A vátesz

Az idei nem nevezhető az illiberálisok évének. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) a volt pártelnök, Heinz-Christian Strache botránya miatt kiesett a bécsi kabinetből, s valószínűleg nem kerül vissza a vasárnapi választás után. Matteo Salvini volt belügyminiszter saját politikai baklövése miatt az olasz kabineten kívül találta magát, most pedig úgy tűnik, Benjamin Netanjahu sem maradhat az izraeli kormány élén. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy egyre nagyobb belpolitikai nehézségekkel küzd Erdogan török és Putyin orosz elnök is.
Ha rosszul áll egy párt szénája, elveszít egy választást, vagy valamilyen okból le kell mondania a kormányzásról, ám képtelen beletörődni a kudarcba, akkor egy megoldás marad: az utcai politizálás. Nagygyűlések szervezésével akarja destabilizálni a kabinetet. A Fidesz jól ért ehhez, s a magyar kormánypárt immár exportálni is akarja ezen tapasztalatait, méghozzá Olaszországba. A recept a következő: folyamatosan azt kell sugallni ezeken a megmozdulásokon, hogy a kormány nem az embereket képviseli, mert „a nemzet mi vagyunk”. Ha ezt folyamatosan sulykolják, akkor az emberek talán el is hiszik.
Azzal, hogy a magyar kormányfő a szélsőjobboldali Olasz Testvériség rendezvényén szólalt fel szombaton, amelyről azt találta mondani, hogy a Fidesz tőlük jobbra áll, illetve kioktatta őket arról, mit is jelent kereszténynek lenni, mit tegyenek a bevándorlással, azt jelzi: a magyar kormányfő tényleg egyfajta vátesznek gondolja magát, aki csalhatatlanabb a pápánál is. Azt azonban nehéz megérteni, a kereszténységgel hogy egyeztethető össze például a hazugság. A külgazdasági és külügyminiszter szerint például le akarják nyomni a torkunkon a kötelező kvótákat, amiből konkrétan semmi sem igaz. Ennek alapján nehéz megfejteni, mire is gondol a kormányfő, amikor „keresztény szabadságról” beszél.
Szerző
Rónay Tamás

Kásler Miklós a csatában

Megviselte az egészségügyi államtitkárt, ahogyan a szombati rendkívüli orvosgyűlés közönsége piros lapokkal, füttyel, olykor tiltakozó kacagással fogadta a kormányt képviselők produkcióját. Pedig nem volt azon semmi csodálnivaló. Az évtizedes bajaikat elősoroló orvosok már azon is megsértődhettek volna, hogy a meghívott három miniszter helyett két államtitkárt kaptak. (Amúgy meg is sértődtek.) Ám még ennél is súlyosabb volt annak a következménye, hogy akik a miniszterek helyett mentek, azokat is csak az unásig használt kormányzati kommunikációs panelekkel szerelték fel. 
A még szabad nyilvánosságnak dolgozók jól ismerik ezt a technikát. Ha kiderül valami disznóság, az állam működésének valami anomáliája, vagy csak egy közérdekű kérdéseket felvető konfliktus, a kormányzati hivatalok rendszerint bezárkóznak. Az írásban esetleg mégis fogadott kérdésekre aztán érkezik - ha érkezik - egy közlemény, amely a bajt eltagadja, elkeni, vagy egyszerűen nem beszél konkrétumokról, viszont hosszasan idézi a kormány korábbi "pozitív tetteit". És van benne még valami megnyugtatás is: vagy a "folyamatos és magas színvonalú ellátásról", vagy hogy "az érdekeltekkel folynak a tárgyalások" - még ha azt sosem tudjuk is meg, hogy pontosan mikor, kivel és miről. Ezt a nyilvánossággal szembeni hadviselést már évek óta üdvözítőnek tartja a kormány propagandagépezete, így az orvosgyűlés "kezelésébe" sem fektettek több energiát a színpadra küldött államtitkárok felkészítésekor. Ez különösen szépen látszott Szalay-Bobrovniczky Vince "civil és társadalmi kapcsolatokért felelős" helyettes államtitkár teljesen empátiamentes szónoklatán, aki sokáig el sem hitte, hogy azok ott vele szemben tényleg nem akarják őt hallgatni.
A szokott eszköztár rutinszerű bevetése az elmúlt kilenc éveben még soha nem tapasztalt eredményt hozott. Itt ugyanis nem bújhattak mailboxok, sajtóosztályok és nyilatkozati tilalmak mögé. A kormányzat mondanivalója közvetlenül azokkal találkozott, akiknek a bajaira rendre csak dumát, közhelyeket kínálnak, nem megoldást. Most az érintettek szemtől-szembe mondtak ítéletet erről a teljesítményről.
A kormányzat immunrendszerének gyengülését jelzi, hogy bár most ismét orvosminiszter áll az egészségügy élén, Kásler Miklós nem jelent meg az ágazata feletti konzíliumon. Ő is az államtitkárát küldte maga helyett. Holott az orvosoknak nem egy szakmai államtitkársággal, hanem az egész kormány létező/nem létező egészségpolitikájával van konfliktusuk. Azzal az erőközponttal, amelynek a miniszter a tagja, s amelynek képviselete is az ő dolga, amíg le nem mond a posztjáról. Ám Kásler Miklós nem így tett. A neki szóló meghívásra a felajzott tömeg elé vetette - muníció és felhatalmazás nélkül - az államtitkárát. Talán abban bízott, hogy az egyébként az orvostársadalmon belül nagyra tartott kollégán, Horváth Ildikón majd csak megesik a közönség szíve. Nem tudjuk, így gondolta-e, de a cselekedet nem volt valami férfias. Viszont bizonyítja: el lehet bukni úgy is, ha valaki el sem megy a csatába.
Szerző
Danó Anna
Frissítve: 2019.09.24. 09:58

