Előfizetés

Hamilton ünnepelni jár Mexikóba

Korom Milán
Publikálás dátuma
2019.10.25. 11:05

A Mercedes brit pilótája harmadszor lehet világbajnok Mexikóvárosban, ahol azonban eddig mindössze egyszer nyert futamot.
Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája a hátralévő három futam eredményétől függetlenül megszerezheti hatodik világbajnoki címét, amennyiben Mexikóban csapattársánál, Valtteri Bottasnál 14 ponttal többet szerez. Ez esetben az örökranglistán lehagyja az argentin Juan-Manuel Fangiót, aki az F1 hőskorában, 1951 és 1957 között nyert ötször vb-t. A csúcsot a legendás Michael Schumacher tartja, aki az 1994-es és 1995-ös diadala után 2000 és 2004 között sorozatban ötször diadalmaskodott, így összesen hét világbajnoki címet gyűjtött pályafutása során.
Immár vajmi kevés esély mutatkozik arra, hogy Hamiltonnak az idén nem sikerül megvédenie a vb-címet, ugyanakkor Mexikó nem tartozik a kedvenc helyszínei közé, mert hiába lett ott kétszer is világbajnok, nyernie csupán egyszer, 2016-ban sikerült. Hamilton 2017-ben kilencedik, tavaly pedig negyedik lett Mexikóvárosban, ezért a brit úgy érzi, még várat magára az újabb nagy siker. „Az utolsó két évben kifejezetten sokkoló volt számomra az itt elért eredmény” – fogalmazott Hamilton.
A magaslati levegő – 2255 méterrel a tengerszint felett – és a pálya két hosszú egyenese az elmúlt két évben a Red Bull és a Ferrari versenyautóinak kedvezett, Hamilton pedig úgy véli, az olasz istálló nyári szünet óta mutatott eredményei is azt erősítik, hogy Mexikóvárosban a Ferrarinak lesz a legnagyobb esélye a győzelemre.
„Természetesen bízom a sikerünkben, de nagyon nehéz dolgunk lesz megverni a Ferrarikat azokban a hosszú egyenesekben” – jelentette ki a címvédő, a maranellóiak pedig úgy tűnik, egyetértenek vele, legalábbis erre utal Mattia Binottónak, a Ferrari csapatfőnökének a nyilatkozata. „Esélyesként érkezünk Mexikóba, a célunk pedig az, hogy megszerezzük sorozatban hatodik pole pozíciónkat, és aztán győzelemre váltsuk az első rajthelyet” – mondta az olasz istálló vezetője.
A hétvége alakulásába ugyanakkor alaposan beleszólhat az időjárás, ugyanis pénteken, szombaton és vasárnap is leszakadhat az ég, ami igencsak megkavarhatja a lapokat. Esőben még nem rendeztek futamot Mexikóban, ez pedig különösen megnehezítheti a csapatok felkészülését.
Az időmérő edzés szombaton – magyar idő szerint – 20 órakor, míg a 71 körös futam vasárnap 20.10 órakor startol, amit ezúttal is az M4 Sporton tekinthetnek meg.

Elvették a Renault pontjait

Hiába szerzett pontot Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg is Japánban, kizárták a Renault-t a szuzukai versenyről, miután igaznak bizonyult a Racing Point vádja a szabálytalan fékrendszer használatát illetően. Az új végeredménynek köszönhetően Charles Leclerc két ponttal többet zsebelhet be, így 11 egységre növeli előnyét Sebastian Vettellel és Max Verstappennel szemben is. A konstruktőröknél negyedik McLaren pedig 43 pontra kerül az ötödik Renault-tól, amelynek immár hátrafelé kell figyelnie.

