„Erdogan, takarodj!” – ezrek tüntettek a török elnök ellen

Publikálás dátuma
2019.11.07. 14:37

Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
Már a Recep Tayyip Erdogan török elnök elleni megmozdulás kezdetére is százak gyűltek össze az Oktogonnál.
Több száz demonstráló gyűlt össze már délután 2-kor a török miniszterelnök útvonalán, de hamar nagyjából kétezresre duzzadt a tömeg. Az autók elől most is lezárták az Oktogont, akár csak délelőtt, mikor Erdogan konvoja járt erre, de a gyalogosokat és a villamost most átengedik kereszteződésen. A kezekben transzparensek és feliratok, uniós zászlók épp úgy feltűnnek, mint vörös csillagok, vagy a kurd Népvédelmi Egységek (YPG) jelvényei.
A kurdok sosem felejtik el Orbánnak, hogy kiállt a vérontás mellett

- ezt már egy Budapesten élő kurd fiatal, Kaya Elif nyilatkozta a Népszavának azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány vétóval akadályozta meg az Európai Unió állásfoglalását a cinikus módon "béke forrásának" nevezett hadművelettel szemben, annak megindulta előtt. Mint mondta, Erdogan ellen még Bécsből is érkeznek tüntetni kurdok. Később már felszólalóként arról beszélt: a kurd nők 2012 óta harcolnak szeretteikért és szülőföldjükért, ami teljesen más, mint a hadseregek intézményesített erőszakja. Arról is beszélt, hogy nem csak a magyar kormány árulta el a kurd népet, de olyan imperialista nagyhatalmak vezetői is, mint Oroszország és az Egyesült Államok.
A tüntetők között találkozni lehet Nagy Blankával is, aki - mint elmondta - magánemberként vesz részt az eseményen: felháborítja a kurdok elleni népirtás. Feltűnt továbbá Schiffer András és Tordai Bence is.
Narancssárga kabátban a kormánypártok álláspontját rend szerint tettlegességgel védelmező Bede Zsolt is elment: a rendőrség mellől kezdte filmezni az embereket. A Népszavának azt mondta azzal kapcsolatban, amikor DK-s politikusokat inzultált a belvárosban: elismeri a garázdaságot, de a testi sértést nem. Elismerte továbbá, hogy ő maga "idézőjelben fideszes".
"Orbán, takarodj!"

- a beszédek után, 3 körül skandálással indultak el a Széll Kálmán tér felé vonuló tüntetők. Elkergették Bedét is - ezt állítólag köpködés előzte meg -, aki kissé lemaradva kíséri a menetet.
– Dühös vagyok, mérges és végtelenül elkeseredett, hogy azt kell látnom, ezzel a diktátorral parolázik Orbán Viktor – foglalta össze érzéseit egy 1977 óta Magyarországon élő iraki kurd származású férfi. – Nem tudom felfogni, miért lenne Magyarországnak érdeke, hogy jó viszonyt ápoljon ezzel a háborús bűnössel. Pár lépéssel odébb egy fiatalember áll és a Kurd Női Harcosok (YPJ) zászlaját tartja a kezében. Magyarországon tanuló angol egyetemista, s csak annyit mondott: A szabadságért, a demokráciáért és a békéért jött el tüntetni Erdogan ellen. Egy apai ágon kurd származású, de már Magyarországon született – kurd zászlóval érkezett – srác azt mondja, akkor is eljött volna, ha nem lenne „érintett”, hiszen tiltakozni kell minden agresszor, diktátor ellen. Az időközben egy-két ezresre duzzadt tömeg nem sokkal három óra előtt elindult a Teréz körúton. Az első sorban állók molinót tartottak a kezükben, amelyre azt írták: „fight for Rojava” 
A menet megállt a Margit híd Pesti hídfőjénél, és a tüntetők egy óriási, több tíz méter hosszú kurd zászlót emeltek a fejük felé. A megmozdulás méretére jellemző, a menet csaknem megtöltötte a Margit híd és a Nyugati tér közötti szakaszon a körút egyik oldalát.
Miközben közeledik a menet a Széll Kálmán térhez, a tüntetők szinte végig skandálnak. Visszatérő rigmus az "Erdogan, takarodj!", "Erdogan terrorist" és a "gyilkosok".
A tüntetők megérkeztek a Széll Kálmán térre, ahol a szónokok megemlékeztek a kurd áldozatokról, méltatták a Kurd Női Harcosokat, bírálták a "gyilkos" Erdogant és Orbánt, amiért a "népírtás mellé állt." A tüntetők egy perces néma csenddel emlékeztek az áldozatokra és egy perces üvöltéssel fejezték ki a diktátorok elleni dühüket.
Egy Magyarországon élő kurd nő arról beszélt, hogy Erdogan egy gyilkos, akinek semmi keresnivalója Szíriában, és akire diktátorként fog emlékezni a történelem. - Ezt az embert, ennek az embernek a háborúját támogatja Orbán Viktor 2019-ben - mondta. - Akik Rojava mellett állnak, az emberi jogok mellett állnak - zárta beszédét. A tömeg erre skandálni kezdte: 
Erdogan terrorist, Erdogan terrorist!

