Magyar Narancs: Simonkára 8 és fél évet kérhet az ügyészség

Publikálás dátuma
2019.09.19. 20:55

Fotó: Facebook
És teljes vagyonelkobzást.
Több forrás is arról beszélt a Narancs.hu-nak, hogy az ügyészség vádiratában 8 és fél év fegyházbüntetést és teljes vagyonelkobzást kért a bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt megvádolt Simonka Györgyre. A Fővárosi Törvényszék a lap kérdésére csak azt erősítette meg, hogy a vádiratokat már postázták a vádlottaknak és védőiknek. Az országgyűlés tavaly októberben a legfőbb ügyész indítványára felfüggesztette Simonka György fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogát, majd a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki és házkutatást is tartott a politikusnál. Az elhúzódó nyomozás végén augusztus 21-én küldte meg a vádiratot a Központi Nyomozó Főügyészség a Fővárosi Törvényszéknek. Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat Simonka György és 32 társa ellen az ügyészség. Azzal vádolják a dél-békési parlamenti képviselőt: tisztában volt azzal, hogy jelentős összegű pályázati források nyílnak meg a termelési és értékesítési szövetkezetek beruházásaival kapcsolatban és ezekre rástartolt. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala múlt pénteken vette zár alá Simonka újkígyósi lakhelyét. A mentelmi jog alól felfüggesztett fideszes politikus mindent tagad, és hisz a független bíróságban.
Szerző
Frissítve: 2019.09.19. 21:17

Egy 11 éves fiú bicskával szúrt combon egy nőt Jászapátiban, miután vitába keveredett vele

Publikálás dátuma
2019.09.19. 16:56
Jászberényi Rendőrkapitányság
Fotó: Google Street View
A nő súlyos sérüléseket szenvedett.
Csütörtök reggel Jászapáti egyik utcáján egy 11 éves fiú vitába keveredett egy asszonnyal. A fiú combon szúrta a nőt, aki az orvosi vélemény szerint súlyos sérülést szenvedett - írja a Police.hu. A nyomozók a gyereket rövid időn belül azonosították. Meghallgatása során a fiú beismerte tettét. A Jászberényi Rendőrkapitányság az ügyben testi sértés bűntett gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Szerző

Videózta magát M. Richárd a Dózsa György úti karambol előtt

Publikálás dátuma
2019.09.19. 11:58

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
A férfi mobillal vette magát vezetés közben, ám az még nem egyértelmű, hogy a készülék a kezében volt-e. A videót mi is bemutatjuk.
Csütörtökön délelőtt folytatódott a tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken a Dózsa György úti halálos baleset ügyében. Két éve a kecskeméti maffiaper volt vádlottja, M. Richárd egy Mercedesszel csapódott bele egy balra kanyarodó Citroënbe a Dózsa György úton. A balesetben egy 23 és egy 37 éves férfi meghalt, többen pedig súlyosan megsérültek. Az ügyészség mindkét sofőrt halált okozó közúti baleset gondatlan okozásával vádolja. 
A tárgyaláson levetítettek egy korábban a nyilvánosság számára ismeretlen videót – írja a tárgyalásról beszámoló Index, ami meg is szerezte a felvételt. Ezen az látszik, hogy M. Richárd mobilozott a baleset pillanatában, saját magát videózta még az ütközés előtti másodpercben is. Azt a szakértő állapíthatja meg, hogy M. Richárd a mobilt a kezében tartotta-e, vagy az a műszerfalon volt. Erre valószínűleg a következő tárgyaláson ad majd választ.
M. Richárd védője azt kérte a bírótól, hogy a nyilvánosság kizárásával vetítsék le a videót a tárgyaláson, de a bíróság az indítványt elutasította. M. Richárd ezután csak annyit kért, hogy a felvétel végén hallható sikolyokat már ne játsszák le, a bíróság ennek a kérésnek viszont eleget - írja portál. M. Richárd a néhány másodperces videó levetítése után felállt és azt kérte a bírótól, hogy hallgassák meg röviden a felvétellel kapcsolatban. Mint mondta, ezt a felvételt azért nem adták be bizonyítékként, mert az olyan tartalmú, ami nem tartozik másra, nem tartozik a sajtóra. 
„Mivel ez nem titok többé, elmondom, mi történt. Ezt az autót én meglepetésként vettem a páromnak. A felvételt neki szerettem volna elküldeni, hogy jelezzem, hogy egy autót kap tőlem ajándékba. Ez a telefon le volt téve a pohártartóba.”

A videó mindenesetre további kérdéseket vet fel: a 13 másodperces felvétel alatt kamera alsó állásból, a kocsi rázkódását nem számítva viszonylag stabil szögből veszi M. Richárdot, ám 
az ütközés előtti utolsó másodpercben a kép elcsúszik, és az is látható, ahogy a férfi a mobil után nyúl.

Ha nem is a kezében tartotta a készüléket, M. Richárd a jelek szerint pillanatokkal az ütközés előtt is azzal foglalkozott, ez pedig elterelhette figyelmét az útról és az elé kanyarodó autóról.
A baleset az ügyészség szerint a következőképpen zajlott: M. Richárd jogosítvány nélkül a megengedett 50 km/órát-t jelentősen meghaladó, 135-140 km/órás sebességgel közlekedett a XIII. kerületi Dózsa György úton a Kassák Lajos utcai kereszteződés irányába. A kereszteződésbe ekkor érkezett gépkocsival egy 47 éves férfi, aki szabálytalanul, az ívet levágva kanyarodott be a szemből, eltúlzott sebességgel érkező vádlott elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. A kanyarodó gépkocsiban ketten utazott a sofőrön kívül. A vádlottak autói olyan erővel csapódtak egymásnak, hogy mindkét jármű felsodródott a járdára, és elütött három gyalogost. A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe. A másik utas a kórházi kezelés során halt meg, a három gyalogos pedig könnyebben sérült. 
Szerző
Frissítve: 2019.09.19. 12:25