Sóhajuk

Hogy mivel győzték meg Orbánék Handó Tündét, mondjon le az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki posztjáról, és vállaljon alkotmánybírói tisztséget, nem tudom. De elég súlyos érvekkel jöhettek elő, hogy Szájer József felesége mandátumának nyolcadik évében, egy évvel megbízatásának lejárta előtt hajlandó legyen távozni, és feladni a saját édes gyermekének tekintett bírói igazgatás vezetését. Persze az alkotmánybírói hivatás is szép, a jogászi pályán elérhető legmagasabb és legnagyobb presztízsű pozíciónak számít, úgy vélem azonban, Handó nem boldog attól, hogy a Szalayból át kell bútoroznia a Donáti utcába.
Handó 2012-es megválasztásakor egy újonnan létrejött szervezet vezetését vállalta: az új alkotmány szétválasztotta a bíróságok ítélkezési és igazgatási tevékenységét és vezetését is, s az OBH váltotta fel a korábbi központi bírói igazgatási szervet, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot. Így lett az OBH elnöke Handó, akire a bírók pozitív várakozással tekintettek. Ugyan tudta mindenki, hogy férje iPadjén íródott az új alkotmány, s hogy személyesen is közel áll a Fidesz vezetőihez, de elismert munkaügyi bírónak számított, s azt várták tőle, kapcsolatait is felhasználva javítja a bíróságok helyzetét. 
Ám a várakozás nem jött be, azoknak lett igazuk, akik az első pillanattól elfogultnak tekintették. Ráadásul minél több kritika érte, annál kiszámíthatatlanabb lett, ami végül odavezetett, hogy az OBT javasolta tisztségétől való megfosztását. Ezt a kormánytöbbség idén helyből elutasította ugyan, de néhány megnyilvánulása nemzetközileg is vállalhatatlanná tette, s ekkor világossá vált: mennie kell. Innen viszont már nincs visszaút a rendes bíróságokra. Így kerülhetett képbe az Alkotmánybíróság, ám úgy tudni, ott sem örülnek jövetelének. Csak a bírók lélegezhettek fel - sóhajuk hétfő délután betöltötte az eget az ország fölött.
Szerző
Simon Zoltán
Frissítve: 2019.10.30. 09:08

Látszat

Ha én MSZP-s politikus volnék, ezekben az időkben különös figyelemmel tartanám szem előtt, hogy nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani. És nem pusztán azért vigyáznék nagyon a látszatra, mert ül Kispesten, a képviselő-testületben egy Lackner Csaba nevű ember, aki - mielőtt (követve a bevált Simon Gábor-i receptet) felfüggesztette volna a párttagságát - eddig mindössze azzal cáfolta az őt kokainozásba-korrumpálódásba keverő híreket, hogy istibizi, nem úgy volt. Hanem mert az MSZP sem tett semmi többet, mint hogy kezdeményezte a soraiból való kizárását. Mintha ettől még nem volna kérdés, hogy párttag korában mit tett ez az azelőtt sosem hallott nevű, de valamiért igen magabiztosnak látszó helyi erő.
Aztán azért is vigyáznék, mert az ellenzék cunamiszerű győzelme Budapesten csak a fővárosiak kivételes politikai intelligenciájára bizonyíték, arra nem, hogy az átlagnál feledékenyebbek volnának. Ezért felettébb valószínű, hogy emlékeznek még Karácsony Gergely kiszivárgott morfondírozásainak a zuglói szocialisták és a köztulajdon közötti viszonyt illető részleteire. Ennek fényében pedig különösen nem szerencsés, ha a megválasztott MSZP-s polgármester éppen ott egy olyan kísérlettel indít, amely a látszat szerint többletjogosítványokat adna neki tulajdoni kérdésekben a testülettel szemben. Ahogy egyébként az is hagy némi kívánnivalót, ha a földről feltápászkodva a párt pont azt a politikusát szeretné benyomni ellenzéki ellensúlynak a Médiatanácsba, aki az MSZP Népszabadság-beli kisebbségi tulajdoni hányadának képviselőjeként tétlenül nézte végig egy bizonyos Heinrich Pecina félreérthetetlen manővereit.
Ha én MSZP-s politikus volnék, legalább most végre okulnék Hunvald György esetéből. Megérteném, hogy hiába vagyok becsületes, vagy legalábbis hiába nem bizonyítható az ellenkezője, a politikában a látszat legalább ennyit számít. És ha valaki becstelennek látszik, akkor azt rajta és az egész politikai közösségén verik majd le az állampolgárok, az első adandó alkalommal.
Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2019.10.29. 08:05

