Hivatali csapda a képviselőknek

A helyhatósági választáson sok helyen megtört a Fidesz hegemóniája, az önkormányzatiság azonban alkotmányjogi szempontból nagyon sok sebből vérzik. A jelenlegi hatalom futószalagon gyártotta az olyan törvényeket, amelyeket a zárószavazás keretében gyakorlatilag teljes egészében átírt. Ez megkérdőjelezi a törvény közjogi legitimitását. Ezen normatömegnek egyik kardinális eleme éppen az önkormányzati törvény, amely szintén átesett ezen a jogalkotási fertőzésen.
Ez az alkotmányossági „ködben” lebegő törvény a preambuluma szerint, miközben az Országgyűlés elismeri és védi a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz való jogát, addig (többek között) az alaptörvény végrehajtására jött létre. Ez vaskarika. Az alaptörvény végrehajtása körében a helyi közösségek önkormányzási joga egyszerűen értelmezhetetlen.
De a törvényalkotó ezt tovább torzította. A megválasztott önkormányzati képviselőknek az alaptörvény végrehajtására kell felesküdniük, amely alaptörvény gyakorlatilag jogfosztások és jogkorlátozások sorozatából áll, a jogbiztonságot tagadja. És amely alaptörvény – az Alkotmánnyal szemben - a hatalom kontrollja helyett annak kiszolgálását segíti elő. Még az önkormányzatok által is. 
Hogy ez még biztosabban így történhessen, az önkormányzati törvény 32. paragrafus (1) j. pontja ezt még meg is erősíti: minden önkormányzati képviselő az eskütételét követően három hónapon belül köteles részt venni a kormányhivatal által szervezett képzésen. Ami nagyon súlyos alkotmánysértő rendelkezés. Sérti az önkormányzatisághoz való alkotmányos jogot, és szemben áll a helyi választópolgárok közösségének önkormányzáshoz való jogával. Ugyanis a képviselő a választóktól kapta a mandátumát, ezért ennek keretében nem utasítható, a hatalom által még közvetett formában sem befolyásolható.
A kormányhivatal részéről az önkormányzati képviselők képzése értelmezhetetlen, ugyanis semmit sem határozhatnak meg a képviselőnek. Nem rendelkezhetnek sem a képviselővel, sem a képviseleti jogával semmilyen formában. A képviselő és a kormányhivatal nem áll egymással semmilyen jogviszonyban. Sem alá-fölérendeltség, sem mellérendeltségi viszony sincs köztük. A kormányhivatal képzése sérti a szabad mandátum elvét, mert ez magában hordozza azt is, hogy a hatalom a hivatalán keresztül megpróbál a képviselőre hatni, nyomást gyakorolni, megpróbálja őket befolyásolni, presszionálni, irányítani. Ennek pedig már az elvi lehetősége is összeegyeztethetetlen a képviselő mandátumával. Nincs olyan alkotmányos indok, ami alapján bármilyen módon alátámasztható lenne a kormányhivatal képzése az önkormányzati képviselőkre vonatkozóan. 
Ezért is az ellenzéki képviselőknek országos szinten kötelességük lenne egységesen fellépni az ilyen kormányhivatali képzések ellen. Különösen azért is, mert a képviselőt választják és nem kinevezik. Választott képviselővel szemben pedig minden kormányzati akarat, szándék, a képviselő alkotmányos jogaiba való durva beavatkozás. A képviselő kormányhivatali képzése ellentétes a képviseleti demokráciával. Ferincz Jenő "paragrafus"
Szerző
Ferincz Jenő
Frissítve: 2019.11.08. 14:25