Megrajzolta a végén a CSZKA-t az FTC

Bernau Péter
Publikálás dátuma
2019.10.24. 21:17

A hajrában született Varga Roland-góllal nyert a magyar bajnok Moszkvában 1-0-ra a labdarúgó Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában és versenyben maradt a továbbjutásért.
A következő kiírásban, a 2020/21-es szezonban a továbbjutást érő második hely megszerzése lesz a célja az FTC labdarúgócsapatának a csoportkörben, ezt mondta Kubatov Gábor klubelnök az MTI-nek, a CSZKA Moszkva elleni idegenbeli Európa-liga-csoportmeccs előtt pár órával.
Kubatov a moszkvai meccsről úgy vélte, nem a magyar bajnok az esélyes – a sorsolás előtt az oroszok voltak az első kalapban a kiemeléseknél, a zöld-fehérek pedig a negyedikben –, de „mi fradisták vagyunk és hiszünk abban, hogy bárki is az ellenfél, valahogy meg tudjuk őket rajzolni a végén.” A mérkőzés első meglepetését Szerhij Rebrov vezetőedző szolgáltatta, aki a padra ültette a legjobb ferencvárosi játékost, Isaelt. A szakember a Sport1-nek azt mondta, a vasárnapi Fehérvár elleni rangadó miatt pihentette a brazil játékost.
Ahogy az várható volt, a hazaiak az első perctől magukhoz ragadták az irányítást, a ferencvárosi tizenhatosnál is letámadták a magyar bajnok játékosait. Keveset volt a vendégeknél a labda, akik ellentámadásaikat a bal szélen, Tokmac és Boli révén próbálták vezetni. A tizedik perc után fokozta a nyomást a CSZKA Moszkva, a tizenhatosára szorította be az FTC-t. Negyed óra elteltével Obljak 20 méteres lövését követően Dibusz szép vetődéssel ütötte az alapvonalon túlra a labdát. Három perccel később Tokmac futott el a bal oldalon, azonban éles szögből a hosszú sarok mellé lőtt.
A 23. percben Ahmetov tizenhat méterről a kapufát találta el, a ferencvárosiak hősiesen védekeztek, a moszkvaiak pedig türelmesen vezették a támadásaikat, abban bízva, hogy előbb vagy utóbb sikerül bevenniük Dibusz kapuját. A 32. percben Vlasic tizenkét méterről, senkitől sem zavartatva a bal kapufa mellé küldte a labdát. A játékrész utolsó percében Boli próbálkozását blokkolták a védők, az ellentámadásnál Sigurdsson csak Dibusszal állt szemben, de a magyar hálóőr megint hárított. Az első félidőt nem kevés szerencsével élte túl az FTC, nagy kérdés volt, végig lehet-e bírni a hazaiak nyomását.
A 47. percben Zubkov lőtte 18 méterről a kapu mellé a labdát, Akinfejevnek továbbra sem akadt védeni valója. Változatlanul többet volt a házigazdáknál a labda, de nem szorították be annyira a ferencvárosiakat, mint a szünet előtt. Kiegyenlítettebb lett a játék, veszélyes gólhelyzetek nélkül. A 63. percben Sigurdsson ütközött a ferencvárosi tizenhatoson belül Blaziccsal, majd a földre került, a játékvezető szögletet ítélt, ami után Dibusz védte óriási bravúrral Vlasic lövését. Élénkebb lett a játék, Tokmac az oldalhálót találta el, a gyorsan elvégzett kirúgás után Dibusz a tizenhatoson kívül mentett lábbal. A 67. percben Akinfejev is játékba avatkozott, Sigér 25 méterről leadott lövését követően a bal felső sarok elől ütötte ki a labdát. Öt perccel később Csalov hat méterről lőtt a jobb sarok mellé, a kihagyott helyzet után a ferencvárosiaknál pályára lépett Isael.
A 86. percben váratlanul vezetést szerzett az FTC: Isael lövése kipattant Akinfejevről, Zubkov középre gurított és a szintén csereként beállt Varga Roland három méterről a hálóba helyezte a labdát (0-1). A játékvezető öt percet hosszabbított, a 92. percben Haratin kíméletlenül felrúgta Santost, amiért járt a sárga lap, a szabálytalanságot követő dulakodással pedig értékes másodpercek teltek el. A lefújásig nem történt semmi, a hazaiak minden statisztikai mutatóban felülmúlták, de gólt csak a vendégek szereztek, akik így versenyben maradtak a továbbjutásért, a CSZKA Moszkvának erre már csak minimális matematikai esélye maradt. Erre nem lehetett számítani és a mérkőzésben sem volt benne.

Versenyben maradt az FTC az első két helyért

H csoport, 3. forduló: CSZKA Moszkva-FTC 0-1 Ludogorec-Espanyol 0-1 Az állás: 1. Espanyol 3 2 1 - 4-1 7 2 .Ludogorec 3 2 - 1 8-2 6  3. FTC 3 1 1 1 2-4 4 4. CSZKA Moszkva 3 - - 3 1-8 0   

Sagan is indul a Giro d'Italián

Népszava
Publikálás dátuma
2019.10.24. 19:56

Csütörtökön Milánóban egy ünnepélyes esemény keretében mutatták be a 2020-as Giro d'Italia teljes útvonalát.
Az már korábban ismert volt, hogy a viadal „nagy rajtja”, a Grande Partenza Magyarországon lesz, ahol az első három szakaszt rendezik május 9. és 11. között, majd Olaszországban folytatja útját a mezőny.
A szakaszok ismertetésénél ott volt a tavalyi győztes, az ecuadori Richard Carapaz és a háromszoros országúti világbajnok Peter Sagan is, aki jövőre először indul az olasz körversenyen.
„Olaszország különleges helyet foglal el a szívemben – fogalmazott a szlovák kerekes, aki korábban hétszer nyerte meg a Tour de France zöld trikóját. – Itt nyertem az első világbajnokságomat 2008-ban (hegyikerékpárban – szerk.) és egy olasz csapatban töltöttem profi pályafutásom kezdeti éveit. Nem hiszem, hogy van olyan kerékpáros, aki nem álmodik a Giro-indulásról, hiszen a világ egyik legszebb és legkeményebb versenye. Nehéz lesz, de nagyon várom, mivel a budapesti rajt és a három, Szlovákiához közeli, magyarországi szakasz révén rengeteg szurkolóm lehet ott az utak mellett” – fogalmazott a 29 éves klasszis.
Az ideihez hasonlóan jövőre is három időfutamot rendeznek az olasz körversenyen, közte a Milánóban záródó utolsó szakaszt. Hat etap zárul hegyi befutóval az 3579,8 kilométer össztávú 103. Giro d'Italián, amelyen tíz 200 kilométeres vagy annál hosszabb szakasz lesz.
A nyitószakasz, a 8,6 kilométeres budapesti időfutam után – amelynek apropóján rövid imázsfilmet is vetítettek a magyar fővárosról – Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokat rendeznek. Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette, a Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül.