Előfizetés

Életfogytiglani fegyházra ítélték a népligeti gyilkost

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.10.17. 15:04
Rendőrök helyszínelnek 2016. október 13-án a fővárosi Népligetben, ahol ismeretlen személyazonosságú női holttestet találtak egy bokros területen
Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
A 31 éves férfi megerőszakolta, majd agyonverte áldozatát. A gyilkosság után is bántalmazott nőket.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt ítélték el azt a fiatal férfit, aki még 2016 októberében, a Népligetben meggyilkolt egy hajléktalan nőt - derül ki az ügyészségi közleményből. A vádirat szerint 31 éves vádlott 2016. október 12-én az esti órákban a IX. kerület Boráros téren ismerkedett meg áldozatával, akit közös italozásra hívott. A nő elfogadta ajánlatát, ezért a X. kerületi Népligetbe mentek, és egy sötét, bokros területen italozni kezdtek. A férfi egy idő után szexuálisan bántalmazta a sértettet, majd brutálisan módon megverte. A  magatehetetlen nőt ezután egy bokorba vonszolta, és hagyta meghalni.
A gyilkosnak nem csak egy bűncselekmény miatt kellett felelnie: a vádirat szerint 2017 decemberében, az esti órákban négy nőt támadott meg X. és XIV. kerületben, hogy „szexuálisan bántalmazza” őket. A sértettek hangosan segítséget kértek, így a vádlott elmenekült, azonban ezt megelőzően mindegyik nőt megütötte vagy megrúgta, egyikük életveszélyes sérüléseket is szenvedett. A támadó további áldozatokat már nem találhatott, mivel a BRFK nyomozói még az év végén elfogták. A férfi ellen a Fővárosi Főügyészség emelt vádat, ő pedig – élve a büntetőeljárási törvény adta lehetőséggel – mindent beismert, és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról. A bíróság bűnösnek mondta ki a vád szerint és életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, azzal, hogy leghamarabb 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra, valamint 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is.

Halálra gázolt a vonat egy embert Keszthelyen

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.10.16. 20:55
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
Jelentős késésre kell számítani a vonalon.
Vonat gázolt el egy embert, aki a helyszínen meghalt szerda kora este Keszthelyen - közölte a rendőrség. A vonat a Csárda utcai vasúti átjáróban ütött el egy gyalogost, aki a helyszínen életét vesztette. A vonatok csak 20 óra után indulhattak el újra. 

Tűz ütött ki egy szigetvári gyermekotthonban

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.10.16. 15:18
Képünk illusztráció / Népszava fotó
Két felnőttet és öt gyermeket menekítettek ki az épületből.
A katasztrófavédelem honlapján nincs hír arról, hogy bárki megsérült volna a tűzben. Annyit írnak, hogy egy kanapé gyulladt ki a szigetvári Szent István lakótelepen álló épület földszintjén. A tűzesethez a szigetvári, a barcsi és a sellyei hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik két vízsugárral eloltották a lángokat, és átszellőztetik az ingatlant.