Fékek és botok

A féktelen jókedv is végződhet sírással, hát még a féktelen kormányzás! – jutott eszembe, amikor meghallottam a házelnökünk bölcselkedését a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen október 23-án. Aki véletlenül nem hallotta volna, annak itt a szöveg lényege: „A fékek és egyensúlyok rendszere, egy hülyeség, azt felejtsék el… Az a baj, hogy egyesek komolyan veszik, hogy fékezni kell a demokratikus akaratkinyilvánítás eredményeképpen létrejött kormányt. És úgy gondolják, hogy az a demokrácia, ha a küllők közé állandóan bedugják a botot.”
Így nyilatkozott a jogállam legfőbb biztosítékáról a magyar Országgyűlés elnöke, dr. Kövér László.
A végrehajtó, törvényhozó és bírói hatalom szétválasztásának az az értelme, hogy azok egymástól függetlenül működjenek. Ha kölcsönösen ellenőrzik egymás tevékenységét, nem engedik, hogy bármelyikük önkényesen alakítsa az ország, az állampolgárok életét. Ezt hívják a fékek és ellensúlyok rendszerének.
Magyarországon ez az elv régen nem érvényesül, hiszen a parlamenti kétharmados többség kénye-kedve szerint hozza az átgondolatlannál átgondolatlanabb törvényeket. Az ellenzék akadékoskodása csak szúnyogcsípés a Fidesz-KDNP lába szárán. Polt Péter mint örökös legfőbb ügyész gondoskodik róla, hogy vád alá helyezzenek bárkit, aki nekik nem tetszik, de feltétlenül büntetlenül maradjanak bizonyos baráti társaságok, rokonok gazdasági bűncselekményei, vesztegetései és közbeszerzési manipulációi. A parlamenti többség diktatúrájának biztonságát garantálja Handó Tünde, aki az Országos Bírói Hivatal éléről alkotmánybíróvá avanzsált. Egyúttal éberen őrködik a férje által írott alaptörvény be nem tartása fölött. A miniszteri székektől az Akadémiáig, az állami cégek és bankok vezetésétől a szemétszállításig minden létező végrehajtói poszt a Fidesz kezében van. Kivégezte a fékezőként funkcionáló szakhatóságokat is, és kormányhivatali Bólogató Jánossá fokozta le őket.
Ebbe a – Kövér László szerinti – idillbe hasított bele az október 13-i újabb fülkeforradalom. Kiderült, hogy a főváros és több vidéki nagyváros sem kér abból, hogy továbbra is a kormányzati akaratot gondolkodás nélkül végrehajtó képviselő testületei és polgármesterei legyenek! Elegük lett a kormányzati korrupcióból, arroganciából, az igazi önkormányzatiság megszűnéséből, termőföldjeik, természetvédelmi területeik elkonfiskálásából. Így lett számos ellenzéki képviselőjelöltből és polgármester jelöltből városi és kerületi szinten többséggel rendelkező polgármester, főpolgármester és képviselő testület. 
A parlamenti többség ugyanolyan demokratikus akaratnyilvánítás eredményeképpen uralkodik most az ország házában, mint az egy évvel később megválasztott önkormányzati képviselő testületek, polgármesterek és a főpolgármester. Ezeken a településeken két dudás van egy csárdában? 
A kormány mindeközben rendületlen buzgalommal einstandolja az EU milliárdjait, a kastélyokat; építi a stadionokat, vérezteti ki a civil szervezeteket, az egészségügyet, és nevezi ki az iskolaigazgatókat. A főváros pedig nem győzi leállítani a túlméretezett építkezéseket, védelmezni a Városligetet, a Római part természetességét.
Az önkormányzást komolyan gondoló települések elutasítják a korrupciót. Nem szeretnék, ha a közös pénzük elveszítené közpénz jellegét. Maguk akarják eldönteni, hogy stadiont építsenek-e vagy kórházat korszerűsítsenek. Nem óhajtják finanszírozni képviselőik és polgármestereik magán dorbézolását.
Ez lenne tehát a bot a kormányzati kerékpár küllői között?
A miniszterelnök néhány nap gondolkodás után kinyilatkoztatta: ha a főváros nem akar épületeket a Ligetbe, akkor azok nem lesznek. Tőle azonban már azt is megtanultuk, hogy ne arra figyeljünk, amit mond, hanem arra, amit csinál, számos keserű tapasztalatot gyűjthettünk ennek igazságáról.
Kinek van e pillanatban hatékonyabb, ütőképesebb bot a kezében? A kormánynak joga van törvénytelenül törvényt hozni, óriásplakátokon és sajtótermékeken gyűlöletet és álhíreket terjeszteni, krumplit és tűzifát osztani, rezsit csökkenteni. A helyi önkormányzatoknak nagyon ügyesnek kell lenniük, hogy kitapogassák a számukra még szabadon hagyott mozgástér határait. Nem lesz könnyű dolguk, hogy visszautasítsák a kormány visszautasíthatatlan ajánlatait.
Bot nincs a kezükben, de feltett szándékuk, hogy fékezzék a kormány haladási sebességét városaik, kerületük kizsigerelésében, tönkretételében, lakosságuk semmibe vételében. Erejük csak az összefogásban van, és a választók bizalmából táplálkozik. Ha ezt a botot okosan használják, ha nem egymás és önmaguk küllői közé dugdossák a botokat, a dolog jól is elsülhet 2022-ben.
Ellenkező esetben lesz két rommá tört kerékpárunk, mely fékezés nélkül száguldott a szakadékba. A szerző Podmaniczky-díjas városvédő 
Szerző
Garay Klára

