Rossi: Szívem szerint összetörnék mindent a teremben

Publikálás dátuma
2019.10.11. 09:26

Fotó: Illyés Tibor / MTI
A szövetségi kapitány arra nem tudott magyarázatot adni, mi okozhatta együttese dekoncentráltságát.
Marco Rossi szövetségi kapitány rendkívül letörten értékelte a magyar labdarúgó-válogatott csütörtöki háromgólos vereségét a világbajnoki ezüstérmes horvát csapat vendégeként, elsősorban nem is az eredményt, hanem a mutatott játékot fájlalta a spliti Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.
„Vitán felül sokkal jobb csapat a horvát, ezért ki lehet kapni 3-0-ra tőle, ez benne van a futballban, a szlovákok például 4-0-s vereséget szenvedtek tőlük szeptemberben. De nem így, nem ilyen formában! Ha ugyanolyan küzdelemben maradunk alul, mint Szlovákiával szemben, az nem gond, mert akkor az utolsó percig küzdöttünk”

– fogalmazott csalódottan az olasz szakvezető.

Rossi nem kívánt felelőst vagy bűnbakot keresni, mert nem egy, hanem sok játékos követett el nagyon komoly hibát. Arra nem tudott magyarázatot adni, mi okozhatta együttese dekoncentráltságát. Úgy vélte, nehéz lenne az atmoszférára fogni, mert futballistái játszottak már hasonló környezetben, ugyanakkor egyelőre maga is csak keresi a válaszokat, amelyeket muszáj lesz megtalálni, és nemcsak a vasárnapi, azeriek elleni találkozóra, hanem hosszú távon.
„Idejöttünk és úgy játszottunk, mint a nyulak. Öt-hat gyermeteg hibát követtek el a játékosok, ebből három gólt kaptunk. A sorozatos korai hibák pedig csak növelték a bizonytalanságot. Ez volt a legrosszabb meccsünk, amióta én vagyok a kapitány. Az ellenfél jobb, mint mi, de nem mindegy, hogy kapunk ki. Nem harcoltunk, nagyon messze voltunk a legjobbunktól”

– kesergett Rossi.

Példaként a Kádár Tamás hibája után született első horvát gólt említette.
„Luka Modric világsztár, kiválóan támadott le, de harminc méterről indult, bármilyen megoldást választhatott volna a védő...”

A tréner újságírói kérdésre annak sem tudott felhőtlenül örülni, hogy a csoport másik találkozóján a magyarok számára kedvező eredmény született azzal, hogy Wales 1-1-es döntetlent játszott Szlovákiában. Megfogalmazása szerint egy ilyen meccs után nehéz arra gondolni, hogy az utolsó játéknapon majd Walesben képes lesz nyerni a csapata, márpedig az elengedhetetlen lenne az Eb-részvételhez.
„Mindig a mentális felkészítés a legfontosabb”

– jelentette ki az MTI azon kérdésére, hogy ilyen fájó kudarc után a fizikális vagy a pszichés felkészítés lesz-e a fontosabb az azeriek elleni, vasárnapi összecsapás előtt.

Úgy vélte, teljesen más attitűddel kell majd futballoznia a válogatottnak, de hozzátette, a helyzetet csak nehezíti Kleinheisler László kiállítása, mivel ezúttal három középpályásra nem számíthatott, de az eltiltással ez a szám négyre emelkedett.
„Szívem szerint összetörnék mindent a teremben csalódottságomban, de úrrá kell lennem a helyzeten. Jelenleg nem találom a szavakat. Holnap viszont új nap jön, amikor a csapattal közösen meg kell találnunk a megoldást ahhoz, hogy vasárnapig talpra álljunk”

– mondta zárásként Rossi.

