Letették a Mol gigaüzemének alapkövét

Publikálás dátuma
2019.09.27. 17:54

Fotó: Vajda János / MTI
Az építkezésen részt vevő 2,5 ezer munkás mindössze ötöde érkezik belföldről.
Tegnap Varga Mihály pénzügyminiszter, Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója, Koncz Ferenc, a térség fideszes országgyűlési képviselője, valamint Sami Pelkonen, a fővállalkozó német Thyssenkrupp üzletági vezérigazgatója letette a tiszaújvárosi Mol Petrolkémia (Mpk) négyszázmilliárd forintba kerülő poliolüzemének alapkövét. A beruházáshoz az állam 12 milliárd forint készpénz- és mintegy 30 milliárd forint adókedvezmény-támogatást nyújt. (Tavaly ez volt a kormány legnagyobb beruházási támogatása. A beruházási összeg a két évvel ezelőtti bejelentéshez képest közel 40 százalékkal megugrott.) A 200 dolgozónak munkát biztosító, 38 hektáros üzemet 2021 harmadik negyedévében tervezik átadni. A poliol világpiaci termelése évi 8 millió tonna, amiből Európa részesedése másfélmillió tonna. A Mol-gyár éves termelése ezt várhatóan évi 200 ezer tonnával emeli – közölte megnyitóbeszédében Hernádi Zsolt. A poliol különböző szivacsok, autó, bútor-, textil- és építőipari cikkek – például a purhab - alapanyaga. A gyártásához szükséges, többnyire nyersolajból előállított termékeket részint az Mol és az Mpk különböző üzemeiből, részint külső társaságoktól szerzik be. A Mol az üzemtől évi 50 milliárd forint (levonások előtti) nyereséget remél. Az elhasznált végtermék kémiai és fizikai úton – úgyszintén Mol-gyárakban - újrafeldolgozható – tudtuk meg az ünnepség előtti sajtóbejáráson Szűcs György illetékes igazgatótól. A beruházási összeg nagy része, mintegy egymilliárd euró – 335 milliárd forint – az egy éve megkötött fővállalkozói szerződés értelmében a Thyssenkrupphoz kerül. A német cég kivitelezői alvállalkozója a török hátterű román Synergy Construct. Az építkezésben várhatóan közel 2,5 ezer munkás vesz részt. 60 százalék uniós – román, olasz, portugál, lengyel és bolgár -, 20-20 százalékuk pedig magyar, illetve unión kívüli – török, ukrán és grúz – vendégmunkás. A készre szerelt főbb berendezéseket Thaiföldről, hajón szállítják fel, így az ütemezés elsősorban a Tisza vízállásától függ. Ezen túlmenően magyar, német, indiai és kínai mérnökök is részt vesznek a kivitelezésben. Hernádi Zsolt emlékeztetett, hogy a Mol 2030-ig 4,5 milliárd dollárt – közel 1,4 ezermilliárd forintot – költ közép-kelet-európai műanyag- és vegyipari beruházásokra. A sajtóbejáráson bemutatták a munkások elszállásolására épített barakkokat és a már zajló építési munkálatokat is.
Varga Mihály beszédében dicsérte a hazai ipart, a kormányt és a német-magyar kapcsolatokat, ugyanakkor szükségesnek nevezte versenyképességünk javítását. A forintárfolyam kiszámíthatóságának fontosságát ezúttal nem említette, így beszéde valószínűleg ezúttal nem vívja ki Matolcsy György jegybankelnök haragját. Az ünnepségen – mondhatni szokás szerint – Bráz György, a telepnek otthont adó Tiszaújváros MSZP-s polgármestere ismét nem szólalt fel. Igaz, a választásokon a szocialista párt nem őt, hanem Fülöp Györgyöt indítja az önkormányzati választásokon. A Fidesz-KDNP jelöltje Csikász Gábor. (Mindketten egy-egy helyi egyesületet is képviselnek.) A független Farkas Zoltánné is indul.

