában az Ankara által terrorszervezetként kezelt kurd erők ellen. Az offenzíva során a török erők elfogtak 287 korábbi dzsihadistát, valamint hozzátartozóikat és támogatóikat, akik a harcokat kihasználva szöktek meg a kurdok által felügyelt börtönökből. Catakli hétfőn jelezte: Szíriában elfogott két ír állampolgárt hamarosan, két németet pedig még a hét folyamán kitoloncolnak Törökországból. Szintén Szíriában elfogott 11 francia állampolgár hazaküldésével kapcsolatban ugyancsak tart a procedúra – tette hozzá a török belügyminiszter-helyettes, aki hangsúlyozta, hogy az érintett országokkal felvették a kapcsolatot, és eltökélten folytatják a külföldi terroristák hazatelepítését.
Szerző

Volt amerikai ENSZ-nagykövet: Trump hatalmát két közeli munkatársa is megpróbálta aláásni

Publikálás dátuma
2019.11.11. 12:12
Nikki Haley és Donald Trump
Fotó: OLIVIER DOULIERY / AFP
„Azt mondták, az ő döntésük és nem az elnöké, hogy mi a legjobb az amerikaiaknak, és az elnök nem is tudja, mit csinál” – fogalmazott Nikki Haley.
Donald Trump amerikai elnök hatalmát két közeli munkatársa, Rex Tillerson volt külügyminiszter és John Kelly volt kabinetfőnök is megpróbálta aláásni – állítja kedden piacra kerülő emlékirataiban Nikki Haley, az Egyesült Államok volt ENSZ-nagykövete. A With all due respect (Minden tiszteletem) című memoár egyes részleteiből a The Washington Post című lap vasárnap hozott nyilvánosságra részleteket. A könyvből kiderül, hogy Rex Tillerson és John Kelly megpróbálta Haleyt a maga oldalára állítani és Trump-ellenes állásfoglalásokra rábírni.
„Tillerson bizalmasan elmondta nekem, hogy amikor ők ketten (Kellyvel) ellenálltak az elnöknek, ezt nem engedetlenségből tették, hanem azért, hogy megpróbálják megmenteni az országot”

– fogalmazott Haley.

John Kelly (balra), Mike Pence és Rex Tillerson (jobbra)
Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI / AFP
A volt külügyminisztert fárasztó és dölyfös embernek írta le, John Kellyről pedig azt tartotta, hogy gyanakvással viseltetett iránta, mert szabad bejárása volt az elnökhöz. A két volt kormánytag nézeteiről Nikki Haley megállapította:
„azt mondták, az ő döntésük és nem az elnöké, hogy mi a legjobb az amerikaiaknak, és az elnök nem is tudja, mit csinál”.

Nikki Haley szerint
Tillerson azt is fejtegette neki, hogy „ha Trump munkáját nem hekkelik meg, akkor emberek halnak majd meg”.

A The Washington Post megkereste a két volt politikust. Tillerson nem reagált, Kelly pedig csak annyit mondott:
„ha a döntéshozatalhoz szükséges legjobb és legnyitottabb jogi és etikai tanácsok Trump-ellenes tevékenységet jelentenek, akkor bűnös vagyok a felhozott vádakban”.

Haley a könyvben kitért arra is, hogy az elnök számos külpolitikai döntésével egyetértett, de néhány kérdésben nem osztotta az álláspontját. Egyetértett például a kilépéssel a párizsi klímaegyezményből, az iráni atomalku felmondásával vagy az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe helyezésével. Nem értett egyet viszont azzal, hogy Donald Trump szerinte átengedte a kezdeményezést, illetve az irányítást Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a Helsinkiben tartott csúcstalálkozón 2018-ban. A volt nagykövet, aki korábban Dél-Karolina államkormányzója volt, nem helyeselte azt sem, ahogyan az elnök a charlottesville-i zavargásokra reagált 2017 nyarán, amikor az amerikai polgárháború (1861-1865) déli csapatait vezető Robert Lee tábornok szobrának áthelyezése miatt véres zavargások robbantak ki a virginiai városban.
„Egy vezető szavai igenis számítanak ezekben a helyzetekben. És az elnök szavai bántóak és veszélyesek voltak”

– fogalmazott a könyvben Haley.

Azt is megírta, hogy még a zavargások kitörésének napján felemelte a telefont, és beszélt az elnökkel. A könyv megjelenése kapcsán a volt nagykövetnő vasárnap interjút adott a The Washington Post riporterének. Az interjúban kitért az elnök alkotmányos felmentését célzó eljárás (impeachment) előtti vizsgálatokra és meghallgatásokra is. Elutasította a képviselőház demokrata párti törvényhozóinak politikáját. Mint fogalmazott: nem ért egyet Donald Trump azon erőfeszítéseivel, hogy külföldi segítséget kérjen politikai vizsgálódásokhoz az ukrán elnöktől, de szerinte ez önmagában nem ok arra, hogy alkotmányos vádeljárást indítsanak ellene.
„Nem kérte nyomatékosan, hogy történjék valami. Ezért nem is nagyon értem, hogyan alakult ki ez a helyzet, miért méltatlankodik mindenki valami miatt, ami nem is történt meg”

– hangsúlyozta a lapnak Nikki Haley.