A hiányzó szavazat

Budapest 2049-ben hivatalosan is megkapta a Sportfőváros címet az ENSZ-től. Az eseményt nagyszabású ünnepséggel köszöntötték: a Kossuth téren krizantémokból stadiont építettek, amelyben ezer gyermek imádkozott a kormány lelki üdvéért, és hogy Budapest rendezhesse a kilenc évvel később esedékes olimpiát. Az egy év múlva esedékest sajnálatos módon Pozsony kapta, de a kormányközlemény szerint ez kifejezetten magyar siker, tekintve, hogy Pozsonyban sok magyar él. 
Ez volt az az év, amikor a pedagógusoknak beígért 50 százalékos béremelést egy évvel ismét elhalasztották, de a felcsúti kisvasutat összekötötték a Budapest-Belgrád vonallal, így Felcsút lett Kelet-Európa logisztikai központja. 
Azonban a kormányzati agytröszt gondban volt. A legfrissebb, névre szóló felmérések szerint ugyanis hiányzott egy szavazat ahhoz, hogy a kormánypárt – szokása szerint – behúzza az esedékes önkormányzati választásokat is. Ehhez – az Alaptörvény 345. és a Választási Törvény 234. módosítása szerint – pontosan 100 ezer szavazatra lett volna szükség, de csak 99 ezer 999 volt meg. 
„Új üzenet kellene” – mondta az Agytröszt vezető elemzője, aki addigra már ismerte a számokat. A 90 évesnél fiatalabb választók 84 százaléka szerint a migránsok Kelet-Ausztrália őslakosai, a Gyurcsány valószínűleg egy rovarfajta, az Európai Unió pedig kifejezetten hasznos az országnak. „Mi lenne – kezdte a vezető elemző –, ha mostantól minden ellenzéki politikust alkalmatlannak neveznénk?” „Próbáltuk, nem vált be" – mondta az Agytröszt legrégebbi munkatársa, aki azzal csinált karriert, hogy állította, annak idején maga vezette a motorcsónakot, amelyikről megpróbálták elhallgattatni az ellenzéki főpolgármester-jelöltet. „És ha adnánk egy kisebb összeget mindenkinek, aki hajlandó ránk szavazni?” „Már mindenki kapott, és nem vált be” – mondta a legrégebbi munkaerő.
„Akkor nincs más hátra, bevetjük az atombombát.” A teremben feszült csend támadt. Utoljára az 1998-as kampányban használták, de hogy hogyan kell előállítani, arra már egyetlen kampánystratéga sem elékezett. „Pozitív üzenet?” – hitetlenkedett egy gyakornok, aki még a nagyapjától hallott róla, de azt hitte, hogy ez is olyan, mint a Loch Ness-i szörny vagy a jeti. „Holnapra mindenki hoz legalább három javaslatot! Kell az az egy szavazat! – csapott az asztalra a fő. – Az nem létezik, hogy harminc éve egyetlen kurva új szavazót sem tudunk szerezni!”
Azon az éjszakán az Agytröszt egyetlen elemzője sem aludt. Dolgoztak a pozitív üzeneten. A legnagyobb gondot egyébként az okozta, hogy egyikük sem látott már ellenzéki választót legalább 25 éve, és fogalmuk sem volt, mit is akarhatnának. Reggel egy futár hozta a hírt, hogy tévedés történt, valaki az elemző csoportból elszámolta magát, és megvan a 100 ezer szavazó. Hatalmas volt a megkönnyebbülés. Az esetről nem készült jegyzőkönyv, de a bűnöst természetesen azonnal kirúgták. A pedagógusoknak és az orvosoknak béremelést ígértek, és biztos, ami biztos, egy munkacsoport dolgozni kezdett a választási törvény módosításán.
Szerző
Kövesdi Péter