Városi szmog: nem a lakosság a hibás

Publikálás dátuma
2019.11.09. 14:30

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Meglepő álláspontra jutott a környezetvédelemért és a klímaügy egy részéért felelős agrárminisztérium a napokban: a tárca szerint főleg a lakosság tehet róla, hogy a hazai városokban és Budapesten túl nagy a légszennyezés. A tények ellentmondanak a kormányzati véleménynek.
Amikor nemrég híre kelt, hogy számos nagyvárosban és Budapesten is veszélyesen magas szintre nőtt a légszennyezettség, az agrártárca azonnal a „mundér” védelmére kelt: Rácz András, a minisztérium környezetügyi államtitkára bejelentette, hogy „nagyrészt a helytelen lakossági tüzelés felelős” a problémáért, az ipar és a közlekedés „legfeljebb 25 százalékban” okolható. Rácz szerint a jelenséget elsősorban a szálló pornak nevezett apró részecskék (PM10 és PM2,5) okozzák, amelyeket a közvélemény az iparral és a közlekedéssel kapcsol össze, holott, nagyobbrészt a lakossági fűtésből származnak – legalábbis ezt állította az államtitkár. Mint kiderült, ezt a vélekedését az államtitkár egy közvélemény-kutatásra alapozta, amelyből kiderül, hogy a magyar háztartások 14 százalékában – amúgy jogellenesen – hulladékkal is fűtenek. Külön felhívta a figyelmet, hogy a farostlemezzel vagy laminált lapokkal történő tüzelés is tilos, a szenet használókat pedig arra intette, hogy kerüljék a lignitet, mert az nagyon veszélyes. Utóbbi felvetés különösen álságos annak fényében, hogy az ország legnagyobb légszennyezője, Mészáros Lőrinc mátrai erőműje nagyrészt lignitet éget, és hogy a WWF adatai szerint legalább százezer hazai háztartás tüzel lignittel, ami a relatív olcsósága miatt a leggyorsabban terjedő fűtőanyag idehaza. (A magyarázat, hogy 300 ezer háztartásban nincs vezetékes gáz; az érintettek a szilárd fűtőanyagokra vannak utalva, amelyeket semmilyen módon nem érintett a rezsicsökkentés, sőt a többszörösére drágultak az elmúlt években – az árnövekedés a legjobban a fát, a legkevésbé a lignitet érintette.) A megkérdezettek negyede a légszennyezést nevezte meg az első számú környezeti problémaként, amely véleménnyel amúgy nincsenek egyedül: az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) szerint az EU-ban évente 400 ezren halnak meg a rossz levegő miatt egyetlen év alatt (a Földművelésügyi Minisztérium szerint idehaza minden évben 8-14 ezer ember korai halálát okozza a légszennyezés). Az Air quality in Europe – 2019 report című jelentés egyenesen úgy fogalmaz, hogy Európában a légszennyezettség az első számú környezeti kockázat az emberek egészségére. A szállópor-szennyezés hét tagállamban, Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Lengyelországban, Olaszországban, Romániában és Szlovákiában haladta meg 2017-ben az éves határértéket, Bulgária, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia pedig nem teljesítette a 2015-ös csökkentési célszámokat. A kettő közül a fentebbi országnévsorban Magyarország neve nem véletlenül nem szerepel. Hazánk levegője Bulgáriáé és Lengyelországé után a harmadik legszennyezettebb (az EU-n kívüli országok közül Törökországgal azonos szintű), ugyanakkor az egyetlen tagállam vagyunk, ahol „a mérőállomások adatszolgáltatásának megbízhatósága nem éri el a minimális elvárásokat”, így pedig nagyon nehéz éves átlagot számolni.
Az utolsó előttiek vagyunk ugyanakkor azon a listán (egyedül Horvátországot megelőzve), ahol aszerint állítják sorba az országokat, hogy 2011 és 2017 között mennyivel sikerült csökkenteniük a légszennyezést. Rácz András szerint „a levegő minőségének ellenőrzése infrastrukturálisan biztosított”, ennek azonban nem csak a fenti uniós közlés mond ellen, hanem az a néhány hónapja éppen a Népszavában megjelent információ is, amelynek alapján Budapest mérőállomásai kimagaslóan sokat gyengélkednek, és feltűnően sokszor romlanak el olyankor, amikor magas a szmogkoncentráció, illuzórikussá téve a határérték fölötti napok számán alapuló szmogszabályozást. Mint arról beszámoltunk, a főváros egyik legszennyezettebb pontján, a Széna-téren „működő” levegőminőség-mérő állomás január közepétől március közepéig, vagyis egy erősen szmogveszélyes időszakban egyáltalán nem szolgáltatott adatokat az egyik fő légszennyező komponens, a nitrogénoxid koncentrációjáról. A hasonló anomáliák választéka bőséges. Az egyik, a nemzetközi szakirodalomban is gyakran idézett elrettentő példa szerint 2017 nyarán, a nyári szmog csúcsidőszakában a 12 budapesti automata mérőállomás közül egyik sem működött, így adatot sem szolgáltatott. A Levegő Munkacsoport gyűjtése alapján 2012-ben az Erzsébet téri állomás 65 határérték feletti napot jelzett úgy, hogy 21 napon keresztül nem működött. A tucatnyi budapesti és a nagyjából félszáz vidéki mérőállomás szakmai felügyelete az Országos Meteorológiai Szolgálathoz tartozik, az üemeltetés viszont a kormányhivatalok határköre lenne.
Az említett sajtótájékoztatón Radics Kornélia, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke óvatosan ellentmondott a főnökének (az OMSZ az agrárminisztérium alá tartozik), amikor azt hangsúlyozta: most a viszonylag jó idő miatt még kevesebben fűtenek – vagyis a közelmúltban tapasztalt szmogcsúcsért aligha lehet felelős a lakossági fűtés. Szintén az államtitkár érvelését gyengíti az aktuális szmogtérkép, amely szerint Budapesten a belvárosban (az Erzsébet téri mérőállomás körzetében) a legnagyobb a porszennyezés, márpedig ott aligha fűtenek tömegesen az emberek farostlemezzel lignittel vagy műanyaghulladékkal. Ha már az államtitkár megemlítette, mi is utánanéztünk: az EEA, vagyis az első számú európai környezetvédelmi adatforrás szerint a szálló por nagyjából 30 százalékáért felelősek a háztartások, az ipar és a közlekedés együttes részesedése pedig 50 százalék fölöttire tehető.

