Orbán és Putyin együtt fogadja Budapesten a közel-keleti keresztény egyházak vezetőit

Publikálás dátuma
2019.10.16. 17:26

Fotó: Orbán Viktor / Facebook
Az orosz elnök október 30-án jön Magyarországra, a keresztényüldözés mellett a sportról is fognak beszélgetni, és fontos megállapodásokat fognak aláírni.
Szijjártó Péter külügyminiszter az MTI-nek számolt be Putyin orosz elnök október 30-iki budapesti látogatásának okairól és az Orbán Viktorral való megbeszélésének témáiról. A látogatás okaként a magyar miniszterelnök tekintélyét jelölte meg Szijjártó. „Orbán Viktor olyan közép-európai vezetővé vált a világban, akit érdemes meghallgatni, akire érdemes odafigyelni, akivel érdemes találkozni a legnagyobb országok vezetőinek is” – mondta. „Látszik, hogy a legbefolyásosabb országok vezetői sorra találkoznak a magyar miniszterelnökkel, meghívják őt, vagy Budapestre látogatnak. Ennek a történetnek a következő fejezte íródik majd október 30-án Budapesten” – tette hozzá. A külügyminiszter szerint a találkozó alkalmával fontos megállapodásokat fognak aláírni a gazdaság, a szociális biztonság és a sport területén folytatandó együttműködésről.    Rámutatott, hogy a két ország komoly előrelépést tudott elérni a gazdasági együttműködésben a szankciók által nem érintett területeken. Szijjártó Péter szerint az Oroszországgal szemben bevezetett európai uniós büntetőintézkedések 8 milliárd dollárnyi exportlehetőséget vettek el a magyar gazdaságtól. Fontosnak nevezte, hogy a magyar kormány ennek ellensúlyozására támogatta magyar élelmiszer-, gyógyszer - és egészségipari vállalatok beruházások révén történő piacra jutását Oroszországban. A miniszter közölte: megállapodott a Gazprom gázipari óriásvállalat vezérigazgatójával, hogy az orosz vállalat áprilistól elkezdi szállítani Magyarországra a jövő téli fogyasztás kielégítéséhez szükséges földgázt „Jelenleg tárgyalunk a mennyiség három milliárd köbméterre történő emeléséről” – hangoztatta. Mérföldkőnek nevezte a Roszatommal folytatandó együttműködést a paksi építkezés tekintetében; nemrégiben elfogadták az atomerőmű alapvető terveit. A miniszter elmondta, hogy az előkészítés következő fázisához szükséges kapacitásokat a Roszatom már Magyarországra telepítette, így az építkezés előkészítése ütemesen halad. A külügyminiszter elárulta, hogy a sport, a szociális biztonság és a gazdaság mellett a magyar-orosz csúcson fontos szerepet kap a közel-keleti keresztény közösség védelme és az azért való jövőbeni közös fellépés lehetősége. Majd bejelentette, hogy
az orosz elnöki látogatás idejére meghívást kapnak a legnagyobb közel-keleti keresztény egyházak vezetői is Budapestre, akik első kézből adhatnak majd tájékoztatást a két vezetőnek helyzetükről.

Szerző

Életmódváltást szorgalmaz Ferenc pápa

Publikálás dátuma
2019.10.16. 16:49

Fotó: VINCENZO PINTO / AFP
A katolikus egyházfő szerint ezzel fel lehet oldani azt az ellentmondást, hogy a világ egy részén éheznek az emberek, máshol viszont elhíznak.
Életmód- és étrendváltást szorgalmaz az élelmezési világnap alkalmából szerdán közzétett üzenetében Ferenc pápa. A katolikus egyházfő úgy vélte, hogy eltorzult az étel és a táplálkozás közötti kapcsolat, amiért a világgazdaság minden áron profitra törekvő mentalitását teszi felelőssé. A pápa arra a megállapításra jutott, hogy míg korábban az elhízás a módosabb országokat sújtó probléma volt, egyre nagyobb károkat okoz a szegényebb államokban is, ami miatt több a cukorbeteg, többen küzdenek szívproblémákkal és egyre többen szenvednek táplálkozási zavaroktól, amilyen például az anorexia és a bulimia.
„A táplálkozási zavarokkal csak úgy vehetjük fel a harcot, ha olyan életmódot folytatunk, amelyben hálát adunk azokért az ajándékokért, amelyekben részünk van, és ha magunkévá tesszük az önmegtartóztatás, az önkorlátozás, az önmérséklet, a magunktól elvonás, az önuralom és a szolidaritás szellemiségét” – írta üzenetében Ferenc pápa.
Szerző

Nem tárgyal a török elnök

Publikálás dátuma
2019.10.16. 15:49

Fotó: SAUL LOEB / AFP
A nemzetközi nyomás ellenére kizárta a tűzszünet lehetőségét a szíriai kurdokkal Recep Tayyip Erdogan, mondván „terroristákkal nem ül tárgyalóasztalhoz”.
Csütörtökön Mike Pence amerikai alelnök és Mike Pompeo külügyminiszter mégis Törökországba látogat, hogy megpróbálja meggyőzni a török elnököt. Washingtoni kormányzati források szerint újabb szankciós fenyegetésekkel a tarsolyukban utaznak Ankarába, ez azonban kétélű fegyvernek bizonyulhat. Egyrészt a szankciók miatt a török gazdaság esetleges gyengülése nyilvánvalóan hatással lehet a törökországi menekültek életére, ellátására is, másrészt egy NATO-tag gyengülése egyben mindig stratégiai kockázatokat jelent. Erdogan úgy nyilatkozott, hogy a szankciók és az uniós fegyverembargó miatt sem aggódik, hiszen ha akarják, a szükséges fegyvereket megvásárolják máshonnan, vagy legyártják ők maguk. A Stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) statisztikái szerint azért ennél érzékenyebben érinti a török hadsereget a döntés: öt legnagyobb fegyverszállítója közül három – Németország, Olaszország és Spanyolország – az európai országok közül került ki 2008 és 2018 között. Jellemző a törökországi hangulatra, hogy még a legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt vezetője is csak amiatt kritizálta a kormányt, amiért nem válaszolt elég keményen Donald Trump amerikai elnök bírálataira. A diplomáciai csatározások közepette a harcmezőn is tovább szólnak a fegyverek, a Béke Forrása fedőnevű hadművelet lassan, de biztosan halad. Az ENSZ statisztikái szerint az offenzíva miatt több mint 160 ezren kényszerültek otthonaik elhagyására, ráadásul problémát jelenthet, hogy saját biztonsága érdekében több segélyszervezet is kivonult a térségből. Közben Magyarországon „Budapest blokádja Erdogan látogatása ellen” címmel szerveznek a kurdok melletti szimpátiatüntetést november hetedikére, a török elnök vizitjének időpontjára. Az eseményre eddig majdnem ötezren jelentkeztek a közösségi médiában.
Szerző
Frissítve: 2019.10.16. 16:06