Gulácsi Péter, aki többek között egy büntető kivédésével a magyar csapat legjobbja volt, arról beszélt, hogy a hibák minimalizálását tartották fontosnak, ehhez képest három gólt rúgattak az ellenféllel.
„Az első félidőben nem nyújtottunk válogatott szintű teljesítményt. És itt nem csak a hibákra gondolok. Elfogadhatatlanul játszottunk”

– fogalmazott önkritikusan az RB Leipzig kapusa, aki többek között a dinamika hiányát és a bátortalanságot említette.

Hozzátette, hogy
„nem nyertünk párharcokat, egyszerűen lenyomtak minket”.

A Bundesliga legjobb kapusának választott játékos szerint a sors fintora ugyanakkor, hogy vasárnap visszaszerezhetik a most elvesztett önbizalmat, egyúttal egy győzelemmel a második helyet is. A magyar válogatott mostani vereségével továbbra is harmadik helyen áll a csoportjában, hátránya négy pont az éllovas horvátokkal és egy a második szlovákokkal szemben, az egy meccsel kevesebbet játszott walesieket pedig kettővel előzi meg. Vasárnap 18 órától a sereghajtó azerieket fogadja a Groupama Arénában, és mindenképpen nyernie kell, hogy megőrizze esélyét az Eb-részvételt jelentő első két hely megszerzésére.
Szerző

Magyar futballparódia Splitben

Publikálás dátuma
2019.10.10. 22:41

Fotó: Illyés Tibor / MTI
A legváltozatosabb módokon készítette elő a magyar védelem a horvát gólokat a 3-0-ra elveszített labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn.
Baráth Botond kiállítása, Nagy Ádám sárga lapok, Bese Barnabás, Pátkai Máté és Szoboszlai Dominik sérülés miatt nem állt Marco Rossi szövetségi kapitány rendelkezésére a spliti mérkőzésen.
A szakember szerdai sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy szervezettséggel, önbizalommal és kellő motivációval pótolhatóak a hiányzók.
Rossi azt is kiemelte, hogy a világranglistán nyolcadik horvát csapat erősebb az ötvenedik magyar együttesnél, ezért a hazai siker sem lenne meglepetés. Viszont azt elvárja játékosaitól, hogy elszántan harcoljanak és mindent hozzanak ki magukból.
"Okosan, magabiztosan kell játszani, nem szabad feltartott kézzel kimenni a pályára" - hangsúlyozta Gulácsi Péter, a válogatott Lipcsében hétről hétre parádézó kapuvédője. 
A spliti Poljud Stadionban 32 ezer néző előtt kezdődött el a találkozó, a magyarokat körülbelül ezerötszázan kísérték el. A horvátok itt még sosem szenvedtek vereséget. A városban helyi beszámolók között több támadás érte a vendégdrukkereket, öt horvát és egy magyar szurkolót őrizetbe vettek. Egy magyar futballrajongó kórházi ellátásra szorult. 
Nekiugrott a horvát együttes a magyarnak, Ivan Perisic lapos lövését Gulácsi megfogta a negyedik percben, egy perccel később a 125. válogatott mérkőzésén szereplő Luka Modric a magyar térfél közepén elvette a labdát Kádár Tamástól, egyedül kapura vezette és 8 méterről Gulácsi mellett a hálóba helyezett (1-0). 
A folytatásban is fölényben voltak a vendéglátók, a magyarok nem tudták megtartani a labdát és a szabályos szerelés is csak elvétve sikerült. A játékrész közepén két szögletet végezhettek el a magyarok, az elsőnél Vida Máté csúsztatása után a labda egy védőről pattant az alapvonalon túlra. A 25. percben Lovrencsics Gergőtől vette el a labdát Ante Rebic a magyar térfélen, elfutott a bal szélen, középre gurítása után Bruno Petkovic sarokkal továbbította a hálóba a labdát (2-0). 
Próbált letámadni a magyar csapat a horvát térfélen, de a 42. percben újabb bohózatot mutatott be a védelem: Perisic kapu elé gurított labdája fölött elrúgott Kádár és Petkovic közelről a hálóba helyezett (3-0). 
A második felvonásban folytatták a horvát nézők szórakoztatását a magyarok. Az 55. percben Kleinheisler a tizenhatoson belül buktatta Rebicet, amiért megkapta második sárga lapját, így tízen maradtak a vendégek. A jogos büntetőt Gulácsi, a magyarok legjobbja a kapu mellé ütötte. A magyar drukkerek pedig "UEFA-maffia!" kiabálással okoztak további fejfájást az MLSZ-nek. 
A 68. perc elhozta az első kaput eltaláló magyar lövést, ám Sallai Roland próbálkozását magabiztosan hatástalanította Dominik Livakovic. Az utolsó helyzet a magyaroké volt, Varga Roland szabadrúgásból előreívelt labdáját Willi Orbán fejelte a kapu mellé.
A közönség hullámzott, remekül szórakozott, miután a pályán semmi izgalmas nem történt. A magyar csapat vasárnap Azerbajdzsánt fogadja, az UEFA a szlovákok elleni budapesti mérkőzés botrányai - kifütyülte a magyar közönség az ellenfél himnuszát, illetve Szlovákiát gyalázó rigmusokat kiabált - miatt csak gyermekeket enged be a lelátóra. 
A csütörtöki vereség azt jelenti, hogy már nem saját kezében van a válogatott sorsa, az Európa-bajnoki szereplést jelentő első két hely elérése nem sikerülhet saját erőből, szükség lesz ehhez a riválisok botlására is. 
A hajrában ismét jól hallhatóan szidták a vendég nézők az UEFA-t, hogy ennek mi értelme volt, csak ők tudják. Lehet, azt szeretnék, ha a zárt kapus büntetés után pontokat is levonnának a magyar csapattól. Nem könnyű követni az ultrák logikáját. Ha van egyáltalán nekik...