Komoly mellékhatások

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) közleménye szerint a határérték feletti szennyezőanyag-koncentráció esetén köhögés, légúti irritáció, nehézlégzés és szemirritáció jelentkezhet, akár egészséges felnőtteknél is. Hosszabb távon a légszennyezettség a szív- és érrendszeri, illetve légzőszervi betegségek kialakulásához, valamint a központi idegrendszer és az immunrendszer megbetegedéséhez is hozzájárulhat. Az NNK azt ajánlja, hogy a szmogos levegőjű területeken az emberek lehetőleg minél kevesebb időt töltsenek a szabadban, hosszabb séta vagy kerékpározás alkalmával pedig használjanak FFP2 vagy FFP3 típusú védőmaszkot (az FFP a részecskeszűrővel ellátott ún. félálarcok jelölése, a szám a szűrés hatékonyságára utal).

Témák
szmog Budapest

Omladozik a jó kávés emlékműve

Publikálás dátuma
2019.11.09. 12:45

Fotó: Klösz György / Fortepan
Tudják, melyik a Drechsler-palota Pesten? És ha azt mondom, Orbán és Tarlós a buszon?
Na jó, igazuk van, kezdjük az elején a történetet. A Drechsler-palota alighanem az egyetlen luxusbérház Pesten, amelyik nem a tulajdonosáról vagy a tervezőjéről kapta a nevét, hanem a kávésról, aki a földszintjén nyitott üzletet. Esetünkben Drechsler Béla lett a névadó, aki sikeresen ellopta a showt a Lechner Ödön-Pártos Gyula építésztandemtől és a Magyar Államvasutak Nyugdíjintézetétől. Pedig sem a megrendelőnek, sem a tervezőknek nem volt egyszerű dolguk, hiszen úgy kellett nagyot alkotniuk az Andrássy út legelegánsabb szakaszán, hogy közben kellő respektussal kellett viseltetniük Ybl éppen szemben álló Operaháza felé. Megoldották: 1886-ra született meg a mindössze 24 lakást kínáló, szolidan neoreneszánsz, négy utcára néző bérpalota, amelynek földszintjén Pest egyik legforgalmasabb kávéháza lett a fent említett Drechsler. 
A házban 1936-ban nyílt meg Nádasi Ferenc balettművész tánciskolája - ennek államosított kiadása lett huszonkét évvel később az Állami Balettintézet, amely fél évszázad alatt aztán az egész házat elfoglalta. 2002-ben kellett elhagyniuk az épületet, akkor, amikor már az építési engedélyt is megkapta a palotából Opera Plaza néven üzletközpont-szálloda kombót létrehozni kívánó beruházó. A Drechsler-palota rendszerváltás utáni története amúgy a legtipikusabb pesti példája a közvagyonnal való gondatlan gazdálkodásnak és a történeti örökség semmibevételének. 1997-ben adta el az épületet a kerületi önkormányzat egy projektcégnek, amely pillanatokon belül többszörös áron passzolta tovább a valódi vevőnek. Az Opera Plaza projekt meghiúsulása után, 2007-ben portugál kezekbe került a ház, aztán egy világválsággal később elkövetkezett a nevezetes buszozás: Orbán és Tarlós a kamerák előtt, egy új buszon látványzötykölődve tárgyalta meg, hogy semmi akadálya a visszaállamosításnak, csak kell egy jó törvényjavaslat. Ez 2013-ban történt, és bármilyen furcsa is, de a következő évben már a katari uralkodócsalád egyik tagja volt a palota tulajdonosa. Azóta eltelt öt év, és sokáig az volt kiírva a vedlett, aládúcolt, büdös épületre, hogy 2020-ban luxusszálloda nyílik benne. Legutóbb áprilisban röppent fel a hír, hogy megkezdték a felújítását - de kívülről nézve ebből egyelőre semmi nem látszik.
Szerző

