Jövőre drágulnak az új autók

Publikálás dátuma
2019.10.30. 15:10

Fotó: HENDRIK SCHMIDT / AFP
Jóval többet kell majd fizetni az új személygépkocsikért jövőre a jelenlegi árakhoz képest. Az uniós környezetvédelmi előírások miatt ugyanis a gyártók óriási összegeket kénytelenek költeni fejlesztésekre, és ezt végső soron a fogyasztóknak kell megfizetniük.
Azt ma még nem tudni, hogy milyen arányú lesz majd a drágulás, hiszen erről minden gyártó maga dönt, de aki még a mai árakon akar új autót venni, az jó, ha még idén megteszi – említette a Népszavának Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) elnöke. Elemzők szerint a forint tartós gyengülése is följebb tornázza az árakat. Egyes ágazati szakemberek szerint a kis- és alsó középkategóriás modellek piaca alaposan beszűkülhet, mert a magas árakat a fogyasztók már nem képesek, vagy nem akarják majd megfizetni. Arra is számítani kell, hogy a motorválaszték is kisebb lesz mint a jelenlegi, Ez érvényes a dízel és a benzines motorokra egyaránt. Természetesen nem csak az alacsonyabb árfekvésű modelleknél emelkednek a gyártási és a fogyasztói árak, de míg egy 10 milliós, vagy afölötti árkategória vásárlói körének nem okoz nagy fejfájást az 500 ezer - 1 millió forintos drágulás, addig a gyengébb vásárlóerővel rendelkezőknek már a néhány százezer forintos áremelkedés is leküzdhetetlen akadályt jelenthet. Már jelenleg is akadnak olyan belső égésű motorral szerelt gépkocsik, amelyeknek az ára vetekszik a tisztán elektromos erőforrással hajtott autókéval. Ez az átfedés 2020-tól szélesebb palettát fog érinteni. A hagyományosnak nevezhető motorral közlekedő modellek árelőnye az elektromosokkal szemben, folyamatosan olvad. Éppen ezért a tudatos vásárlók elgondolkodhatnak azon, hogy a beszerzési és a fenntartási költségeket figyelembe véve, jobban megéri-e elektromos autót vásárolni. Elsősorban azok választhatják egyre inkább az elektromos vagy hibrid autókat, akik főleg városban, vagy a főváros estében, az agglomerációs övezetből Budapestre közlekedésben használják – jegyezte meg Gablini Gábor. Egyébként egyre több márka gyárt már kiskategóriájú elektromos autókat, akár kisebb hatótávval és alacsonyabb végsebességgel is, kifejezetten a városi közlekedésre szánva az új modelleket. Ezzel a paradigma váltással új vásárlási szegmensek és célcsoportok alakulhatnak. A 2020 első negyedévében még nem látszik majd az új autó forgalombahelyezési statisztikákban a magasabb árak miatti kereslet csökkenés, vagy stagnálás mert az idei vásárlások egy része is jövőre jelenik meg. A megrendelésekben azonban már érezhető lesz a megtorpanás. A GÉMOSZ elnöke 2020. szeptemberétől számít egy kisebb forgalomnövekedésre, amikor a vásárlók megértik, megemésztik, hogy az „olcsó” autók” világának vége és elfogadják az új ár-érték arányokat. Összességében éves szinten az újautó piacot némi értékesítés visszaesés, vagy legalábbis stagnálás jellemezheti. Érdekes változás lehet, hogy a mostani egyharmados finanszírozási arány, vagyis hitel, illetve lízing, a magánvásárlók körében, jövőre ez növekedni fog. Az európai átlag nagyjából 50-50 százalék, így ehhez közelíthet majd a hazai piac is.  A használtautó importot nem befolyásolja érdemben az uniós környezetvédelmi szigorítás, mert Nyugat-Európában is fékezheti az újautó drágulás a vásárlási kedvet. Ezért a kereslet növekedésének hatására akár emelkedhetnek is a használt autó árak – vélte Fojt Attila a Népszava megkeresésére. A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke hozzátette, a hazai import használtautók árát a gyenge forint emelte és emeli. Ez már idén is fékezheti a behozatalt. Becslések szerint legföljebb a tavalyihoz hasonlóan, 155 ezer, átlagosan 14 éves használt autó érkezhet Magyarországra. A szakember szerint fokozatosan, a fenntartási költségeken keresztül lehetne az öreg autók forgalmát visszaszorítani, de ennek szociális vetületei is vannak. A hazai vásárlók tehát akár új, akár használt import autót akarnak vásárolni, csak egyre drágábban juthatnak majd hozzá.  