Gáziskésés

Már több mint egy évtizede nem értem ezt a gázmizériát. Akkor a Fidesz ellenzékből azzal ostorozta Gyurcsányékat, hogy az akkori miniszterelnök álomnak merészelte nevezni a Nabuccót. Sűrű médiasortüzük nyomán híveik – miután egyértelművé vált, hogy nem operáról, hanem csőről beszélünk – hamar átérezték a problémát. Hogy a Nabucco jó, az kell, ellenben Gyurcsányék gyanús orosz csövén csak büdös kommunista gáz jönne, ami rossz.
Miközben hálás kellett legyek a Fidesznek, hogy további írnivalót szolgáltatott, a véleményemen nem változtattak. Eszerint a saját szakállára felőlem bárki bármilyen csövet – és villanyvezetéket, üzletközpontot, irodaházat – építhet. Az átadásról majd adunk egy kis hírt, aztán töltse meg áruval, ha tudja. Ha nem, akkor tönkremegy. Politikusoknak semmi keresnivalójuk itt. Persze tévedtem: amikor az emberek családi beszélgetéseken, kocsmákban kezdtek érteni a Nabuccóhoz, számomra az egész ügy szürreálissá vált.
Az érzés azóta is tart. Igaz, ma már sem Nabucco, sem orosz, sem más cső sehol, bár Orbán Putyin helytartójává vált. Illetve a kormányfő állampénzen kihúzatott – és félkészen átadott – egy olyan magyar-szlovák összeköttetést, amire – a korábbi jóslatoknak megfelelően – évekig nem mutatkozott piaci igény. Ez úgy válik érthetővé, ha tudjuk: nálunk a gázberuházások zömét semmilyen üzleti kockázat nem terheli. Azokat ugyanis az apró betűs részben a közműhivatal rendre „beépíti” a gázárba, így a fogyasztók az értelmetlen fejlesztéseket is fizetik. Csöveink ma már a csúcsigények háromszorosára méretezettek. De az oroszok se restek dollártízmilliárdokat költeni a kekeckedő Ukrajna kikerülésére. A világtengereket pedig, az USA fejlesztéseinek hála, elözönlötte a cseppfolyósan szállított gáz.
A hazai fogyasztás viszont – a válság zuhanása után – tavaly ismét csökkent. Erre az iparág csak legyint: persze, melegebb volt. Mintha nem is hallottak volna az éghajlatváltozásról. Igen, melegebb volt és még melegebb lesz. Ráadásul 30 év múlva az EU már betiltja a légszennyező gázt, a helyét fokozatosan más eljárások vehetik át. A kormány energiaállamtitkára is erre készül.
Orbánt és Szijjártót ez a legkevésbé sem zavarja abban, hogy naponta újabb és újabb forradalmi gázsikerekről tegyenek ünnepélyes bejelentéseket. A Közel-Kelettől Washingtonon át Moszkváig, amerre csak megfordul a fideszes élcsapat, rendre új gázvásárlásokat ígérnek. Igaz, ezek 99,9 százaléka – szerencsére - sosem valósul meg. Értem én, hogy több cső, több lehetőség, alacsonyabb ár. De a tarifa már ma tőzsdei. Az új, csilivili csövet pedig valakinek ki kell fizetnie - ahogy láttuk, akkor is, ha egyetlen gázmolekula nem ér hozzá.
A gázügy ilyetén felszínen tartásával Orbánék, a Nabucco óta egész mostanáig, a magyar helyett mindig is idegen érdekeket képviseltek. Valamikor szólhattak nekik, hogy ez fontos, ezt ütni kell, ebből lehet lecsípni ezt-azt. A világ felmelegedését, a társadalmak fejlődését így máig nem érzékelik.
Remélem, egyszer majd leszólnak nekik, hogy most már az a fontos.
Szerző
Marnitz István
Frissítve: 2019.10.29. 08:05