Összeállítás és csoportállás

Gulácsi - Lovrencsics, Orbán, Kádár (Lang, 46.), Korhut - Dzsudzsák (Nagy D., 60.), Kleinheisler, Holman, Vida, Sallai (Varga, 76.), Szalai. A másik mérkőzésen Wales 1-1-es döntetlent ért el Szlovákiában. Az állás: 1. Horvátország 13 pont/6 mérkőzés, 2. Szlovákia 10/6, 3. Magyarország 9/6, 4. Wales 7/5, 5. Azerbajdzsán 1/5. 

Témák
labdarúgás
Frissítve: 2019.10.10. 22:44

Schweinsteiger befejezte

Publikálás dátuma
2019.10.10. 21:18

Fotó: Frank Hoermann/SVEN SIMON / AFP
Befejezte profi labdarúgó pályafutását Bastian Schweinsteiger, a 121-szeres német válogatott nem akar elszakadni a sportágtól.
Nagyon kevésen múlt, hogy Bastian Schweinsteiger a Bayern München felnőtt csapatába került és nem küldték el a klubtól. A fiatal Schweinsteiger a legjobb volt a bajor klub fiataljai között is, azonban pályán kívül komoly problémák voltak a viselkedésével. Amikor aláírta profi szerződését, akkor tizennyolc évesen egy átbulizott éjszaka után beszökött a Bayern edzőközpontjába és ruhástul beugrott a medencébe. A döbbent gondnoknak azt mondta, fontos a regeneráció, ő pedig most regenerálódik a kocsmatúra után. 
Ulli Hoeness, aki 2002-ben menedzsere volt (jelenleg elnöke) a klubnak, el akarta küldeni a kezelhetetlen fiatalt, Franz Beckenbauer klubelnök azonban azt mondta, amíg Schweinsteiger a pályán hozzátesz a csapat teljesítményéhez és azon kívül nem kerül vállalhatatlan helyzetbe, addig maradhat. Beckenbauer szerint vicces volt Schweinsteiger magyarázata a medencézésre. 
A futballista a későbbiekben játékával hívta fel magára a figyelmet. A Bayern München vezére lett, 2002 és 2015 között 345 mérkőzésen lépett pályára és 45 gólt szerzett. Ottmar Hitzfeld tette be először a felnőtt csapatba, de dolgozott együtt Jupp Heynckesszel és Josep Guardiolával is. Utóbbi miatt távozott 2015-ben a Manchester Unitedhez. A szigetországiaknál sérülései miatt két év alatt csak 18 meccsen szerepelt, de így is nyert egy FA Kupát, 2017-től az Egyesült Államokban, a Chicago Fire együttesében játszott. Csapattársa volt a korábbi magyar válogatott Nikolic Nemanja is. 
Schweinsteiger előbb szélső hátvéd volt, majd bekerült a középpályára védekező pozícióban a világ legjobb szűrője volt. Chicagóban középhátvédet játszattak vele, de ez nem az ő igazi helye volt. A német válogatott Európa-bajnoki elődöntőt bukott el Franciaország ellen (0-2) 2016-ban, mert Schweinsteiger kényszerből védőt játszott és ebben a pozícióban fölöslegesen ért kézzel a labdába a tizenhatoson belül. 