Versenytársak egyeztettek

A visegrádi államok, vagy más néven V4-ek Budapesten tartották autómobilitási együttműködési konferenciájukat. Bár nem tagadták, hogy a régió országai egyben versenytársai is egymásnak, mégis növelni akarják súlyukat az európai autógyártásban, és közös fellépéssel "beleszólnának" az uniós szabályalkotásba. Egyebek mellett egyeztetnek a Nyugat-Európából beérkező öreg autók importjának korlátozásáról. Ezt azonban csak a teljes piacra, minden szegmensre érvényes ösztönzőkkel, támogatási rendszerrel érhető el, diszkriminatív intézkedésekkel semmiképpen. A V4-eknek is föl kell készülniük az uniós környezetvédelmi szigorításokra, de egyelőre az elektromos autók számában és a töltőállomás-hálózat sűrűségében még messze elmaradnak a nyugat-európai trendektől. Míg az elektromos autók aránya Európában átlagosan 2,5 százalék, a V4 országaiban ez a 0,2 tized százaléktól az 1 százalékig terjed. Ez utóbbi a magyar adat. Van még hova fejlődni. 

Nagyon megy a kedvezménnyel kínált családi autó

A várakozásokat jóval meghaladó mértékben bővült a kereslet a 2,5 millió forintos állami támogatással megvásárolható 7 személyes családi autók iránt, amelyet a 3 vagy több gyermekes családok vehetnek igénybe. A szakemberek 10 ezer igénylésre számítottak idén, jelenleg 16 580-nál tart a számláló. Ebből 9887-re már jogosító határozat is született. Pályázni 2022 végéig lehet. Egyes modelleket csak több hónapos várakozás után vehet át az ügyfél. Több mint ezer esetben az Államkincstár ki is fizette a márkakereskedőnek a 2,5 milliós támogatást. Akinél a feltételek teljesülnek, az adásvételre adott féléves határidő még egyszer félévre meghosszabbítható. A 4,5-6 millió forintos modellek iránt a legnagyobb az érdeklődés. Utána a 6,6-8 millió forintos kategória következett. Ez a két szegmens adja a teljes állomány 80 százalékát. Az idén beadott és befogadott igénylésekre még a jelenlegi árakon vásárolhatják meg a támogatott családi autó-típusokat a jogosultak, de a jövőre beadott igényekre már a magasabb árak lesznek érvényesek, ám a támogatási összeg nem változik.   