Egérfogás kinn és benn

Nagyon jó ötletnek látszik az új főpolgármesternek az a terve, hogy a négy „visegrádi” főváros kössön szövetséget az uniós fejlesztési források közvetlen elérhetősége érdekében. Az hozná össze a négy fővárost, hogy valamennyit az adott ország kormányának ellenzéke vezeti. A józan ész valóban azt diktálja, hogy az igazi nagy városok különleges elbánásban részesüljenek, és hogy miként lehet a különleges elbánást legjobban a város érdekében használni, azt – elvben – az önkormányzat tudja a legjobban.
Ám az értékes elvek nem mindig válnak be a gyakorlatban. Ebben az esetben viszont még az elv sem érvényes teljesen. Azért, mert ezek a városok nem függetlenek, hanem fővárosok. Ez adott esetben, például itt és most Budapesten, rendkívül kellemetlen. Magyarország kormánya és a kormánypárti szavazók a világvárositól egészen eltérő kulturális közegben szeretnek élni, és ezt a privát (provinciális) kultúrát a szokásosnál is jóval nagyobb mértékben és diktatórikusabban erőltetik a metropoliszra. Ez mindenekelőtt a protokolláris elrendezésre és rendezvényekre (pl. Putyin, Erdogan vizit) érvényes, azonban mindennél durvább nyomot hagynak utcákon-tereken, és főleg a lelkekben. 
Nem kétséges, hogy Budapest elvesztette korábbi európaias arculatát. Ezen az önkormányzati választáson viszont az európai stílus kedvelői szereztek többséget, ők vezethetik a várost. És ez reményteli. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy ez a történet áll a másik három főváros esetére. Általában ugyanis az a helyzet, hogy a főváros ízlése dominál, és a periféria inkább alkalmazkodik, mintsem ellenáll. 
Nem tudom elképzelni, hogy Brüsszel szembeforduljon az alapokkal és a saját testületeivel. Még akkor sem teheti meg ezt, ha van néhány nyilvánvalóan nem az unióba illő kormány (az első helyen Orbáné) a porondon. Ugyanis a kormányoknak menni-jönni kell. Az természetesen elképzelhető, hogy kivételképpen, egyszer-egyszer megcímkéznek forrásokat, azonban ahhoz erős indokok kellenek. Orbán esetében van ilyen bőven – elég csak a 7. cikkely –, azt azonban nem hiszem, hogy a másik három fővárost ugyanolyan durván büntetné a kormánya, mint minket. Úgyhogy ők inkább konkurenciaként, semmint szövetségesként jönnek szóba. 
Főpolgármesterünknek a függetlenség ügyében két választása volt. Ő úgy döntött, hogy megkísérli megőrizni a pesti stílust (európaiság), és megkísérli moderálni a provinciálist. Nagyon drukkolok neki, de esélyt a sikerre nem látok. Mert a provincialitásnak lényege a dominanciára törekvés. Tisztességes versenyben ugyanis veszít. 
Én másképpen döntöttem volna: megszabadítanám a kormány színpadának szerepétől Budapest belvárosát. Építsen magának újat, sportosabbat, provinciálisabbat. Jóval kevesebbe kerülne, mint Budapest tönkretétele. A szerző orvos
Szerző
Haskó László
Frissítve: 2019.11.07. 09:13