Fékezés

Bár fideszes potentátoktól tudjuk, hogy a képviselők akkor is dolgoznak, amikor nincs plenáris ülés, de azért jó tudni, hogy mától ismét benépesülnek a padsorok. Negyed évet kellett eltöltenünk az Országgyűlés nélkül, sokaknál már elvonási tünetek jelentkeztek. De nem volt mit tenni, a nyári szünet, aztán pedig az önkormányzati választás kampánya megfosztott bennünket ettől a pótolhatatlan élménytől. 
Az persze kérdéses, hogy ezentúl mennyit tudhatunk meg a képviselők munkájáról. A jelek szerint a mindig szigorú pedellusként működő házelnök és csapata inkább egy titkos szektát csinálna a parlamentből. Ennek jegyében kicsit még szigorítottak „az országgyűlési tudósítás rendjének szabályain”. A lényeg az, hogy a minden lében kanál médiamunkások nehogy már túlságosan zavarni merészeljék áldozatos tevékenységük közepette a honatyákat és –anyákat. Miáltal természetesen azt is meg kívánják akadályozni, hogy a plebs túlságosan belelásson abba, mi is folyik az Országház falain belül. 
Mindazonáltal nem mondhatjuk, hogy ez a szigorítás váratlan lett volna. Elég csak felidézni a Fidesz frakcióvezetőjének kirohanását, amihez pártja nemrég tartott kongresszusát tartotta a megfelelő terepnek. Kocsis Máté felidézte a tavaly decemberben történteket, amikor az ellenzéki képviselők – megfogalmazása szerint - "a parlamenti mindennapok részévé tették a provokációt, a ripacskodást és a trágárságot”. Majd biztosított mindenkit arról, hogy a hatalom „a továbbiakban is őrizni fogja az Országgyűlés méltóságát”. 
Egyelőre még csak a média embereit tudják szabályozni, de ne legyenek kétségeink, szívesen megtennék ugyanezt az ellenzékkel is. Nyilván nem változott Orbán Viktor korábbi álláspontja, miszerint a parlament nélkülük is működik. S most, a dicsőséges önkormányzati választás veszteségei nyomán még jobban szeretnék szűk keretek közé szorítani ezt az egész vircsaftot. Láthatóan Kövér Lászlón igazán nem múlik semmi.
Most kell megfékezni a rendszer ellenségeit, nehogy túlságosan elszemtelenedjenek.
Szerző
Sebes György

Boris lakcímkártyája

Államférfi ilyet nem tesz, politikus is csak nagyon ritkán. Boris Johnson brit kormányfő levélben kérte Brüsszeltől, hogy halasszák el az október 31-re kitűzött Brexitet, mert nincs megállapodás az unióból való kilépés feltételeiről. A levelet nem írta alá, csak azt jelezte, hogy a feladó őfelsége miniszterelnöke. És írt egy másik levelet, amelyben kifejti, hogy nagyon nem lenne jó, ha teljesítenék az első levélben foglalt kérését. Ezt már sajátkezűleg írta alá, maradok őszinte és megkülönböztetett satöbbi, ölel Boris. 
A második levélben van benne a véleménye. Az elsőben pedig az, hogy nem szeretne kiköltözni a Downing Street 10. alól. A londoni alsóház ugyanis törvényben kötelezte a miniszterelnököt a halasztási kérelem benyújtására. Nem Boris Johnsonnak, hanem a miniszterelnöknek kötelessége kérni a halasztást. Boris Johnson nem ért egyet a miniszterelnökkel, de azzal igen, hogy ő maradjon a miniszterelnök. 
Bő három esztendeje figyeli döbbenten Európa, ahogy a kergemarhakór egyre-másra szedi áldozatait a korábban idilli nyugalmat árasztó angol tájon, de a jelek szerint a helyzet csak egyre romlik.
Ha Boris Johnson ütődött angol lord lenne, akkor a téma mélyebb ismerői hülyéskedhetnének olyasmivel, hogy "John, cserélje ki a biztosítékot!" "De mit szólnak majd ehhez Belfastban, Uram?" De Boris Johnson nem ütődött angol lord, hanem az uralkodó azon alattvalója, aki azért lakik a fentebb említett lakcímen, hogy legfőbb közszolgaként gondoskodjék az Egyesült Királyság virágzásáról. Amit viszont művel, azzal hamarosan tönkretesz mindent, nemcsak a monarchiát, hanem a brit demokráciának azt a bizonyos sokszor emlegetett, évszázadok óta locsolt, harsogó zöld gyepét is. 
Hacsak nem szólítják sürgősen ismét a szavazófülkékbe a lakosságot, hogy döntse el végre, mit akar.
Szerző
Kárpáti János

Káosz

Égő barikádok, a tüntetők által elzárt pályaudvarok, megközelíthetetlen repülőtér. Nem Hongkongban járunk, hanem a katalánok székhelyén, Barcelonában, ahol a hét eleje óta tartanak az erőszakos megmozdulások. A radikális elszakadáspártiak sokat tanultak a hongkongi tüntetőktől, például azt, hogy elsődlegesen a helyi repülőteret kell elzárni a külvilágtól, vagy hogy mobilapplikációval lehet segíteni egymást. 
Már a katalán függetlenségpárti vezetőkkel szembeni hétfői ítélet előtt tudni lehetett: nagy megmozdulások várhatóak - arra azonban a regionális vezetés sem számított, hogy ilyen mértékben elharapózik az erőszak. Ami nem véletlen, hiszen a madridi legfelsőbb bíróság rendkívül kemény döntést hozott, 9-től 13 évig terjedő börtönnel sújtotta a két évvel ezelőtti függetlenségi népszavazás szervezőit. Annak ellenére, hogy ez esetben nem egyszerű büntetőjogi kérdésről van szó, hanem arról, hogy Katalóniában a lakosságnak majdnem a fele nem kíván Spanyolország állampolgára maradni. Ebben a helyzetben tehát nem ártana Madridnak némi kompromisszumkészséget tanúsítani. Ennek azonban nyoma sincs.
Hozzátesszük, távolról sem csak Madrid hibája, hogy idáig fajult a helyzet. A katalán vezetésnek is megvan a maga sara: két éve elhitették a közvéleménnyel, hogy a függetlenség kikiáltása karnyújtásnyira van, és a spanyol kormány kénytelen meghajolni a választók akarata előtt. Nem vették figyelembe azonban a maradáspártiak érdekeit, s azt sem, hogy a spanyol törvények alapján milyen következményekre számíthatnak a katalánok. A vezetés úgy viselkedett, mint elefánt a porcelánboltban, amivel azt érte el, hogy egyetlen ország vagy szervezet sem állt ki a függetlenségi törekvéseik mellett. 
A katalán vezetők azóta is Madrid ellen hergelték a közvéleményt, most viszont csodálkoznak, hogy a tüntetők egy része a város felgyújtásától sem riad vissza. Megnyugvás akkor várható, ha Barcelona és Madrid hajlandó lenne valamiféle közeledésre. Erre azonban egyelőre nem sok esély látszik.
Szerző
Rónay Tamás