A nemzeti együttesben 121 alkalommal jutott szóhoz, 2004 nyarán a magyar válogatott elleni emlékezetes kaiserslauterni barátságos meccsen mutatkozott be: az Eb előtti utolsó meccsén a német együttes váratlanul 2-0-ra kikapott a magyaroktól, akiknek mindkét gólját Torghelle Sándor szerezte. A kontinenstornán sem voltak sikeresebbek a németek, akik két döntetlennel és egy vereséggel búcsúztak a csoportkör után. Schweinsteiger az első két találkozón (hollandok és lettek ellen) csere volt, az utolsón (csehekkel szemben) 86 percet játszott. 
Ez volt a legnagyobb kudarca a nemzeti együttesben, a legnagyobb sikert tíz évvel később 2014-ben a brazíliai világbajnokságon érte el. Az Argentína ellen hosszabbításos csatában 1-0 megnyert összecsapáson többször tűnt úgy, hogy Schweinsteigert le kell cserélni, de vérző sérülésekkel, hihetetlen fájdalmakkal is végig a pályán maradt. 
"Elképesztő volt, amit Basti nyújtott, ez az igazi német mentalitás - jelentette ki a német futball legendája, Franz Beckenbauer a döntő után. - Igazi vezér volt, akit nem lehetett megtörni." 
Schweinsteiger a 2016-os franciaországi Eb után búcsúzott el a válogatottól, a héten pedig profi pályafutását is befejezte. Búcsúüzenetében saját Facebook-oldalán azt írta, hogy nem szeretne elszakadni a labdarúgástól. 
"Schweinsteiger számára mindig lesz hely a sportágban - jelentette ki Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya. - Szívesen látom a válogatott szakmai stábjában is, de bármit választ magának, az nem kérdés, hogy mindenkinek kötelessége támogatni őt céljai elérésében. Rengeteget tett a német labdarúgásért, csak köszönettel és hálával tartozunk neki."

Névjegy

Bastian Schweinsteiger 1984. augusztus 1-jén született az osztrák határ közelében található Kolbermoorban. Az FV Oberausdorf csapatában kezdett el játszani 1992-ben, de még ugyanebben az évben a TSV 1860 Rosenheim csapatába igazolt. Innen vitte el 1998-ban a Bayern München U15-ös csapata. A bajoroknál szerepelt 2015-ig, majd követezett 2017-től a Chicago Fires az Egyesült Államokban. Schweinsteiger a válogatottal világbajnok lett 2014-ben, 2006-ban és 2010-ben vb-bronzérmet szerzett, ezen kívül van egy Európa-bajnoki ezüstje 2008-ból. A Bayern Münchennel egyszer-egyszer nyert Bajnokok Ligáját, európai Szuperkupát és klub-világbajnokságot (mind 2013), nyolcszor volt bajnok és hétszer Német Kupa-győztes. A Manchester Uniteddel 2016-ban FA Kupát, 2017-ben Ligakupát nyert. 

Témák
labdarúgás