Egy, a tüntetésre Bécsből érkezett kurd asszony Erdogan bírálata és népe hányattatott sorsa mellett szólt arról is, hogy hálásak, amiért a magyarok ilyen sokan támogatják őket. Erre hangosan és sokáig zúgta a tömeg: Veletek vagyunk!
A tüntetés hivatalosan véget ért a Széll Kálmán téren, sokan elindultak a Gül baba türbéjéhez. A Rómer Flóris utcánál a tüntetők átvágtak egy rendőrségi szalagot. Pár méterrel később viszont már rendőrök álltak útjukat. Sajátos hangulat alakult ki: miközben rendőrsorfal állt fel, a tüntetők, jobbára fiatalok, dob és trombitaszóra skandáljak felváltva hogy "Janicsárok vagytok" és "turisták vagyunk". A rendőrség ironikus módon az Ankara utcában állta útját a tüntetőknek. A tiltakozók megpróbáltak a Rómer Flóris utca felől megközelíteni a türbét de ott is megállítottak őket.
Szimpátiatüntetés a Várkert Bazárnál török zászlókkal
Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Szerző
Frissítve: 2019.11.07. 20:33

Gulyás: 34 milliárddal nő az egészségbiztosítási alap támogatása

Publikálás dátuma
2019.11.07. 13:30

Fotó: Soós Lajos / MTI
A kormányinfón román ügynöknek nevezte a Momentum elnökét a miniszter, elismételte Erdogan zsarolását a menekültekkel, és a nyelvvizsga-ügyről is beszélt.
A kormány friss döntéseiről és aktuális álláspontjáról számolt be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter egyebek mellett arról beszélt, hogy a szerdai kormányülésen Budapest volt az első napirendi pont - írja a hvg.hu -, és a Budapest-törvényt azért nem fogadta el a kormány, mert elégedettek a szabályozással. Egy külön törvény szerintük "csak politikai termék lenne" - akármit is jelentsen ez egy politikustól. A kormányinfó egy másik emlékezetes pillanata az volt, amikor
Gulyás lényegében román ügynöknek nevezte a Momentum elnökét.

Fekete-Győr András nem a Fidesszel szoros kapcsolatot ápoló RMDSZ elnökjelöltjét támogatja a román elnökválasztáson. Gulyás erre mondta, "a román ügynökök eddig fedésben dolgoztak". A miniszter szerint "nemzeti minimum" azt támogatni, akit a Fidesz támogat.

Nem kell nyelvvizsga a felvételihez

Néhány fontosabb kijelentésről az MTI is beszámolt. Ezek közül az egyik a felsőoktatás és a nyelvvizsga ügye. Bár konszenzus nem volt a kérdésben, a kormány mégis meglépi azt, amit formálisan az innovációs minisztérium javasolt, és mint Gulyás mondta, visszavonja azt a korábbi döntését, amely középfokú nyelvvizsga meglétéhez kötötte a felsőfokú tanulmányok megkezdését. A miniszter hozzátette: számos szervezet kérte ezt, a többi közt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, a roma szakkollégiumi hálózat, valamint a nyelvtanárok egyesülete. Finom megfogalmazással ismerte el: az intézkedés bevezetése egyes ágazatokban komoly nehézséget jelentett volna. Példaként az óvóképzést és a mezőgazdasági felsőoktatást hozta. 