Szerző
Frissítve: 2019.10.30. 19:10

350 fős leépítés a Dunaferrnél

Publikálás dátuma
2019.10.30. 13:41

Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Az európai acélipar rendkívül nehéz gazdasági helyzete, a világgazdaság lassulása, a kötelező környezetvédelmi beruházások terhei nehéz helyzetbe hozták a céget.
350 munkavállalót érintő létszámcsökkentést jelentett be az ISD DUNAFERR Zrt. a Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatalának - közölte a cég. A magyarázat szerint az európai acélipar rendkívül nehéz gazdasági helyzete, a világgazdaság lassulása, a csökkenő kereslet és késztermék árak, valamint a hatóságok és az uniós szabályozók által előírt kötelező környezetvédelmi beruházások terhei miatt kényszerült a vállalat a létszámcsökkentési intézkedésekre. A cég a törvényi előírásoknak megfelelően tájékoztatta a Központi Üzemi Tanácsot és a szakszervezeteket a munkáltató szándékáról és a hatósági bejelentésről. Az ISD DUNAFERR Zrt. minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy ebben a nehéz helyzetben is segítse az érintett dolgozókat. A létszámcsökkentési folyamat 2020. december 31-ig zárul le - írták.   
Az európai uniós acélipar válságos helyzete, általánosságban a csökkenő kereslet, ezen belül a csökkenő autóipari megrendelések, a visszaeső építőipari kereslet, valamint a fémfeldolgozó iparban tapasztalható visszaesés miatt az ISD DUNAFERR Zrt. számos működés- és termelésracionalizálási intézkedést vezetett már be az elmúlt időszakban is, hogy kezelje az egyre nehezedő körülményeket - emlékeztet a cég közleménye. Beruházások átütemezésével, a működési költségek visszafogásával, a túlóraszámok csökkentésével, átszervezésekkel és létszámstoppal is megpróbálták áthidalni a nehézségeket, de az elhúzódó iparági válság elkerülhetetlenné tette a szóban forgó létszámcsökkentő intézkedést.  Az ISD DUNAFERR Zrt. a szabályok és előírások maximális betartása mellett minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy segítséget nyújtson és támogassa a létszámcsökkentésben érintett dolgozókat, akik számára több lehetőséget is felkínál a vállalat. A kollektív szerződésben biztosított szabályok szerint minden érintett munkavállaló számára felajánlanak más munkakört – betöltetlen vagy kölcsönzött munkaerő által betöltött pozíciót –, ahol folytathatják a munkát a vállalat kötelékében. Amennyiben az érintett ezt nem fogadja el, végkielégítéssel távozhat a vállalattól, vagy élhet a Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítvány által biztosított lehetőségekkel. Az 1994-ben létrehozott alapítvány 1 éven át anyagi támogatást és segítséget nyújt a továbblépéshez. Az Acélalapítványhoz átkerülő munkavállalók az első 6 hónapban teljes bérüket kapják kézhez, a második 6 hónapban pedig az összeg a bér 80 százalékára változik. Az egy éves támogatás, adott feltételek teljesülése mellett további 1 évvel hosszabbítható.
Szerző
Frissítve: 2019.10.30. 18:39

Kiszámolták, hogy Tarlós alatt mennyivel lett kevesebb a fővárosi vagyon

Publikálás dátuma
2019.10.30. 09:19

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
G7.hu: Nehéz feladat előtt áll Karácsony Gergely, Budapest egy csődtömeg.
A G7.hu megnézte, hogyan alakult Budapest vagyona Tarlós István 2010 óta tartó főpolgármestersége alatt. Eszerint a 2010-es évben a város eszközei a mérleg alapján 2227 milliárd forintot értek, ami 2018-ra 2280 milliárd forintra nőtt.
Ez a csupán 2,4 százalékos növekedés azt jelenti, hogy reálárfolyamon még csökkent is a főváros vagyona, méghozzá 13 százalékkal.

Budapest vagyonának a legnagyobb része ingatlanban van. Az utolsó elérhető adatok alapján ez adja a teljes vagyon 69 százalékát, 1,5 ezer milliárd forintnál is többet. A fővárosi cégek 300 milliárdot érnek, amik évről évre kevesebb nyereséget könyvelhettek el: a 2014-ben még 13 milliárd forintos üzemi eredmény azóta 4 milliárdra csökkent.
A legnagyobb fővárosi cégek adózott eredménye a 2014-es 10,5 milliárdról 2018-ra 8,5 milliárdos veszteséggé változott.

Az új városvezetésnek ezért nehéz feladata lesz, jegyzi meg a G7.hu, hiszen nem csak a szűkös önkormányzati költségvetéssel kell megküzdeni, hanem az egyre romló céges teljesítményekkel is. A főváros vagyona rendkívül érdekes tételeket tartalmaz egyébként:
  • legnagyobb részét, közel harmadát a közutak teszik ki,
  • közparkok értéke 262 milliárd forint, ez a vagyon 13 százaléka,
  • a közművek értéke 142 milliárd, a vízközműveké további 71 milliárd,
  • az aluljárók értéke (22 milliárd), magasabb, mint az erdőké (18 milliárd).
És még ezeken kívül is van egy csomó érdekesség. A portál konklúziója az, hogy Karácsony Gergely és a fővárosi közgyűlés nehéz feladat előtt áll, "Budapest egy csődtömeg" - írják.
Szerző