Az FGSZ-hez kerül a magyar-szlovák gázvezeték

Az FGSZ Földgázszállító október 3-án zárja az állami MGT Magyar Gáz Tranzit Zrt. megvásárlásáról korábban kötött szerződést – közölte a Mol tulajdonában lévő gázvezeték-üzemeltető. Az MGT a Magyarországot Szlovákiával összekötő, öt éve átadott gázvezeték 92 kilométeres hazai szakaszának tulajdonosa. A balassagyarmati határkeresztező pont üzemeltetését szintén az FGSZ veszi át. A vételár korábbi információink szerint 45 milliárd forint.

Szerző

Ismét történelmi mélypontra esett a forint

Publikálás dátuma
2019.09.27. 13:17
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Péntek délelőtt 336,3 forintba került egy euró.
Reggel 335,5 forintot ért egy euró a bankközi piacon, vagyis a hét elején kialakult történelmi mélyponthoz (336,1) közelről indul a kereskedés. Délelőtt pedig meg is dőlt a korábbi történelmi mélypont: 336,3 forintba került egy euró – írja a Portfolio. A portál kiemeli, hogy a forint gyengülésén nem lepődhetünk meg: az MNB kedden újra hangsúlyozta, hogy tartósan laza monetáris kondíciókat alkalmaz, ami nem kedvez a hazai devizának, miközben egyre többen játszanak a forint esésére.
Szerző
Témák
forint euró dollár
Frissítve: 2019.09.27. 13:18

Elárulta a Shell, hogyan keveredtek össze benzinkútján az üzemanyagok

Publikálás dátuma
2019.09.27. 10:24
Illusztráció
Fotó: Népszava
Egy rosszul felvitt adat is elég volt ahhoz, hogy több mint 500 autóst érjen kár.
A Shell külsős partnere, egy szállító cég cserélte össze az üzemanyagokat a múlt hétvégén, a csere már az üzemanyag felvételekor, a depóban megtörtént; szerdáig több mint 500-an jelezték, hogy rossz üzemanyagot kaptak - olvasható Shell honlapján megjelent, MTI által is idézett közleményben.
A fuvarozó cég gépkocsivezetője az üzemanyag tankerekbe történő betöltésekor hibásan rögzítette, hogy a tanker mely rekeszébe került benzin és mely rekeszébe dízel üzemanyag, így következhetett be az, hogy a töltőállomás benzin tartályába dízelt, míg dízel tartályába benzint fejtettek az azokban lévő aktuális készletre. 
A 2019. szeptember 20-i szállítás során a Shell megbízásának megfelelően ráadásul azonos mennyiségű benzint és dízelt szállítottak ki a töltőállomásra. Az eltérő mennyiségű benzin és dízel esetén a hiba akár betöltéskor, akár lefejtéskor könnyebben azonosítható lett volna - jegyezték meg. A tévedés csak a Füredi úti benzinkutat érintette, itt a teljes mennyiséget lefejtették, így sem előtte, sem utána más töltőállomásra nem került felcserélt üzemanyag - írták.
Az üzemanyagok cseréjét hétfőn igazolta a hatósági laborvizsgálat. A Shell a fuvarozó céggel együtt a teljes szállítási folyamatot áttekinti és a szükséges intézkedéseket megteszi annak érdekében, hogy az ilyen jellegű hibákat kiszűrje - szögezték le. Elrendelték például, hogy egy tankerre különböző üzemanyagokból nem lehet azonos mennyiséget tölteni, mivel így könnyebben kiderülnek a hasonló hibák. Arra kérték egyúttal a fuvarozó partnereket, hogy még jobban ügyeljenek a szabályok betartására, és jelezzék, ha újabb lehetőséget találnak a biztonság erősítésére. Azt is kezdeményezte a cég fuvarozó partnereinél, hogy egyéb lehetőségeket is vizsgáljanak meg, amelyekkel a kiszállítás biztonságosabbá tehető. A Shell az üzemanyag felcserélése miatti panaszokat kivizsgálja, és megtéríti a jogos igényeket - olvasható a közleményben.
Szerző
Frissítve: 2019.09.27. 12:47