Gulyás menekültáradattal fenyeget

Törökország Magyarország szövetségese a NATO-ban és Európa egészének legfontosabb szövetségese a migráció megállításában - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Recep Tayyip Erdogan török elnök budapesti látogatásával összefüggésben. Hozzátette: Magyarország minden szövetségesével és valamennyi nagyhatalommal jó viszonyra törekszik. A Törökország területén lévő hárommillió bevándorló Európának megoldhatatlan nehézséget okozna, ha a törökök nem gondoskodnának az ellátásukról - mutatott rá a miniszter, felülemelkedve azon a tényen, hogy a szóban forgó menekültek legnagyobb része csak arra vár, hogy a térségben béke legyen, és visszatérhessen otthonába. A hárommillió menekült szélnek eresztése egyébként egy olyan fenyegetése Erdogannak, amit az EU nevében elfogadhatatlan zsarolásnak nevezett az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk. A kormányinfón még az is elhangzott, hogy az EU kötelezettséget vállalt Törökország migrációval kapcsolatos tevékenységének komoly anyagi eszközökkel történő támogatására, mondta még.

34 milliárd forinttal nő az egészségbiztosítási alap támogatása

A kormány támogatta az egészségbiztosítási alap több mint 34 milliárd forinttal történő megemelését - jelentette be továbbá Guláys. A döntés azt a célt szolgálja, hogy bizonyos egészségügyi szolgáltatások szélesebb körben legyenek elérhetőek. Példaként említette a miniszter az emlődaganat vagy a nem kissejtes tüdődaganat kezelésére szolgáló készítmények alkalmazását. Beszámolt arról is, hogy
a kormány 8 milliárd adóforintot költött el a zalaegerszegi Mindszenty-múzeum és konferenciaközpont megvalósítására.

Hozzátette: a kabinet ugyancsak támogatja a Szegedi Tudományegyetemen egy integrált "fejközpont" létrehozását, azaz a jelenleg külön működő arcsebészeti, szájsebészeti, fül-orr-gégészeti, fej- és nyaksebészeti, idegsebészeti és szemészeti ellátásokat egy tömbbe vonását, az előkészítésre 450 millió forintot biztosítottak.
Szerző
Frissítve: 2019.11.07. 13:47

„Háborús bűnös”, „gyerekgyilkos” – Feliratokkal, plakátokkal várták Erdogant Budapesten

Publikálás dátuma
2019.11.07. 12:23

Fotó: Momentum
A Széll Kálmán tér kőburkolatára és a Gül Baba budai türbéjének falára felfestett kiírások gyorsan eltűntek.
Ismeretlenek lemosható festékkel fölfestették a Széll Kálmán tér kőburkolatára a mai Erdogan-ellenes tüntetések helyszínét és útvonalát, de az állam résen volt: egy órán belül megjelentek a takarítók, és kefével, vegyszerrel, nagynyomású mosóval eltakarították a feliratot.
A hvg.hu eközben arról számolt be: egy ismeretlen Gül Baba budai türbéjének falára vörös festékkel azt írta, „Erdogan háborús bűnös”. A helyszínre a csütörtökön Budapestre érkező török elnök is ellátogat a hivatalos programja szerint. A felirat nem maradt sokáig a téglafalon, gyorsan megérkezett a takarítóbrigád.   Az Erzsébet téren pedig ezek a plakátok jelentek meg a török elnök látogatása miatt: 
Az Erzsébet téren is Erdogan ellenes plakátokat állítottak
Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
A Momentum ifjúsági szervezete, a Momentum TizenX plakátokkal és matricákkal ragasztotta tele Budapestet és molinókkal tiltakozott Erdogan török elnök budapesti látogatása ellen. A „Gyerekgyilkos Erdogan!” feliratú plakátok és molinók arra hívják fel a figyelmet, hogy a török elnök Észak-Szíriában indított háborújában már számos kurd civil, köztük sok gyerek is meghalt – fogalmazott a párt a Facebook-oldalán.
A Demokratikus Koalíció aktivistái csütörtök reggel az Andrássy úton tiltakoztak a török elnök látogatása ellen. „Felháborítónak tartjuk, hogy Putyin után egy héttel Orbán Viktor újra egy olyan félázsiai diktátort fogad, akinek kezéhez ártatlan civilek, nők, idősek és gyerekek vére tapad. Ezeknek az ártatlanoknak a képét akartuk kirakni az Andrássy út kandelábereire, hogy Orbán és diktátor barátja is szembesüljenek végre a szenvedéssel” – közölte a párt. A rendőrség ezt megakadályozta, így a fotókat felemelve tiltakoztak Erdogan látogatása ellen.
Szerző
Frissítve: 2019.11.07. 13:59