Buda első városi vízműve

Publikálás dátuma
2019.11.03. 16:15

Közvetlenül a Mókuska játszótér alatt, a Béla király út elején, a Devecseri Gábor parknak nevezett ligetes ékben, illetve kicsivel feljebb áll két apró, gótikus elemekkel megspékelt építményecske. A Svábhegy-Zugliget összeérésénél lévő házikók egyikét a 21-es és a 212-es busz is érinti – a feltehetőleg sokuk által milliószor érintett Városkút megálló is erről kapta a nevét. Csakhogy, ez a feltehetőleg egy 13. századi, elbontott templom köveiből felhúzott forrásház nem egyszerű kút vagy néhai kút, hanem Buda első városi vízművének egyik „tornya”. Azért építették, valamikor Mátyás király idejében, hogy Buda várát ellássa tiszta ivóvízzel. Mivel a várterületnek nem volt saját forrása, a Budától nyugatra eső hegyekig nyúltak tiszta vízért, és egy lejtős íven három bázist kiépítve afféle vízművet hoztak létre. Az egyik pillére az Orbán-hegy keleti oldalában felszínre bukkanó, időközben az enyészeté lett Sváb-kút volt, a másik a Hajnalos-hegy északkeleti oldalában található Béla király kút, a harmadik pedig a ma Városkút néven ismert forrás. Az építkezés az itáliai építész, Chimenti Camicia (vagy Canicia) irányítása alatt zajlott – a szurkos vörösfenyő, cserép és ólom csövekből kiépített vezetékben a közlekedőedények elve alapján került a víz a 200 méterrel alacsonyabban lévő Várhegyre, a mai Szentháromság téren lévő csorgóba és az azt körülvevő medencébe. A török hódoltság alatt a Városkút és a vezeték használhatatlanná vált, csak Buda visszafoglalása után fedezte fel újból és állíttatta helyre Eberhardt von Everling törzsorvos 1718-ban, 1304 méternyi fenyőfa, illetve 2676 méternyi ólomcső felhasználásával. Everling tiszteletére a forrást a 18. században Doktor-kútra keresztelték át, majd 1847-ben az akkor elhunyt József főherceg előtti főhajtásként egy rövid ideig Nádor-kútként is üzemelt. Egészen addig, amíg Heidrich Ferenc pesti gyáros közeli Óra-villájában főhadiszállást nem alakított ki Görgey (később Görgei) Artúr – távcsövön figyelte innen a csapatok mozgását –, aki egy szinte szó szerinti huszárvágással átvágta a vízvezetéket, hogy a várban lévő császáriak ne juthassanak friss ivóvízhez. A szabadságharc után helyreállították ugyan a kutat, de már csak 1882-ig látta el eredeti funkcióját, ezt követően szerepét átvette az újlaki vízmű. A felső forrásházat, más néven kútházat a 13. századra datált kövei miatt nem engedték elbontani – 1937-ben Garády Sándor régész fejébe is vette, hogy feltárja a környékén feltételezett kolostor és templom maradványait. Ezek helyett azonban csupán vízgyűjtő folyosókat, csatornákat, kőfalakat, valamint cserép, fa és vas csővezetékeket talált. A ma Városkútként emlegetett házacska ugyanis nemcsak egyszerű forrás, hanem lejárat egy, a hegyoldalba mélyen benyúló, kényelmesen járható alagútba, mely majd’ 2 méter magas és több mint 1 méter széles. A folyosó 18 méter után két, egymástól fallal elkülönített forrásteremben végződik, ahol még mostanság is több rétegforrás tör a felszínre, rejtve a lehetőséget vészterhesebb időkre.
Szerző
Témák
kút